Eredeti hozzászóló
TMIB
Én itt is azt látom amit írtam. Járó motor, felpörgött emberek, nem csiálja amit mondanak neki. A rendőr szándékosan odabattyog a kocsi elé (fantasztikus ötlet). A nő hátratolat, mozgásban a kocsi, mert jobbra akar fordulni, anélkül hogy a rendőrt elütné. (Mi másért hátrált volna hogy zavartalanul fordulhasson el?) A rendőr meg félrelép, de még külön arra is volt ideje hogy fegyvert vegyen elő és lőjön. Mintha attól az autó megtudna állni. (Hát, nem tud.) Ha el akarta volna ütni, akkor nem hátrál a kocsival hogy el tudjon fordulni, hanem simán a gázra lép és kivasalja az egyenruhást.
Hogy annyira buta a rendőr hogy egy tavalyi súlyos eset után sincs annyi esze hogy ne álljon mozgásban lévő kocsi elé, arra meg már végképp nehéz mit modnani.
:hogymi:
Egy kutyának/macskának is van annyi esze hogy mozgásban lévő közeledő autó elé nem áll. A kivétel annyi ha egy őzet éjszaka meglep egy közeledő autó és lefagy.
Persze, ezt a rendőrt is simán felmentik, nem kerül bajba, főleg hogy a tavalyi kártyát is ki fogja játszani. Ráadásul szövetségi rendőr, úgyhogy egymás közt elintézik annyival hogy "jogosan lőtt" és kész.
Ha én állnék egy járó kocsi elé ami utána közeledne felém (akár hogy kikerüljön, akár hozzám érjen/elüssön), aztán előkapnám a fegyverem és fejbelőném a sofőt, akkor vajon a bíróság mit mondana rá?
Megvolt a nő, megvolt a rendszám, mindenről felvétel. Miért szórakoztak vele? Miért áll a kocsi elé? Miért nem mellé és nyitja ki az ajtót hogy kirántsa a bolond nőt?
Szóval ennek semmi értelme...
(Persze azt elismerem hogy most mindkét oldal balhézik, mert olvasom az amerikai posztokat, kommenteket, stb. A Demokraták szerint ki akarta kerülni és a rendőr nem jogosan lőtt, amivel most én egyetértek. A másik oldal röhög, mémeskedik, 100000x leírják hogy megérdemelte, FAFO, "a többit is agyon kellett volna lőni", stb.) Rákérdeztem hogy a Január 6.-án lelőtt nőnél is ezt írták-e, de arra csak hőbörgés a válaszuk...) :hogymi:
A kamerafelvételt megnéztem néhányszor, nem látszik hogy hol állt a rendőr, hozzáért-e a kocsi, egyáltalán a kocsi előtt állt-e amikor lőtt, stb. Az első felvételen pedig egyértelmű hogy a kocsi mellett volt amikor lőtt.