Jól hangzik a csomag! :thumbup
Printable View
Sok lóvét spóroltam meg decemberben a következő hónapokra.
Vettem gáztöltényt (egy ideig volt valami hiány, most stabil az ellátás). Minőségi kenőmájas, jó sok házi lekvár (utóbbi ajándék). Szülőknek egy-két táplálék-kiegészítő. Gyógyszertárból pár dolog.
Feltankoltam mindenféle takarítócuccból, mosószer, öblítő, mosogatószer meg a többi. Macseknak hónapokra előre minden (egészségügyi átnézés, részletes vérvétel, a táplálkozás ennek megfelelő módosítása már korábban megvolt), alom, eledelek/kiegészítők. Megvettem neki az új vécét is, így már összesen 4 macskavécé van itthon.
Krisna-völgyből Hanumán krém, Shakti balzsam, ezek jó ha vannak itthon, meg akkor már vettem 3 bambusz fogkefét. Készleteztem minden higiéniai termékből, tusfürdő, fogkrém, kézkrém, borotválkozási dolgok, stb.
Vettem plusz két flakon töltőgázt, páraszabályozó tasakokat a gyógynövényekhez, különböző méretekben. Növény is lett még bőven (kratomok, kava), nem árt ha rendelkezésre állnak változatos lazítási lehetőségek is.
Cipészmesterrel készíttettem strapabíró bőrcipőt, januárra megbeszéltünk egy barnát is.
Ez most jól jött. Terveim szerint januártól kicsit komolyabban veszem a készletezést és a pénztartalékolást is. Ehhez pedig nagyon jó alapot adott ez a december, mert sok dolgot megvettem előre, aztán innen lehet szépen folytatni az építkezést.
------------------
A munkában sokat tanulok a kommunikációról, konfliktuskezelésről, helyzetek gyors átlátásáról, stb. Jelenleg általában egyedül vagyunk a már most férőhelyen felüli ellátotti létszámra, legtöbbük börtönviselt stb., és az eddigi 10 hónap alatt egyszer sem kellett rendőrt hívnom. Akárhogy nézem, egy krízis esetén a többi emberrel való interakcióban, helyzetkezelésben, fellépésben stb., prepper szempontból értékes készségekre tettem/teszek szert a szállón.
Az új évben készülök a brazil jitsura, most itt a városban nagggyon jó kezdő lehetőség adódott. Mellette még gondolkodom a sambón, ha a kettőt tudnám kombinálni, az valószínűleg jobban beilleszthető lenne a munka mellé, mert hol erre az edzésre tudnék menni, hol arra.
-------------------
Úgy tűnik, hogy spirituális értelemben is megtaláltam az utamat. Különös tapasztalásaim vannak, amik talán összefüggésben állhatnak a halál utáni állapotunkkal, illetve az emberiség Történelem utáni létmódjával. Persze ezek csak sejtések/érzések. Azt hiszem, egyfajta reneszánsz zajlik ezen a téren, és bízom benne, hogy ezáltal elkerüljük majd az emberiség elpusztítását. Egyszerre történnek a krízisek és a reneszánsz, tényleg mintha valami versenyfutás zajlana. Remélem, hogy a reneszánsz győz. Mindenesetre ezek a tapasztalások prepperként is segítenek nekem, mert eddig semmilyen, hitre épülő vallás, ideológia vagy meditáció nem mutatta meg közvetlenül azt, amivel egy ideje szembesülök: hogy a valóság tényleg elmondhatatlanul több annál, mint aminek megéljük, amit gondolunk róla vagy érzékelünk belőle.
Csatolmány 9491
Macsek a túlélő piramis harmadik szintjén tolja a prepperkedést. :cool: Jelenleg minimum 3 hónapra elegendő élelem (tovább fog tartani szerintem), és mondjuk fél évre elegendő alom. Vízből valamennyi, abból egy kisebb mennyiség nála már készletnek minősül.
Nem lenne rossz, ha magunknak is annnyi lenne negyedévre betárolni, mint egy macskának. :)
Nemrég részt vettem egy újraélesztés-tanfolyamon, a munkahely szervezte.
Macsek továbbra is prepperkedik, impozáns eledel- és alomkészlet áll rendelkezésre, talán még nekem is jutna pár alutasak. :D
Közben igyekszem tudatosabban kezelni a gázspray, gázpisztoly, gumis vonalat. Egyebek mellett készülünk apámmal és egy barátnőmmel lőtérre, visszük az összes gumist.
Dolgozom. Másfél éve ott, és sosem gondoltam volna, de úgy tűnik megtaláltam az utamat. Másfél év után ugyanúgy örömmel járok be dolgozni (a fizu pedig egyre jobb :rolleyes:). Továbbra is sokat tanulok a konfliktusos helyzetek elsimításáról/megelőzéséről, illetve a stresszhelyzetek kezeléséről. Sokszor egyedül van ott az ember éjjel, és nem árt észnél lenni, ha valaki hallucinálva mászkál nagykéssel hogy mindenkit seggbeba.., vagy éppen önkívületi drogos állapotban készül kiesni a 4. emeletről.
Ez már unalmas lehet, de a brazil jitsu továbbra is folyamatban van. :) Össze kell fésülni a melóval, de ha minden jól megy, októberben eljutok az első edzésre.
Amit még elég fontosnak érzek, hogy kialakult egy hozzávetőleges belső nyugalom, ami általában stabil. Aki olvasott itt a fórumon, az tudja hogy ez nem igazán volt így korábban. Meg azt is, hogy enyhén szólva félrementem bizonyos nézeteimmel... Az elmúlt másfél év elég volt ahhoz, hogy ezeket mélyebben átlássam és a kukába dobjam. Az országból kb. mindenfelől érkeznek ellátottak, és napi tapasztalatom, hogy nem több a balhé vagy a problémás eset a c.gány kliensek között. Ahogy azt is látom, ahogy zs.dó származású kiváló kollégák (egyikükről sem tudtam - és akkoriban már nem is érdekelt -, ők meséltek a gyökereikről) dolgoznak mindent beleadva a hajléktalanellátás sűrűjében. Egyikük lényegében a mentorom lett (önzetlenül), sokat tanulok tőle a szakmáról, és én is igyekszem támogatni őt, amivel tudom.
Ha minden jól megy, a főnök javaslatára jövőre elkezdem az addiktológiai konzultáns képzést, ami egy fontos irány az itteni hajléktalanellátás bővítési terveiben.
Ami még van, hogy végre sikerült ráállnom a napi 2x20 perc meditációra (TM), ami érezteti is a hatását. Nem vagyok egy meditálós típus, de ez jót tesz nekem. Feszült helyzetekben is összeszedetté tesz, valahogy visszajön tőle a higgadtság. És anélkül, hogy tudatosan gondolkodnék közben valamin, van hogy elég jó ötletek bukkannak fel az alatt a 20 perc alatt. Na meg a nyugalom, amit ad. Emellett kontrolláltan használok kétféle gyógynövényt. Ez a fitoterápia az elmúlt két évben sokat változtatott a dolgokhoz való hozzáállásomon (ez részemről nem volt tudatos, tehát egész biztos hogy tudat alatt mentek végbe változások, mindenesetre ezekről kívülről is kaptam visszajelzéseket, tehát nem beképzeltem), másrészt eddigi életem legkülönösebb utazásának mondhatom, amit folyamatában igyekszem értelmezni, és kíváncsian figyelem a fejleményeit. (Mindez elvezetett egy 120 oldalas, közel 400 lábjegyzettel ellátott elmélkedéshez, ami hosszabb lett mint a diplomamunkám. :haha: A jómodort szem előtt tartva ezzel nem terhelném a fórum közönségét, mindenesetre úgy érzem, hogy összeállni látszik az egésznek egy olyan kis részegysége, ami legalábbis számomra megnyugtatóan alkalmazható a mindennapokban.)
Kíváncsi lennék, hogy kivel mi van a régi fórumtagok közül.
Nálam nagy tervek nincsenek. Az üzletem eléggé nyomorultul megy vagy 2 hónapja. Szóval prepper cuccot nem vásárolgatok. Fegyvert akartam még venni, de megváltoztatták a törvényeket februárban, úgyhogy hagytam azt is a fenébe.
Amit tervezek az a kamra feltöltése télire. Jó lett volna a vasúti konténer dolgot intézni, de idén már abból nem lesz semmi.
Egészen kevés aktív tag van, bár nincs mindig miről írkálni, meg most épp nincs világvége hangulat (a fejekben).
Nálunk szopacs az árvíz miatt, most helyreállítás folyamatban. A "menekítés" egészen jól sikerült, hatékonyan tudtuk megoldani a feladatokat, olyannyira, hogy másoknak is tudtam segíteni.
Tanulság: aggregátor vagy külső méretes áramforrás szükségessé válhat egy csettintés alatt, mikor lekapcsolják az áramot. Blackout inkább kellemetlen, mint problémás, nem megy a modem, lemerül a laptop, nem tudok melózni, leolvad a hűtő. Ellenben egy profibb aggregátor egy kisebb vagyon, nem hiszem, hogy ki tudom gazdálkodni valaha is, vagy megérné vele foglalkoznom. Olcsóbbakkal nem tudom mi a helyzet, utána kell olvasnom, mert 100e körül még csak-csak rászánok, de a Hondák 6-800e körül vannak amik megfelelnének. A sok lámpa most kapóra jött, fejlámpa ide kölcsön, oda kölcsön, terület világítás itt is, ott is lámpásokkal megoldott feladat. Akkuk persze mindig feltöltve, hogy ha kell akkor legyen amennyi áram csak lehet annyi tartalékba. Jlenleg nincs tervben prepper cuccok vásárlása, inkább a szerszámaim fogom optimalizálni, mert sok van ami felesleges, és sok olyan ami meg nem annyira jó minőségű, ezért a meló sem olyan hatékony velük. Egy saját tulajdonú ház sokat lendítene a dolgaimon, de ez még szintén távoli, pedig nézegetem a tanyákat bőszen.
Te nagyon jól állsz spájzzal, fegyverrel és lőszerrel is, hatékonyan készülsz. És hát két kezed van, egyszerre úgyis csak maximum két fegyvert tudsz használni. :)
Csatolmány 9498
Sajnálom, hogy nem megy jól a bolt. Igazság szerint az utóbbi időben szinte mindenhonnan elég komoly élethelyzetbeli problémákat hallok az ismerőseimtől, barátaimtól. Egészség, munka, lakhatás, anyagi helyzet - a legalapvetőbb dolgok kerülnek krízisbe.
Emellett másfél éve nézem, hogy egyre és egyre több hajléktalan érkezik a szállóra, és bár elvileg csak a megyéből vehetnénk fel őket, tényleg mindenfelől jönnek. És egyre több köztük a fiatal, bármiféle motiváció nélkül. Már szeptemberben elértük, sőt meghaladtuk a max. létszámot, és még csak az ősz kezdődött el. Már tavaly télen is rengetegen voltak benn, idén nem tudom mi lesz, de már javában tervezik a szálló bővítését, mert elkerülhetetlenné vált. Szóval a "negyedik világ" itt a szemünk előtt válik kezelhetetlen méretűvé. Ez ellen semmit sem tesznek azon kívül, hogy az emberi méltóságra épülő alkotmányukba iktatják a hajléktalansors kriminalizációját. A fővárosban meg szétverik a teljes Iványi-féle hajléktalanellátást. Ilyesmikkel lehet szórakozni, csak közben egy időzített bombán ülünk.
Magyarországon azt látom, hogy most már egyértelműen a káosz felé tartunk. A legjobb amit eddig olvastam erről, az a kilonem100 blogon volt 2021 áprilisában, a bezárt iskolák időszakában:
"Az ország harmada nehéz sorsú családokból áll, egyszülős családokból, szegényekből, olyanokból, ahol a szülői minta nem a tanulás felé terel, hanem a kilátástalanság érzését erősíti csak a gyerekben. Egy olyan csúnya szóval ballaszttársadalmat építünk még inkább lejjebb és lejjebb, amit a tanodákkal talán sikerült volna felzárkóztatni kicsit az utolsó előtti pillanatban. Hát most lemondtunk róluk. Lemondunk egy fejlődőképes országról. Mert ekkora terhet nem tud elviselni a felső szerencsésebb harmad a középső rétegekről pedig gondoskodni fog a lockdown miatt elmélyülő válság. A latinamerikanizáció valószínű jövőkép.
Csak, hogy mindenki értse a veszélyt. Nyomornegyedek és villák, kamasz gengszterek és elzárt lakóparkok elkényeztetett trónörökösei, akiknek megküzdenie sem kell már a sikerért és mérhetetlen nyomor és züllés mindenfelé máshol."
Siklanak ki a vonatok, nem ér ki a rendőr, romokban az egészségügy, és ha lenne gyerekem, komoly fejtörést okozna, hogy be kell engednem a magyar oktatásba. A kormány politikai kultúrája, az alkotmány folyamatos, a látszatra sem adó módosítgatása a legbanálisabb aktuálpolitikai érdekek mentén 12 vagy hány év alatt kb. afrikai hadurak szintjére züllött (lásd pl. a házelnök tegnapi ámokfutását).
A világban pedig azt látom, hogy két fronton (Ukrajna és Közel-Kelet) legnagyobb valószínűséggel kijelenthetjük, hogy elkezdődött a harmadik világháború, már benne vagyunk, és majd a Csendes-óceánnál lesz a harmadik, legnagyobb front.
A prepperkedést én már elengedtem. Ha reálisan nézem, komolyabb tőke és több hely kellene hozzá. Meg aztán úgy vagyok vele, hogy ha itt ahol élek, már a gumis meg a gázpisztoly is kevés lenne, akkor az már akkora gebasz lenne, hogy általánosságban úgyis csak a szerencsén múlna a túlélés, nem azon, hogy hány konzervem van otthon. Nektek pedig drukkolok, mert itt van néhány nagyon komolyan felkészült ember, akiknek tényleg respect és hajrá. A probléma az elidegenedés, ez meggyőződésemmé vált. Látni itt is a fórumon, fixen beállt ez a helyzet, hogy magányos prepperek elszigetelten készülnek egyedül, és már egymással sem tudunk miről beszélgetni. Hogy ez hová vezetne shtf-ben, az ne derüljön ki. Ismét idézve a múltkor linkelt cikkből:
"WLB: Az összeomlás-kutatás nemcsak arról szól – nyilván leegyszerűsítve –, hogy mind meghalunk, hanem azt is kutatja, hogyan tudunk alkalmazkodni a kialakuló helyzethez, hogyan élhetjük túl az összeomlást. Például megnő majd a kisközösségek szerepe a már nem túl távoli és borús jövőben. Ez tényleg így van?
S.-B. B: A jelentőségük mindenféleképpen megnő majd. Ám én úgy látom, hogy jelenleg nem igazán vannak olyan működő kisközösségek, nemcsak Magyarországon, de máshol sem, amelyek kibírnák és túlélnék ezeknek az embert próbáló időknek a nyomását. Pláne hogy a társadalmak mindeközben világszerte mindenhol az atomizálódás, az elidegenedés felé haladnak. A valóban túlélő közösségeket a szükség fogja kialakítani, érdekek mentén, mégpedig azért, mert az emberek egymásra lesznek utalva. Működőképes közösségekké azok válhatnak majd, amelyek képesek lesznek fizikai és lelki értelemben is megtartani a tagjaikat."
Nem hogy működő kisközösségek alig vannak, de már online kapcsolattartás se nagyon, még a prepper fórumon sem.
Ezt jó volt olvasni. :thumbup Te vagy itt az egyik olyan ember, akitől a legtöbbet tanultam. Baromi jó hallani, hogy élesben ilyen szépen működött a felkészülésed. Azon kicsit csodálkoztam, hogy azt írod nincs világvége hangulat. A szomszédban a világ legnagyobb atomhatalma háborúzik, egy másik atomhatalom elnöke (Macron) arról nyilatkozgat, hogy meg lehetne támadni az oroszokat, a Közel-Keleten egy harmadik atomhatalom éppen szárazföldön is bevonul Libanonba, ezzel már három vagy hány frontos háborúban áll Izrael...? Extrém időjárási jelenségek és természeti katasztrófák tépázzák a világot, elnökökre lövöldöznek Európában és Amerikában, erre pont most nincs világvége hangulat? Szerintem konkrétan a vége felé járhatunk, és vagy jön valami fordulat (nem tudom mi), vagy hamarosan repül a gyeplő a lovak közé, de lehet már rég el is repült. Soha nem láttam még ennyire intenzívnek az emberek közötti elidegenedést (amire a covid 2 éve rengeteget rátett), pedig azt hiszem pont ez lenne a kulcs, tehát amíg ez így van, addig szerintem nem lesz kiút. A magam részéről az érdekel, hogy ha már meglepetésemre megadatott ez, hogy megtaláltam a helyem, akkor elvégezzem ott a munkámat, amíg a világ helyzete ezt lehetővé teszi, és éljem az életet, amíg a világ helyzete ezt lehetővé teszi. Ennyi... R. D. Laingtől olvastam nemrég egy jót, azt ideírom, mert azért ez a folyamatos qrva erőszaktevés az emberek között mégis ezzel teljes:
"Mégis, valahányszor egy újszülött a világra jön, ismét kapunk egy újabb kis haladékot. Minden kisded új lehetőség: talán próféta, a szellem óriása lesz belőle, a fényesség új szikrája, amely beragyoghatja a külső sötétséget. Hogyan jövünk mi ahhoz, hogy a helyzetet reménytelennek lássuk?"
Úgyhogy hajrá tovább a lámpákkal. A remény jegyében én is mondtam a díszes társaság egyik tagjának, miután valamelyik éjjel a hányásába akart belefulladni, aztán kipotyogni a negyedikről, hogy ki kell ábrándítsam: ha minden áron fel szeretné dobni 34 évesen a pacskert, az az én műszakomban nem fog összejönni, bármilyen kreatívan is próbálkozik. Azóta még él, szóval én is azt mondanám, hogy teljesen reménytelennek nem kell látni a dolgokat.
"Azon kicsit csodálkoztam, hogy azt írod nincs világvége hangulat."
Félreértettél. Nincs világívége hangulat az emberek fejében.
Most épp mondjuk jön a háború meg a rakéta, de alapvetően távol van, szerintem az emberek 70% elhelyezni sem tudja hol van Izrael, Irán, de régebben sem tudták hol van Irak, csak azt, hogy ott lőnek-robbanrtanak, de messze van, nem lesz gond. Ez szerintem megmaradt.
Ettől függetlenül kevésbé aggaszt az izraeli kérdés, mint az ukrajnai, vagyis inkább annak a hozadéka, illetve az, hogy ezek szabadon kóricálhatnak mindenféle ellenőrzés nélkül a határainkon át. Tippelnem kellene már mai napig biztosan több fegyver haladt át onnan indítva az országunkon, mint amennyivel a MH rendelkezik. Nem is értem, hogy a határokat miért nem őrzik ilyen helyzetben, mikor a túloldalon kontrollálatlanul (f)osztogatják az éles fegyvereket és lőszereket. Ez lokálisan még igen nagy problémát fog (valószínűleg) jelenteni a jövőben.
Jut eszembe: a prepperkedés elengedését nem úgy értve, hogy ne a túlélésre próbálnék én is kis lépésekkel dolgozni. Ez a szempont mindig ott van, és igyekszem ebbe az irányba rendezni a dolgaimat meg a szűk környezetemben a dolgokat. Kis haladás mindig van is.
Bármit teszel, akár a macsekkaját nézzük, már egy lépés a biztonság felé. Nem csak arról szól a prepperkedés, hogy veszünk valamit vagy felhalmozunk dolgokat. Én is ésszerűen csinálom, amit az anyagiak megengednek. Most épp a meglévő dolgaim optimalizálását tervezem. Van egy csomó szerszámom pl, de nagy része gagyi minőségű nevenics biliacél, vagy áruházi vacak, ráadásul a sok megvett dolognak a tizedét sem szoktam/tudom használni-kihasználni. Ezeket szépen eladogatom, majd a befolyt zsetonból veszek jobb minőségű és valóban használható és tartós szerszámokat amikre valószínűleg szükségem lesz a mindennapokban. Így helyet is spórolok, de ha valamit csinálnom kell akkor nem a szerszámom lesz a szűk keresztmetszet.
Alapvetően nem prepper közösség, de bevallottan és általam személyesen tapasztaltan is vannak prepper/bushcrafter tagjai: Sipos Misi Fenntartható Visszafejlődés Yt csatornáján reprezentált élelmiszer önellátó, tanyás közössége, amely egymáshoz 5-15 km-es távolságban lévő tanyák együttműködő kis csoportjaiból szerveződik. S.-B.B. és Misi egymás rendezvényein adnak is elő, nem tudom, őket miért nem említi, tartja működő kisközösségnek.
Ahogy nekem átjött, ez egy egyébként pozitív célokat követő, határozott alapító és vezető szabályai szerint, az ő szigorú belépési feltételei alapján működő rendszer (külterületi tanyán, zártkerti telken életvitelszerűen élő, ott biogazdálkodást folytató, egymás segítésére, egymás terményei/termékei által [cserekereskedelem] egymás élelmezésének kiegészítésére hajlandó tagjelöltek felvétele).
Amennyire korábban olvastam, régebben voltak személyes találkozók fórumtagok között. Ilyet támogatnék.
Azt hiszem, valamelyik előadásában S.-B.B. is mondta: a változás te magad légy! Ha nincs ilyen közösség, meg kell próbálni összehozni.
Na ezzel én is pont így vagyok.
Szerencsére szerszámból elvileg "jó minőségűek" vannak, értem ez alatt berner/beta. Ilyenekhez jutok hozzá akár ingyen is időnként, nem lopás által hozzáteszem.
Van is jó pár berneres akksis lámpám, elég jók, mágnesesek, pl autó kasznijára faszán feltehető, jó fénnyel, bár az üzemidő nem a legjobb, de legalább faszán látok velük.
Egyébként azért sem veszek már annyi mindent, mert csak tönkre megy, ha nem használom, pl a hálózsákjaimat(3db van) is ki terítem időnként kicsit levegőzni.
Konzerveket, tésztákat, rizst is cserélgetem időnként, igazából ennyi.
Inkább a gyakorlatra teszem a hangsúlyt, minél kevesebb dologhoz kelljen hozzáértőt/szakembert hívni, ez is valami.
Tehát a szó legszorosabb értelmében én sem prepperkedek már, de tágabb értelemben igen és mindig is fogok.
Sziasztok, az utóbbi időben eltűntem, mert sok dolgom volt, most viszont írnék arról - témakörök szerint -, hogy mit prepperkedtem az elmúlt hónapokban illetve 1-2 évben.
A lakóhelyünkről annyit érdemes megjegyezni, hogy egy nyugat-európai, közepes városban bérlünk házat, egy csendes, kertvárosi részen, a házhoz kis udvar és egy méretes pince tartozik. A közbiztonság (most még) jó, a szomszédság rendes, barátságos.
Áramellátás: sikerült beszereznem két Ecoflow Delta power stationt; az egyik 800 Wh, a másik 1200 Wh. Többféle kimenetük van: USB, 12 V és a hálózatban megszokott 230 V és 50 Hz-es áram. Emellett van még több, kisebb powerbank is. Vettem két összehajtható, 160 W-os napelemet, és szeretnék még egy kisebb aggregátort is vásárolni.
Világítás: áramszünet esetén minden családtagnak tudok adni fejlámpát, van jópár kempinglámpa, és rúdlámpák többféle teljesítményben. Igyekeztem a minőségibb márkákból (Fenix, Olight) vásárolni, és arra is törekedtem, hogy a lámpák USB-ről tölthetők legyenek vagy pedig AA, esetleg AAA elemekkel működjenek. (Csak 1-2 lámpám van, aminek speciálisabb az elemigénye.) Ezekből az elemekből is bőven van tartalék, és mécsesből is akad egy rendes készlet.
Vízellátás: Összehajtható kannákban jelenleg kb. 200 l vizet tudok tárolni, és van egy fürdőkád is, ami feltölthető. Ha a víz elfogy, több patak van a környéken, ahonnan lehet meríteni. A vizet hazaviszem az erre szolgáló kannákban, egy "fekete" vödörben ülepítem, majd a tisztítás egy Katadyn Pocket szűrővel történik (ez stabilabb szerkezet, mint a Combi), a kifolyó szárra egy aktív szenes adaptert teszek. Ezután esetleg még egy SteriPennel is kezelem a vizet, hogy a vírusokat is sikerüljön kiiktatni. Fontosnak tartom, hogy a még tisztítatlan és a tiszta víz tárolására való edényzet egyértelműen elkülönüljön.
Szennyvíz, tisztálkodás: beszereztem egy pumpával öblíthető, mobil WC-t (Outwell, 20 literes tartállyal). Van egy nagy műanyag dézsa a tisztálkodáshoz, az ember beleáll, és ásványvizes palackokból önti magára a vizet. Természetesen nedves törlőkendőből, WC papírból (a kemping WC-hez ajánlott speciális WC papírból is), szappanból és fogápolási cikkekből is van tartalék.
Élelmiszer: igyekeztem változatos készletet összeállítani. Konzervek (hús, tonhal, zöldség, készétel), befőttek, száraztészta, rizs, sonka, kolbász, lekvár, Nutella. Mindig van itthon több kiló méz is. A készletet forgatjuk. Tartok lisztet, száraz élesztőt és sütőport kenyér vagy bodag sütéséhez, és azt tervezem, hogy veszek vákuumcsomagolt búzát és egy kézi gabonaőrlőt.
Fűtés: ez az egyik legnehezebb kérdés, mivel kályha, kandalló beépítésére technikailag nincs lehetőség. Gondoskodtam téli hálózsákokról, és a tervem egy nagyméretű, fűthető sátor (pl Robens Klondike Grande) és a hozzá tartozó kályha beszerzése. A sátor szükség esetén felállítható az udvaron. (Folyt. köv.)
Nekiláttam az év végi prepperkedésnek. :) Úgy összességében kezdek ráérezni arra, hogy mit is jelent most nálam a prepperkedés. Megvannak a maga korlátai, amik közt jelenleg tudok mozogni. Nem mellesleg ezek a keretek másrészről előnyök is, szóval nem is olyan egyszerű ezen mindig elmenni.
Tavalyelőtt meg voltam indulva itt a fórumon is a ház eladása kapcsán, mostanra viszont nagyon örülök, hogy nem adtuk el. Kisimult vagyok, a macsekkal kiépítettük a bázisunkat. Szülőkkel korábban sem volt rossz a kapcsolat, de mostanra nagyon jó lett, sokat beszélgetünk. Egy régi barátnőmmel (női barát) újra megtaláltuk egymást, megyünk mindenfelé. Melóba továbbra is felszabadultan járok be. Az elmúlt két évben kialakult ott egy olyan tapasztalatom, hogy bármilyen helyzet adódik, azt valahogyan megoldom. A minap akkora balhét tettem rendbe rendőrség bevonása nélkül, amekkorát két év alatt még nem láttam ott.
Most tusfürdő stb. tisztálkodási cikkekből rendeltem egy nagyobb készletet. Borotvafejből tankoltam fel megint minimum 1 évre. Macseknak szépen gyarapodik a spájz, most bővítettem háromféle eledelből egy rakással, meg pár zsák alommal. Minden van itthon ami esetleg kellhet, gyógyszerek, féreghajtó, ezüstkolloid spray, taurin, zöldség- és gyümölcskeverék hányás/hasmenés ellen, kisállatmérleg stb. A céges macseknak is vettünk egy halom muníciót. :)
A védelmi vonalat a magam részéről teljesnek mondom, és ennél többet nem is vállalok. Home Defender, Onesta, Omerta, gázpisztoly viselésivel, minden leműszakiztatva + 3XCS spray készlet feltöltve. Ja meg beüzemeltünk egy kamerát is a háznál, majd abból szerintem veszek még. És egész jók a lőállásaink. :)
Meglepetés is lett, találtam a helyi boltban 19,3-as piros Keserű gumit. Volt belőle 5x50, elhoztam mindet, a meglévővel együtt csak ebből a pirosból van most 300. Volt már ez is hiánycikk, nem várom meg míg megint az lesz. Vettem pluszban 50 riasztót, bár az is van itthon bőven. Szerencsére a legjobb fajtából semennyit nem használtunk el, mert már sehol sem kapni... Bel korábbi javaslata alapján a lámpákat nézegetem, beszélgettem róla a fegyverboltossal is, a HD-re szeretnék egyet.
Aztán részemről köszönöm ennyi. Amellett, hogy ráhasalok a brazil jitsura, meg remélhetőleg a sambót is ki tudom próbálni. Teljesen mérethatáron vagyok és optimálisan úgyis két gi kell, úgyhogy beruháztam még egy gire, övre, papucsra, már meg is jöttek a Gold BJJ-től. Talán egy pár kettlebellt még veszek itthonra, találtam hozzá egy jó edzéstervet. 10 napos, napi 10 ezer NE-s kúrával biztos ami biztos alapon feltöltöttem a D-vitamin szintemet + vettem C-vitamint, az mindig jó ha van itthon.
Világvége még nincs, és azért 0,5-1 év bjj már ad egy bizonyos fokú önvédelmi alapot. Emellett a lelki, mentalitás része, megelőzés és konfliktuskezelés, higgadtság ugyanolyan fontos része a dolognak, ezt minden harcművészetnél elmondják. Talán kijelenthető, hogy ebben sokat fejlődtem az elmúlt két évben, mert a munkában minden műszak más, pillanatok alatt alakulnak ki balhék, adott esetben őrjöngő, bemindenezett börtönviselt emberekkel kell szót érteni.
Aztán vettem még Guaranát (a legerősebb természetes koffein, azonnal ébren tart ha kell, de nem dobogtatja be a szívet mint a kávé), bespájzoltam bong-szűrőkanállal, különféle erősségű és méretű nedvesség/páraszabályzó tasakokkal, és vettem egy szép vihargyújtót is, abból ugye sosem lehet elég. Ezredmilligrammos digitális zsebmérleg. És minden amit el tudtok képzelni pipaszűrő/bongtisztítás témakörben. Anno egy kedves barátnőm (nem tud a prepper témáról semmit) mondta, hogy ha atomháború lenne, én akkor is tudnék pipázni. Akkoriban kezdtem a kísérleteimet a legális pszichoaktív növényekkel, és látta milyen felszereltséggel készültem rá. :) Őt pedig évek óta nézegettem, és jön a karácsony, szóval... Mit ne mondjak, megérte, igazi kis erőmű. :cool:
Csatolmány 9513
Betáraztam posztap filmekből, sorozatokból (is). Vettem ruhákat (pl. nepáli gyapjúkesztyű, hasonló sapka, még egy téli nadrág, stb.) meg néhány jó minőségű tartós készételt (üveges Polcz ételek).
Prepper mentalitás mindig ott van a háttérben. A legszűkebb környezetben legyenek rendben a dolgok. Anyámnak stabilan rendbejött a vérnyomása meg a cukra is, nem kell gyógyszer, táplálkozásán stb. is nagyon jól változtatott. Apámnak is rendbetették az ízületeit, barátnőm emésztési gondjaihoz megtaláltam a megfelelő vizsgálatot, meg is vagyunk vele, és szerintem eljutottunk ahhoz az egy-két tényleg jó szakemberhez, akik ott is egyenesbe hozzák a dolgokat. Jómagam meg stabilan tartom a 20 kiló mínuszt. :) Táplálkozást szeretném egészében rendbehozni, nagy nehezen sikerült megrendelnem George Lockhart bjj-s e-könyvét, azt olvasgatom. Jó iránynak tűnik a táplálkozást illetően, és onnantól célirányosan, gazdaságosan tudok készletezni ételből is. Gondolkodom, most mit kellene még.
Akkor nem unatkoztál az utóbbi időben. Én csak vadászgatok nagy mennyiségű kajára, de hiába volt itt a Fekete Péntek, meg hiába a nagykerben próbálkoztam, sőt gyártóknál is, olyan mintha nem kéne nekik a pénzem. Nem igazán válaszolnak, ha mégis akkor logikátlanul beszélnek. Szóval egyelőre ez így semmi. Szerintem most veszek egy 25 kilós tejport aztán meglátom hogy milyen. Talán veszek majd többet később. Vannak tervben dolgok, főleg tartós ételt kéne betáraznom a kamrában, de most cserélünk gázkazánt is, az egy külön sztori. 4000 dollár... :huuu:
Most rendeltem 70 kiló tejport.
Úgy ahogy szoktam sokkal drágább lett volna ennyit venni. Így 242 dollárt spóroltam. (Az most 94 ezer forint.) 70 kilóval vagy 3 évig elleszünk.
Akartam egy nagy adag Nesquiket is, de egyszerűen nincs sehol olcsóbb a Walmart árainál. Pedig a nagykert néztem. Az egyiknél próbáltam 120 dobozzal venni (20x6 os pakk), de nem. Mondták hogy 50 (300 darab) alatt nem adnak kedvezményt. Kérdeztem hogy akkor 50 mennyi lenne? Erre nem válaszoltak. (wft)
Nem értem a cégeket, van pénzem, költenék, és telibe xarják az érdeklődőt. Az viszont biztos hogy nagyker engedmény nélkül drágább mint a Walmarté. Úgyhogy most onnan rendelek. Gondolom veszek vagy 12 kiló lecsót, meg ezt-azt. A Ramen tésztát szerintem tavasszal szerzem be, mert még van vagy 300 pakkal. Abból még fogy majd 4 hónap alatt elég.
A Nesquik miatt kicsit csalódott vagyok. Ugyanakkor 242 dollárt megspórolni az úgy elég komoly. Szóval félsiker...
További zsákmányszerző körúton hozzáadva egy erős E-vitamin komplex, egy K-komplex+D3 kombó, és a meglévők mellé még 9 flakon mindenféle háztartási/takarítószer (Cleanne).
Gyógyszereket átnéztem, azokkal elég jól állunk, túlzásokba nem akarok esni. Van nekem orvosságom a legtöbb dologra. :) No-Spát vettem, biztonság kedvéért legyen itthon az is.
Feltankoltam még párral üveges Polcz ételből. Meg a szinbiotikum jutott eszembe, az is ez a "mindig legyen itthon" kategória, vettem is belőle.
Utolsó ajándékok még beszerezve, néhány prémium paleo/mentes édesség, nagyon jó kézműves sálak. A kesztyűkről is informálódtam még, amiket múltkor vettem, az enyém perui lámagyapjú, a másik amit ajándékba vettem, ilyen le/felhúzható ujjrészű kesztyű (hogy ha kell, akkor fogni is lehessen), az meg nepáli jak.
Közeli rokonságban volt nemrég egy szívroham, nálam alig pár évvel idősebb családtag, szerencsére minden rendben, már otthon van, vezet stb. Ma volt is itt, találkoztunk. Kétgyermekes negyvenes apa, sokkal rosszabbul is végződhetett volna... Dr. Karácsony Ferenc kannabinoid medicináról szóló, és David Lynch meditációról szóló könyvét ajándékoztam neki, Karácsony doki és a meditációs oktatóm elérhetőségével.
Azt hittem már itthon leszek, de egy kollegina kiesett, így még váratlanul bejött két éjjeles műszak, amiket önként vállaltam. Maradjunk annyiban, a toll vastagon fog, megérte vállalni. :) Plusz így még jobban is alakult a beosztás, mert letolom a két éjjelt, aztán sokáig itthon leszek, ünnepek is végig szabadok lesznek. :cool:
Én csak javítgattam, karbantartottam mostanában. Már bugyog a savanyú káposzta is, szóval boldog vagyok :)
Egy kis étel-prep...
72 borsókonzerv
24 2l-es kóla az asszonynak
144 Ramen zacskóstészta
576 energiaszelet (12 doboz x 48 darabos)
16 kiló cukor
2 liter fokhagymaizé (darálva, lében)
4 liter kechup
3 liter mustár
1,5 liter liter Ranch szósz
16 kg salsa (lecsó)
3%-os Walmart árengedményt csinált a hitelkártyám, úgyhogy azért csináltam most nagyobb bevásárlást. 350 dollár 3%-a nem sok, de azért az is valami...
Búzadarából akartam brutálisan sokat venni, de először ki volt írva hogy 18 dobozzal van nekik, aztán csak 9-et engedett megrendelni a Walmart, de később ráírta hogy kifogytak belőle.