Mindenfelé ezresével engedik szabadon a foglyokat. Ha jól emlékszem csak New York-ban és egy másik államban 6000 fõt, sõt olyan is volt már hogy akit a vírus miatt kiengedtek, az pár nappal késõbb visszakerült mert meggyilkolt valakit.
Printable View
Sziasztok,
https://mok.hu/koronavirus/tajekozta...d-19-kezikonyv
Bel
Egy kis érdekesség.
Tegnap meglendült a boltom és kevesebb mint 1 nap alatt megvettek tõlem vagy 50 maszkot. Nem, nem egészségügyi maszkot, hanem ilyen nagyon vékony, nyomtatott, halálfejes motoros maszkot. Arra jó, meg esetleg bankrabláshoz, de a vírus ellen nem. Még arra gondolok hogy esetleg azt tervezik hogy átalakítják, raknak bele más anyagot, papír zsebkendõt, stb. Annak úgy lenne értelme. Lehetséges hogy az a helyzet.
A mai napon mindenki úgy mászkált itt a környékbeli városban (illetve a hétévégn a természetben) mintha semmi sem történt volna. Gyorsan felejtenek az emberek.
Ha nem jelentenek be a hétvégére teljes kijárásit szerdán legkésõbb, akkor nagy baj lesz, megugrik a fertõzöttek száma. Mindenki kint lesz a hosszú hétvégén, az tuti.
Magyarország: 11 új fertõzött, 744 összesen. 4 új halott, 38 összesen.
"New York egyik állatkertjének több nagymacskája is megfertõzõdött a koronavírussal - jelentette be az amerikai szövetségi agrárminisztérium (USDA) közleményben vasárnap este. Ez az elsõ eset, hogy tigrisnél és oroszlánnál kimutatták a vírust." (MTI)
MAGYARORSZÁG: "A Velencei-tó elesett vasárnap délután, a rendõrség is tehetetlen - Délután 4-kor olyan tömve volt a korzó, mintha nyoma sem lenne a veszélyhelyzetnek. A rendõrség megjelent, de 20 perccel késõbb még többen lettek.
https://ripost.hu/politik/bozot/a-velencei-to-elesett-vasarnap-delutan-a-rendorseg-is-tehetetlen-2361598/"
Lehet, hogy tévedek, de szerdára várom én is a kijárási tilalom bejelentését. (Lehet, hogy csak bizonyos régiókra, fõleg a tavaly október óta ellenzéki nagyvárosokra, Pest megyére, bosszúból, politikai alapon stb. Nem akarok itt ezzel különösebben foglalkozni, sokféle nézetünk van. ...)
Mindenesetre ma bementem a közeli kisvárosba soron kívül, még tartalékokat beszerezni, hogy akár 1 hónapig se kelljen kimozdulni semmiért, ami nem alapvetõ, hanem napi kényelmi/élvezeti. Nos, tömegek mozogtak az utcán, nagy autós, biciklis, gyalogos forgalom, boltokban tömegek (fizetésutalás, segélyosztás után vagyunk pár nappal), népes családok együtt vásárolnak. Már közel 40% viselt viszont valamiféle maszkot. Kesztyût kevesebben.
Az egyik közeli faluban is jártam, postán, meg elvittem a szelektív szemetet, ott is tele voltak a központi helyek emberekkel. Maszkot, kesztyût is sokan viseltek, de kevesebben mint a városban.
Az a "baj", hogy beköszöntött az igazi, nagyon várt tavasz, és mindenkinek kitörõ, ösztönös motivációja, hogy mozogjon végre, hogy kimozduljon. Tegnap is, vasárnap, mentem vagy 25 km-t gyalog a természetben, direkt elhagyatott helyeken, új ösvényeket néztem ki a turistatérképemen, de találkoztam jó pár túrázóval is váratlan helyeken, igaz, kikerültük egymást, de ez nagyon be fog indulni vidéken, ha marad a jó idõ és a kényszerû otthonlét. Kint, a határban, a földutak, erdõk, mezõk, szántóföldek, nádasok rengetegében szinte biztos, hogy nem jön szembe rendõr vagy erdész, mezõõr stb.
Nem azzal van a gond, hogy kimész a természetbe, ha egyébként is szoktál. Azzal van a gond, hogy most az is oda megy, aki egyébként a plázát lakja, csak most nem tudja. Persze felkészülten valami divatos cipõben, víz és esõkabát nélkül, neveletlen gyerekekkel akik a többi ember és az erdõ/mezõ bioritmusát is erõsen megzavarja.
Járunk mi is ki rendszeresen a lányommal, alsó tagozatos. Legutóbb csak annyit mondott: mentünk, megnéztük a barlangot és összesen 8 bolonddal találkoztunk közben. Kettõ hangoskodott, kettõ porolt, kettõ... és szépen felsorolta, hogy kik nem illettek az erdõbe az ösvényre. Érdekes mód a 2 mellettünk elsuhanó tájfutót, a többször szembe jövõ (egymást tisztelettel kikerülõ és köszönõ) túrázókat nem említette. Megismeri ki hová való, pedig még gyerek, unikornisokban hisz meg hasonlóak. Menni fogunk a héten is. Szerencsére megtehetjük, de most távolabb megyünk a várostól, olyan helyekre ahol sokkal kevesebb a koca turista. Ahol eddig elvétve találkoztunk emberrel most ott is parkoló autók vannak mindenhol. Volt ahonnan továbbálltunk, mert gócpontnak is tökéletesen megfelelt volna a parkoló autók száma alapján.
Engem nem zavar, hogy tele van a bolt. Majd megyek hó végén mikor már a kutya sem megy be. Elõzõ hónapban bejött, most is így fogok eljárni. Újabb készleteket fogok venni konzervekbõl, úgy látom szükség lesz rá pár hónapon belül. Persze ne legyen igazam, de van ahol olyanokat olvasni, hogy nálunk jobb helyen is akadozik az ellátás, csak nem kürtölik szét. A Forint értéke sehol nincs, érdemesebb venni rajta valamit, persze nyilván egy bizonyos tartalék legyen fixen félre rakva, de jelenleg talán az élelem a legjobb befektetés. Maszkok nekem megjöttek, a tartalék tartaléka kínai rendelés is úton van, majd jön, nem aggódok. Gumikesztyût sajna nem tudtam venni, de kézfertõtlenítõm az szerencsére van itthon és folyamatban van további beszerzése is. Nekem is és páromnak is menni kell dolgozni, ez már inkább aggaszt, bár nálunk nagyon figyelnek a biztonságra, el is látnak mindennel. Szemben az asszony melóhelyével, ami sokkal rosszabb ebbõl a szempontból, de nincs mit tenni, heti 2 nap be kell mennie dolgozni.
New York-ban most jelentették be, hogy nagyon sokan halnak meg otthon, de azoknál már nem is csinálják meg a tesztet. Ebbõl kifolyólag sokkal több lehet a vírus halálos áldozata, de hivatalosan sokkal kevesebb lesz, mert nem lesznek benne az otthon meghaltak akiknél nem lett teszt csinálva. Az elején még õket is tesztelték, de már annyi a beteg és a halott, hogy már nem csinálják.
Forrás:
https://twitter.com/MarkLevineNYC/st...55576221716480
Épp errõl írtam a TEOTWAWKI témában. Ahogy olvasgatom itt a fórumot, a tapasztaltabb prepperek között is vannak, akik most elmennek ide-oda. Mindig elfogy valami, mindig be kell szerezni még valamit. Igazából most nincs olyan, amibõl ne kellene minimum fél éves készlet, az ételtõl a gyógyszeren keresztül a benzinen át az elemekig. Elõbb-utóbb ruhát is kell cserélni, azt meg nehéz lesz online. Hóm ofisz fogorvos sincs. Satöbbi. Egy hónap múlva ugyanúgy lesz valami, amiért menni kell. Két hónap múlva ugyanúgy.
Erre nem nagyon lehetett felkészülni, hogy egyik hétrõl a másikra áll az ország. A házhozszállítás már lutri, vagy lehet rendelni az adott terméket, vagy nem. Ha lehet, akkor gyakran mennyiségi korlátozással. És két-három hetes kiszállítási idõkkel. Van, hogy a rendszer készleten mutatja, aztán küldik a mailt, hogy mégse, nem tudunk belõle egy darabot sem szállítani. És nem kis cégnél, hanem megbízható profiknál. Fizetési oldal lefagy, stb.
Vagy ügyet kellene intézni, vagy receptet kell kiváltani, vagy szelektív szemetet elvinni. Vagy orvoshoz kell menni, vagy állatorvoshoz. Ismerõsömnek most halt meg a hozzátartozója, idõsotthonban volt, most utazik át a fél országon, intézi a temetést. A gyógyszertárak is össze-vissza, ha a harmadik patikában tudod kiváltani a receptet, akkor három patikánál fogsz sorbaállni. Sokan állandó gyógyszert szednek.
Dolgozni is be kell járni. Aki messzebb dolgozik és nincs kocsija, annak busszal. A legtöbb munkáltató leszarja a maszkokat, miegymást. Közép-Európa még messze van a fejlett munkajogi kultúrától, ez most látszik a legjobban.
Nem fog mûködni az otthon ülés, ez elég világosan látható, és nem is nagyon értem, hogy mit akarnak ezzel az egésszel. Szerintem fél évig sem lesz mûködõképes.
Köszi a linket! Ez pedig egy régebbi, megbízható tájékoztató a maszkokról:
http://stresszdoktor.hu/uploads/kozk...2009oktber.pdf
FFP2 és FFP3 véd hatékonyan. Igazából nem értem, hogy miért mászkálnak az emberek mindenféle maszkkal az arcukon. Nekem FFP1-esek vannak otthon, még anno vettem õket. Egyszer sem vettem föl koronavírus ellen. Minek?
Még a maszkokhoz, interjú Dézsi Csaba szívsebésszel, a gyõri polgármesterrel, aki szintén elkapta a koronavírust:
https://ugytudjuk.hu/cikk/dezsi-a-ma...szatintezkedes
Szia,
Elsodlegesen azert erdemes FFP1-es maszkot felvenni ha nincs mas, mert ha 2-szer annyi virussal talalkozol, mint ami megbetegit, akkor megved. Persze ha 10-szer annyival talalkozol, akkor nem ved meg (mikozben az FFP2 megvedene).
Masodlagosan azert, mert a leggagyibb sal is megakadalyozza, hogy az ember onkentelenul az ujjait nyalogassa, amit egyebkent allitolag nagyon gyakran teszunk; es gyakrabban okoz betegseget, mint az aeroszolok.
Bel
Jelenleg még nincs igazi SHIFT: a rendszerek még mûködnek. Totális kijárási tilalomra nincs esély, nem is tudnák betartatni. Szerintem most még nem érdemes elkezdeni felélni a vészhelyzeti élelmiszereket, a boltok nyitva vannak, áru van a polcokon. A vírus egy-egy személyre veszélyes lehet, de a társadalomra inkább a pánikreakció veszélyes. A kormányok próbálják lassítani, de csak úgy mint a biciklit: nehogy felboruljon közben a gazdaság. Pár százalék GDP visszaesés, deficit növekedés még belefér, de ha úgy látják, hogy tovább lassítani veszélyes, akkor beáldoznak néhány száz (ezer?) idõs, beteg embert. Ez persze az érintettek családjának nem fog tetszeni, de azok akik túlélik (a többség túl fogja élni) egyet fognak érteni. Nem ezért nem gonoszak, hanem mert az életnek menni kell tovább. A vírus potenciális áldozatainak jelentõs része egyébként is meghalna az elkövetkezendõ 1-2-3 évben. Az õ elvesztésük nem okoz törést a gazdaságban, de ha nincs termelés, adózás, járulékfizetés, akkor sokkal több ember élete kerül veszélybe.
Csak most vettem észre, van új Nyúlüreg videó:
https://youtu.be/hr_MKFb_tqY
Magyarország: 73 új fertõzött, 817 összesen. 9 új halott, 47 összesen.
Sajnos a statisztikák azt nem mutatják hogy közvetve mennyi halálozást okoz. Biztos vagyok benne hogy többen halnak vagy fognak meghalni azért mert nagyrészt nem rendelnek az orvosok.
A szükséges idõszaki kezeléseket, vizsgálatokat nem végzik el ráadásul aki nincs jól addig nem tud elmenni orvoshoz amíg nem kerül sürgõsségi állapotba...
Az USA túllépte a 400.000 fertõzöttet.
Közben Rand Paul szenátor is meggyógyult, és önként jelentkezett kórházba segítõnek: https://www.facebook.com/16135525391...3225596730222/
Más:
"A koronavírus-fertõzött betegek öt százalékánál alakul ki különbözõ súlyosságú tüdõgyulladás - közölte Madurka Ildikó aneszteziológus, intenzív terápiás orvos, tüdõgyógyász az M1 aktuális csatorna hétfõ esti mûsorában.
A tüdõgyógyász úgy fogalmazott, ha a tüdõ meggyógyul, és le tudják venni a beteget a lélegeztetõgéprõl, "csak egy csatát nyernek meg, a háborút nem". Azt követõen ugyanis a betegnek az intenzív osztályon korai rehabilitációra van szüksége, majd más osztályon, késõbb pedig az otthonában is rehabilitációra szorul.
Hogy mindez mennyi idõt vesz igénybe, az függ attól is, hogy a beteg eredetileg milyen állapotban volt - közölte, hozzátéve: a teljes regenerálódás egy sportos fiatal esetében is hetekbe telik, míg egy idõsebb, eleve beteg szervezet esetében hónapig elhúzódhat." (MTI)
Magyarország: 78 új fertõzött, 895 összesen. 11 új halott, 58 összesen.
Ahogyan arra számítani lehetett, folytatódik a tömeges kirándulgatás. Vasárnap a Velencei-tavat, tegnap Tihanyt rohamozták meg a zombik. Illetve pontosabb, ha a Walking Dead nyomdokain úgy fogalmazok: kóborlók.
https://index.hu/belfold/2020/04/07/...k_koronavirus/
Sziasztok!
Van valami jó tipp a további szogorításra és annak betarttatására? Nagypénteken jelentik be?
Mit nem lehet amit eddig? SZigorítanak az ellenõrzésen? Budapesten belül mire lehet számítani?
Szerintem a város jó úton jár, hogy lezárják...
A mai sajtótájékoztatón elõ is került:
"Italozó embereket lát az utcán? Hívja a 112-t!
Békeidõszakban az önkormányzatok határozzák meg, hogy közterületen milyen mértékben lehet alkoholt fogyasztani. Ez akkor is szabálysértésnek minõsül, hangsúlyozta Kiss Róbert rendõr alezredes.
Hozzátette: jelen helyzetben a kijárási korlátozások vannak érvényben. Amennyiben italozó embereket látnak a közterületeken, hívják a 112-t, a rendõrök >>felderítik ezeket a helyeket<<, és intézkednek."
https://index.hu/belfold/2020/04/08/...hivja_a_112-t/
Ezt már uniós szinten is érzékelik. És természetesen megint a tagállamokat támadják, akik most (késõn és kapkodva) megpróbálnak az integrálatlan cigányság problémája ellen valahogyan védekezni a járványhelyzetben:
https://kuruc.info/r/64/210664/
Szlovákiában utazási korlátozást és részleges kijárási tilalmat vezettek be húsvétra.
https://m.origo.hu/nagyvilag/2020040...gy-husvet.html
2 hír:
CHICAGO: Egy házaspár nagyon aggódott a vírus miatt, azt hitték hogy õk is elkapták a kórt. A férfi fegyvert fogott, megölte a feleségét, majd saját magával is végzett.
https://apnews.com/f02861b60a1a72fe419e19c396a61ea0
IOWA: A boltban valaki "túl sok" árut vásárolt, és egy férfi emiatt ideges lett. Vita alakult ki kettejük között. A hír itt egy kicsit kusza, de ha jól olvasom mindkét személy használt fegyvert, elõször az egyik aki ellen szabálysértési eljárást indítottak a hatóságok rendbontás miatt, a másik pedig önvédelembõl vette elõ aki ellen nem indítottak eljárást és azt mondták hogy jogosan használta a fegyvert.
A lényeg hogy senki nem sérült meg.
http://www.swiowanewssource.com/atla...21f979d59.html
Magyarország: 85 új fertõzött, 980 összesen. 8 új halott, 66 összesen.
off
Lehetne, hogy ezeket a szarságokat ne linkeld ide? Tedd a belföldi politikába vagy az összeesküvéselméletesbe, aztán akkor csak az olvassa, akinek ingere van ilyenre.
A kurucok szövegének a 95%-a agyhalott hülyeség, kizárólag a szélsõségesek (értsd, súlyosan ostoba és nárcisztikus gyökerek) szavazatainak és támogatásának megszerzésére szolgál. A maradék, értelmes 5% meg elsikkad a sok faszság között, tehát még a saját "céljaikat" is megakadályozzák vele. Gratulálok, szép munka.
Ez a fórum ennél magasabb szellemi színvonalat állított be mércének, legalábbis én eddig ezt tapasztaltam. Próbáljuk meg tartani magunkat hozzá.
on
Ilyeneket tényleg ne nagyon linkelj ide, mert a fórumot rossz színben tüntethetik fel. (etnikai, nemzetiség, stb. negatív emlegetése). A k-infóról pont azért nem sûrûn van itt linkelés (néha elõfordul, ha pl. van egy korrekt cikk ami máshol nem található meg), de amit idetettél az különösen árthat a fórum arculatának.
Mai naptól nálunk (autóipari beszállító gyár) kötelezõvé tették a maszk viselését, adtak 2db moshatót. A gyár 90%-a még szabadságon és otthon irodán.
Eddig csak a cég területére lépõ idegeneknek kellett (külsõs munkások, kamionosok, látogatók).
Rendben, tartani fogom magam ehhez. Válaszolni viszont szeretnék. Ezt a lentiekben megteszem, aztán nem firtatom tovább a kérdést. Ha gondoljátok, tegyétek át más topicba.
Az index tett közzé egy videót két hete szombaton: https://index.hu/video/2020/03/28/ko...iac_korkerdes/
Az volt az elsõ nap, hogy bevezették az idõseknek a 9-tõl 12-ig terjedõ bevásárlási idõsávot. Az index liberális, baloldali beállítottságú portál, nem vádolható rasszizmussal. A videón 1 perc 30 másodperc körül kezdõdik az a rész, ami engem felháborított. És eszembe jutott róla, hogy most a járványhelyzetben visszaüthet az, hogy minden kormány (jobb- és baloldali egyaránt) ölbe tett kézzel ült a problémán. Azon a problémán, hogy a hazai cigányság egy jelentõs része integrálatlan, és borzasztó higiéniai körülmények között él. Utóbbiról pont most közölt összefoglaló anyagot a Reuters: https://www.klubradio.hu/adasok/pusz...egekben-111952 Arról írnak, hogy Északkelet-Magyarországon, ahol cigányok százezrei koncentrálódnak, pusztító hatású lehet a járvány. "Váradi Gábor miskolci roma vezetõ kiemelte, hogy több roma közösségben a legelemibb higiéniai feltételek sem adottak, és ha a család otthon éhezik, akkor a romák a kijárási tilalomnak sem fognak tudni eleget tenni. A Reuters idézi az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet emberi jogokkal foglalkozó hivatalának az egyik jelentését, miszerint a romák több helyen zsúfoltságban élnek, ami ellehetetleníti a járvány elleni küzdelem egyik kulcselemének, a távolságtartásnak az érvényesítését.". Ugyanezt mondta a szimpatikus pár is az index videójában. Tudniillik, hogy nekik márpedig pont 9 és 12 között kell ott kóvályogni, mert ugye "nincs otthon kaja". És ha ezt sok cigány tenné, ahogyan arra Váradi Gábor miskolci vezetõ utalt, és az õ higiéniai közegükbõl nem tartanák be mondjuk Északkelet-Magyarországon a kijárási korlátozásokat, az durva állapotokat idézhetne elõ.
Ez nem politizálás, mert nem konkrét politikai oldalt bírálok. És nem is összeesküvés-elmélet. A helyzet idõzített bomba voltát Pokol Béla alkotmánybíró, az MTA köztestületi tagja kitûnõ elemzésben vette górcsõ alá még 2010-ben (akkor még nem alkotmánybíróként). Cikke a Magyar Nemzetben jelent meg. Egyébként õ a szerzõje az "Európa végnapjai. A demográfiai összeroppanás következményei" címû, eredetileg szintén 2010-ben kiadott könyvnek. A Nemzetben közzétett cikkéért egyesek bírálták (https://hvg.hu/velemeny/20100913_pokol_bela_demografia), egyébként a publicisztika visszhang nélkül maradt. És eltelt majdnem 10 év. Most pedig itt ülünk egy világjárvány közepén. Szerintem az a cikk megérdemelte volna, hogy foglalkozzanak vele.
A mostani, általatok kifogásolt esetben a kuruc egy MTI hírt közölt újra a saját, elismerem, alacsony színvonalú "tálalásában". Ugyanezt az MTI hírt lehozta például a 444 is, ami szélsõ liberális oldal: https://444.hu/2020/04/07/uj-romastr...opai-bizottsag Éppen a kurucon találtam meg, ezért onnan linkeltem be. Belinkelhettem volna a 444-rõl vagy a Híradó oldaláról is: https://hirado.hu/kulfold/cikk/2020/...t-terjeszt-elo
Bárhonnan linkelem be, ugyanaz a lényeg: visszatetszõ az a magatartás, amit az Európai Bizottság ebben a helyzetben tanúsít. Európa képviselõjeként, világjárvány idején "cigányellenességgel, diszkriminációval és gazdasági-társadalmi kirekesztéssel" vádol, bírál európai államokat. Amely európai államok pusztán azt a helyzetet próbálják most tûzoltással kezelni, amit Pokol Béla már 10 évvel ezelõtt precízen, számokkal, adatokkal felvázolt.
És egyébként már akkor arról írt, hogy pont az Európai Unió, valamint a nagyobb nyugat-európai országok támogatását szeretnénk kérni a cigányság integrációjának felgyorsításához. Méghozzá elsõsorban a nevelés és oktatás terén, mert "a jövõ a fiatal cigányokon múlik" (idézet Pokol Bélától). Most már hiába nyilatkozza Forgács István (a Kormánnyal dolgozó "romaügyi szakértõ", maga is cigány származású): "Óvatos becslések szerint is úgy vélem, hogy 30-50 ezer gyermek is lehet akár az, akiknek a gyakorlatban komoly kihívás lesz teljesíteni ezt a félévet, és azzal magát a 2019-2020-as tanévet is. Sajnos még annál is jelentõsebb mértékben jelentkezik a lemorzsolódás és a korai iskolaelhagyás veszélye, mint ahogyan az eddig jellemzõ volt, ez pedig azt jelenti, hogy nagyon sok cigány és hátrányos helyzetû gyereknek lesz komoly nehézség a felsõbb osztályba lépés. És azok a leginkább veszélyeztetettek, akiknek a következõ hónapokban be kellene fejezniük az általános iskolát, vagy éppen a szakközépiskolát." (Forrás: https://mandiner.hu/cikk/20200531_fo...leokezasra_var) Ezek minimum 10 éve már világosan látható folyamatok voltak. És az Európai Bizottságnak sem pufognia kellene, hanem nyújthatott volna akár érdemi segítséget is, uniós szinten. Lett volna rá idõ.
A cigányság "gazdasági-társadalmi kirekesztésérõl" beszélni akkor, amikor csak Magyarországon, csak márciusban 30 ezer új munkanélkülit regisztráltak, a hivatalos közlés szerint napi 4 ezer ember veszíti el a munkáját, és már most április-májusra tömeges munkanélküliséggel számol a Kormány, egy rossz vicc... Mindenkinek nehéz, most nem annak van itt az ideje, amivel az EB nyûglõdik. És amivel egyébként pontosan az EB szíthat társadalmi ellentéteket, feszültségeket. Még talán nagyobbakat, mint a kuruc.
Végezetül ismét Forgács Istvánt idézem:
"Pontos szám nincsen, de egyre nõ azoknak a településeknek a száma, ahol a helyi cigány közösség arra panaszkodik, hogy a helyi településvezetés nem segít rajtuk, nem ad támogatást, vagy hogy nincsenek megfelelõen tájékoztatva. Ezek között a települések között több olyan is van már, ahol erõszakosabban is felléptek egy-egy esetben olyanok, akiknek a gondjára, nehézségére nem tudott megfelelõ vagy elégséges megoldást kínálni a helyi településvezetés. Ezeken a helyeken megmarad, illetve nõni is fog valószínûleg a társadalmi feszültség. Ezek a települések elsõsorban nyilván a cigányok által nagyobb számban lakott megyékben, térségekben találhatók, ahol véleményem szerint néhány héten belül érdemi elõkészületek kellenének majd arra, hogy az egyes társadalmi feszültségeket, konfliktusokat kezelni lehessen. (...) Konkrétan tartok attól, hogy lehetnek majd olyan térségek, ahol a településeken megbomolhat a közrend, és egészen fatális véletlenek is okozhatnak egészen komoly problémákat majd – erre fel kell készülni. Fel kell készíteni a rendõröket, a védõnõket, a települések vezetését, az egészségügyi dolgozókat, miközben a helyi roma és hátrányos helyzetû közösségeket nyugalomra és együttmûködésre kell sarkallni.
Elképzelhetõ, hogy súlyos mértékben eszkalálódik a probléma?
Sajnos igen, a legrosszabb forgatókönyvekre is fel kell készülni, és a lehetõ leggyorsabban."
Pokol Béla említett 2010-es cikke már nem található meg a neten, ide pedig nem engedi csatolni a fájlméret miatt.
Túl sokat nem szólnék hozzá, de annyi biztos hogy a higiénia teljes hiánya negatívan érintheti õket, ahogy a kijárási korlátozás be nem tiltása és a maszk-kesztyû használatának hiánya is. Annyival elõrébb vannak, hogy falun könnyebb lenne távolságot tartani, ugyanakkor kétlem hogy meg is tartanák azt a távolságot. Illetve náluk sok helyen 6-an, 8-an vagy akár 12-en is élnek egy kis házban, vagy akár még többen is a legelmaradottabb helyeken, tehát ha 1 családtag lebetegszik, akkor az rögtön egy focicsapatnyi fertõzöttet is eredményezhet.
Persze nagyon sok múlik az érintetteken, hogy õk személy szerint mennyire veszik majd komolyan és mennyire változtatnak az életvitelükön ha sokkal rosszabbra fordul a helyzet.
Ehhez persze hozzájön a gyerekkortól folyamatosan dohányzás problémája is, ami tüdõvel kapcsolatos lebetegedés esetén súlyosabb helyzetbe hozhatja a fertõzötteket.
Kezdenek emelkedni a számok...
Magyarország: 210 új fertõzött, 1190 összesen. 11 új halott, 77 összesen.
Szia,
Szerintem nem realis elvaras az se, hogy egy LEHETSEGES veszely miatt barmit tegyen az, aki konkretan ehezik, es az se, hogy aki funkcionalis analfabeta, az megertsen egy kozegeszsegugyi problemat.
Szoval szerintem ez regen lett elrontva, gyors es hatekony megoldas NEM letezik.
A lassu megoldas: a jovoben nem ellopni a munkanelkuliek atkepzesere adott EU penzeket, altalanos iskolaban oktatni a nagyon szegenyeket is (sot, kifejezetten az o szamukra ugy oktatni, hogy kicsit lassabban haladva, de az alapokat biztosan atadva tanuljanak, meg akkor is, ha pl. hazi feladatban eselytelen hogy a szulok segitsenek nekik). Ezzel egyreszt egy altalanos tudast adni nekik, amivel eligazodnak az eletben (pl. ki tudjanak tolteni egy nyomtatvanyt), masreszt megadni a lehetoseget a nagy reszuk szamara, hogy akar szakmunkaskepzobe is mehessenek. Es ami a mostani gazdasagi valsag utan ismet nehez lesz: adni nekik munkat, hogy ha akarnak, akkor tisztesseggel megelhessenek.
Persze ez nem csak lassu, hanem nehez is: hiszen a kormany kiverezteti az oktatast, egyre gyorsulo tempoval eri azt el, hogy nehany "szent orulten" kivul csak az menjen tanarnak, aki pl. Lidl eladonak alkalmatlan. Konkretan: 4 ev gyakorlattal altalanos iskolai tanar fizetese brutto 195 000 Ft, Lidl legkezdobb bolti elado fizetese brutto 325 000 Ft. Marpedig egy "halmozottan hatranyos helyzetu" diakkal nehez jol foglalkozni, azok, akik masra alkalmatlanok, erre duplan azok lesznek.
Forras: https://index.hu/gazdasag/2020/02/04...l_bolti_elado/ https://officina.hu/belfoeld/239-pedagogus-bertabla
Bel
Sokmindenben igaz amit leírtál.
Ugyanakkor a saját érdekük, szóval akár tud olvasni valaki, akár nem, akár szeret mocsokban élni, akár nem, akár van elég kenyér otthon, akár nincs, jobb ha sokan ráállnak a mindennapi óvatosságra. Ha valaki egy 6 éves gyerek értelmi szintjén van, a maszk dolog, a kézmosás és a kicsit feltakarítás azért még úgy is érthetõ, legalábbis nálunk 6 éves korban már alapnak számított, holott olvasni annyi idõs korban még nem tudtunk.
Más:
"Pozitív lett 91 olyan ember koronavírus-tesztje Dél-Koreában, akit korábban gyógyultnak nyilvánítottak, és kiengedtek a karanténból - közölte pénteken az ország betegségmegelõzési központja (KCDC)."
https://hvg.hu/tudomany/20200410_del...jraaktivalodas
Errõl beszéltem egy ideje. Bár azt állítják hogy évekre immunitást szerez az aki kigyógyul, de egyáltalán nem úgy néz ki a dolog. Most akkor ezzel a hírrel elismerik, vagy még mindig nem?
A fertõzésben elhunytak száma túllépte a 100.000-t.
Az USA pedig elérte az 500.000 igazolt fertõzöttet.
Magyarország: 120 új fertõzött, 1310 összesen. 8 új halott, 85 összesen.
MTI friss híre:
"A budapesti Rózsa utcai otthon 94 lakójából 60 idõs embernek lett pozitív a koronavírus-tesztje a fõváros saját forrásból végzett szûrésén - közölte szombaton a Fõpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Azt írták: négy embernek vannak tünetei, õket kórházba szállították, a többiek jól vannak."
Jól vannak? Egyelõre? :hogymi:
Magyarország: 100 új fertõzött, 1410 összesen. 14 új halott, 99 összesen.