Eredeti hozzászóló
Oakland
Ezzel, azért nem értek egyet. A hidegháborús szakértõk által írott, sima középiskolai Honvédelmi ismeretek, '80-as évekbeli könyvecske egészen mást állít.
20perc forralás után a biológiai és vegyi harci anyagok is távoznak a vízbõl-állítják a szakértõk. A vírusok, baktériumok már 10perc forralás után elpusztulnak.
Az épített hordós vízszûrõben létrehozott biológiai hártya gyakorlatilag mindent kiszûr.
A sugárszennyezett vizet átengedi rajta, majd fél óra forralás után, fogyaszthatónak tekinti.
Persze, olcsó megoldás.
Bízzunk benne, hogy nem kerülünk ilyen helyzetbe, hogy sugárszennyezett vízzel kelljen kísérletezni.
A felkészülésben benne van a vízforrás, kút védelme is, amely elsõ körben, annak zárttá tételével valósul meg. Tehát, nem hagyom, hogy szennyezetté váljon.
A palackos vizek raktározása, akkor ad nagy segítséget, amikor el kell hagyni a bázist és menekülni kell. Az IBC tartályt elég nehéz a hátunkra kötözni...
A méregdrága víz konzerváló tabletták helyett a nagy többség minimális mennyiségû hipót használ. Én a neomagnol-t részesítem elõnyben, már csak azért is, mert ingyen készletem van belõle, úgy 100 évre.