ami nem illik egyik megnyitott kategóriába sem
Printable View
ami nem illik egyik megnyitott kategóriába sem
HULLÓCSILLAGOK
Az Úr 201..évében járunk.
A nyári nap, a korai óra ellenére forrón tûzött az elcsigázott menetre.
A Politikus-mint minden reggel az utóbbi néhány hónapban- reménykedett, hogy ez csak egyiszonyú rémálom, hogy mindjárt felébred és aktuális szeretõjével fog reggelizni. Óh, az a tizenhét éves test! Hmm…. Kicsit buta, de erre a hétre még jó lesz.
Ez a reggel azonban más volt mit a többi, ugyanis eltöprengett azon, hogy miként is juthatott õ ide. Pedig minden olyan szép volt! Mindene megvolt, pénz, hatalom,lányok. És csak az országot és a népet kellett áruba bocsátani érte. Ez volt ám a jó üzlet! Egészen addig a napig….
A Politikusa mellette baktató Bankárra a nézett és azonnal elöntötte düh.
- Miattatok vagyok itt te féreg! Túl sokat akartatok! – Köpte a szót a bankár koszos füle felé.
- Ti nemtudtátok kordában tartani a csürhét! Nem kellett egyebet tennetek, mint hozni néhány rendeletet és betartatni. Adtunk nektek eleget! Tiétek volt a rendõrség,a bíróság, a média! Minden a tiétek volt! Csak a csõcseléket kellet volna …..–Hörögte a Bankár, majd lila arccal hosszan köhögött.
- Most meg itt vagyunk….. –Szólt a Politikus lecsillapodva.
- Most még itt…. - Lihegte a bankár, és a tábor fölé magasodó dombra nézett.
A dombtetõn intõ jelként álló bitó látványától –mint mindig- elszorult a torka és fejét elfordítva igyekezett kizárni tudatából a domb felõl hallatszó alig emberi visítást, ami egyszer csak abba fog maradni….. Tudta jól, hogy mi zajlik a dombon.Látta elégszer. Szinte orrában érezte az ürülék és a húgy szagát, ami ilyenkor beszennyezte az elítéltek nadrágját. Meg tudta érteni õket… tudta, hogy õ sem lesz különb. Akit oda visznek, az nem ura többé sem magának, sem a záróizmainak…. De nem! Õ nem kerülhet oda! Van még kilencvenhárom napja!Kilencvenhárom kínokkal teli, de gyönyörûséges nap a kéklõ ég alatt. Addig csak történik valami, nem lehet, hogy mindenkit elkaptak, nem lehet, hogy a barmok uralkodjanak, hiszen nem értenek hozzá. A világ az elité, a barmok csak azért vannak, hogy legyen kin uralkodni…..
A domb felõl jövõ hangok közben elhallgattak. Igen, a barbárok kegyetlenek, de legalább gyorsak.
Mikor a kõbányához értek, a Politikus kapkodva sántikált a halomba rakott szerszámok felé.
Ha gyorsan magához tud venni egy lapátot és a sor elejére kerül, akkor talán sikerül a keleti oldalra kerülni és az áldott árnyékba bújni a nap heve elõl. Igaz hogy az õröknek jobban szem elõtt van, de akkor is kész fõnyeremény az árnyékban lapátolni. Az õrökkel nincs gond, ameddig szorgalmasan lapátol, és csukva tartja a száját. Bizony! A száját csukva kell tartani, ami ugyan nehéz annak,aki a szájával jutott elõre, de itt jobb a csend. Még mindig mozog kissé a bal felsõ két zápfoga, a pofontól, amit akkor kapott, amikor visszabeszélt az õrnek.
Valami Gézának hívják, elvakult nemzeti bunkó! Nem érti meg, hogy õ csak azt vette el,ami járt neki! Még hogy hazaáruló…. és ha az? Akkor mi van?! Akkor is jogai vannak! Vannak…. De nem itt! Ezt mondta a Géza. De nem fogja megúszni!Megjegyzi a pofáját! A büdös náci, majd elkapjuk! Biztos nem soká kiszabadulunk. Az nem lehet, hogy minden így maradjon! Az nem lehet, hogy a dombon… Az nem….
A fenébe!Majdnem lemaradt a keleti oldalról. Megint ez a cigány… valami Orsós… nem elég hogy az almáját elvette… még a helyét is elvenné. Pedig úgy sem csinál semmit,megint rasszistázni fog, pedig ezért azonnal ütnek az õrök. Valamiért nem szeretik ezt a szót, lehet hogy azért, mert túl sokat hallották mielõtt… De nem is akart arra a napra gondolni, mert még mindig nem tudta felfogni ami akkor történt.
Sorakozó! – dörrent a kiáltás
Az elítéltek frissen feltámadt zombikhoz hasonló tömege meglepõen fürgén mozdult.Ilyenkor érdemes fürgének lenni, hiszen akit lazsáláson kapnak annak csak félreggeli jár! És a reggeli nagyon fontos, annál már csak az ebéd és a vacsora a fontosabb.
Igen!Sikerült! A politikus feldagadt ajka féloldalas mosolyba torzult. Sikerült a keleti oldalra kerülni. Lenézõen mérte végig a Rendõrt, aki elé benyomakodott.
Nem vagy elég gyors dagadék! – vihogott magában
Még mindig dagadéknak hívták az egykori fõrendõrt, aki azonban már nem igazán nézett kidagadtnak. Az elmúlt hónapok után úgy nézett ki rajta a tulajdon bõre, mint akire öt számmal nagyobb kabátot húztak…. Egy kissé foltos nagykabátot… Nem tudta feldolgozni, hogy azóta a nap óta senkivé vált, hogy már nem rendõr, nem nagy ember, csak egy elítélt, csak egy halott aki kapott még pár hónapot az Isten ege alatt. Pár naponta rájön valami és elkezd pattogni az õrséggel, hogy majd õ megmutatja nekik! Megmutatja… igen megmutatja azt, hogy milyen gyorsan elhallgat az, akit értõ kézzel - és gumibottal - gondosan „leápolnak”.
Minden nap rosszabbul néz ki, állítólag éjjelenként hörög. A rabok már fogadtak rá, hogy megéli-e ,hogy a dombra menjen. A Politikus is fogadott a Bankárral, két szelet kenyér egy ellenében. Ha nyer, az lesz csak a lakoma.
Egy órai munka után ismét parancs dörrent: Reggelihez sorakozó!
A szerszámokat szépen glédába rakták, és felsorakoztak a reggelihez. Mint minden reggel, most is jó néhányan ki kellett hogy álljanak a sorból, mert aki nemrendesen rakta le a szerszámot, annak –és a többi hat társának- vissza kellett menni megigazítani a szerszámokból rakott gúlát. A Politikus megint nyert, az õ gúlájuk jól sikerült. Még a Géza sem talált benne hibát. A Bankárra viszont rájárt a rúd. Az az Orsós nevû, már megint lerasszistázta az õröket, és akkora pofont kapott, hogy félretántorodva ledöntötte a Bankár által rakott gyönyörû gúlát. A Bankárnak, aki már csorgó nyállal nyúlt a reggelije felé, társaival együtt vissza kellett mennie, újrarakni a gúlát. Ez sok volt neki.
Elakadó lélegzettel, magáról megfeledkezve üvöltött: Nem igaz hogy nem bírsz más hova esni te koszos féreg!
A Cigány alacsony homlokán összesûrûsödtek a ráncok, kiugró szemöldöke alatt szinte lángoltak a fekete szemek.
Este majd megbeszéljük, hogy mit pofázol te szemét, hogy a rák egye ki a …. – mordult fel a Cigány és tovább is fûzte volna, de az elõzõ pofon párja belefojtotta a szót.
A Bankár minden csontja, és feneke is belesajdult ezekbe a szavakba. Egyszer már„beszélgetett” a Cigánnyal, miközben a Rendõr háborodott vihogással a liberális eszméket éltette a barakk sarkában. Igen, az rémes éjszaka volt. A Jogvédõ is úgy tett, mint aki mélyen alszik. Az õrök késõn jöttek, addigra a Bankár már összekuporodva hevert priccse csupasz rugóin, mert a Cigány úgy gondolta, hogy a „beszélgetés” kijár neki a pihenés és két matracon jobbat pihen.
Miután újra gúlába rakták a szerszámokat, és sorba álltak a Bankárnak már elment az étvágya, ugyanis nem csak a „beszélgetés” éjszakája jutott eszébe, de az a nap is.
2.
Étvágya ugyan nem volt, de a Bankár legyûrte a reggelijét, hiszen tudta, hogy ha életben akar maradni, akkor minden falat ételre szüksége van. Hogy akar-e életben maradni, azt azonban egyre kevésbé tudta. Ebben a világban nem lehet élni, de hátha visszatér a régi. Ez a remény tartotta benne a lelket, a lelket,amit a pokolban már vártak. A mai nap azonban még az eddigieknél is pokolibbnak tûnt, úgy érezte, hogy a pokol a földre költözött.
Azon a napon a föld pokollá vált, számára és az elit számára. Akik eddig gondtalanul uralkodtak a dolgozó barmok felett, rendõrökkel és Cigány hordákkal egyengetve terveik zavartalan megvalósulását, most a föld legnyomorultabb lényeivé lettek.Forgott körülötte a világ, a múlt és a jelen képei kavarogtak a szeme elõtt.
Nem is vette észre, hogy mikor vesztette el az eszméletét.
Az eddig erõlködve forgatott szerszám kifordult a kezébõl, õ azonban errõl mit sem tudva mosolygott a múlt emlékeibe veszõen. Diadallal tekintett le a láthatárig terjedõ földjeire, amelyeket inkább csellel, mint pénzzel szerzett meg az ostoba dolgozóktól, akik azt hitték, hogy a törvények értük is vannak. Kéjesen tiport az igavonó barmokká aljasítottakon, akiket liberális jelszavak hipnotikus hatalmával tartottak multikulturális bûvöletben.
Minden szép volt és jó. Az igazságszolgáltatás az õ igazságukat szolgáltatta. A rendõrség az õ rendjüket õrizte. A politikusok az õ javukért törvénykeztek. Még a dolgozók adójából szaporított cigány hordák is pompásan szolgáltak. Irtották a nyugdíjasokat, leverték az ingatlan árakat és bûnbakként szolgáltak, ha ki kellett iktatni egy alkalmatlan hangot.
Aki ellenük szólt, a fasizmus, az antiszemitizmus vagy a rasszizmus vádjával „máglyára küldték”. Ráadásul funkcionáriusaik azt hitték, hogy náluk a hatalom.
Egészen addig a napig minden rendben volt.
Az a nap…
A bankár elméjében tündöklõ boldogságra hirtelen árnyék borult. Teste összerándult. Az eszméletlenség határán egyensúlyozva nem is tudta, hogy a testére zúduló víz,vagy annak a napnak az emléke rántja görcsbe az izmait….
Torkából gejzírként készült feltörni a savanyú hányadékká vált reggeli, orrába a bányaforró, poros levegõje áramlott, tudatában azonban annak a napnak az emlékei kavarogtak.
Az a nap is úgy indult, mint a többi. Videó hívást kapott a fõnöktõl. A Fõnök olyan magasan trónolt, hogy idõnként személyesen találkozott a Mesterrel.
A fõnök közölte, hogy szokás szerint leértékelik a forintot, hogy a hitelek kicsit többet hozzanak. Azt is mondta, hogy létrehoztak némi virtuális pénzt, fizesse ki vele a Politikust, a Bírót és a Rendõrt.
Minden a szokásos mederben zajlott, amíg az meg nem történt….
Egészen ártatlanul kezdõdött. Senki nem gondolt semmi rosszra. És mégis, a sok apró lépés olyan grandiózus eseményekké fajult, amely mellett minden eddigi háború minden hadmûvelete szánalmas játszadozás csupán.
3.
Minden egy telefonhívással kezdõdött. Illetve csak a hívás kísérletével. A Bankár, a Politikus, a Rendõr, a Bíró mind értetlenül bámult a kezében tartott készülékre, amelybõl a következõt hallották:
„ Az önszámára a hívás nem engedélyezett”
Hogy-hogy az én számomra? –gondolták
Másik számot próbáltak hívni, de mérhetetlen csodálkozásukra azt sem sikerült.
Ekkor az asztalukon álló vezetékes telefont ragadták magukhoz, de az sem mûködött.
Az élelmesebbek ekkor a titkáruk, titkárnõjük, magán telefonját követelte ki magának, de azok a telefonok sem mûködtek. Ugyanakkor az ablakon kitekintve járókelõket láttak gondtalanul telefonálni. Hiába üvöltöztek azonban az embereikkel mûködõképes telefon híján, õk sem tudtak mihez kezdeni. Nagyjából ekkor kezdett minden hivatalban, minisztériumban, fegyveres testületnél, és pénzintézetnél egymás után kikapcsolni az áram.
Aztán jöttek a támadások. Precízen, tervszerûen, megállíthatatlanul. Minden rendõrséget, laktanyát és fegyverraktárt belsõ emberek által vezetett és támogatott csoportok foglaltak el nem ritkán házi készítésû fegyverekkel,késekkel, kardokkal, íjakkal. Aki ellenállt az könyörtelenül és gondolkodás nélkül lemészárolták. A Molotov-koktélok lángja érzéketlenül emésztette a vonagló testeket. És senki sem tudott semmirõl, senki sem segített.
A felfegyverzett támadók elfoglalták az összes szóba jöhetõ hivatalt,médiaközpontot, a közmûszolgáltatók vezérlõtermeit. A rezsim legfõbb támogatóinak laktanyáit, a parlamentet és az õrezred körleteit immár katonai fegyverekkel és jármûvekkel felszerelt szabadságharcosok vették körül. Itt is,ott is fegyverdörejek és halálsikolyok törték meg a csendet, de az egyszerû emberek többsége még csak nem is tudott semmirõl.
Az egyik kommandós alakulat elbarikádozta magát és géppuska tûzzel iparkodott visszaverni a támadókat, az elsõ másodpercben lekaszáltak egy nyugdíjas vadászt, aki feleségével vállvetve tört a rezsim bérencei ellen, de a harmadik másodpercben egy nyugdíjas lövegkezelõ ujjmozdulata vetett véget ellenállásuknak és nekik is….
Ekkorra a rádiókészülékeiknek köszönhetõen az elit már fel tudta mérni, hogy micsoda csapás érte a hatalmuk bástyáit, ezért menekülõre fogták. Amit azonban nem tudtak, az volt, hogy a lázadás a világ nagy részére kiterjed, ahova nem, ott meg úgyis háború van.
És azt sem tudták, hogy a kisember mindenhová eljut, és mindent tud.
Sok milliárdos bunkerek, magánrepülõk és menekülési tervek, magánhadseregek semmit sem értek a kisemberek cselszövése miatt. Hiába, akik a háttérbõl irányították az eseményeket, több száz év tapasztalatával a hátuk mögött nagyon jól tudták,hogy hogyan kell minden apróságot felhasználni az emberiség ellenségei ellen.Igen, velük szemben nem lehet hibázni…
A visító polgármestert négy markos ember cibálta ki a szekrénybõl, kárörvendõ titkárnõje szeme láttára, akit pedig minden tiltakozása ellenére oly sokszor és jóízûen fogdosott…..
A Bankár magánrepülõjén egy levél volt: „ A hajtómûben két csavar kilazult, lehet hogy fontosak."
Aláírás: A kisemberek
A Miniszter bunkere nyithatatlan volt, két vezeték felcserélése és a szerelõ hiánya miatt.
A Tábornok saját tankja üzemanyaggal és lõszerrel feltöltve biztonságos erõdként várta gazdáját, de biztosítékok híján nem volt több egy páncéldoboznál, kétnapi éhezés után feltartott kezekkel hagyta ott.
A Besúgó,hiába futott egykor készséges rendõrbarátaihoz azok már nem voltak a helyükön,az új rend õreinek pedig nem volt rá szükségük.
A Politikus miután sem sofõrjét, sem autóját nem találta, gyalog menekült, de lakásában négy markos férfi, két hatalmas pofon és egy bilincs várta.
Az elit minden kísérlete, amellyel megpróbálta fenntartani a hatalmát, elbukott a kisembereken.
Ekkor azután az eddig használhatatlan telefonokra az aktuális nyelven üzenet érkezett:
„Vagyonát zároltuk, hiábavaló menekülési kísérletekkel csak súlyosbítja a büntetését!Letartóztatásáig maradjon a helyén és lássa el a feladatait úgy, ahogy eddig is kellett volna! Az együttmûködést enyhítõ körülménynek tekintjük
A kisemberek”
4.
Azon a napon a Bankár barátjával, a Miniszterrel ebédelt. Ebéd elõtt felfrissülésképen ellátogattak egy masszázsszalonba, amelynek a léte a legtöbb országban legalább húsz törvényt sértene…. Ekképpen felfrissülve ültek végül asztalhoz,ahol a miniszter elõkapott egy kis csomagot, és felkiáltott – egyenesen a rendõrség raktárából. Miután a kis csomag tartalma meghozta étvágyukat nekiláttak az ebédnek. Itt érte õket a hír.
A Minisztersofõrje alázatos hangon jelentette – valami nem jó történik a városban uram,talán jobb lenne, ha….. De, hogy mi következett volna a ha után, az sosem derült ki. A szalonba vezetõ ajtó hirtelen kitárult és fegyverrel hadonászó civil ruhás emberek tódultak be.
Miközben kirángatták õket, látták, hogy a Miniszter testõrei önnön vérükben hevernek a küszöbön, a Bankár testõre meg két kézzel szorongatja az ami az orrából maradt.A következõ napot valami pincében töltötték. Nem sokat pihentek, mert óránként,félóránkét új foglyokat löktek közéjük, akik mind fontos emberek voltak. Az egyik fogoly –elõtte rendõrkapitány volt- vacogó fogakkal mesélte, hogy a kommandós alakulatát lángszóróval égették hamuvá. Egy pénzügyi szervezet embere tört magyarsággal mesélte el, hogyan fuldoklott testõre a torkában álló nyílvesszõ mellett szivárgó habos vérben. Miután a történethez mindegyik érkezõ hozzátette a maga mozaikdarabkáját, egyre inkább, egy a számukra addig ismeretlen érzés kezdte hatalmába keríteni az elfogottakat. Igen, a félelem volt az!
A következõ reggel két borostás alak nyitotta ki a pinceajtót, és a minisztert szólították.
A kezükben tartott fegyvereken gonoszul csillant meg a fénycsövek vibráló fénye.
A foglyok sietve húzódtak félre a Miniszter mellõl, mintha csak leprás lenne, pedig csak a végzet szárnyának hûvös szele csapott a bûnösökre. Miután elvezették, sosem hozták vissza.
A Bankár,azon a délutánon került sorra. A várakozás és a sorban az ismeretlenbe távozófogolytársak látványa –akik a legtöbben ismerõsei vagy üzletfelei voltak-megviselte, ezért mikor érte jöttek, visítva húzódott a sarokba és õrült motyogással minden létezõt felajánlott, csak engednék szabadon. A borostás alakok kiáltására még négy férfi lépett a helyiségbe, botokkal és egy darabkötéllel felfegyverkezve. A kötelet a kezére hurkolták, felkapták és vitték,fel az udvarra ahol elvakította a napfény. Mikor újra látott, felfedezte, hogy valamiféle bíróság elõtt áll. Egy hevenyészett pódiumon egy idõs, viharvert arcú, csapott vállú férfi üldögélt. Megviselt, ráncos arcából meghökkentõen élénk szemek vizsgálták a világot. Az egész alakból valami megfoghatatlan,professzoros méltóság sugárzott. Mellette két jelentéktelen alak ült, akikre,ha az utcán látja õket, nem pillant rájuk még egyszer. A képet húsz-huszonöt nyúzott arcú ember egészítette ki, akik oldalt ültek unott, undorodó, vagy éppen kárörvendõ arccal.
Mint egy filmbeli népbíróság, és az öreg a bíró. Mint egy filmen… futott át az agyán.
De ez, nem egy film díszlete volt, mint arra a következõ pillanatok kíméletlen nyerseséggel rá is ébresztették.
- Ön a negyvenhetes számú rögtönítélõ statáriális népbíróság elõtt áll. Az ön ellen felhozott vádpontok a következõk: tevõleges közremûködés negyvenhétezer rendbeli okirat hamisításban, tevõleges közremûködés negyvenhétezer rendbeli kifosztásban, tevõleges közremûködés negyvenhétezer rendbeli uzsorázásban,többszörös korrumpálás, felbujtás, tevõleges és eszmei részvétel etnikai alapú népirtásban, közvagyon elrablása, terrorcselekmények finanszírozása és eszmei támogatása.
Megértette a vádakat?
- Igen,de….
- Van valami, amit felhozhatna mentségére?
- Ez nem egy bíróság! Nincs is itt az ügyvédem! És…
- Tehát,semmit nem tud felhozni a mentségére. A Magyar nép ellen elkövetett bûneiért kötél általi halálra ítélem, az ítélet végrehajtandó. Az ítélet végrehajtását,az igazságvédelmi* eljárás idejére felfüggesztem. Az eljárás nem lehet rövidebb,mint hat hónap, és hosszabb, mint egy év. Az eljárás ideje alatt a 2. számú kényszermunka táborban köteles tevékenykedni.
A kivégzése lõtt jogosult egy utolsó vacsorára, feltéve, ha a munkatáborban végzett tevékenységének haszna elegendõ ehhez.
Tájékoztatom,hogy bírósági eljárás után kikérdezésre szállítják, ahol saját érdekében igyekezzék õszintén és kimerítõen válaszolni a feltett kérdésekre!
Amennyiben megtagadja az együttmûködést, úgy a kihallgatók jogosultak kényszerítõ eszközöket igénybe venni.
Tájékoztatom továbbá, hogy minden ingó és ingatlan vagyonát államosítjuk, azokat is,amelyeket a családtagjai nevére jegyeztetett be, illetõleg a titkos számlákon rejtegetett vagyonát is.
Bármely olyan vagyontárgya, amelyrõl érzése szerint nem tudunk az beszolgáltatandó,ellenkezõ esetben az azt birtokló személy egytõl öt évig terjedõ kényszermunkára számíthat.
Ami pedig az ügyvédjét illeti – nézett a papírjaiba a bíró - holnap reggel itt lesz, de nem sok öröme telik majd benne.
Törvényszolgák!
Vezessék ki az elítéltet!
Két férfi lépett elõ, és karonfogva egy kétszárnyú kapu felé vezették.
A Bankárban kavarogtak az elhangzottak, zúgó aggyal próbálta felfogni, hogy mi is történt,de egy pár szó újra és újra az agyába hasított „kötél általi halál”…. Üvölteni kezdett, kitépte karját az õrök szorításából, szabadulni akart, a pódium mögötti kis ajtó felé vetette magát…. tombolásának az egyik teremõr puskatusa vetett véget. A világ színes fénykörökké robbant, elmosódott, majd jótékony sötétségbe borult….
(*igazságvédelmi eljárás: a halálra ítélteknél az ítélet és a kivégzés között eltöltendõ idõ, amely alatt ki kell derülni az esetleges enyhítõ körülményeknek, siralomház helyett hasznosan, kényszermunkával töltendõ.)
Egy teherautóban zötykölõdve tért magához. A feje kóválygott a nyelve tapló szárazan tapadt a szájpadlásához. Nem volt egyedül. A plató oldalának dõlve néhány öltönyös alak ült rémült tekintettel és hátrabilincselt kézzel. Egyikük nadrágján egy ronda folt éktelenkedett, aminek a mibenlétét a felõle áradó szagtette kétségtelenné. Hátul a plató végén két rossz arcú alak ült fegyverrel a kézben. Nem mert mozdulni, úgy érezte ezek a brigantik azonnal megverik, vagy tán még megölik ha megmozdul. Észrevette, hogy a ponyván lévõ aprócska résen ki lehet látni, ezért igyekezett úgy feküdni, hogy kileshessen. A teherautó lassított, a résen át valami óriási kivetítõ látszott, elõtte több száz emberrel. Valami nagy épületet mutattak, oldalán kék óriáslobogó, sárga csillagokkal, amelyek valószínûtlenül tündöklõnek hatottak a reflektorok fényében. Aztán az óriáslobogó hirtelen zuhanni kezdett, lágyan lebbenve a mélység felé. A teherautó nagyot rándult, vélhetõen a sofõr is a kivetítõre meredt, a motor lefulladt, és a kitörõ ováció elõtt beálló csendben tisztán hallatszott amint egy kislány azt mondja:
- Anya,nézd! Hullócsillagok!
Folyt. köv.
2013. július22.
gróf Istvánhalmi Sándor
Jó kis írás, hazai szerzõtõl...
A végén jó a csattanó... :)
(negyedórás olvasmány)
https://horrornovellak.blog.hu/2020/...rizis_hatasara