Nézd, a földművelés szerintem amiatt felesleges, mert mély meggyőződésem hogy a carnivore diéta az egészséges. Növényeket persze hogy ettek az ősemberek is, ezt magam se vitatom, csakhogy ők olyasmit csupán végszükségben ettek, gyakorlatilag csak éhínségek idején. Ennek fényében pedig nem tűnik a számomra jó ötletnek, hogy nagy fáradsággal elkezdjük a földet túrni, szenvedve, kínlódva, csak azért hogy aztán óriási erőfeszítéssel olyasmit termeljünk meg, amit amúgysem egészséges megenni! Legalábbis hosszú távon, tartósan. És még ezt is csak TALÁN sikerül elérnünk, ha nem teszi tönkre a termést a szárazság, vagy a viharok, a vadállatok, a gombásodás, stb. És még ha meg is termeljük, könnyen lehet hogy valaki elrabolja tőlünk.
Ez tehát a számomra se nem tűnik vonzónak, se nem egészséges élelemforrásnak.
Hogy mi lesz velem ha megbetegszem, stb?
Nos igyekszem meggyógyítani magamat! Nemrég azt vettem észre, hogy ki tudja miért, de nőtt két ciszta a herezacskómon. Bocs a szóért, de éppen pont ott. És majdnem a két lábam közt, a tövénél, azaz látni se lehetett, csak tükörrel. Megvolt mindegyik majdnem 2 centiméter átmérőjű.
Bemehettem volna vele a kórházba, de egyrészt szégyellettem mert intim helyen van ugye, másrészt itt az USA-ban a gyógykezelés iszonyatos összegekbe kerül. Na semmi baj, megoldottam magam: fogtam egy kis manikűrollót, fertőtlenítettem alkoholban (ha nem lett volna alkoholom, ecet is megtette volna, vagy tűz), majd ha hiszed ha nem, egyszerűen kimetéltem a cisztát magamból, a folyamatot egy letámasztott tükrön át figyelve, természetesen érzéstelenítés nélkül, mert olyan injekciót nem adnak el „civileknek”...
Tény hogy kellett hozzá némi akaraterő, de élveztem is, mert milyen csodálatos lehetőség is ez hogy bebizonyítsam magamnak az elszántságomat, „keménységemet”, hősiességemet, stb... Persze, bizonyos értelemben nekem ez valóban könnyű volt, mert évek óta gyakorlom a meditációt, koncentrációt, stb.
Ettől persze még egészen biztos hogy idővel meghalok majd. Vagy balesetben, vagy betegségben. NA ÉS?! Senki sem él örökké. A halál az élet természetes része. Már megszületni is életveszélyes, elvégre!
Nekem az ősemberek a példaképeim, emiatt teljesen jogosnak érzem azt is, hogy úgy legyen végem majd valamikor, mint az ősemberek többségének is régen: Egyedül, valami vadászat során, balesetben, vagy valami betegség miatt. És sokáig észre se veszik majd a hiányomat, senkinek sem hiányzok majd, így a tetememet a vadállatok, madarak, rovarok, férgek falják majd fel. De ezzel nekem semmi bajom sincs, ez jogos, hiszen én magam is annyi rengeteg állatot meg rovart, stb faltam fel életem során, illik hát hogy életem végén én is tápláljam őket, a testemmel! Ez a természetes halál, és lett légyen bármilyen fájdalmas is, mély meggyőződésem hogy még mindig sokkal elviselhetőbb sőt EMBERHEZ MÉLTÓBB IS, mint a kórházak intenzív osztályán szenvedni, mozgásképtelenül katéterek és elektródák hálójában, ágyhoz kötve, miközben pelenkázzák az embert...
Az megalázó, igen. A természetes halál, amiről fentebb írtam, az nem. Az normális. Az SZÉP IS, bizonyos értelemben, amint minden szép valamiképp, ami természetes.
