-
Ezt is megértük végre :) Én a fekete-doboz gazdaságra leszek még kíváncsi, azt még jó lenne megérni, de azért a kvantumgép sem rossz.
A kriptókat nem kell azért temetni, a mostani kb. 20 qbites teljesítmény nagyjából semmi, ennek a párezerszerese kellene egy mostani bitcoin-cím feltöréséhez mondjuk, ami optimista becsléssel is egy évtized még. Ha nem változtatnak a kódon.
Amennyiben feltolnak a blokkláncra egy trináris fordítót, amely bináris helyett trinárisba írja át az adatokat, akkor a kvantumgép ugyanúgy nem fogja tudni feltörni, mint a mostani kódot a monstani pc-k.
Érdekesség, de pl. az egyik kripto-projekt, amely az IoT-re hegyezte ki magát, nem elsõsorban pénzügyi dologra, alapból trinárisan csinálta meg a blokkláncát azt hiszem tavalyelõtt (ami nem is blokklánc tulajdonképpen, hanem egyfajta blokkrács), és a fordító ahhoz kell, hogy a hagyományos gépeken is futtatni lehessen :)
Történelmi idõket élünk ebbõl a szempontból, azt hiszem :)
-
"A kínai kormány 2021-től megtiltja a kriptodeviza-bányászatot - jelentette kedden a kínai állami televízió. A híradás szerint a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) frissítette azt a listáját, amely azokat a tevékenységeket tartalmazza, amelyeket meg kell szüntetni a gazdaságban. A 130 oldalas dokumentumban szerepel egyebek között „a virtuális devizák bányászata (a bitcoin és más virtuális devizák gyártása)”. A listán szereplő üzleti ágazatokba tilos tőkebefektetést végrehajtani és „a működési tevékenységet 2021 januárjáig fel kell számolni” – áll a dokumentumban." (MTI)
-
Tegnap benyelte a hozzászólásomat :S
Nos itt a cikk egy kicsit jobban hozzáértõ tollából, szintén rövid, de érezhetõ a különbség:
https://sg.hu/cikkek/it-tech/135938/...nyaszatot-kina
Tehát betiltaNÁ. Ami valószínûleg nem fog menni, ugyanis a pow kriptókat, amikre hatalmas farmokat kell építeni, azokat viszonylag nehéz elrejteni, viszont a pos kriptókhoz egy sima pc is elég, gyakorlatilag lehetetlen lebukni vele.
Emellett ha mégis betiltják, akkor majd a cégek átköltöznek máshová, és a jelenlegi árfolyamon évente kb. 0,5-1,5 milliárd usd adót másik országnak fizetik be. Történt már ilyen más iparágakban is, nem rendkívüli esemény.
-
Egy érdekesség a kriptopénzekkel kapcsolatban:
https://www.ft.com/content/1cfb6d46-...a-341f5ada9d40
Dióhéjban: annyira halott a bitcoin, és annyira marginális a blokklánc technológia a jövõt illetõen, hogy az IMF és a Világbank saját kripto-projektet indít, hogy élesben ismerhessék meg a technológia mûködését. Nem is értem, egy ilyen csalásra hogyan költhetnek pénzt :D Ugyebár :D
-
A Facebook kiadta a nyilvános "tervrajzát" a 2020 januárjában a felületén élesben elinduló kriptopénznek. Kb. egy éve dolgoznak rajta, olyan partnerek fogják futtatni a hálózatot, mint a Visa, eBay, ilyenek. Amellett, hogy a fészi kapja be, azt hiszem ezzel a western union, moneygram, meg nagyjából az összes ilyen lehúzhatja a rolót.
Ez a gyakorlatban úgy fog mûködni, hogy amikor a fészeres tárcádban lesz egyenleg, és a fészis apróhirdetési csoportban látsz egy rózsaszín hátvakarót Józsinál, 100 egységért, akkor a messengerbe beleírod, hogy "fésziwallet küld 100 Józsi", és máris megvetted, jutalékmentesen, azonnal, és Józsi azonnal tudja használni a pénzt.
Ezt onnan tudom, hogy van egy magyar kriptopénz is, ami ilyen kísérleti célú, és a discord nevû csetprogramba ugyanezt a tárca-megoldást beletették.
Szóval a kriptó halott. Bár nem tudom, ezek után híroldal mer-e majd ilyent leírni.
Jah, és a fészicoin nem fogja lecserélni a bitcoint, mások a fundamentumok.
-
Na igen, a FB-é igencsak félelmetes. Elég azzal kezdeni hogy sorra tiltanak ki embereket a rendszerükből, politikai alapon is. Megszabják hogy ki használhatja majd azt a pénzt és ki nem. Mi van ha valakinek van sok olyan pénze, de a FB törli? Kifizeti az illetőt bannolás esetén? Ha van FB kripto pénzed, akkor azt elveszted ha bannolnak? Mi van ha kapsz 7 nap bant, vagy 30 napot? Addig nem tudsz fizetni? Vagy az külön projekt lesz? És ha külön lesz, attól a bannolás még megtörténik? Ne felejtsük el, hogy a nem-kriptonál is ez megy. PayPal, illetve a bankkártyáknál, bankoknál. Kripto-pénzeknél eddig még nem volt politikai alapú letiltás, de szerintem a Facebookkal az is megindul majd.
A másik a Facebook biztonsági rendszere. Hackerek álma az egész százmilliók adatait viszik hol itt, hol ott. Ha kripto-pénz is lesz majd hozzácsatolva, akkor az még inkább meghozza a hackerek kedvét a rendszerfeltöréshez.
A Facebook annyira megbízhatatlan minden szempontból, hogy kétlem hogy okos dolog lenne pénzt tartani náluk bármilyen formában. A rendszerük rossz, a múltkor leállt egy egész napra, adatszivárgás, adatlopás, milliárdnyi fiókot érintve, emberek kitiltva, logikátlan mesterséges intelligencia moderál az oldalon, bárkit bármiért kitilthatnak, véletlenül, ok nélkül, politikai alapon. - Nem tudom hogy ebből mi lesz. :-/
-
Mint írtam is, annyira nem örülök, hogy pont a fészbúk csinálja ezt, de mint hírverés és használati érték a technológiának, ez hatalmas lépés. Amellett, hogy az aktuális pénzügyi rendszer poshadt állóvizébe nem, hogy kavicsot, de egy kib.szott hegyoldalt dobott bele, mivel méreténél fogva ez már komoly tényezõ a "rendes" piacokon is.
Amúgy a fészicoint tudod külsõ walletben tartani, nyílt forráskódú, nem lehet bannolni, zárolni, eltüntetni. Lehet egy alternatív fészi accod a fizetéshez, pénzforgalmazáshoz.
Másrészrõl meg ez csupán egy létezõ platform összekötése egy létezõ technológiával. Ugyanezt, amit most a fészi felhasználói meg tudnak oldani, már évek óta meg tudják oldani más programokkal, más kriptókkal, akik akarják. Csak lusták, a fészi meg kényelmes lesz.
Tessék szépen feláldozni a szabadságot a kényelem oltárán, tuti üzlet :)
Szóval amellett, hogy a fészi olyan, amilyen, egy politikasemlegesebb monetáris rendszer szempontjából ez a lépés olyan, mint amikor a webkettõ megszületett az elsõ kommentmezõ lekódolásával egy híroldalon.
-
Nem tudom, de ha nem erőltetik rá az emberre, akkor én biztos kihagyom a dolgot.
A monopol Netes nagyvállalatok eljátszották a bizalmat.
-
-
Ami szomorú az az, hogy annak idején amikor a Bitcoin indult, akkor az asszony írogatott történeteket, valakinek meg tetszettek a sztorik és megkérdezte az asszonyt hogy kell-e néhány Bitcoin írói honoráriumnak, mert úgyis csak pár cent egy bitcoin. Az asszony meg visszautasította. Ha akkor elfogadja az adományt, akkor az a néhány Bitcoin tavaly $100.000 dollárt ért volna. De nem fogadta el.
Sz$r ügy.
:hogymi: