-
Csak egy videó amit találtam.
Rendőr kacsázik egy autó mögött, úgy tűnik mintha le akarná inteni. Az autós gondolta hogy gyorsan lehúzódik, a biztonság kedvéért, nehogy mérges legyen rá a rendőr hogy nem húzódott le elég gyorsan. A rendőr megáll mögötte, odamegy hozzá és LETOLJA amiért megállt. A férfi zavarodottan magyarázza neki hogy "de hát én azt hittem hogy azt akarja hogy lehúzódjak közúti igazoltatásra. úgy nézett ki a helyzet, közel jött mögöttem és követett". A rendőr meg veszekedik vele érte. :huuu: Tehát ha valaki nem húzódik le az baj. Ha lehúzódik de nem elég gyorsan, az is baj. Ha meg gyorsan lehúzódik, akkor meg az a baj.
A rendőr elintézhette volna annyival hogy "á, ne aggódjon, nem akartam leinteni, csak félreértett, de semmi baj, további jó utat kívánok". Helyette nekiállt balhézni az autóssal...
https://www.facebook.com/reel/1065155708835375
-
Itt van minden. Szolgálatban Onlyfans-os nő mellének a fogdosása, nők molesztálása, tapizás, nadrágjukba nyúlkálás, hamis vádak, molesztálás után a nőt a rendőr lecsukatta részegen vezetésért, közben a nő józan volt amit később a várvizsgálat is bizonyított. Volt amelyik rendőr prostizott szolgálat közben és a rendőrautóban d-gtak. Volt amelyik rendőr ugyanazt csinálta csak nem prostival hanem egy előállítottal, másik egy nővel erőszakoskodott belenyúlt a melltartójába, a nő arcát a rendőrautó motorháztetőjébe verte, stb.
https://www.youtube.com/watch?v=Eu5r8EM3f5Q
-
Egy kis magyar hír...
"A múlt héten őrizetbe vették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kommandójának, a Merkur Bevetési Egységnek a parancsnokát, Tornai Márkot, és az egység parancsnokhelyettesét is, kábítószerrel összefüggő bűncselekmény miatt."
https://24.hu/belfold/2025/07/29/nav...l-tornai-mark/
-
Ez is elgondolkodtató. Férfi megy a gyerekeit meglátogatni, erre rendőr fogadja a bejáratnál. Arrébb mennek és a rendőrnő előadja hogy a férfinek el kell takarodnia a háztól de sürgősen, mert a háziak nem akarják a magánterületen és kész. A férfi mondja hogy őt nem is akar itt lenni, a gyerekeit szeretné látni és ennyi, ugyanis az ő gyerekei, a nő meg egyszerűen csak fogta őket és eltűnt velük.
Jelzem hogy ha egy férfi fogja a gyerekeit és ő tűnik el, azt a rendőrség automatikusan gyerekrablásnak minősíti, mivel az egyik szülőnek nincs joga csak úgy eltűnni a gyerekek másik szülője elől. A gyerekeket nem ítélte a bíróság a nőnek, tehát pont annyi joga van az apának hogy lássa a gyerekeket mint az anyának.
Persze mivel itt apáról van szó, a rendőrt hirtelen nem érdekli a dolog. Mellébeszél, "ó megértem én ezt", "majd bízza a bíróságra", stb. Hát, ez nem úgy működik...
Még próbált puhatolózni is, hogy nem-e szólt rá a rendőrség korábban a gyerekek miatt, stb. Nem szólt.
Tehát miért van az hogy teljesen másképp áll hozzá a rendőrség ahhoz ha az anya viszi el a gyerekeket és nem engedi hogy az apa lássa őket, mint amikor az apa viszi el őket és nem engedi az anyának hogy lássa őket? És hogy lehet hogy ha anya viszi el őket akkor az oké, de ha apa, akkor "gyerekrablás"?
VIDEÓ:
https://www.facebook.com/reel/1929496817590960
-
Végre egy eset amiben rendőrök nem követtek el semmi rosszat.
Ja, nem ide...
Mélyül a rotherhami szexuális visszaélési botrány, rendőrök is voltak a bántalmazók között
Az egyik nő szerint 12 éves korától kezdve rendszeresen megerőszakolta egy szolgálatban lévő South Yorkshire-i rendőr a rendőrautójában.
...a rendőrtisztek együttműködtek a bandákkal, vagy egyszerűen csak nem léptek fel a gyerekek szexuális kizsákmányolása ellen.
https://444.hu/2025/08/03/melyul-a-r...almazok-kozott
Ebből viszont akkor kezd körvonalazódni hogy a hatalom miért tagadta le és próbálta az ügyet elbagatellizálni. Nem csak azért mert a bandák muszlimok, hanem azért is mert a rendőrök is nyakig sárosak.
-
Új nap, úgy ügy.
Két kolléganőjét is megerőszakolhatta egy rendőr
Elrendelte a bíróság egy rendőr letartóztatását, aki a gyanú szerint kollégái sérelmére követett el szexuális erőszakot.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség "a nemi élet szabadságát sértő bűncselekmények miatt" nyomoz egy rendőr őrmester ellen. A húszas évei elején járó, 2023 óta szolgálatot teljesítő budapesti rendőr a megalapozott gyanú szerint két kolléganője sérelmére követte el a bűncselekményeket. A nyomozó ügyészség augusztus 1-jén elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, aki tagadta a bűncselekmények elkövetését. A közlemény szerint a nyomozó ügyészség a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását. Az ügyészség indítványával egyetértve a Fővárosi Törvényszék vasárnap elrendelte a rendőr letartóztatását. A gyanúsított és védője fellebbezett a döntés ellen. "A büntetőeljárás eredményes lefolytatása érdekében az ügyről jelenleg nem közölhető további adat".
https://ugyeszseg.hu/letartoztatasba...jtokozlemenye/
https://hirado.hu/kekfeny/cikk/2025/...etartoztatasba
https://444.hu/2025/08/04/szexualis-...apesti-rendort
-
Itt vajon ki okozott balesetet, ki tört össze egy autót és aztán ki húzott el anélkül hogy megvárta volna a helyszínelőket meg szólt volna a tulajdonosnak?
VIDEÓ:
https://x.com/CNviolations/status/1954854737158758732
Na ez pl. egy brutálisan komoly bűncselekmény ha egy civil követi el.
-
Vadállat rendőr ellen eljárások. 3-4 panasz is érkezett ellene, indokolatlan erőszak, rátámadt emberekre, bántalmazta őket, sokkolózta őket, stb.
Benyögte az interjúban, hogy a bűnözéssel keményen kell bánni, de ez azt jelenti hogy a bűnözőkkel is. Csak hát ez baromság, mert a bűnözőkkel keményen bánás az a bíróság dolga. Illetve tekintve hogy ő követett el bűncselekményeket, így technikailag ő is bűnözővé vált, de legalábbis bűnelkövetővé.
Az első eset egy egyszerű jogosítvány nélküli vezetésről szólt. Mit kellett volna tenniük? Sima letartóztatás, bevitték volna, autó lefoglalása. Vagy autó lefoglalás, és adhattak volna neki egy bírósági idézést (azt szokás). Az hogy megtámadták a fickót és bántalmazták, annak semmi jogalapja nem volt.
Másik esetnél egy nő a lányaival ült a kocsiban a gyerekei iskolájánál. Egy rendőr zaklatni kezdte, követelte tőleg a jogosítványát, aztán rátámadt a nőre. Annál az esetnél a rendőrség nem is volt hajlandó vizsgálódni a rendőr ellen. A nőnek polgári pert kellett indítania.
Harmadik videón földön a gyanúsított, megadta magát, erre a rendőrök bántalmazzák, a fenti rendőr teljes erőből rugdossa, tapossa. Csak akkor hagyja abba amikor mondják neki a többiek hogy a testkamerák veszik amit csinál.
A rendőr a riportban mondja hogy megöltek egy rendőr tavaly, úgyhogy az hogy ő bántalmaz mindenkit az úgy tök rendben van, mert veszélyes az utca. (Ja, de miatta veszélyes...)
https://www.youtube.com/watch?v=zVba0599m30
-
Kentucky, egy rendőr volt hogy egyedül, volt hogy a társaival bántalmazott embereket. Nem egyszer, több ügye is volt. Persze az őrsön egymást védték, elsunnyogtak mindent.
Az egyik esetnél egy házban bántalmaztak valakit, megütötték az illetőt meg ilyenek. Aztán megírták a jelentést hogy semmi sem történt. Volt meghallgatás panasz miatt, ahol egyenként elmondták hogy semmilyen erőszak nem volt, ők nem ütöttek meg senkit. A jelentésükben is ez állt, meg élőben is ezt mondták a tisztnek.
Épp csak az volt a helyzet hogy az áldozat házában volt kamera és felvette az egészet, azt is ahogy megütötték.
Közokirat-hamisítás, hazudozás egy hatósági személynek, stb.
A másik esetnél egy rendőr megállított egy autóst, aki kicist pityókás volt. A fickó mindent úgy tett ahogy a rendőr utasítgatta, monda a rendőr hogy szálljon ki a kocsiból, ő kiszállt, de a rendőr mégis gondolt egyet, megtámadta, földhöz vágta, aztán többször meg is sokkolózta, mert hát miért ne... Ő mindent megtehet.
Aztán a síró ember kérdezte hogy miért csiánálja vele ezt, mire a rendőr a kamerának jó hangosan mondta hogy "mert nem azt csináltad amit mondtam, akadályoztad a rendőri intézkedést, meg ellenálltál a letartóztatásnak!" (persze semmi ilyen nem követett el a férfi)
A rendőr megbilincselte, miközben a férfi mondta hogy "semmi rosszat nem tettem, a kamerádon is rajta lesz hogy nem csináltam semmit".
Felállította a rendőr a hátulról összebilincselt karú szerencsétlent, de aztán a rendőr csak úgy földhöz vágja megint. A férfi meg megsérül.
(Közben a két ügyvéd beszélget az esetről, mondják hogy 6-7 ilyen eset amiről eddig tudnak erről a rendőrről, de több is lehet, mivel csak ez a rendőr több mint 100x alkalmazott erőszakot, tehát nem tudni hogy abból mennyi volt jogos és még folyik a nyomozás...)
A férfi ugye többször is földhöz lett vágva, több bordája is eltört, a válla is kiugrott a helyéről, meg a sokkolózás miatti sérülések. 7 napig kellett kórházban lennie ezek miatt.
Megint másik ügy, ahogy egy férfit leintett a rendőr, ő nem akart kiszállni a kocsiból először. De aztán úgy volt vele hogy oké, kiszáll, csak ne legyen balhé. Viszont ahogy áll, háttal a rendőrnek, a rendőr rátámadt, földhöz vágta, aztán elkezdte sokkolózni. Üvöltözött vele hogy "tedd hátra a karod!", de a férfi persze nem tudta, mert sokkolózta közben a rendőr. Kiabálta is hogy "nem tudom hátratenni!", a rendőr ekkor fogott egy nagy tubus paprikaspray-t és telefújta vele a szenvedő férfi arcát.
Per indult, meg eljárás. A szövetségiek elvileg le is tartóztatták a rendőrt. (Csak hát a felettesei is bevédték éveken át, tehát az egész rendőrőrs rohad a korruptság miatt, nem csak az az egy rendőr.)
https://www.youtube.com/watch?v=CKs9HDkYte8
-
SALT LAKE CITY, (UTAH): - Idős nő parkolt, rendőrök odamentek hozzá hogy "gyanús jármű". Ismerték a nőt. "Marihuána szag". De nem komoly dolog csak szabálysértés. A nő mondta is nekik hogy van a kocsiban, annak van szaga. Mégis átkutatták a kocsit. Aztán a rendőr agresszíven odalépett a nőhöz, rátámadt, hogy megbilincseli, nem mondta hogy miért csak odalépett és már tekerte is ki a karját, a nő megijedt persze, a rendőrök akkor már ketten bántalmazták az idős nőt. De ez sem volt nekik elég, úgyhogy brutálisan földhöz vágák. Annyira hogy a lábát is kitörték teljesen. Ez szó szerint értendő, a csontot törték. De nem is akárhogy, hanem úgy, hogy a nőt azonnal kórházba kellett vinni.
Több műtétet is végrehajtottak rajta, két hétig volt kórházban. Aztán engedték haza. 13 nappal később visszakerült a kórházba, mert elfertőződött a műtét miatt a lába és akkor már le is vágták neki az egészet térd felett.
A nő pert indított. A marihuánás dolgot elismerte a nő, de közben az összes többi vádat ejtették is ellene, hogy tompítsák a kínos helyzetet amibe a rendőrség került. Mert már készültek a bejelentéssel...
Ami meg is történt. A városi rendőrség és a kerületi ügyészség bejelentette hogy minden teljesen jól történt, nem hibázott senki, a nő lábának a ripityára törése az helyes volt és szabályos, minden rendőr hős, ők sem hibáztak semmit. Az ügyészség megtagadta a rendőrök elleni vádemelést. Természetesen.
A közel 60 éves nő 155 centis, az áldozatra rá sem hívták a rendőrséget. A rendőrök egyszerűen csak unatkoztak és a bajt keresték, "fishing" amit csináltak, ami azt jelenti hogy törvénytelenül csak odamennek emberekhez és próbálnak valami szabálysértést vagy bűncselekményt találni. Itt is az történt. A nő autóját bírói engedély nélkül kutatták át.
Az egyik részt vevő rendőrt felfüggesztették egy időre, de nem emiatt az ügy miatt, hanem azért mert úgy tolt ki egy újonc rendőrrel, miközben egy hajléktalan férfi hulláját szemétként kezelték... A rendőrőrs ellen több másik per is van amiatt ahogy a környék hajléktalanjaival bánnak.
Egy másik hajléktalant pedig a rendőrök addig szorítottak a földre, amíg meg nem halt a szerencsétlen. Érdekes hogy ez megint egy George Floyd ügy, csak nem erőszakos bűnözővel, hanem egy hajléktalannal, de persze ebből se lett országos, főleg nem világbotrány...
Abban az emberölési ügyben sem emelt vádat a kerületi ügyész, csak annyit kommentált hogy "a rendőrök pont annyi erőszakot alkalmaztak amennyire szükség volt". Ja, ahhoz hogy megöljék vele a hajléktalant. :-/
https://www.youtube.com/watch?v=iyordCID7JA