Jól hangzik a csomag! :thumbup
Printable View
Sok lóvét spóroltam meg decemberben a következő hónapokra.
Vettem gáztöltényt (egy ideig volt valami hiány, most stabil az ellátás). Minőségi kenőmájas, jó sok házi lekvár (utóbbi ajándék). Szülőknek egy-két táplálék-kiegészítő. Gyógyszertárból pár dolog.
Feltankoltam mindenféle takarítócuccból, mosószer, öblítő, mosogatószer meg a többi. Macseknak hónapokra előre minden (egészségügyi átnézés, részletes vérvétel, a táplálkozás ennek megfelelő módosítása már korábban megvolt), alom, eledelek/kiegészítők. Megvettem neki az új vécét is, így már összesen 4 macskavécé van itthon.
Krisna-völgyből Hanumán krém, Shakti balzsam, ezek jó ha vannak itthon, meg akkor már vettem 3 bambusz fogkefét. Készleteztem minden higiéniai termékből, tusfürdő, fogkrém, kézkrém, borotválkozási dolgok, stb.
Vettem plusz két flakon töltőgázt, páraszabályozó tasakokat a gyógynövényekhez, különböző méretekben. Növény is lett még bőven (kratomok, kava), nem árt ha rendelkezésre állnak változatos lazítási lehetőségek is.
Cipészmesterrel készíttettem strapabíró bőrcipőt, januárra megbeszéltünk egy barnát is.
Ez most jól jött. Terveim szerint januártól kicsit komolyabban veszem a készletezést és a pénztartalékolást is. Ehhez pedig nagyon jó alapot adott ez a december, mert sok dolgot megvettem előre, aztán innen lehet szépen folytatni az építkezést.
------------------
A munkában sokat tanulok a kommunikációról, konfliktuskezelésről, helyzetek gyors átlátásáról, stb. Jelenleg általában egyedül vagyunk a már most férőhelyen felüli ellátotti létszámra, legtöbbük börtönviselt stb., és az eddigi 10 hónap alatt egyszer sem kellett rendőrt hívnom. Akárhogy nézem, egy krízis esetén a többi emberrel való interakcióban, helyzetkezelésben, fellépésben stb., prepper szempontból értékes készségekre tettem/teszek szert a szállón.
Az új évben készülök a brazil jitsura, most itt a városban nagggyon jó kezdő lehetőség adódott. Mellette még gondolkodom a sambón, ha a kettőt tudnám kombinálni, az valószínűleg jobban beilleszthető lenne a munka mellé, mert hol erre az edzésre tudnék menni, hol arra.
-------------------
Úgy tűnik, hogy spirituális értelemben is megtaláltam az utamat. Különös tapasztalásaim vannak, amik talán összefüggésben állhatnak a halál utáni állapotunkkal, illetve az emberiség Történelem utáni létmódjával. Persze ezek csak sejtések/érzések. Azt hiszem, egyfajta reneszánsz zajlik ezen a téren, és bízom benne, hogy ezáltal elkerüljük majd az emberiség elpusztítását. Egyszerre történnek a krízisek és a reneszánsz, tényleg mintha valami versenyfutás zajlana. Remélem, hogy a reneszánsz győz. Mindenesetre ezek a tapasztalások prepperként is segítenek nekem, mert eddig semmilyen, hitre épülő vallás, ideológia vagy meditáció nem mutatta meg közvetlenül azt, amivel egy ideje szembesülök: hogy a valóság tényleg elmondhatatlanul több annál, mint aminek megéljük, amit gondolunk róla vagy érzékelünk belőle.
Csatolmány 9491
Macsek a túlélő piramis harmadik szintjén tolja a prepperkedést. :cool: Jelenleg minimum 3 hónapra elegendő élelem (tovább fog tartani szerintem), és mondjuk fél évre elegendő alom. Vízből valamennyi, abból egy kisebb mennyiség nála már készletnek minősül.
Nem lenne rossz, ha magunknak is annnyi lenne negyedévre betárolni, mint egy macskának. :)
Nemrég részt vettem egy újraélesztés-tanfolyamon, a munkahely szervezte.
Macsek továbbra is prepperkedik, impozáns eledel- és alomkészlet áll rendelkezésre, talán még nekem is jutna pár alutasak. :D
Közben igyekszem tudatosabban kezelni a gázspray, gázpisztoly, gumis vonalat. Egyebek mellett készülünk apámmal és egy barátnőmmel lőtérre, visszük az összes gumist.
Dolgozom. Másfél éve ott, és sosem gondoltam volna, de úgy tűnik megtaláltam az utamat. Másfél év után ugyanúgy örömmel járok be dolgozni (a fizu pedig egyre jobb :rolleyes:). Továbbra is sokat tanulok a konfliktusos helyzetek elsimításáról/megelőzéséről, illetve a stresszhelyzetek kezeléséről. Sokszor egyedül van ott az ember éjjel, és nem árt észnél lenni, ha valaki hallucinálva mászkál nagykéssel hogy mindenkit seggbeba.., vagy éppen önkívületi drogos állapotban készül kiesni a 4. emeletről.
Ez már unalmas lehet, de a brazil jitsu továbbra is folyamatban van. :) Össze kell fésülni a melóval, de ha minden jól megy, októberben eljutok az első edzésre.
Amit még elég fontosnak érzek, hogy kialakult egy hozzávetőleges belső nyugalom, ami általában stabil. Aki olvasott itt a fórumon, az tudja hogy ez nem igazán volt így korábban. Meg azt is, hogy enyhén szólva félrementem bizonyos nézeteimmel... Az elmúlt másfél év elég volt ahhoz, hogy ezeket mélyebben átlássam és a kukába dobjam. Az országból kb. mindenfelől érkeznek ellátottak, és napi tapasztalatom, hogy nem több a balhé vagy a problémás eset a c.gány kliensek között. Ahogy azt is látom, ahogy zs.dó származású kiváló kollégák (egyikükről sem tudtam - és akkoriban már nem is érdekelt -, ők meséltek a gyökereikről) dolgoznak mindent beleadva a hajléktalanellátás sűrűjében. Egyikük lényegében a mentorom lett (önzetlenül), sokat tanulok tőle a szakmáról, és én is igyekszem támogatni őt, amivel tudom.
Ha minden jól megy, a főnök javaslatára jövőre elkezdem az addiktológiai konzultáns képzést, ami egy fontos irány az itteni hajléktalanellátás bővítési terveiben.
Ami még van, hogy végre sikerült ráállnom a napi 2x20 perc meditációra (TM), ami érezteti is a hatását. Nem vagyok egy meditálós típus, de ez jót tesz nekem. Feszült helyzetekben is összeszedetté tesz, valahogy visszajön tőle a higgadtság. És anélkül, hogy tudatosan gondolkodnék közben valamin, van hogy elég jó ötletek bukkannak fel az alatt a 20 perc alatt. Na meg a nyugalom, amit ad. Emellett kontrolláltan használok kétféle gyógynövényt. Ez a fitoterápia az elmúlt két évben sokat változtatott a dolgokhoz való hozzáállásomon (ez részemről nem volt tudatos, tehát egész biztos hogy tudat alatt mentek végbe változások, mindenesetre ezekről kívülről is kaptam visszajelzéseket, tehát nem beképzeltem), másrészt eddigi életem legkülönösebb utazásának mondhatom, amit folyamatában igyekszem értelmezni, és kíváncsian figyelem a fejleményeit. (Mindez elvezetett egy 120 oldalas, közel 400 lábjegyzettel ellátott elmélkedéshez, ami hosszabb lett mint a diplomamunkám. :haha: A jómodort szem előtt tartva ezzel nem terhelném a fórum közönségét, mindenesetre úgy érzem, hogy összeállni látszik az egésznek egy olyan kis részegysége, ami legalábbis számomra megnyugtatóan alkalmazható a mindennapokban.)
Kíváncsi lennék, hogy kivel mi van a régi fórumtagok közül.
Nálam nagy tervek nincsenek. Az üzletem eléggé nyomorultul megy vagy 2 hónapja. Szóval prepper cuccot nem vásárolgatok. Fegyvert akartam még venni, de megváltoztatták a törvényeket februárban, úgyhogy hagytam azt is a fenébe.
Amit tervezek az a kamra feltöltése télire. Jó lett volna a vasúti konténer dolgot intézni, de idén már abból nem lesz semmi.
Egészen kevés aktív tag van, bár nincs mindig miről írkálni, meg most épp nincs világvége hangulat (a fejekben).
Nálunk szopacs az árvíz miatt, most helyreállítás folyamatban. A "menekítés" egészen jól sikerült, hatékonyan tudtuk megoldani a feladatokat, olyannyira, hogy másoknak is tudtam segíteni.
Tanulság: aggregátor vagy külső méretes áramforrás szükségessé válhat egy csettintés alatt, mikor lekapcsolják az áramot. Blackout inkább kellemetlen, mint problémás, nem megy a modem, lemerül a laptop, nem tudok melózni, leolvad a hűtő. Ellenben egy profibb aggregátor egy kisebb vagyon, nem hiszem, hogy ki tudom gazdálkodni valaha is, vagy megérné vele foglalkoznom. Olcsóbbakkal nem tudom mi a helyzet, utána kell olvasnom, mert 100e körül még csak-csak rászánok, de a Hondák 6-800e körül vannak amik megfelelnének. A sok lámpa most kapóra jött, fejlámpa ide kölcsön, oda kölcsön, terület világítás itt is, ott is lámpásokkal megoldott feladat. Akkuk persze mindig feltöltve, hogy ha kell akkor legyen amennyi áram csak lehet annyi tartalékba. Jlenleg nincs tervben prepper cuccok vásárlása, inkább a szerszámaim fogom optimalizálni, mert sok van ami felesleges, és sok olyan ami meg nem annyira jó minőségű, ezért a meló sem olyan hatékony velük. Egy saját tulajdonú ház sokat lendítene a dolgaimon, de ez még szintén távoli, pedig nézegetem a tanyákat bőszen.
Te nagyon jól állsz spájzzal, fegyverrel és lőszerrel is, hatékonyan készülsz. És hát két kezed van, egyszerre úgyis csak maximum két fegyvert tudsz használni. :)
Csatolmány 9498
Sajnálom, hogy nem megy jól a bolt. Igazság szerint az utóbbi időben szinte mindenhonnan elég komoly élethelyzetbeli problémákat hallok az ismerőseimtől, barátaimtól. Egészség, munka, lakhatás, anyagi helyzet - a legalapvetőbb dolgok kerülnek krízisbe.
Emellett másfél éve nézem, hogy egyre és egyre több hajléktalan érkezik a szállóra, és bár elvileg csak a megyéből vehetnénk fel őket, tényleg mindenfelől jönnek. És egyre több köztük a fiatal, bármiféle motiváció nélkül. Már szeptemberben elértük, sőt meghaladtuk a max. létszámot, és még csak az ősz kezdődött el. Már tavaly télen is rengetegen voltak benn, idén nem tudom mi lesz, de már javában tervezik a szálló bővítését, mert elkerülhetetlenné vált. Szóval a "negyedik világ" itt a szemünk előtt válik kezelhetetlen méretűvé. Ez ellen semmit sem tesznek azon kívül, hogy az emberi méltóságra épülő alkotmányukba iktatják a hajléktalansors kriminalizációját. A fővárosban meg szétverik a teljes Iványi-féle hajléktalanellátást. Ilyesmikkel lehet szórakozni, csak közben egy időzített bombán ülünk.
Magyarországon azt látom, hogy most már egyértelműen a káosz felé tartunk. A legjobb amit eddig olvastam erről, az a kilonem100 blogon volt 2021 áprilisában, a bezárt iskolák időszakában:
"Az ország harmada nehéz sorsú családokból áll, egyszülős családokból, szegényekből, olyanokból, ahol a szülői minta nem a tanulás felé terel, hanem a kilátástalanság érzését erősíti csak a gyerekben. Egy olyan csúnya szóval ballaszttársadalmat építünk még inkább lejjebb és lejjebb, amit a tanodákkal talán sikerült volna felzárkóztatni kicsit az utolsó előtti pillanatban. Hát most lemondtunk róluk. Lemondunk egy fejlődőképes országról. Mert ekkora terhet nem tud elviselni a felső szerencsésebb harmad a középső rétegekről pedig gondoskodni fog a lockdown miatt elmélyülő válság. A latinamerikanizáció valószínű jövőkép.
Csak, hogy mindenki értse a veszélyt. Nyomornegyedek és villák, kamasz gengszterek és elzárt lakóparkok elkényeztetett trónörökösei, akiknek megküzdenie sem kell már a sikerért és mérhetetlen nyomor és züllés mindenfelé máshol."
Siklanak ki a vonatok, nem ér ki a rendőr, romokban az egészségügy, és ha lenne gyerekem, komoly fejtörést okozna, hogy be kell engednem a magyar oktatásba. A kormány politikai kultúrája, az alkotmány folyamatos, a látszatra sem adó módosítgatása a legbanálisabb aktuálpolitikai érdekek mentén 12 vagy hány év alatt kb. afrikai hadurak szintjére züllött (lásd pl. a házelnök tegnapi ámokfutását).
A világban pedig azt látom, hogy két fronton (Ukrajna és Közel-Kelet) legnagyobb valószínűséggel kijelenthetjük, hogy elkezdődött a harmadik világháború, már benne vagyunk, és majd a Csendes-óceánnál lesz a harmadik, legnagyobb front.
A prepperkedést én már elengedtem. Ha reálisan nézem, komolyabb tőke és több hely kellene hozzá. Meg aztán úgy vagyok vele, hogy ha itt ahol élek, már a gumis meg a gázpisztoly is kevés lenne, akkor az már akkora gebasz lenne, hogy általánosságban úgyis csak a szerencsén múlna a túlélés, nem azon, hogy hány konzervem van otthon. Nektek pedig drukkolok, mert itt van néhány nagyon komolyan felkészült ember, akiknek tényleg respect és hajrá. A probléma az elidegenedés, ez meggyőződésemmé vált. Látni itt is a fórumon, fixen beállt ez a helyzet, hogy magányos prepperek elszigetelten készülnek egyedül, és már egymással sem tudunk miről beszélgetni. Hogy ez hová vezetne shtf-ben, az ne derüljön ki. Ismét idézve a múltkor linkelt cikkből:
"WLB: Az összeomlás-kutatás nemcsak arról szól – nyilván leegyszerűsítve –, hogy mind meghalunk, hanem azt is kutatja, hogyan tudunk alkalmazkodni a kialakuló helyzethez, hogyan élhetjük túl az összeomlást. Például megnő majd a kisközösségek szerepe a már nem túl távoli és borús jövőben. Ez tényleg így van?
S.-B. B: A jelentőségük mindenféleképpen megnő majd. Ám én úgy látom, hogy jelenleg nem igazán vannak olyan működő kisközösségek, nemcsak Magyarországon, de máshol sem, amelyek kibírnák és túlélnék ezeknek az embert próbáló időknek a nyomását. Pláne hogy a társadalmak mindeközben világszerte mindenhol az atomizálódás, az elidegenedés felé haladnak. A valóban túlélő közösségeket a szükség fogja kialakítani, érdekek mentén, mégpedig azért, mert az emberek egymásra lesznek utalva. Működőképes közösségekké azok válhatnak majd, amelyek képesek lesznek fizikai és lelki értelemben is megtartani a tagjaikat."
Nem hogy működő kisközösségek alig vannak, de már online kapcsolattartás se nagyon, még a prepper fórumon sem.
Ezt jó volt olvasni. :thumbup Te vagy itt az egyik olyan ember, akitől a legtöbbet tanultam. Baromi jó hallani, hogy élesben ilyen szépen működött a felkészülésed. Azon kicsit csodálkoztam, hogy azt írod nincs világvége hangulat. A szomszédban a világ legnagyobb atomhatalma háborúzik, egy másik atomhatalom elnöke (Macron) arról nyilatkozgat, hogy meg lehetne támadni az oroszokat, a Közel-Keleten egy harmadik atomhatalom éppen szárazföldön is bevonul Libanonba, ezzel már három vagy hány frontos háborúban áll Izrael...? Extrém időjárási jelenségek és természeti katasztrófák tépázzák a világot, elnökökre lövöldöznek Európában és Amerikában, erre pont most nincs világvége hangulat? Szerintem konkrétan a vége felé járhatunk, és vagy jön valami fordulat (nem tudom mi), vagy hamarosan repül a gyeplő a lovak közé, de lehet már rég el is repült. Soha nem láttam még ennyire intenzívnek az emberek közötti elidegenedést (amire a covid 2 éve rengeteget rátett), pedig azt hiszem pont ez lenne a kulcs, tehát amíg ez így van, addig szerintem nem lesz kiút. A magam részéről az érdekel, hogy ha már meglepetésemre megadatott ez, hogy megtaláltam a helyem, akkor elvégezzem ott a munkámat, amíg a világ helyzete ezt lehetővé teszi, és éljem az életet, amíg a világ helyzete ezt lehetővé teszi. Ennyi... R. D. Laingtől olvastam nemrég egy jót, azt ideírom, mert azért ez a folyamatos qrva erőszaktevés az emberek között mégis ezzel teljes:
"Mégis, valahányszor egy újszülött a világra jön, ismét kapunk egy újabb kis haladékot. Minden kisded új lehetőség: talán próféta, a szellem óriása lesz belőle, a fényesség új szikrája, amely beragyoghatja a külső sötétséget. Hogyan jövünk mi ahhoz, hogy a helyzetet reménytelennek lássuk?"
Úgyhogy hajrá tovább a lámpákkal. A remény jegyében én is mondtam a díszes társaság egyik tagjának, miután valamelyik éjjel a hányásába akart belefulladni, aztán kipotyogni a negyedikről, hogy ki kell ábrándítsam: ha minden áron fel szeretné dobni 34 évesen a pacskert, az az én műszakomban nem fog összejönni, bármilyen kreatívan is próbálkozik. Azóta még él, szóval én is azt mondanám, hogy teljesen reménytelennek nem kell látni a dolgokat.
"Azon kicsit csodálkoztam, hogy azt írod nincs világvége hangulat."
Félreértettél. Nincs világívége hangulat az emberek fejében.
Most épp mondjuk jön a háború meg a rakéta, de alapvetően távol van, szerintem az emberek 70% elhelyezni sem tudja hol van Izrael, Irán, de régebben sem tudták hol van Irak, csak azt, hogy ott lőnek-robbanrtanak, de messze van, nem lesz gond. Ez szerintem megmaradt.
Ettől függetlenül kevésbé aggaszt az izraeli kérdés, mint az ukrajnai, vagyis inkább annak a hozadéka, illetve az, hogy ezek szabadon kóricálhatnak mindenféle ellenőrzés nélkül a határainkon át. Tippelnem kellene már mai napig biztosan több fegyver haladt át onnan indítva az országunkon, mint amennyivel a MH rendelkezik. Nem is értem, hogy a határokat miért nem őrzik ilyen helyzetben, mikor a túloldalon kontrollálatlanul (f)osztogatják az éles fegyvereket és lőszereket. Ez lokálisan még igen nagy problémát fog (valószínűleg) jelenteni a jövőben.
Jut eszembe: a prepperkedés elengedését nem úgy értve, hogy ne a túlélésre próbálnék én is kis lépésekkel dolgozni. Ez a szempont mindig ott van, és igyekszem ebbe az irányba rendezni a dolgaimat meg a szűk környezetemben a dolgokat. Kis haladás mindig van is.
Bármit teszel, akár a macsekkaját nézzük, már egy lépés a biztonság felé. Nem csak arról szól a prepperkedés, hogy veszünk valamit vagy felhalmozunk dolgokat. Én is ésszerűen csinálom, amit az anyagiak megengednek. Most épp a meglévő dolgaim optimalizálását tervezem. Van egy csomó szerszámom pl, de nagy része gagyi minőségű nevenics biliacél, vagy áruházi vacak, ráadásul a sok megvett dolognak a tizedét sem szoktam/tudom használni-kihasználni. Ezeket szépen eladogatom, majd a befolyt zsetonból veszek jobb minőségű és valóban használható és tartós szerszámokat amikre valószínűleg szükségem lesz a mindennapokban. Így helyet is spórolok, de ha valamit csinálnom kell akkor nem a szerszámom lesz a szűk keresztmetszet.