Én nem is tudom hova sorolnám be magamat. Valahova a C kategória egyik sarkába. Kamaszkoromat falun töltöttem, a ház mögött 1 hold föld volt a kert és ha ez nem volt elég, akkor akadt a tsz-tõl háztáji (kukorica, uborka, hagyma, fûszerpaprika). Jószág is akadt, bár leginkább baromfi. Fûtés és meleg víz vegyes tüzelésû megoldással. Bennem nem a napi 1-3 óra munka maradt meg emlékként.
Késõbb is éltem kertes házban, ott csak 300-400 nm konyhakert volt, és a falu határában 2 hold szántó. A veteménnyel több gond és baj volt, mint amennyit hozott. A büszkeségen kívül, hogy a sajátomat ehettem. A szántót pedig kapával mûvelni munka mellett annyit jelentett, hogy nem volt szabad hétvégém. A kertet 3 év után adtam fel, a szántót 4. Megvettem a faluban a szomszédtól, a felszabaduló idõmben pedig megkerestem a rávalót (többet).
Túl sok jó tapasztalatom nincs az önellátásra berendezkedésrõl.
Most panelban élek, se kutyám, se macskám. Ha nem dolgozok, akkor a szabad idõmben kirándulok, járom a közeli hegyeket, az erdõt. Szerencsés vagyok, mert van munkám. Ráadásul olyan munkám ami vagy jól fizet vagy sok szabadidõm van és én választhatom meg, melyik a fontosabb. Lehet, hogy kizsákmányol a rendszer, de még így is több marad meg, mintha önfenntartanék. A fõnököm sem piszkál annyit, mert azt amit én tanítok, azt nem tudja más tanítani a fõiskolán így bele sem szólnak mit csinálok. Persze itt is vannak nem szeretem munkák és utolsó percbeli kavarások, de az mindenhol megvan. Így én is azt érzem a magam ura vagyok bizonyos határokon belül (és ezek igen tág határok).
Nem tudom hol szakadt el a cérna, talán csak nem vagyok még elég érett a gazdálkodáshoz. Nem érzek belsõ késztetést iránta, pedig minden nagyszülõm a földõl élt. A szüleim is azt mondták tanulj, hogy ne kelljen a kétkezi munkába megszakadnod. Õk is tanultak, hogy kitörhessenek. Tõlük autentikus forrásból tudom milyen volt az élet a tanyán. És nekik sem az öröm és boldogság maradt meg emlékként, hanem a mindennapi robot. Amit gyerekként -ha csak a töredékét is- megtapasztaltam.
Így az én hozzáállásom az általad definiált önfenntartáshoz, hogy amíg lehet a legmesszebb elkerülöm. Ettõl még minden tiszteletem azoké akik mûvelik, de kissé hitetlenkedve fogadom a befektetett munkáról szóló részeket. Mert a nagy- és dédapáink (akiknek elveszett tudása után áhítozunk) is hajnaltól napestig kint voltak a földeken, nem csak kiugrottak pár órára.
A ház a kerttel még megvan, jelenleg más mûveli. Ha nem lenne munkám visszamennék és kezdeném elõröl a gazdálkodást. De amíg könnyebb munkával fenntarthatom magam nem választom önként a ásót, kapát és a kaszát.
