ha a választás bármin változtatna már rég betiltották volna.
Printable View
ha a választás bármin változtatna már rég betiltották volna.
"Az ellenség az apparátus. Nem volt könnyû megtalálni. Csaknem mindenki tudta, hogy az ellenség életrontó hatalom, már csak azért is, mert csaknem mindenki azonos okoktól szenvedett. A sötét pontot azonban a technikában keresték, többen az államban, a gazdaságban, a természettudományban. Az apparátus egyetemes létrontásrendszer, amely az emberi lét minden területén, technikában, államban, tudományban megnyilatkozik. Jellemzõje, hogy személytelen. Mint életrend jelentkezik, éspedig mint ésszerûség, amelynek elõnye, hogy könnyen megvalósítható, mert gyakorlati és hasznos. Mint józan okosság jelentkezik, amely a dolgokat megkönnyíti és leegyszerûsíti. Tévesen és felületességbõl az ellenségnek a gépet tartották és tartják, mert abban a hiszemben vannak, a hogy lényeg a mechanizálódás. A mechanizálódás azonban merõ külsõ mozzanat; az apparátus életrontás. A gépiesítés az apparátus következménye. A gombnyomásra mûködtethetõ organizáció. Mert a technika nem autonóm koncepció, hanem – különösen modern alakjában, mint rakéta és atomtechnika, távkémkedés, mesterséges agyvelõ – a létrontás apparátusának eszköze. Az apparátus legerõsebb hatalmi területe nem is a technika, ez csak az apparátus õsképének kézzelfogható megjelenése; a legnagyobb hatalom a hivatal (bürokrácia). Iparvállalat, bank, párt, hadsereg, tudomány. Ahol az élet szervetlen organizációvá alakul át, vagyis ahol az apparátus embert vezényel. Régebben az apparátus nem is volt felismerhetõ; a nagyméretû pénz-, hadi-, politikai apparátusok a második világháború után keletkeztek. Az apparátus már nem teljesen összefüggõ egyetemes és egységes létrontás-rendszer, de a század hatvanas éveiben már minden jel arra vall, hogy a démoni sötét szövetségek jegyében az egész lakott földre, és az egész lét területére kiterjed. Ami pedig a legfontosabb, kétségtelenné vált, hogy azt senki sem csinálja, hanem legyõzhetetlen hatalommá, mint mondják, emberi akarattól függetlenül lett. Ezt megelõzõen a Nagyinkvizítor-korszakban a létrontás emberi iniciatívára történt. Ez volt a vallásos (klerikális) és politikai abszolút hatalom ideje. Azóta kiépült a totálitárianizmus, a technika és a tudomány, a létrontás-apparátus három intézményesített aktivitása. Mert a Nagyinkvizítor tevékenysége még csak az volt, hogy ahol a világosság jelentkezett, beavatkozott, és azt eloltotta. Az apparátus olyan rendszert valósított meg, amely a világosság megjelenését eleve megakadályozza, sõt a sötétség és a rabság dicsõítésére formulákat talál ki, és az intakt és hiteles létezés ellen egységes elméleti hadállást vesz fel, amely a létrontásban való berendezkedést életvesztés terhe alatt kötelezõvé teszi. Annak, aki a létrontáson kívül áll, nem ad kenyeret. A Nagyinkvizitor esztétikusan korrupt volt, és a polgárság ebbõl a mondén korrupcióból még valamit megõrzött. A totalitárius korrupció a csõcseléké. Ott az ember még akárki, itt senki."
Hamvas Béla: Patmosz
Az új létmód, a "globalizáció" ugyanis a mesterséges lét megkonstruálására törekszik. Anyag helyett mûanyag, élet helyett genetikusan módosított "mûélet" és lélek helyett médiamanipulációval "tudatmódosított", embernek látszó tárgyak létrehozása. Ezzel azonban egyúttal végleg összeomlik a tízezer éves alku, amely az eliteket a szakrális rend betartására és betartatására ösztönözte. A valóság maga válik a létroncsolás közvetlen eszközévé és tárgyává. A globalitás létmódjának rejtett hatalomszerkezete minden lokalitásban, tehát az elemi emberi közösségek mindegyikében "strukturálisan kódolja" a hazugságot. Kényszerítõ, fegyelmezõ és értelmezõ hatalmi eszközei segítségével a "hazugságot" teszi "igazsággá", és az igazság válik megbélyegzett és veszedelmes "hazugsággá". (Bogár László)
Egyszer volt egy nagy csoda,
Neve: birka-iskola.
Ki nem szólt, csak bégetett,
Az kapott dicséretet.
Ki oda se ballagott,
Még jutalmat is kapott,
Így hát egy se ment oda,
Meg is szûnt a iskola.
(Weöres Sándor)
"- Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegõdtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek, pedig a disznók elõtt megemelheti a kalapját minden ember. Tudják-e milyen jó szándékú, becsületes állatok azok? Három éven át jártam ki a legelõre velõk, tavasztól õszig. Megismertem õket. Hûségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó, csak ember...
Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta: - Egy õszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát. Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitõl. Egy rühes, sovány kis süldõ. A többi nem tûrte meg maga között, mert, hogy maga alá piszkolt, fektiben. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldõ. És éppen erre mentek rá a farkasok.
- Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az állatokat a karámból s álmosan dûtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldõ megint valamivel távolabb túrt a többitõl s azt cserkészték be a farkasok. Négyen támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következõ pillanatban az egész konda összeröffent s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra. Képzeljenek csak el kétszázegynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és fogcsattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis rühes süldõnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt. Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem fogadott vissza soha. De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.
- Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik. Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törõdik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért. Ha akkor, ott az erdõn, az én disznófalkám is úgy viselkedik mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok. Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a gonoszság és az önzés."
(Wass Albert)
Használd a képzeleted, légy õrült!
Hozd le a realitás talajára, válj zsenivé!
/Én, ebben a pillanatban/
Üres kamrának bolond a gazdasszonya. (magyar közmondás)
21. század: billentyû nélküli telefonok, kilincs nélküli ajtók, agy nélküli emberek, õszinte érzés nélküli kapcsolatok.
"Maga az egész történelem arra tanít minket, hogy gondolkozzunk múltunkról, jelenünkrõl, jövõnkrõl. Tegyük mindezt úgy, hogy ne a múltban éljünk és ne a jövõben, hanem a jelenben. Ha ide eljutunk, akkor teljesült karmikus feladatunk.
Egyénileg, a jelenben élni azt jelenti, hogy ismerem a múltat, tanultam belõle, de nem rágódóm rajta. Nem látom a jövõt, de nem félek tõle, tudom, hogy majd megoldom. Gondolataim, tetteim, érzelmeim a jelenben vannak. Látom, érzem a napsütést, a virágok illatát, örülök neki. Örülök a családomnak, egy ölelésnek, egy csóknak, egy mosolynak. Nem a híradón szörnyülködök, hanem hetekig emlékszem arra a mosolyra, ahogy nyaralásunk alatt rám nézett a párom. Örülök, ha a munkámban sikert érek el, és elfogadom a kollégáimat olyannak, amilyenek, hisz nekik ez a sorsuk, feladatuk, karmájuk. Egyszerûen, élem az életet, a maga apró mozzanataival, érzem minden rezdülését, mozzanatát. a jelenben vagyok.
Ahogy igaz ez kicsiben, úgy nagyban is. Egy nemzet is lehet a jelenben. Csak ebben az esetben él. Különben csak elszenvedi az életet."
/http://maga-a-valosag.com/