Sztoikus
11-17-2025, 09:00 PM
Mi számít FELESLEGNEK?! Ez fontos kérdés, mert e fórumon egy másik topikban (ahol ez off-volt) is a vita azon bontakozott ki, hogy merészeltem beírni oda valami olyasmit, hogy:
—A felesleg birtoklása nem dicsőség, nem vagyon, és nem a sikerességünk bizonyítéka, hanem SZÉGYEN!
Szóval, mi akkor az ami FELESLEG?! Nyilván, ami létszükséglet, azaz ami nélkül nem élnénk túl, az NEM felesleg. De sok minden más se, ha szigorúan véve nem létszükséglet is. Na de szerintem Olvasóim hosszas elmélkedések helyett inkább valami konrét listát szeretnének látni, a gyors döntés meghozatalát elősegítendő, tehát íme egy (nem teljes...) lista, ami ráadásul még csak nem is a magamfajta „hardcore” EXTRÉM minimalisták számára van elkészítve (azok, mint én magam is, ezeknél messze szigorúbb szabályok szerint élnek...), hanem az úgymond „normális” minimalistáknak íródott! Rengeteg minden felesleges lehet az alább felsoroltakon kívül is, és temérdek olyasmi van, aminél attól függ hogy felesleges-e, hogy épp milyen életmódot élsz és szakmát űzöl. Nekem például felesleges volna egy zongora, de egy zongoraművésznek nyilvánvalóan nem. Az alábbiak azonban BIZTOSAN feleslegesek MINDENKINEK. Íme:
—Pénzből (beleértve a készpénzt és a bankbetéteket is) az felesleges, ami több, mint amennyit te józan számítások szerint képes vagy elkölteni ÉRTELMES dolgokra az életed hátralevő részében! Oké, senki nem tudja meddig fog élni, számoljunk 100 évet. Fontos az hogy ÉRTELMES dolgokra! Nyilván az isten pénze se elég ha minden hülyeségre elszórod mint például űrturistáskodás vagy arany WC-kagyló készítése. Akármennyi pénzt is el lehet verni. De én ÉRTELMES dolgokra gondoltam! Az se érv hogy de a többi pénzt odaadhatnád a gyermekeidnek örökségként. MINEK?! Hogy elrontsd, elkényeztesd őket?! Többet használsz a gyermekednek, ha nem pénzzel tömöd ki, hanem megtanítod őt TÚLÉLNI, lehetőleg extrém körülmények közt is, és ha megismerteted őt a sztoikus filozófiával...
—Kiterjesztett garancia, jótállás. Úgyse megy tönkre a garancia lejárta előtt, ha meg mégis, és veszel egy újabbat, akkor legalább modernebb és többet tudó cuccod lesz.
—Biztosítások, mint élet- és balesetbiztosítás, vagyonbiztosítás, stb. Ez azért felesleges, mert az esemény amire kötötted, valószínűleg úgysem következik be, ha meg mégis, a biztosító úgyis bebizonyítja majd, hogy valamiért mégse jár neked a pénz. Remek ügyvédeik vannak... Ha mégis fizet, csak egy szánalmas kis összeget kapsz amivel kitörölheted a valagadat, semmire se mész vele, s még ezt is csak hosszas pereskedés után kapod meg, ami rém stresszes dolog. Jobban jársz ha a biztosításra költendő pénzt mindig félreteszed egy külön számlára magadnak...
—A ház akkor felesleges, ha több szobából áll, mint a családban levő személyek száma. Oké, fogalmazzunk úgy, hogy a ház maga ekkor se felesleges okvetlenül (bár felesleges LEHET az egész ház is bizonyos életformák esetén, például „van-life”!), ellenben FELESLEGESEN NAGY.
—Kések és kanalak: Késből megengedett a család minden tagja számára pontosan 1 darab, ESETLEG kettő: egy nagy kés és egy kis kés, PLUSZ annyi további kés, amennyit a BOB-ba vagy az EDC bag-ba bepakoltunk. De az utóbbiak úgyse napi használatra vannak. Hasonló a helyzet a kanalakkal is.
—Poharak: Poharakból fejenkét kettő-három megengedett, plusz azok amik a BOB-ba és esetleg az EDC bag-ba vannak téve. Pohárból amiatt megengedett több darab, mert mi van ha a pohárban épp van valami, de közben mégis készíteni vagy melegíteni akarunk valami mást, na ahhoz kellhet egy újabb pohár. AZONBAN, fontos kiemelni, pohárból CSAKIS olyan megengedett, ami egyrészt fémből van (lehetőleg rozsdamentes acélból), ÉS UGYANAKKOR a füle az oldalához hajtható (vagy rá a tetejére). Ellenkező esetben ugyanis túl törékeny, továbbá ha vinni akarod valahová, túl sok helyet foglalna el.
—Villák: Fejenként 1 darab, plusz 1 darab minden BOB-ba vagy EDC készletbe. Már ez is luxus, egyetlen villa is felesleges, de ennyi még hagyján.
—Tányér: TELJESEN FELESLEGES EGYETLEN DARAB IS. Tisztességes minimalista eleve vagy a nyers carnivore diétát folytatja amihez nem kell tányér, vagy ha főz illetve süt is valamit, megeszi a kaját egyenesen a lábosból vagy a nyársról levágva a falatot. Amennyiben nem egyedül élsz, és az egész családra főzöl, AKKOR SE kell tányér, mert jobban jársz ha tányérok helyett kis fémlábosokba vagy tepsikbe pakolod ki nekik a részüket, persze olyan lábosba vagy tepsibe ami fémből van és a füle/fogantyúja szintén fel- vagy oldalra hajtható.
—Szőnyeg: Felesleges. Csak porfogó valamennyi, és lehetetlen kitisztítani tökéletesen akár porszívóval is, emiatt remek rejtekhelye a baktériumoknak sőt kis férgeknek is. Azaz a szőnyeg rohadtul egészségtelen!
—Képek a falon: Ez is mind felesleges. Csak elvonják a figyelmedet önmagadról, a gondolataidról.
—Ékszerek. Totál felesleges mind, csak drága porfogók, kizárólag hencegésre alkalmasak, s arra hogy valaki megöljön téged értük, vagy legalábbis leüssön és kiraboljon! Meg arra jók, hogy ott üljön bennük a pénzed ahelyett hogy azt befektetnéd, vagy a bankban kamatozna.
—Magassarkú vagy tűsarkú cipő. Kizárólag arra jók, hogy bokaficamot kapj tőlük, de meg is érdemled ha olyan hülye vagy hogy ilyesmit hordasz.
—Pulóverek. Ezek amiatt feleslegesek, mert a hoodie sokkal sokrétűbben használható mint egy pulóver, és nem is olyan kényes.
—Párnák. Egyetlenegy se kell! Használj helyettük egy megfelelően összehajtott hoodie-t, vagy összehajtott télikabátot, vagy egy cippzáros párnahuzatot amit kitömködsz olyan puha dolgokkal mint tartalék zoknik, alsónadrágok, kesztyűk, stb. Én is úgy csinálom.
—Több tartalék élelmiszer, mint amit 3 hónap alatt elfogyaszthat a családod. Ez amiatt felesleges, mert ha jön egy SHTF esemény, és tovább tart mint 3 hónap (sőt, ha akár csak 2 hónapig is eltart...) akkor már úgyis kampec az egész civilizációnak, legalábbis azon a környéken ahol vagy, és úgyis el kell költöznöd, mert hiába van kajád, rengeteg ok miatt úgyse fogsz tudni túlélni.
—Több személyautó, mint ahány tagú a család. Ha van esetleg teherautó is, az nem számít, mert az munkaeszköznek van tekintve!
—Ágy. Abszolút felesleges, sőt kifejezetten KÁROS, mert ELKÉNYELMESÍT, puhánnyá tesz téged! Használj helyette egy vastagabb matracot és kész. Megjegyzem, nekem még ilyenem sincs, szó szerint a kemény deszkán alszom, mindössze egy vékonyka pléd van rajta, az se vastagabb mint 3 mm. Talán két mm sincs...
—Szekrények. Idióta találmány, semmi szükség rá. Használj helyette polcokat, egy polc sokkal olcsóbb, könnyebb össze-vagy szétszerelni, nem kell helyet hagyni arra hogy kinyissuk, azonnal látod hogy mi van rajta.
—Székek és asztalok. Ez is felesleges. Ülni lehet a földön is mint azt a „keleti emberek” teszik, és ez még egészségesebb is! Esetleg ha van műhelyed, abban lehet valami asztal, azért, hogy mellette állva azon szerelgess valamit. Azaz, ekkor az „asztal” tulajdonképpen munkapad. De LAKÁSBA, na abba felesleges.
—Kriptovaluták. Ez azért felesleges mert nem más mint egy komplikált és agyonbonyolított piramisjáték. Jellemző hogy épp vásárlásra a legnehezebben használható. Az Összeomlás esetén egyetlen pillanat alatt elveszti majd az értékét úgyis, mert megszűnnek azok az intézmények, sőt az egész Internet is, amiken keresztül ezen eszközeidet menedzselhetnéd. Ha nem bízol az „igazi” pénzekben, jobban jársz ha veszel néhány gramm vagy akár kiló igazi aranyat.
—NFT vagy más „virtuális tulajdon”. Ugyanaz érvényes rájuk, mint a kriptovalutákra.
—Tévé. Időfecsérlés a nézése, miközben nézed állandóan felesleges vásárlásokra buzdít a reklámokon keresztül, drága, s néhol még adót is kell fizetni utána. Sőt, a modern tévék még LE IS HALLGATNAK téged! Dobd ki azonnal a szemétbe, vagy még jobb ha odaajándékozod a legnagyobb ellenségednek, hadd pocsékolja annak az idejét ez a szerkentyű, amíg az ipse a tévé egyetlen, dülledt, hipnotizáló szemét nézi... Tájékozódni a hírek felől lehet egy számítógépen át is, én is a laptopomat használom erre.
—Amazon Prime Membership. Egy minimalista annyira ritkán vásárol valamit, hogy úgysem tudja kihasználni ennek előnyeit.
—Online előfizetések, például Netflix meg egyén streamingszolgáltatások. Minek?! Temérdek film és/vagy zene elérhető a YouTube-on (meg más kevésbé ismert oldalon is) INGYEN! Úgyse tudod végignézni mindet életed végéig sem!
—Mp3 lejátszó, walkman, CD lejátszó, magnó, rádió, egyéb elektronikus kütyük: mind felesleges, egy jó laptop mindet kiváltja.
—Öltöny, nyakkendő, szmoking, frakk, egyéb ruhák amik csak valami formális alkalomra valók: Persze hogy feleslegesek, hiszen mi a haszna mondjuk egy nyakkendőnek?! Ha meg olyan munkahelyen dolgozol ahol efféle vackok viselése kötelező valamiféle „dress-code” miatt, akkor azonnal mondj fel, s menj olyan helyre ahol nem korlátozzák ilyen undok módon a szabadságodat!
—Amerikai konyha, felszerelve minden bizbasszal. Aki a carnivore diétát követi, annak ez nyilvánvalóan felesleges, de másoknak is az, mert elegendő mindössze egy kis villanyrezsó, és kész! Sőt, ha olyan helyen laksz ahol nem tilos nyílt lángot használni, akkor nyugodtan főzhetsz vagy süthetsz igazi tűzön is, fával. Lehet hogy lassabb, de hangulatosabb, sőt még stresszoldó is.
—Víztisztító berendezések és tabletták. Ez egyszerűen parasztvakítás a szememben, mert rém hamar elromlanak, kimerülnek, sőt annak ami tablettás, az íze is olyan, mint a húgyé. Egyszerűen forrald fel a vizet, és/vagy önts bele pár csepp hipót (amerikaiaknál Chlorox), és várj vagy negyed órát. Ez nemcsak olcsóbb, de még hatrékonyabb is.
—Atombunker építése. Ez amiatt felesleges, mert ha jön egy atomháború, ha azt túl is éled a bunkerben, úgyse jöhetsz onnan ki, nemhogy te de még az unokád se, mert úgyis vége(d) lesz heteken belül a sugárzástól meg ezernyi más ok miatt. De különben is, egy effélének az építését nem lehet eltitkolni, s így azonnal a célpontja leszel a fosztogatóknak, s valahogy úgyis kicsinálnak téged, bunker ide vagy oda. Ha másképp nem, hát eltömik a szellőzőnyílásokat, hogy megfulladj.
—Drága déligyümölcsök (egyáltalán: a nem a környéken termő gyümölcsök és zöldségek) fogyasztása. Sőt, BÁRMILYEN gyümölcs fogyasztása télen, vagy amikor nincs szezonja. Az effélének a megtermelése és/vagy szállítása iszonyatos környezetterheléssel és -szennyezéssel jár! Ez a szememben nemcsak felesleges, de a leghatározottabban SZÉGYEN! Nem azt mondom hogy mondjuk havonta egyszer-kétszer meg ne engedhetnénk magunknak effélét, elvégre gyarló emberek vagyunk, oké. De ennél gyakrabban már NEM!
—Gyűjtemények birtoklása. Például bélyegek, régi pénzek, érmék, porcelánbabák, festmények, drága órák, első kiadású könyvek, autogramok, sportolók igazolókártyái, relikviák, stb. MINEK?! Ott áll a pénzed ezekben a vackokban, ahelyett hogy kamatozna a bankban, vagy befektetnéd, vagy JÓT CSELEKEDNÉL a pénzeddel! Közben meg izgulsz hogy tönkre ne menjen, el ne lopják tőled, stb.
—Diplomatatáskák, vagy bármilyen más táskák, ridikülök. Ez azért felesleges, mert jobban jársz egy megfelelő méretű hátizsákkal, az tartósabb, továbbá, adott esetben használható EDC kit-nek is, vagy kis BOB-nak, „get home bag”-nak, stb.
—Ölebek (például pincsikutyák) és egyéb „kisállatok” (például aranyhalak) tartása a lakásban. Ez amiatt felesleges mert semmi hasznuk, ők se érzik jól magukat ott, az Összeomlás után úgyse tudnád tovább tartani őket (például nem lesz hozzá áram), s ennek is nagy a környezetterhelése. Ha mindenáron kisállatot akarsz tartani, a macska még oké, az végső esetben megél egymaga is, nélküled, az Összeomlás után is. Persze nem a perzsamacska vagy bármi más túlspecializálódott, túltenyésztett szerencsétlenség, hanem az „igazi” macska.
—Bőrönd. Ez is azért felesleges, mert jobban jársz egy nagy hátizsákkal.
—Sífelszerelés. Ez akkor NEM felesleges, ha olyan helyen laksz ahol gyakori a nagy hó. Ha nem laksz ilyen helyen, akkor felesleges és szégyen megvenni arra a három-négy alkalomra amikor életedben összesen elutazol síelni valahová.
—Elektromos késélező eszközök. SHTF után úgyse lesz áram, nem fognak működni. Tanuld meg a késélezést fenőkővel, a saját kezecskéddel!
Kiemelném ismét, a fenti lista egyrészt messze nem teljes, másrészt ez NEM a hozzám hasonló „hardcore” EXTRÉM minimalistákra vonatkozik, hanem a „közönséges” minimalistákra, azokra a szerencsétlen, tudatlan kezdőkre, Nemtudomkákra, zöldfülűekre, greenhorn-okra, akik még csak most ismerkednek a minimalizmussal! Én ennél messze-messze sokkal szigorúbban élek, amint minden más extrém minimalista is. Ez tehát egy nagyon „lightos” lista!
Remélem, e post ha hosszú is, de legalább megfelelően van formázva ahhoz, hogy könnyű legyen elolvasni...