-
ILLINOIS: - Szülő mentőt hív, mert a fiának segítség kell. Mentő helyett rendőrök érkeznek először a helyszínre. Nem akarnak segíteni, hanem ők lettek kiküldve mert letartóztatási parancs van az illető ellen. (És úgy tűnik hogy az sokkal fontosabb mint a mentő...)
Benyomultak a házba és szó nélkül sokkolózni kezdték a segítségre szorulót. Pedig nem tett semmit amivel kiérdemelte volna.
2021-es eset, a rendőrség be lett perelve, belement a város abba hogy párpótlást fizessen.
A mentőt azért hívták ki hozzá mert teljesen szétdrogozta már magát, csontváz ember, mentális betegségekkel. Valami rohama volt és ezért kellett neki sürgősen a kórház.
A letartóztatási parancs nem erőszakos viselkedés miatt volt ellene, hanem azért mert mindig elszaladt a rendőrök elől. De azt sem tudta a személy hogy őt körözik.
Sokkolózás ok nélkül meg ilyenek... aztán a hatóságok úgy tettek mintha minden rendben lett volna.
Épp csak kikerült a felvétel és nagy felháborodás lett belőle, mire a rendőr felmondott. Tagadták hogy azért mondott volna fel, de valójában vitathatatlan az összefüggés. Tudta hogy mit művelt és a közösség nyomására kilépett.
Persze nem kapott büntetést.
https://www.youtube.com/watch?v=WgEQzYFFttE
A másik videóban valaki tesztelte az alkotmányos jogait. Filmezett az utcán, közterületen. A marihuána-üzlet tulaja kiment, kérdezte hogy mi van, de annyi. A fű-bolt vásárlóit zavarta a kamerás. Az egyik rá is támadt a filmező férfire. Simán elugrott az ütés elől, felé fújt paprika spray-vel. A támadója meg elsétált. Érdekes módon megérkezett két rendőr járől és megvádolták a kamerást hogy ő csak úgy lefújt valakit könnygázzal.
Simán megbilincselték és előállították, anélkül hogy megnézték volna a felvételt. (Valószínűleg nem szeretik a bizonyítékokat, mivel rajtuk pl. nem volt testkamera.)
Nagy nehezen rávette őket hogy nézzék meg a videót. A rendőrök viszont azt mondták neki hogy már le van tartóztatva és ezért nem engedhetik el. (először is elő volt állítva, nem volt letartóztatva, másodszor bizonyította hogy ő volt az áldozat, mi az hogy nem engedik el?)
3 vádat emeltek ellene. Fizikai támadás, halálos fegyverrel támadás, és 60 év feletti személy megtámadása. Az nem számít hogy senkire sem támadt. A rendőrök bárki ellen hamis vádat emelhetnek ugye...
---------
Következő sztori:
Valaki nem fizette a lakbérét, a rendőrök odamentek kilakoltatni. Véletlenül bekapcsolták a testkamerát ami felvett valami érdekeset. Szó szerint azt hogy össze-vissza lopkodtak a rendőrök. Kinyitogattak dobozokat és ami megtetszett nekik azt zsebre vágták.
Látszik ahogy a rendőrnő matat a kamerájával, azt hitte hogy kikapcsolta, de nem jött neki össze. Aztán rakta el a dobozból a karórát. Közen sutyorgott a kollégájának. Aztán másik két órát is ellopott.
Egyebeket is lopkodtak. Oakley és Ray-Ben napszemüvegeket, valami sminkkészletet, antik pénzgyűjteményt, lőszert, katonai kitüntetéseket, diplomát, születési anyakönyvi kivonatot, személyi szám kártyát...
Amikor a rendőrőrsön megnézték a felvételeket, a rendőröket letartóztatták.
Az főbőnös rendőr megúszta felfüggesztettel, meg egy kis pénzbüntetéssel.
-------------
Egy veterán kiállt egy bolt elé "Isten áldja a veterán hajléktalanokat" felirattal. Azért, mert az a bolt a hajléktalanokat nem engedte be vásárolni.
Mondták neki is a boltosok hogy takarodjon, de mondta hogy a járda közterület és nincs joguk őt onnan elküldeni.
Ekkor ráhívták a rendőröket.
Azt hazudták a telefonba hogy a férfi zaklatta az összes vendégüket. (Ilyen nem történt.)
A rendőr először mondta hogy a boltos kitiltotta őt és nem akarja ott látni. A férfi azt válaszolta hogy a járdáról nem tilthat ki a boltos senkit. A rendőr kérte a személyiét, ő mondta hogy inkább nem adja oda.
A rendőr bement a boltba, mert tudta ő hogy a járda közterület, de attól függetlenül úgy döntött a kezdetektől hogy a boltosok mellé áll, attól függetlenül hogy kinek mond igazat és ki hazudik.
A rendőr beszélt velük, majd azt mondta hogy a férfi semmilyen törvényt nem sért azzal hogy ott áll, de "megpróbálja meggyőzni hogy eltűnjön".
Aztán megint mondták neki hogy a boltosok kitiltották az üzletből, de a járdáról is. Ő erre azt válaszolta hogy ezt nem tehetik meg, de ha nagyon akarják akkor letartóztathatják a közterületen ácsorgásért és majd kiderül hogy milyen ítélet lesz belőle.
Ezek után bár a rendőrök tudták hogy nem követett el semmit és nem tilthatják ki a járdáról, attól függetlenül megbilincselték, mert csak. És le is tartóztatták.
Elvették a holmiját. Aztán mondta nekik hogy ez így jogsértés. Azok meg a nyakánál fogva lökték be a járőrkocsiba és úgy csukták rá az ajtót hogy a lábát még be se húzta a járműbe.
Amikor az ügyész megnézte, ejtette a vádakat a férfi ellen, a rendőrfőnök pedig belső vizsgálatot indított a két intézkedő rendőr ellen.
De senki nem kapott büntetést.
------------
A legutolsó videóban meg egy rendőr beszélt valami fickóval, arra járt valami térdműtétes fekete férfi, a rendőr bepöccent rá mert messziről odaszólt egyet. A rendőr egója olyan súlyosan sérült ettől hogy a bottal bicegő ember után ment, rátámadt, fenyegette, rángatta, leteperte, azt mondta hogy a férfi aki vagy 25 méterről motyogott valamit az "akadályozta az ő nyomozását".
A férfi kérdezi folyamatosan a rendőrt hogy "mit csináltam? semmit nem követtem el! mi a franc baja van magának?", de a rendőr nem válaszol csak fenyegetőzik meg erősködik, nagyon bántalmazni akarja a járni sem tudó fekete férfit.
Az egész előállítás és letartóztatás illegális volt, mert a rendőrnek semmi joga nem volt ahhoz hogy egyáltalán utánamenjen a férfinek.
Megérkezett egy rakás másik rendőr is. Rendőrkocsiba ültették a botost.
Persze idegesen beszélt, de a rendőrök mondták neki hogy "nyugodjál meg ember".
A fekete fickót 11 és fél órán át tartották rács mögött, amikor is az ügyész minden vádat ejtett ellene és kiengedték.
A rendőrök áldozata ezek után 3 millió dolláros kártérítést követelt.
A végén a megye 498.000 dollárt adott a férfinek.
Nem meglepő módon a rendőr nem kapott büntetést azért hogy egy térdsérült idősebb férfit megtámadott, bántalmazott és technikailag elrabolt...
https://www.youtube.com/watch?v=dqcAljNcc7A
-
Magyarországi rendőr....
Egy pillanat alatt történik, de történik. Ott a sánta, látszólag beteg ember szemüvege, leesik, a rendőr arrébb rúgja, taposva, majd megfordul és erővel a bakancsával széttapossa.
VIDEÓ:
https://www.reddit.com/r/hungary/com...3%A9d%C3%BCnk/
Szándékos rongálás, szándékos károkozás, vandalizmus, garázdaság...? Az biztos hogy szándékos, mert az a videóban van. Vajon ha 50ezer Ft-os a szemüveg, akkor ülni fog érte a rendőr? (kétlem, pedig a törvények szerint kellene)
-
Megindokolta a rendőrség, miért mentek be a TEK emberei a törökbálinti drogkereskedő szomszédjának házába is
"T. Sándor János ellen a Fővárosi Törvényszék adott ki elfogatóparancsot, mivel kábítószer-kereskedelem miatt eljárást folytatott a 65 éves férfi ellen, akit súlyos szabadságvesztés fenyegetett. Egy hete keresni kezdték a szökevényt, miután a hatóságok számára elérhetetlenné vált. A fejvadászok azonosították törökbálinti tartózkodási helyét. Felmerült, hogy a férfinak fegyvere lehet, ezért a nyomozók az április 17-i akcióhoz a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének segítségét kérték. A TEK munkatársai – a lakosság biztonságának érdekében – a két szomszédos ingatlanban tartózkodó személyeket felszólították az épületek elhagyására, majd őket egy távolabbi, biztonságos helyre kísérték – írják a Police.hu-n."
https://24.hu/belfold/2025/04/23/tek...drogkereskedo/
5 napig tartott kitalálni hogy mit hazudjanak?
"felszólítani" - Esetleg bekopogni és megkérni. Úgy kéne, nem parancsolgatni. Az sem zavarja a TEK-et hogy hogy a szemtanúnak teljesen ellentmond a közleményük?
"„Hajnali négykor a komondorunk nagyon ideges volt, akkor már a kertben lehettek a kommandósok. Leverték a kameránkat és indokolatlanul levágták a kerítést. Teljesen ellepték az udvarunkat és felszólítottak, hogy jöjjünk ki a házból. Ekkor már észrevették, hogy nem én vagyok T. Sándor, akit keresnek, de fel kellett emelnünk a kezeinket, és a fegyvereiket is ránk fogták. Pedig már napok óta drónokkal mérhették fel a terepet, láttuk a kertek felett repkedő drónokat, érthetetlen, hogy mi történt” – mesélte Rita, akinek elmondása szerint ezután öt órán keresztül az udvaron kellett tartózkodniuk, nem mehettek vissza a házukba."
Ha előbb mentek be, leverték a kamerákat, levágták a kerítést és csak utána szólították fel őket hogy jöjjenek ki a házból az logikátlan lett volna. A másik hogy miért a nőn keresték T. Sándort? Hiszen tudták hogy nem ott lakik. Miért fogtak fegyvert rájuk? Hiszen tudták hogy nem azon a címen lakott a férfi. És ha 5 órán át az udvarban tartották őket, az azt jelenti hogy NEM kísérték őket biztos helyre. Sőt, nyílt terepen hagyták őket, ahol sokkal veszélyesebb mint a házban.
HAZUDIK A TEK/RENDŐRSÉG
-
NEW JERSEY: - A rendőrfőnök ellen súlyos vádak miatt indítottak eljárást. Többek közt olyan dolgokat csinált hogy a rendőrség irodájának a padlójára sz*rt, tűvel szúrta meg egy másik rendőr péniszét, ráborotválta a szőrzetét az ott dolgozók asztalára, és receptre felírt erős gyógyszereket rakott a többiek kávéjába. Ezen kívül az egyik rendőr halait megölte és egy másik rendőr 1 éves gyerekét is bántotta. Volt hogy a kollégái előtt lehúzta a nadrágját és a pötsét mutogatta mielőtt a padlóra tojt. De volt hogy napokon keresztül a szemetesbe xart. A kávéba erős nyugatót tett, de volt olyan is hogy viagrát.
A beosztottjainak szex-játékokat is küldözgetett a lakcímükre.
Brutális erőspaprikát tett egy hamburgerbe és abba harapott bele az egyik rendőr fia, aki rosszul lett tőle.
Tévét tört össze, tojásokat dobált, stb.
Elvileg ezek "viccelődések", de tagadja az összeset a rendőrfőnök. Csak hát mindenről vannak fotók is. De egyelőre csak nyomozgatás van, mert "még semmi sem bizonyított". De elég nehéz lenne elhinni hogy egy egyész rendőrőrs összes alkalmazottja ilyeneket talál ki és hazudik csak úgy.
https://www.fresnobee.com/news/natio...302942824.html
https://www.youtube.com/watch?v=-3YmCfnxegc
-
Ha már volt a magyarországi ügy az elnézett címmel...
Itt egy videó, jó pár éve volt már (2017 október 17.) hogy lerohant az FBl egy házat egy eléggé jómódú környéken. Hajnali 4-kor egy fekete családra rárúgták az ajtót, fegyvereket fogtak a kisgyerekükre is, üvöltözés, őrjöngés a fegyveresek részéről, de akkor hirtelen elhallgattak amikor a család elmondta nekik a ház címét. Akkor rájöttek hogy hoppá, ahová nekik kellett volna menni az vagy 1 kilóméterrel arrébb van.
Elhúztak, aztán később tettek egy nyilatkozatot hogy a vezetőjük a személyes GPS-ét használta és az vezette őket félre. De (micsoda véletlenek), az a GPS infó már nincs is meg. És persze nem akarnak semmilyen felelősséget vállalni, nagyjából bemutattak a családnak egy "nyasgem"-et.
Ők perre mentek, csak hát az a helyzet hogy a rendőrséget lehet perelni, városit, államit, meg a sheriff irodát is, a várost... épp csak ez az FBl, a szövetségi állam. Sokkal bonyolultabb helyzet.
Rand Paul republikánus, meg egy demokrata szenátor is a család mellett állnak.
Elég nagy ügy, mert ha a bíróság nem meszeli el az FBl-t, akkor az annyit jelent hogy bármelyik szövetségi ügynökség, bármikor, bárkire, akár indokolatlanul is rárúghatja az ajtót, benyomulhatnak házakba, stb. Ami persze teljesen alkotmány-ellenes.
https://www.youtube.com/watch?v=Q2dWdAPFYRU
-
Egyenruhás bűnözés" újratöltve: a drogos lakásfoglalók helyett a Bűnvadászokat üldözik Pintérék
"Lerohanták és őrizetbe vették a Bűnvadászok csapatát Pintér Sándor rendőrei - közölte a Mi Hazánk Mozgalom. Mint a párt közleményéből kiderült, a Bűnvadászok az ingatlan tulajdonosával együtt, jogosan akartak bemenni egy kispesti lakásba, amit egy önkényes lakásfoglaló bitorolt. A Készenléti Rendőrség óriási erőkkel jelent meg, és a bűnöző helyett - akinek a lakásában nagy mennyiségű kábítószergyanús anyagot is találtak - a Bűnvadászok tagjait vették őrizetbe. A rendőrök legfelsőbb utasításra cselekedtek, és a Bűnvadászokat, valamint a lakás tulajdonosát is előállították a kispesti kapitányságra. A Bűnvadászokat 12 órán át tartották fogva, és rabosították is.
A rendőrség hatáskör-túllépéssel elkövetett hivatali visszaélés bűntettét követte el, amikor felsőbb, belügyi utasításra, magánterületen, nagy erővel lépett fel a tulajdonossal és a Bűnvadászokkal szemben. Felháborítónak tartjuk, hogy a Fidesz rendőrsége azok ellen intézkedik, akik a törvényeket betartva megpróbálják helyeállítani a rendet, amit a belügyminiszternek ígérete ellenére nem két hét alatt, hanem 15 év alatt sem sikerült. Mindezért az ügyben hivatali visszaélés bűntette miatt feljelentést teszünk, egyben követeljük a kormánytól Pintér Sándor belügyminiszter leváltását - teszi hozzá a Mi Hazánk."
https://magyarjelen.hu/belfold/24922...dozi-a-hatalom
Gondolom senki sem lepődött meg ezen.
https://i.imgur.com/m0x88IA.png
Bűnpártolás miatt jelentette fel parancsnokait a rendőrség korábbi reklámarca
"Vadai Ágnes rákérdezett Polt Péternél, hogy „indít-e vizsgálatot annak érdekében, hogy kiderüljön, kik a felelősök azért, hogy nem kaphatott segítséget az a korábban a rendőrség arcaként szereplő rendőrnő, aki családon belüli erőszak áldozata lett, és hány ilyen esetet próbáltak meg a szőnyeg alá söpörni a rendőrségi és a belügyi vezetők az elmúlt években”.
A 444.hu szerint a legfőbb ügyész közölte, hogy a rendőrnő jogi képviselője feljelentést tett a rendőrségi vezetők ellen hivatali visszaélés bűntette, bűnpártolás bűntette és más bűncselekmények miatt. A feljelentést a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bírálja el."
"Azt mondta, miután házassága megromlott, a válás közben egy eldurvult vita után az egyik parancsnoka biztatására feljelentést tett testi sértés miatt a férje ellen. Szerinte ez „olaj volt a tűzre”, mert a férfi ezután több büntetőeljárást kezdeményezett ellene, például csoportos garázdaság miatt is, mert amikor a volt férje és az új párja között „lökdösődés alakult ki”, ő is ott volt. A nő állítása szerint a kamerafelvételeken jól látszik, hogy semmit sem tett, de egy évvel ezelőtt meggyanúsították, a megindult büntetőeljárás miatt pedig méltatlansági eljárást kezdeményeztek vele szemben. Állítása szerint parancsnokai nem állnak ki érte, szerinte meg sem hallgatták, illetve azt mondta, hogy 2022-ben „egy újabb otthoni perpatvar után” még őt, a bántalmazottat szólították fel, hogy hagyja el a házat az akkor négyéves gyerekével. „Ilyet a rendőri pályafutásom alatt soha nem tapasztaltam.”
https://24.hu/belfold/2025/04/30/pol...parancsnokait/
Valami olyasmiről van szó itt, hogy a rendőrnőt verte a magasabb rendfokozatú férje. Erről tudott az egész rendőrség, de a rendőrség nem indított eljárást, sőt, a padló alá söpörték a verést, ahelyett hogy eljárást indítottak volna a brutális kollégájuk ellen. De nem lett eljárást, mert egy húron pendül az egész bűnszervezet és bevédik egymást.
Persze van hogy valakit már muszáj beáldozni... Ez is mai hír:
Hivatali visszaélés bűntettével, továbbá rablás előkészületének vétségével meggyanúsított rendőrt tartóztatott le a bíróság a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára
"A nyilvántartási rendszerek meg nem engedett használatával a rendőr szabálysértési és büntetőeljárási ügyek iratait nézte meg, és az így megismert információkat megosztotta barátaival, ismerőseivel; ezzel hozzájárult a bűnügyi adatok jogosulatlan megismeréséhez - közölték. Ezen túlmenően 2025 áprilisában a rendőr egy ismerőse felhívására vállalta, hogy egy elektromos cigarettával kereskedő fiatalkorútól fenyegetéssel segít megszerezni legalább 100 készüléket, majd a közös végrehajtásban is megállapodtak - ismertették a részleteket, megjegyezve: a két férfi a bűncselekménnyel megszerzett elektromos cigarettákat tovább akarta értékesíteni, sőt a sikeres akció után több hasonló bűncselekményt is terveztek. A rendőr cselekményei 9 rendbeli hivatali visszaélés bűntettének és rablás előkészülete vétségének megállapítására alkalmasak - közölte a főügyészség, jelezve: a rendőr szolgálati jogviszonya megszűnt, elkövetőtársát pedig más büntetőeljárásban tartóztatták le."
https://www.youtube.com/watch?v=OK9fEvYsuFI
-
-
NYUGAT VIRGINIA (2018): - Egy hotel szólt a rendőrségnek, hogy van 2 ember akit ki kéne kísérni a hotelből. Semmilyen törvénysértés nem történt, csak kikísérés kell, hogy ne legyen is probléma, ne legyen balhé, hanem nyugodtan történjen minden. Na itt hibázott a hotel, mert a rendőrség a nyugodt hideg fejű intézkedés ellentéte...
Megjelent a hotelnél 6 rendőr.
A rendőrök beszéltek a hotel intézőivel, megállapították hogy tényleg nincs semmi gond és senki nem lesz letartóztatva.
A rendőrök odamentek a hotelszoba ajtajához és az egyik vendég kinyitotta nekik az ajtót. Aztán odamentek egy alvó emberhez. Az egyik rendőr odament, a szemébe villogott a lámpájával, elkezdte rázni az alvó embert és ütögette a lábát. A férfi azt se tudta mi van, azt hitte a barátai szórakoznak vele és mondta hogy "mit csináltok, alszok...", erre a rendőr kirántotta az ágyból a földre és brütálisan megverte a férfit, a térdével rugdosta. Ezek után megbilincselte. És a már megbilincselt embert lefújta paprika sprayvel. Utána előállította. Ekkor mind a 6 rendőr bent volt a szobában.
És ahogy kivezették a hotelből, akkor is folyamatosan bántalmazták, még közben is.
Érdekes módon a rendőrségi jelentés teljesen meg volt hamisítva. Például "véletlenül" kimaradt belőle hogy a megbilincselt fiatal férfit lefújta a rendőr könnygázzal. Helyette az volt írva hogy először lett lefújva és utána lett megbilincselve. Ami persze nem igaz, mert a videó a bizonyíték rá hogy hazugság.
De az egész jelentés egy nagy hanta. Először is olyanok állnak a jelentésbe hogy egy rakás részeg férfi tömegverekedett, meg fenygettőzés volt azzal hogy agyonlőnek majd embereket. (ha így lett volna akkor miért úgy vonultak ki hogy semmi nem történt és nem lesz letartóztatás?) Aztán az is volt a jelentésben hogy ő többször is mondta hogy ő kicsoda, hogy ő rendőr és úgy próbálta felébreszteni az alvó embert. Majd azt állította hogy az alvó férfi végül felébred és ököllel esett neki (mármitn a rendőrnek, de ilyen nem volt, csak a kezével nyúlt felé), majd kigurult az ágyból és teljesen a rendőrre támadt.
A videón végig agresszívek a rendőrök, lökdösik az embereket, valakit felébresztenek, azt se tudja hogy mi van, a rendőr hazudozással vádolja, mondja neki hogy beszéljen, de amikor mond valamit akkor modja hogy hallgasson el.
Egy másik is mondja hogy "hát én csak aludtam" - A rendőr erre. "- Fogd má be a pofádat!"
--------
Felmerül a kérdés hogy nem-e kell a rendőrségnek házkutatási parancs vagy letartóztatási parancs hogy bemenjenek egy hotelszobába. A válasz DE. KELL. Tehát eleve az hogy ők oda bementek, azzal a rendőrök törvénysértést követtek el. Semmibevették az 4. alkotmányos jogot.
A bíró kimondta hogy egyértelmű hogy miket követett el. Csak hát rendőr, és ugye a rendőröknél más a mérce. Külön egy rakás dolgot kellett bizonyítani, még olyasmiket is hogy "szándékosan sértett jogot". Amit átlagembernél nem számítana, meg ugye hogy lehet azt bizonyítani hogy nem szándékos, ha a megbilincselt ember lefújása sem elég bizonyíték rá?
--------
Persze a bántalmazás mellett folyamatosan ment a maglázás is. Folyamatosan dumált, beszólogatott, gúnyolódott rajta a rendőr, provokálta a félálomban lévő részeg férfit.
Egy másik rendőr ellen is indult eljárás, amiért hazudozott az FBl-nak arról hogy mi történt ott és mert jelentést hamisított az ügyről.
Aztán amikor beviszik, akkor is lekezelően beszélnek vele, fenyegetik. Kikockázva is egyértelmű hogy csurom vér az arca.
Főleg a főbűnös beszél vele úgy, de a többi hallgat és nem szól rá.
A rendőrnek mondják hogy kicsit a vért le kéne törölni az előállított arcáról, de a rendőr még azért is alázza hogy "csak a bajom van veled folyamatosan", mintha az tehetne róla hogy megverték és vérben úszik az arca. Aztán olyanokat is mondott neki hogy "beszartál? szarszag van".
Megállás nélkül magyaráznak neki hogy "ha megint rám támadsz", "ha újra rám támadsz". Holott nem támadt rájuk. Ők támadtak rá. De ez persze a szokásos szöveg, beszélnek a kamerának hogy ezzel legyen egy extra védelem ha bíróságra kerül az ügy. Csak hát annyira mégsem nagy védelem, amikor felvételen van hogy valójában mi történt...
Röhögnek is egy alkalommal. Mondják a srácnak hogy álljon fel, de szédül, ezen a ponton már biztosan nem azért mert részeg, hanem a verés miatt. Tántorog, amiatt egy 10 centit előre lép, mire a rendőr megint megfenyegetni hogy "ha még egyszer rám mozdulsz szanaszét verlek".
Amikor megnézték a felvételt az ügyészségen, az ügyész azonnal ejtett minden vádat az áldozat ellen. Dobtak mindent, nem akarták hogy bármi közük legyen az ügyhöz. Akkor léptek az ügyészség helyére a szövetségiek.
Az eset után pedig volt egy civil per, 175.000 dollárt kapott az áldozat.
Édekesség hogy a videóban az ügyvéd kikérte a felvételt, de elsőre nem akarták neki kiadni. (Hát, nem véletlenül, tekintve hogy miféle dolgok vannak a videóban.)
Aztán kitalálhatjátok a többit. A rendőr milyen büntetést kapott? Talált. Semmilyet. Egyszerűen kapott egy felmentő ítéletet és annyi. Szokásos...
Az FBl-nak hazudó, a jelentést meghamisító rendőr is pl. azóta is rendőrként dolgozik. Ő se kapott semmilyen büntetést.
https://www.youtube.com/watch?v=dCrF7YG3elk
-
DÉL AFRICA: - Rendőrnő (százados) adósságba verte magát. Támadt egy ötlete, életbiztosítást kötött az unokatestvérére, aztán egy kővel agyonverte egy mezőn. Aztán felmarkolta a pénzt.
15 hónappal később a nővére nevében kötött életbiztosítást. Aztán megölte a nővérét is. Azt a pénzt is kifizette neki a biztosító.
Eltelt néhány év, és úgy gondolta hogy újra pénzt fog szerezni. Ezúttal a barátja lett a célpont. Felbérelt egy bérgyiIkost, de az elbénázta a dolgot. Aztán a nő rágyújtotta a barátjára a házat, de onnan időben kimenekült. Viszont megtalálták az ágya alatt a benzines palackokat amiket odatett a rendőrnő.
A férfi szakított a nővel. Néhány héttel később valaki 72 késszúrással megölte. (Vajon ki...) Szóval megint pénzhez jutott.
A következő évben a saját unokahugát verte halálra.
Majd az unokaöccsét nyírta ki. (Agyonverte.)
Aztán a másik unokaöccsét is megölte. (Halálra késelte.)
Itt már gyanúsnak találták, de nem volt ellene bizonyíték.
Közben az új célpont is megvolt. A nő az anyját akarta megölni. Meg a nővérét. Meg a nővére 5 gyerekét is.
A rendőrnő megint felbérelt egy bérgyiIkost, épp csak a fickó onnan rögtön a rendőrségre ment és elmondta nekik hogy a nő mit tervez.
A fickót mikrofonnal küldik a nőhöz, meg egy rendőrrel aki bűntársnak adta ki magát.
Úgy kapták el.
A férje is gyanús körülmények között halt meg, és a gyereke is, szóval lehet hogy őket is ő ölte meg.
https://www.youtube.com/watch?v=tF6tDyU2_Dg
:huuu:
-
Szólásszabadság tesztelés rendőrpárti és rendőrellenes táblákkal.
Vicces ahogy kötekedik vele először az első. Aztán odarádióznak neki hogy "kamera van az utca túloldalán", mire tele lesz a gatyája azonnal. Makog össze-vissza hogy mi a problémája, hogy csúnya szó van az egyik táblán meg ilyenek. Kap egy törvény-tornádót válaszul, mert a táblás pasas betéva vágja a törvénykönyvet, sokkal jobban mint a rendőr.
Aztán a másik is odaér az meg feszít. Mindkettőt osztja kegyetlenül. Idézi nekik a törvényeket, hogy az mit mond hogy milyen táblát tarthat a magasba és milyet nem. Ecsetelte azt is neki hogy milyen pereket fog a nyakába dobálni ha akadályozza a véleménynyilvánításban.
Kérik tőle a személyit, mondja nekik hogy milyen törvény alapján kell vagy nem kell neki átadnia, tehát tartóztassák le, akkor majd igazolja magát. Erre motyognak hogy "akkor megtagadja azt hogy igazolja hogy ki maga..." - Erre válaszolja hogy pont az ellenkezőjét mondtam. Ha letartóztat akkor igazolom magam, mert azt mondja a törvény.
Aztán földig alázza mindkét fakabátot, de kegyetlenül, aztán azok inkább úgy döntenek hogy elkotródnak. Ha nem lett volna kamera, akkor lehet hogy megtámadják, de így nem mertek csinálni semmit, mert tudták hogy ki a pasas és hogy milliónyi ember látja ha rátámadnak. Hogy hagyták és elsétáltak, így egy fokkal olcsóbban megúszták.
https://www.youtube.com/watch?v=Hmwyf4XUAkw