A spanyolnátha sokkal fertõzõbb volt, de az akkori emberiségnek több mint a kétharmadát nem fertõzte meg.
Printable View
Milyen érdekes: Merkely nem emlékszik arra a korábbi nyilatkozatára, ami szerint nem feltétlenül kell beoltani a lakosságot, csak a veszélyeztetett korosztályt, meg pár szakma képviselõit. Meg arra sem emlékszik, hogy a belsõ megbeszélésen azon poénkodott, hogy nem javasolja az oltást.
Napi Index:
"Az AstraZeneca és a Pfizer kombinálása a leghatékonyabb? Ennek az újabb mutánsok megjelenése miatt lehet fontos szerepe a koronavírus elleni harcban."
Nincs mi ellen harcolni, kifutott a járvány. Anno eddig tartott a spanyolnátha is, nem tovább. Az az emberiség egyharmadát fertõzte meg, a covid meg mondjuk az egyötödét. Vége a pandémiának, el kell engedni. Nem lesznek "új mutánsok", egy denevérvírus nem tudja a végtelenségig támadni az embert.
"Zacher Gábor: A Covid szedi még áldozatait jóval a járvány után is. A fõorvos szerint egy újabb hullám összeroppantaná az egészségügyet."
Már rég fel kellett volna jelenteni ezt az õrjöngõ faszt.
"Mérlegelik a 12 és 16 év közötti fiatalok beoltását. Az Európai Gyógyszerügynökség engedélyeztetési eljárása heteken belül lezárulhat."
Azt is fel kell jelenteni, aki kiskorúakat akar beoltani covid ellen. A szülõt úgyszintén, aki oltatni viszi a gyerekét.
"Egy 41 éves férfi a koronavírus legfiatalabb áldozata"
Nem.
"Az indiai mutáns veszélyesebb lehet a gyerekekre"
Nincs indiai mutáns.
"Karikó Katalin elárulta, mire költené a Nobel-díj jutalmát"
Senki nem volt kíváncsi arra, hogy ez a felépített karakter mire költené a Nobel-díj jutalmát.
Na. Milyen jó, hogy már ilyen röviden le lehet tudni ezeket a híreket. :D
Mondá az Úr Ádámnak és Évának: oltakozzatok! És õk oltakoztak. És látá az Úr, hogy ez jó. És mondá az Úr: megsokasítom az oltakozottakat, hogy szaporodjanak és sokasodjanak, és töltsék meg a földet, annak minden vidékét. És látá az Úr, hogy ez igen jó. És mondá megint az Úr Ádámnak és Évának: nézzetek szét, az édenkert számos különféle vakcinát terem. Bátran oltakozzatok bármelyikkel! Egyet azonban szigorúan megtiltok számotokra - mondá az Úr -, mégpedig, hogy amott arról a fáról, a tudás fájáról egyetek! Az, ki a tudás fájáról eszik, nem méltó hozzám - mondá az Úr -, mert az szívében kételkedni fog törvényeimben, és pandémiára vonatkozó parancsolataimban. És szóla ismét az Úr Ádámhoz és Évához: Ne feledjétek! Míg magatokon viselitek a maszkot, melyet teremtettem számotokra, addig nem lesztek képesek enni a tudásnak fájáról, mert szátokat eltakarja az. És látá az Úr, hogy ez igen-igen jó.
Korona-Tanui biblia: Nyunyóka evangéliuma elsõ könyv:
Oltasson hát be mindenki aki élt, él, vagy élni fog!
Oltassanak be a tenger halai, az ég madarai, erdõk mezõk állatai!
Oltassanak be, erdõk mezõk fái, kerteknek gyümölcsei.
Szent maszkot kapjanak a faragott szobrok, és a festett arcok.
És akkor jöve el a Kovidita mennyeknek országa, hol a matematika kitaszított lészen.
Igy legyen hát
vakcinámmen!
Már Fauci is nyíltan firtatja a vírus estleges mesterséges eredetét.
"Stroke-ot kapott és meghalt egy harmincas éveiben járó nõ, akinek az agyi artériájában vérrög képzõdött nem sokkal azt követõen, hogy beoltották az AstraZeneca vakcinájával. (Index)"
Index vezetõ cím:
"Mutánsokkal támad a vírus: napirenden a gyermekek oltása. A Pfizer után a Moderna is elkészült a vakcinával."
Ha valakinek esetleg még kétségei lennének arról, hogy ezt már soha nem akarják befejezni. A "mutánsokra" hivatkozva még új járványt sem kell létrehozni, kényelmesen maradhatnak a covidnál az idõk végezetéig. Az újságírók pedig, akik fiatalos szlenggel annyira szeretik kérdezgetni, hogy "és akkor ezt így hogy", a denevérvírus dupla, tripla, hiperszuper mutánsairól sosem kérdezik meg, hogy másfél év után "akkor ezt így hogy".
Elvileg India hivatalosan kijelentette, hogy nincs indiai mutáns nem?
Az nem számít, hogy mit nyilatkozik egy állam a saját járványügyi helyzetérõl! Ha a faszbuk megírta, hogy van indiai mutáns, akkó van. :D
Most nézem, Index vezetõ cím: "Operatív törzs: megérkezett az indiai mutáns Magyarországra"
Ahhoz képest, hogy nem létezik, jól halad! :haha: