-
Lousville, KENTUCKY: - Szolgálatban lévő rendőrök, egyenruhában, de civil autókkal járták a várost. 2 rendőr azzal szórakozott, hogy éjszaka kocsival, szolgálatban elhajtottak emberek mellett, és az ablakból rájuk üvöltöttek és hozzájuk vágtak kólát, üdítőt, ami volt náluk, leöntve őket ragacsos itallal. Nőket, időseket, fiatalokat, mindenki célpont volt nekik. Nem egyet, nem kettőt, hanem ezt csinálták rengeteg emberrel, amit fel is vettek kamerával.
Sőt, a haverjaik is benne voltak, rendőrautóval követték őket, és nézték ahogy a kollégáik megdobálták az embereket és ők is röhögtek rajta.
Végül lebuktak. Ez már akkora botrány volt, hogy az ügyészség lépett. Két rendőr ellen eljárás indult, az egyik ellen indokolatlan erőszak alkalmazása miatt. A másik rosszabbul járt, zsarolással rablás miatt. Az a sztori arról szólt hogy azzal zsarolt meg egy másik rendőrt hogy kiposztolja a közösségi oldalakra azt a fotót amin őt a másik rendőr orális szexben részesített (ami képeken mind a ketten egyenruhában voltak).
Az FBI is bekapcsolódott a nyomozásba. Volt olyan eset is ott a rendőrségnél, hogy valaki feltörte egy fiatal nő fiókját és onnan rejtett fotókat szerzett meg, majd azzal kezdte zsarolni a nőt. (Ennyire lehet megbízni a hatóságokban, amikor hozzáférnek mindenki Internetes cuccaihoz.) Azzal zsarolta a nőt hogy kiteszi a képeket a Netre, ha nem küld neki több képet, a nő ugyan küldött, de a rendőr akkor is feltöltötte őket a hálóra.
Ez nem minden. Ugyanis nem egy nő fiókjából szedte ki a képeket, hanem több másikéból is. És őket is zsarolta, és az ő fotóikat is feltöltötte. 3-4 nőét? DEHOGY! Az FBl Legalább 25 !!! áldozatot talált.
De ki nem találnátok! Az ügyész is ! felfüggesztettet kért mindkét rendőrre. Értitek, mindezek után sétáljanak haza, egyetlen nap zárka nélkül... Ez volt az ügyész terve. Az ügyész is része a velejéig korrupt maffia-rendszernek.
Viszont az eljáró bíró nem ment bele a játékba. 3 hónapot adott annak a rendőrnek amelyik dobálózott, akinek a 3 hónap letöltendő után további 3 évig megfigyelt szabadlábra helyezést és 120 órányi közmunkát ítélt met. A "hacker" zsaroló dobálózá 2 és fél év letöltendőt kapott, és ő is megkapta ráadásnak a 3 év megfigyelést, és 120 óra közmunkát. (De legyünk őszinték, ha civilek tették volna ezeket, 5x ilyen súlyos büntetést kaptak volna. Főleg a zsaroló a legalább 25 áldozattal.)
A dobálózást amúgy a rádión is közvetítették a kollégáiknak. Csak hogy amikor épp nem követték őket hátulról hogy röhögjenek, akkor rádión szórakozzanak rajta...
Emiatt 5 másik rendőr is kapott 30 napos felfüggesztést. (1 hónapos szabadságot.)
https://www.youtube.com/watch?v=b89kjD3tq3k
Újabb gyönyörű példa hogy mit jelent valójában a "Szolgálunk és Védünk"...
-
Ok, itt is egy. Nem pont olyan, de talán megfér itt. (2013-as eset.)
OREGON: - Egy nő felhívja a rendőrséget, a diszpécser felveszi a telefont. A nő mondja hogy otthon van egyedül, be akar törni hozzá azt ex-barátja, próbálja felfeszíteni a bejáratot, mindjárt bejön a házba. Erre a diszpécser "Hát, nem tudok odaküldeni senkit. Ha bemegy és megtámadja magát, kérje meg hogy hagyja abba és menjen ki a házból".
Értitek. Fizesd az adót, a rendőrség kapja a sok száz milliárd dollárt, de ha kihívod őket akkor lepattintanak egy ilyen szöveggel.
Mondja a nő hogy ez már nem az első alkalom. Nem tud kimenekülni, mert ott van az ajtóban.
DISZPÉCSER: - Tud valakit hívni hogy segítsen Önnek?
WTF..... persze. A rendőrséget hívta a nő segítségért. Ki mást kellett volna? A kezelőorvosát, gyógyszerészét? Esetleg a sarki zöldségest? Vagy kit?
Meg ha felhív valakit, akkor az a valaki mit csináljon? Ölje meg a dühöngő őrültet? Aztán a rendőrség meg őt fogja majd letartóztatni gyilkosságért, meg önbíráskodásért, meg ki tudja még miért. Mert AKKOR már meg fog jelenni a rendőrség intézkedni.
A nő mondja hogy nem tudja a szomszédai számát. Mire a diszpécser: "hát, akkor majd hívja fel a sheriff hivatalt HOLNAP".
Amúgy a férfi végül betört a lakásba, megtámadta a nőt, fojtogatta és megerőszakolta. Miközben a diszpécser iszogatta a kávéját, a rendőrségen minden zsaru fánkot zabált és az egész bagázs magasról tett az egészre.
https://www.dailymail.co.uk/news/art...ker-leave.html
https://www.youtube.com/watch?v=7H175r9eIeM
-
KENTUCKY: - Egy rendőr szabálytalanságot követett el a járőrautójával, majd megállt egy parkolóban. Nem üldözött senkit, hanem egy Meki parkolójába ment mert sajtburgert akart enni. A nő aki elé bevágott az úton indexelés nélkül, bekopogott a szélvédőjén és mondta a rendőrnek hogy veszélyesen vezetett, mert nem indexelt, meg bevágott elé a járőrkocsival, majdnem balesetet okozva. Normális esetben ennyi lett volna a dolog. Persze nem végződött ennyivel. A rendőrt elkapta a hisztiroham, gyorsan kiszállt a járőrkocsijából, megparancsolta a nőnek hogy ne sétáljon el, fenyegetően közeledett a nő felé, elkezdett szövegelni neki mindenfélét, hogy mennyire félelmetes amikor valaki bekopok egy szélvédőn és hogy a kopogás az "fenyegetés" és hogy ő belőle ez komoly rettegést váltott ki. (teljesen elmebeteg a videóban szereplő rendőr) Majd megfenyegette a nőt letartóztatással nőt, többször is.
Aztán előállította a nőt, mert "nyomozás indult". Hogy miben, azt nem lehet tudni. A rendőr majdnem balesetet okozott, majd a nőt állította elő amiért az szólt neki hogy amit tett azzal mások anyagi és testi épségét veszélyeztette.
Sőt, a rendőrök komoly erősítést kértek. Mert hát egy nő aki szólni mert egy rendőrnek egy közlekedési kihágás miatt, az ellen intézkedni kell, nem is 1 vagy 2 rendőrnek, hanem akár tucatnyinak.
Majd mondja a rendőr hogy GARÁZDASÁG miatt nyomoznak a nő ellen.
Tehát illegális előállítás, aztán jött az illegális igazoltatás, majd illegálisan el is vették a nő személyiét.
A kiérkező többi rendőrnek a járőr elkezd mesét mondani hogy a nő "üvöltözött és sikított" (ami sosem történt meg), meg hogy "dörömbölt a szélvédőjén" (olyan sem volt), és azt hogy "halálra rémített". Ez sem igaz. Nem rémült meg, hanem az egója sérült a rendőrnek.
Majd a rendőr telefonál egyet, de természetesen lekapcsolja a hangot a testkameráján, hogy azzal bizonyítékot hamisítson/semmisítsen meg/elkövetkező esetleges vizsgálatot lehetetlenítsen el. Másik telefonhívást is lezavart így. Az hogy másokkal megbeszélte hogy ok nélkül tartóztasson le valakit, ez így már csoportosan elkövetett jogsértés/bűncselekmény, tehát egyértelmű hogy nem akar erről hangfelvételt.
Ezek után odament a nőhöz, hátrabilincselte a kezét, majd azt mondta hogy garázdaságért és fenyegetésért tartóztatja le. Igaz hogy egyiket sem követte el, de számít az? Egy fegyveres bűnszervezet azt rabol valós indok nélkül akit csak akar.
Majd a zsebeit is átvizsgálják és elveszik a holmijait. Ez persze újabb jogsértés, mert az egész eljárás illegálisan történik.
Ez után egy másik rendőr felolvasta a nő jogait, és meghallgatta a nőt. Mondta a nő hogy az első rendőr majdnem balesetet okozott és hogy ő (a nő) emiatt szólt neki. Ekkor a rendőr közbevágott hogy "de hogy hogyan tette, hogyan szólt, mert amiatt lett letartóztatva". A nő mondta hogy odament és kétszer halkan bekopogott.
A rendőr ekkor elkezdett hülyeségeket beszélni a társa védelmében, hogy "tudja hogy ezt jobb módon is el lehetett volna intézni, elmehetett volna a rendőrőrsre és ott panaszt tehetett volna". (Ja, teljesen reális hogy valaki elqrja az egész napját ilyesmivel, ráadásul egyértelmű hogy semmi sem történt volna, a neve felkerül egy panaszos listára amiből esetleg neki lehet baja később, ráadásul gondolom a nő nem is akarta volna hogy a rendőr a vezetési hibája miatt bajba kerüljön az őrsön. Tehát esélyes hogy amiatt került bajba, mert pont hogy nem akart bajt a rendőrnek hogy ügyet csináljon belőle.)
Majd a rendőr magyaráz neki hogy a nő hibázott, meg ilyet nem szabad csinálni, stb. (Hogy mi lett volna a hiba, vagy mi az amit nem szabad csinálni az nem derült ki. Egyértelmű hogy törvényt nem sértett a nő, tehát miért van rajta bilincs? Ez a kérdés.)
Aztán ez a rendőr is elmondja a mesét hogy "ütötted a szélvédőt", ami nem történt, meg "jelenetet csináltál" (ami szintén nem történt meg). Minden áron egymást védve próbálják a nő hamis vád alapjáni letartóztatását indokolni olyasmivel amik nem történtek meg.
Tegyük hozzá, hogy ha odasétálni valakihez közlekedési szabálysértés miatt, bekopogni hozzá és szólni neki hogy szabályt sértett, és ha az garázdaság és fenyegetés, akkor a világon az összes rendőr, de mindegyik, garázdaságot és fenyegetést követ el közúti igazoltatáskor.
Megvan a rendőr jelentése is. A jelentés TELJESEN HAMIS. A rendőr azt állította hogy a nő ütötte-vágta a rendőrautót és üvöltött mint egy őrült. Majd azt írta bele hogy a nő fenyegető volt vele szemben. Semmi valóságalapja nem volt a jelentésnek.
Elvitték, betették egy teljesen tele cellába, ahol szabad ágy sem volt, úgyhogy a beton padlón kellett aludnia. Minden áron rá akarták húzni a bűncselekményeket, de a nő nem hagyta magát.
Sőt, a kirendelt állami alkalmazotti ügyvédje a nőt elkezdte SMS-ekkel bombázni, hogy járni akar vele meg ilyenek. Sőt, szexről beszélt a nőnek, majd össze-vissza írt mindenféle baromságot. A nő meg rájött hogy a férfi-ügyvéd nem hogy őt nem képes védeni, hanem az ügyvédnek inkább pszichiáterre lenne szüksége mert mentális problémái vannak a fickónak.
A nő panaszt emelt az egész korrupt banda ellen és komoly per kezd körvonalazódni...
https://www.youtube.com/watch?v=Vwojh4kArpQ
https://www.youtube.com/watch?v=GqobQGloknk
-
Rendőrségi váróterem, ott volt egy nő, aki valami iratokat kért ki éppen, meg egy férfi és a lánya. Megjelent a kis helységben néhány rendőr, akik azt mondták a nőnek hogy le fogják a tartóztatni. A nő mondta hogy nincs miért, nem követett el semmi rosszat. A rendőrök ekkor olyan ocsmány hangnemet ütöttek meg a nővel szemben, hogy az idegen férfi mondta a lányának hogy menjen ki, majd rászólt a rendőrökre hogy fékezzék magukat és beszéljenek úgy a nővel mint egy emberi lénnyel, ne úgy mint egy rakás szeméttel. A rendőrök nem hagyták abba az ocsmány szöveget, mire a férfi újra rájuk szólt és megkérte őket hogy ne viselkedjenek úgy, hanem beszéljenek normálisan. Ekkor a rendőr megfenyegette, mondván hogy "hallgassál el, mert letartóztatlak!". A férfi visszakérdezett hogy "beszédért? azért nem lehet letartóztatni senkit". Ekkor a nagy darab rendőr csak úgy nekiesett a férfinek, felkente a falra, majd erőszakkal rászorította a székekre, kicsavarta a karját és megbilincselte. Szándékosan úgy, hogy a férfi megsérüljön. Mindezt a férfi lánya szeme láttára.
A sheriff azt állítja hogy utólag a bíróság jóváhagyta a férfi letartóztatását, de valójában nem emeltek ellene vádat. (Mivel nem volt miért.) Ahhoz képest egy napig börtönben volt és a hideg betonon kellett aludnia. Természetesen jól meg is alázták mielőtt lecsukták.
A férfi később panaszt emelt, ami természetesen beindította a korrupt gépezetet. Az ügyész egyszerűen nem volt hajlandó a rendőr ellen bánvádi eljárást indítani. Hiába volt kamerafelvétel a támadásról.
A sheriff elmondta hogy a beosztottja az ügyész szerint teljesen jól járt el. A riporter visszakérdezett hogy "Ön szerint helyesen járt el?", mire a sheriff gyorsan válaszolt hogy "nem szerintem, hanem az ügyész szerint". Tehát ő is tudja hogy a beosztottja egy rács mögé való vadállat, de az ügyész haverjára hivatkozva mégis mentegeti, ahelyett hogy kirúgná és lecsukná.
A megvert és illegálisan letartóztatott férfi ellen nem akarnak vádat emelni az ügyészségen, mert akkor kiderülne hogy nincs miért vádat emelni, meg ugye előkerülne a hamis jelentés is, meg a botrány hatalmasra duzzadna. Úgyhogy inkább sunnyog az ügyészség. Még úgy is, hogy a helyi média már hírt adott az ügyről.
A sheriff azt mondja hogy ha egy rendőr BÁRMIT megparancsol, akkor azt a parancsot köteles minden polgár megtenni, különben okkal tartóztatják le. Állítja ezt ő, teljesen hamisan.
https://www.youtube.com/watch?v=wXeewsoyAZQ
VERMONT: - Tavaly szeptemberben hajt a rendőr az úton, egy férfi megy az autójával vele szemben, 30-as táblánál, kb. 30-al. De a rendőr gondol egyet, csinál egy illegális hajtűkanyart és üldözőbe veszi a férfit. Az azonnal leáll az út mellé, a lehajtósávba és bevárja a rendőrt. A férfi nem akart mondani semmit, amihez joga van. Ha gyorshajtott és tudná bizonyítani a rendőr (nem tudja), akkor bírság és mehet tovább. Helyette a rendőr mindenféle kérdéseket tesz fel neki. A férfi csak mondja hogy élne az alkotmányos jogával és nem válaszol semmire. A rendőr egója sérül, gyorsan hívott erősítést.
A másik rendőr sem túl kedves velük. A férfi csak mondja neki is hogy gyanúsan kérdezgette a másik. Mondja hogy a másik rendőr szerint ő gyorshajtott, hogy 35-el ha mehetett, de ki tudja, a másik rendőr nem bizonyította ezt semmivel. Kicsit vitáztak vele, aztán figyelmeztetéssel elengedték.
Igen ám, de 2 hónappal később ugyanaz a rendőr észrevette a férfi kocsiját és rögtön követni kezdte.
Először be se kapcsolta a villogóját, majd mire utolérte a férfit, ő már rég kiszállt a kocsijából és épp bement a postára. Akkor ért mögé és szólt rá hogy álljon meg. Visszaparancsolta az autóba, a férfi kérdezte hogy miért, mire a rendőr rögtön hisztizett. Oka mondjuk nem is volt az igazoltatásra. A férfi lassan vezetett, nem sértett szabályt. Rögtön hívott erősítést is, szintén ok nélkül. Majd odamasírozott a férfihez és fenyegetően lépett fel vele szemben, rángatni is kezdte a karjánál.
Azt mondta hogy "átvizsgálás okán állította meg" (ilyen törvény nincs), meg azért csinálja vele mert "kiszállt az autójából közúti ellenőrzés közben, ami tilos". Ez meg szintén hazugság, mert a férfi már a postahivatal ajtajában volt, amikor a rendőr behajtott a parkolóba.
A másik rendőr meg azt mondta a férfinek hogy "mostanában jó sok problémát okozol nekünk".
Ez is bizonyíték arra hogy amit csináltak vele az kicsinyes bosszú azért mert 2 hónappal korábban nem akart velük jópofizni. Amúgy semmilyen problémát nem okozott nekik, csak az egójukat sértette hogy nem csókolta meg a bakancsukat a legutóbbi találkozásukkor.
Majd előadják hogy ők mennyire tisztelettel beszélnek vele és hogy a férfivel van a probléma. Hisztisen picsognak neki miközben hazudoznak arról hogy mi történt és mi történik.
A végén már 3-4 vagy ki tudja hány rendőr volt ott, körbeállták és elázták. Mert egy átlag civillel nagyon kemények, és élvezik azt a hangyafingnyi hatalmat ami van nekik és amivel vissza is élnek.
A százados volt az egyik, mondta a férfinek hogy adja át neki a jogosítványát. Ő megfordulna hogy odaadja neki, mire a másik rendőr elkapja és meglöki és fenyegeti. Tényleg olyan a helyzet, mint amikor néhány idősebb diák terrorizál egy fiatalabbat az iskola vécéjében.
A százados mondta a férfit megállító rendőrnek hogy tisztázza már hogy mi a helyzet pontosan. Mire a rendőr össze-vissza hazudozott a felettesének is.
A rendőr haverja azt is állította hogy "legutóbb támadóan lépett fel a férfi". Ez is szemen szedett hazugság volt, mivel akkor is csak annyit mondott hogy nem szeretne beszélgetni. Ez lett volna a "támadó fellépés" a rendőr szerint.
A rendőr vernyog folyamatosan, de igazából csak kötekedik, kioktat, gondolom otthon gond van az asszonnyal, vagy idegesítik a gyerekei és a frusztrációját ártatlan embereket élni ki. Legalábbis a videóból ez jön le.
A végén már azért is megfenyegetik, ahogy rájuk néz.
"kétszínű ember"-nek nevezik a férfit, megalázzák folyamatosan.
Amúgy közben illegálisan a férfi fegyverének a széria-számát lefuttatták a rendszerben. Jogsértés, de hol számít ezeknek a jog meg a törvény?
https://www.youtube.com/watch?v=gsfMc0PTlvc
+ 1 ráadásnak
Férfit levillogott a rendőr. A fickó azonnal megállt a lehajtón. A rendőr mondta hogy talán körözés van az autó tulajdonosa ellen meg ilyenek. De amikor kérdezgette a rendőrt a fickó, akkor hirtelen változott a felállás és jött a varázsige: "marihuána szagot érzek"
Jött az erősítés, meg egy kutyás rendőr is. A férfit közben előállították (nem tudták neki megmondani hogy miért), megbilincselték, stb. A kutyásrendőr közben intézte hogy a kutya jelezzen hogy átkutathassák a kocsit. Ez meg is történt, persze nem találtak a kocsiban sem marihuánát, se semmi más illegális dolgot. (micsoda meglepetés)
Aztán gyorsan írtak neki egy bírósági idézést hogy jelenjen meg hogy megtárgyalják az "ügyét". Hogy milyen ügyet? A körözés dolgot már nem is említették, úgyhogy nem azért. Marihuánát nem találtak a kocsiban, se mást, úgyhogy azért sem tudták. Úgyhogy kitalálták hogy nem állt meg elég gyorsan a kocsijával a járőrautónak és abban bűnös, úgyhogy menjen a bíróságra és magyarázza ki azt ami meg sem történt. Mert nem ám hogy a vádat kell bizonyítani, bizonyítsa be az ártatlan hogy nem bűnös. Járjon bíróságra...
Rendőrök hamis indokkal kutatták át a kocsiját, hamis indokkal állították elő, illegálisan bilincselték meg, majd törvénytelenül hamis indokkal ráncigálták bíróságra. Természetesen ezt így lehet, azért mert csak.
https://www.youtube.com/watch?v=2i4LdL8Y7PU
-
Hisztis rendőr eleve bal lábbal kelt fel és egy gyorshajtó nővel nagyon keménykedett. Mert neki ugye az a munkája hogy durván beszéljen másokkal. A nő meg lazábban akarta kezelni a helyzetet, ha már a rendőr képtelen volt rá. Utasította a rendőr hogy a forgalmit vegye elő, mire a nő viccelve félhangosan mondta hogy "hú, lopott a kocsi", hogy oldja a feszült hangulatot. De ekkor a rendőr hirtelen teljesen megőrült, feltépte a kocsi ajtaját és rátámat a nőre, kicsavarta a karját és úgy tett mintha a humoros megjegyzés valamiféle bűnvádi vallomás lett volna. A nő mondta neki hogy engedje már el, viccért ne bántsa már, de a rendőr persze nem volt normális és nem hagyta abba. Rádiózott erősítésért is, mert egyedül nem bírta feldolgozni a viccet... akarom mondani nem bírt el egy nővel akire teljesen értelmetlenül rátámadt.
Kirángatta a kocsiból és megbilincselte. A vicces megjegyzésért, amivel nem sértett meg a nő senkit, de a rendőr nem bírt magával.
A nő sírt, a rendőr meg a kicsavart kezét bilincselte a nőnek, miközben elismerte hogy jogsértést követ el éppen. Azt mondta a nőnek hogy "Érthetetlen dolog, mi? Börtönbe mész és ok nélkül."
Aztán az eljáró rendőr előad egy kitalált mesét arról hogy mi történt. Olyat mond hogy csak mondta neki hogy "szálljon ki a kocsiból!", holott nem az történt, hanem feltépte az ajtót és kirángatta a nőt. Meg azt mondta hogy "nem tudtam hogy viccel-e vagy sem", holott egyértelműen a feszültséget akarta oldani a nő egy humoros megjegyzéssel.
Közben átvizsgálták az autót, meg a nő holmiját. Ami persze újabb jogsértés.
Majd a rendőr felveszi a nő adatait és belehazudik a saját kamerájába. Azt mondja hogy "azért tartóztattalak le, mert azt állítottad hogy lopott a kocsi, én felszólítottalak hogy szállj ki a kocsiból, te meg nem szálltál ki". Na, ebből egyetlen szó sem volt igaz.
Ekkor megjelenik a másik rendőr és mondja hogy a nő a kocsi tulajdonosa. (Micsoda meglepő fordulat...)
A rendőr ekkor megint úgy tesz mintha a nő nem viccelt volna és komolyan beszélt volna. Ezzel a rendőr megint a saját s3ggét akarja védeni, hogy így beszél hogy a testkamerája felvegye.
Majd a telefonját illegálisan elveszi a nőtől, majd újra előadja hogy a nő erőszakosan ellenállt, nem szállt ki a kocsijából felszólítás után, és ezért börtönbe fogja vinni. És újra előadta hogy ő felszólította a nőt és várt arra hogy a nő kiszálljon a kocsijából de a nő megtagadta a kiszállást. Folyamatosan hazudozik a rendőr, a legpofátlanabb módon.
Majd mondja a rendőr hogy "nincs más választásom". Ja, persze, megtámadta a nőt, most már nem engedheti el csak úgy, inkább beviszi és reménykedik abban hogy a felettesei majd kimossák valahogy a mocsokból, a nő meg talán nem perli majd be az egész rendőrőrsöt.
Jelenleg a nő ellen több vádpont is van. A sima gyorshajtásért egy kis pénzbüntetést kellett volna kapnia. Helyette rásóztak egy "közúti veszélyeztetést", mert valamit muszáj volt, meg egy "letartóztatás ellenállását", mert az utóbbi vád önmagában nem állt volna meg.
https://www.youtube.com/watch?v=tw_6pXF6CBA
Itt meg egy másik eset:
Egy nyugdíjas sheriff áthajtott a piroson. Egy rendőr ezt meglátta, megállította. A kocsiból ezúttal VALÓBAN áradt a marihuána szag, füves cigik voltak a kocsiban, 8 gramm fű volt ott pluszban, meg több lőfegyver is. Emiatt ugye kegyetlenül elkapták, kicsavarták a karját és letartóztatták. Ja, nem, csak mondták neki hogy ilyet nem szabad, ne füvezzen a kocsiban és ne hajtson át piros lámpákon, lefoglalták a marihuánát és mondták neki hogy mehet tovább a kocsival.
Persze egy ponton lekapcsolták a kamerák hangfelvételét is, hogy annyival kevesebb legyen a bizonyíték.
Majd egy ponton elkezdenek dumálni a rendőri szakmáról, meg a kollégáikról hogy ki milyen jó fej.
A média beszélt az esetről, mire a rendőrség mindenféle mesét adott elő, hogy a férfi elő volt állítva és komolyan ki lett hallgatva. Na nem volt. Csak haveri dumcsizás volt és nem is arról ami történt, hanem a rendőri szakmáról beszélgettek.
Később újra elnémították a kamerát.
Valójában semmilyen nyomozás nem volt, nem volt kikérdezés sem. Csak hallgatták ahogy a nyugdíjas sheriff sztorizgatott nekik. Után kézfogás és elköszönés.
https://www.youtube.com/watch?v=EODC4N20CcI
És most össze lehet hasonlítani hogy mi történik akkor amikor egy átlag civil marihuánával megtömött kocsival hajt át piroson.
-
ÉSZAK KAROLINA: - Egy férfi tekert a boltból hazafelé a biciklijével, rakás étel volta a kosarában, de észrevette hogy eléggé puha a gumi, úgyhogy beállt egy autómosóhoz hogy a fizetős pumpával felpumpálja a kereket. Akkor megjelent egy rendőrpáros, odamentek mellé, kiszálltak és elkezdték zaklatni a bicajost. Követelték tőle hogy igazolja magát, de miért is tette volna.
Kérdezte tőlük hogy most akkor ő elő van állítva? A rendőr mondta neki hogy igen. Ő meg kérdezte hogy mi a vád? Mit követett el. Persze nem tudtak rá mit mondani, ugyanis semmi és semmit.
A rendőrnő fogja a férfi biciklijét és nem engedi el.
Mondják neki hogy nem mehet sehová.
Újra kérdezi hogy miért van ő most előállítva.
A rendőrnő nem tud rá válaszolni, csak mondja hogy "adjon időt".
Erre visszakérdez a férfi hogy "mire adjak időt?". (Na mire, hogy kitaláljanak valami mondvacsinált okot az előállításra.)
Újra kérdezi a rendőrnőt, mire ő azt mondja hogy "nem beszélek, nem mondok semmit".
Ekkor már megadta nekik a nevét is, meg azt is hogy merre felé lakik. Holott nem kellett volna hogy megadja, hiszen nem követett el semmit és jogellenesen állították elő.
Közben megérkezett néhány újabb rendőr is, mert kellett az erősítés. Egy krumpliszállító biciklis nagyon veszedelmes tud lenni...
Kérdi azokat is hogy mit követett el, milyen bűncselekménnyel vádolják.
A válasz: - Azért vagyunk itt hogy kitaláljuk...
Erre mondja nekik hogy amit csinálnak az jogsértő.
Majd mondják neki hogy az hogy ő a jogairól beszél az "gyanús".
Aztán mondják hogy nagyon gyanús, mert hát ha csak biciklit pumpálni akart az miért jelentené azt hogy nem akarja magát igazolni. (Na ez aztán mentális gimnasztika. Értitek, a végén már gyanús, sőt, bűnös az aki ismeri a jogait és nem akarja kiadni a nevét csak úgy.)
A harmadik rendőr odamegy hozzá és mondja hogy majd jól átkutatja, mert hát lehet hogy fegyver van nála és hogy neki jogában áll őt átkutatni. (Nincs, mert csak akkor lenne ha megvádolnák valamivel, de nem vádolják, mert nem tudják mivel vádolni.)
Aztán nem átnézik a ruháját, hanem egyenesen markolásszák, így rájuk szól hogy a ruhaátvizsgálást érti, de ugyan ne molesztálják már.
Majd a rendőr mondja neki hogy "nyugodjál már le, mit kell hőbörögni, beszélj nyugodtan!". Értitek, rakás rendőr körbeállja, fenyegeti, zaklatja, fogdossa, megfélemlíti, majd ők mondják neki hogy "nyugodjon le".
Megint kérdezi őket hogy mit akarnak tőle. Majd megint azt a választ kapja hogy "majd kitaláljuk, azért vagyunk itt".
Vitáznak vele, követelik a születési évét és adatait. Meg mondják neki hogy "segíts magadon". Ezzel utalva hogy a férfi bajban van, holott nem tett semmit.
Majd a rendőr mondja hogy "hát maga nagyon tiszteletlen velünk" Persze, fenyegetik, megfélemlítik, jogait tiporják, de hé, ő a tiszteletlen.
További vita, majd a férfi telefonja megtelik, úgyhogy perceken át töröl róla dolgokat hogy folytathassa a felvételt, mert ugye gyanús neki hogy a rendőrök testkamerája be sincs kapcsolva, meg ha be is lenne "véletlenül törlődne" róla minden videó.
Aztán egy felettes is érkezik, majd azt állítja hogy senki nem mondott neki semmit és gőze sincs arról hogy mi történik ott. (hihető...)
A kiérkező rendőrtisztnek mondja hogy odament, mire megállították, ha megmondják hogy miféle bűncselekményt követett el akkor igazolja magát, de nem követett el semmit, úgyhogy nem fogja igazolni magát, mert ez jogában áll. A tiszt nem szólt semmit, csak hátrament az egyik járőrautóhoz.
Újra megtelt a férfi telefonja.
Ekkor már 6 járőrautó volt ott 9 rendőrrel, akik fél órán át zaklatták a férfit, és ennyi ideig pocsékolták az adófizetők pénzét a nagy semmire. Abszolút semmit nem tudtak ráhúzni a biciklisre aki nem mondott el magáról több adatot nekik. De muszáj volt elengedniük. (Ki tudja hogy legközelebb követik-e majd, és újra zaklatják-e majd, mivel tudják hogy ott szokott biciklizni állandóan, tehát biztosan látni fogják akár napi szinten. Innentől kezdve félhet hogy mikor szállnak rá megint. Mint mikor bűnöző bandák belekötnek valakibe és utána mindig félhet az ember hogy mikor találkozik majd újra azzal a csoporttal.)
https://www.youtube.com/watch?v=_7cj5braEXc
-
Gyomorforgató...
Egy csapat rendőr letartóztatott valakit, gondolom elfogatóparancs volt ellene. Egy másik rendőr odament, mert ő volt megbízva azzal hogy beszállítsa az őrsre hogy előzetesbe tegyék. A többi rendőr mind azt mondta neki hogy együttműködő a férfi, nyugodt, nem balhés.
A rendőr megérkezett, a megbilincselt férfit átadták neki. Mire ő vezette a járőrautóhoz, majd egyszer minden ok nélkül fogta és a betonhoz vágta a férfit. A letartóztatott pont a padkára érkezett, a hátrabilincselt kezeire, a fejével meg a betonjárdára.
Majd a rendőr fölé emelkedett és jó hangosan, de érezhetően gúnyosan mondta neki hogy az összes testkamera rögzítse, hogy :
- Ó haver, elestél? Hát miért estél el?
Az összes többi rendőr látta a támadást, de egy büdös szót nem szóltak.
A férfi sérülései olyan súlyosak voltak hogy kórházba kellett szállítani.
A rendőrt FIZETETT szabadságra küldték.
A felvételt hamarosan elküldték az államügyésznek hogy nézze meg. Az államügyésznek 4 teljes héten át tartott mire vádat emelt a rendőr ellen. Addig a rendőr végig nem dolgozott, de kapta a fizetést a semmiért.
Az ügyész azt mondta hogy az egy rendőrt kivéve az összes többi rendőr tökéletesen viselkedett. Ami elég érdekes, tekintve hogy az összes többi rendőr látta az erőszakos támadást, de mégsem állították meg a társukat, pedig akár le is tartóztathatták volna. De még csak rá sem szóltak. Ez minden csak nem tökléletes viselkedés.
A rendőr mehet a bíróságra, a per is megkezdődött, és az biztos hogy sokba fog ez kerülni az adófizetőknek...
https://www.youtube.com/watch?v=ypAICZcvi6k
Másik eset. Ez még sokkal brutálisabb...
KALIFORNIA: - Biciklis rendőr valami búcsúban teker a társával. Meglátnak egy Anthony nevű férfit aki kicsit pityókás, meg is van a vád, nyilvános részegeskedés. Rögtön rátámadnak és a földre teperik. Már ez is megkérdőjelezhető, tekintve hogy nem tett semmi erőszakos dolgot.
Közben megérkezett a 3. rendőr is.
Átkutatják, mondják neki hogy jól le lesz tartóztatva, mert hogy nyilvános helyen részegség, de igazából nem is néz ki annyira részegnek...
Aztán kicsit rángatni kezdik, a férfi kiakad rajta, lefogják, térdre kényszerítik, majd felemelik és a betonhoz csapják a fejét, ami hangosat koppan. A férfi akkor már csak szenved és jajjgat. Nem tud mást csinálni. Mondja hogy nem kap levegőt, nem tud lélegezni.
Miközben magyaráznak neki hogy "jó nagy bajba keverted magad, most már bűncselekményt követtél el". (Vajon mivel? Hogy ők támadtak rá?)
A férfi mondja hogy nagyon rosszul van, de ahelyett hogy mentőt hívnának neki, csak azt mondják hogy "jól vagy te, nincs semmi bajod", meg gúnyolódnak rajta.
Könyörög nekik hogy hagyják békén, engedjék haza, mire a válasz hogy "ne kezdd el megint, bűncselekményt követtél el, bűvádi eljárással vagy letartóztatva".
Ott a felettesük is, magyarázzák neki hogy a férfi volt az agresszor és hogy ő támadt rájuk. (Persze, a hátra bilincselt karjaival...)
Mondja nekik hogy nem érzi a karjait, nem érzi a lábát, se a lábujjait, se semmit. De a rendőrök mondják neki hogy "nincs neked semmi bajod".
Ezen a ponton a férfi már kezd teljesen szétesni, alig tud beszélni. Halkan beszél hozzájuk, mert nem tud már hangosan szólni. A rendőr meg mondja neki hogy "beszélj hangosabban, ülj fel ha akarsz, felülhetsz rendresen ha akarsz. Ülj fel!".
Várakoznak tovább, mert elvileg végül csak hívtak mentőt, de nem jön. Anthony itt már nem tudja mozgatni a fejét és beszélni sem tud már.
Kérdezgetik és magyarának hogy "Anthony, válaszolj, hát korábban nagyon sokat beszéltél most miér nem beszélsz?"
Egymással is beszélnek, hogy nincs szabad mentő, meg hogy majd a tűzoltók jönnek ki.
Egy fél percre a kamera hangját is levették, ki tudja mit beszéltek az alatt a néhány másodperc alatt.
Egy másik rendőr elkezd neki magyarázni "üljél fel tesó! üjjél fel! mész börtönbe!"
Akkor érkeztek meg a tűzoltók. De Anthony ekkor már nem reagált semmire.
De ők se igazán vizsgálták meg, ráadásul a testkamerát is kikapcsolták utána, úgyhogy annyi a felvétel...
Mi történt ez után?
1 teljes éven át volt kórházban, kitörték a nyakát, eltörték a gerincét, és a tüdeje is összesett. 1 év szenvedés után meg is halt.
Ki lehet mondani, meggyilkolták azért mert kicsit részeg volt valami búcsús rendezvényen. Szeptemberben halt meg.
A család most próbál valami igazságtételt az államtól, de persze az már nem tudja feltámasztani az áldozatot.
https://www.youtube.com/watch?v=6r3ORU6Lx-k
Erről is eszembe jutott Floyd. Hol a sok sajtóhír, hol a média? Hol van a Demokrata Párt? Hol az országos felháborodás? Hol van tüntetés az egész világon? Budapesten fognak tüntetni emiatt? Floyd mellett tüntettek Pesten is...
-
Ez igen...
Egy férfinek légzési problémái voltak. A mentő először felvette, de aztán meggondolták magukat és kihívták a rendőrséget hogy kiszállítsák a férfit a mentőautóból. A rendőröknek mondta a férfi hogy nem kap levegőt és rosszul van, de ők kiparancsolták a járműből. A férfi kiszállt, arrébb ment, majd összeesett a járdán. A mentősök és a rendőrök is nézték ahogy összeesett és haldoklott. Nem érdekelte őket.
Előtte még kérdezte a rendőröket hogy bevinnék-e a kórházba, de mondta neki a rendőr hogy az nem fog megtörténni és hogy ők se viszik be.
Szóval odasétált a járdára, megpróbált leülni egy padra, de lefordult róla és elfeküdt a járdán. Miközben a 4 mentős és a 4, vagy 6 rendőr nézte (akkor már 3 járőrautó volt ott).
Nem érdekelte őket, mert a férfi hajléktalannak tűnt.
1 percen át hagyták szenvedni. Csak utána mentek oda hogy megnézzék hogy mi van vele.
Pár hétre rá a férfi meg is halt.
Persze, itt nem aktívan voltak jogsértők, ez a videó csak megmutatja hogy mennyire "emberségesek" másokkal.
https://www.youtube.com/watch?v=BN5zTzcpZS8
Egy férfit kidobnak a rendőrőrsről, mert panaszt akart emelni az ott dolgozók ellen. Nem engedték neki, hanem a nyomtatványt megkapta és mondták neki hogy takarodjon kifelé. Fenyegették. Úgy gondolta hogy akkor majd kitölti és majd később intézi. A parkolóban lefilmezte a járőrautókat, amiknek nem volt az elején rendszámtábla. Ami viszont abban az államban kötelező, tehát a rendőrség közlekedési szabálysértő. Ekkor megjelent a rendőrfőnök, akiről ott még nem lehtett tudni hogy kicsoda, mert civilben volt és azonnal fenyegetni kezdte a férfit, leb*zizta, stb. Majd a rendőrfőnök elkezdte a férfi autójának a rendszámát felolvasni, hogy majd később bosszút álljanak a panaszoson. Kicsinyes aljas dolog, munkaköri hatalommal való visszaélés. Nagy nehezen kijutott onnan.
Később a városgyűlésen is felszólalt, ahol az esetről beszélt. Érdekes módon, amikor a férfi kijött a városgyűlésről, a rendőrfőnök már ott volt több rendőrrel hogy megfélemlítse.
Sőt, ezek után a rendőr aki kilökdöste korábban a rendőrőrsről, zaklatásért tett feljelentést a férfi ellen. Majd a rendőrőrs gyorsan ki is állította a letartóztatási parancsot ellene. (Szép kis bűnszervezet...)
Érdekes módon egy másik megyébe vitték át az ügyet, ami teljesen érthetetlen. Illetve esélyes hogy csak annak a megyének a bírója írta alá a letartóztatási parancsot. mert a másik megye bírója volt a rendőrfőnök haverja? Ez lehet az indok.
A zaklatást azzal magyarázták hogy több videót is feltöltött a rendőrről a férfi, amiben azt állította hogy rátámadt a rendőr (ami igaz, tényleg rátámadt és kilökdöste), meg azt állították hogy a férfi meleg-pornózással vádolta meg a rendőrt. Ez utóbbira semmi bizonyíték, a férfi pedig tagadta hogy ilyet mondott volna a rendőrről.
A rendőrségi vádban az is szerepel hogy idegenek fenyegették meg a rendőrt. Oké, de nem a férfi fenyegette meg, tehát mi köze hozzá? Őt tartóztatják le azért mert teljesen más emberek fenyegetőztek? Ennek mi értelme? Ráadásul a rendőrség bosszúból kitette a férfi fényképét is a közösségi oldalakra hogy keresik és körözik és bárki aki látja hívja fel őket, mert súlyos bűnöző a férfi.
https://www.youtube.com/watch?v=Mo02yHy9Hf8
Tipikus kisvárosi egyenruhás faskó ügy. :hogymi: Terrorizálni a lakosságot, mert megtehetik, mert úgyse mer fellépni ellenük senki. Akinek meg a dolga lenne, az mind haver, azért nem fog.
Amúgy ki nem találnátok, a rendőrőrs letiltotta a hozzászólásokat a FB oldalukon. Nem akarják látni a kiritikát. Szemét banda...
-
-
Tudtam hogy igazából a végén kiderül majd hogy lőfegyver-ellenes propagandává válik a cikk. :hogymi:
De szépen kihagyták a cikkből ahogy a rendőrök a szülőket lefújták gázspray-vel, jól megverték többüket és megbilincselték meg letartóztatták őket, hogy volt szülő akinek sikerült bejutnia és ő kihozta a gyerekeit. Hogy egy rendőr akinek a tanárnő volt a felesége, be akart menni, mire a társai lefogták és letartóztatták. (Az ő felesége később el is vérzett, mert a hatóságok hagyták meghalni.)
És ugye a transz-manifesztós ügyről azóta sincs semmi, pedig azt az iskolai tömeggyilkosságot a rendőrség foggal-körömmel védi, azóta is rejtegetik az összes infót... A Telex szerint nem hírértékű.