Az emberek közül sokan tudják, a háborítatlan természeti környezet, az erdõ, mezõ azok a helyek, ahol a legkevésbé érheti veszélyes támadás az embert, itt sokkal inkább a csend, a nyugalom és a biztonság a jellemzõ. Ennek ellenére a természetben barangolásnak is meg vannak a maga szabályai, amit követnünk kell, ha valóban biztonságban akarjuk tudni magunkat. (Csak egy példaként, ahol sok a csiga, ott nagy valószínûséggel sok lesz a kullancs is, de egyéb paraziták gyakorisága is nõhet...) Ritkán fordul elõ, de kétségtelen tény, vadállatok is megtámadhatnak bennünket. Én pl. 2 napja éltem át életem elsõ (és remélem, utolsó) szarvasbika támadását. Valójában ez inspirál arra, hogy nyissam meg ezt a topikot az ide vonatkozó hasznos tapasztalatcserére.
Tekintettel arra, hogy éppen szarvasbõgési idény van és ez még néhány hétig elhúzódhat, most aktuális a szarvasokkal foglalkozni. Ilyenkor a szarvasbikák a gyakori szaporodási kedvükhöz megnövekedett nemi hormontartalommal bírnak, ami a viselkedésüket több tekintetben is megváltoztatja. Ezek a változások legfõképpen a következõk: territóriumot véd, háremre igyekszik szert tenni, figyelmetlen, az érzékszervei eltompulnak, nem táplálkozik, testhõmérséklete (áll.) jelentõsen megnõ. Számunkra ezekbõl az a lényeges, hogy összefuthatunk vele úgy, hogy hirtelen elõbukkan a "semmibõl" és nem szalad el, ahogyan máskor szokott. Mereven néz és nem mozdul. (Ez gyakori.) Ilyenkor lassú mozdulatokkal el kell hátrálni. Rosszabb a helyzet, amikor elõtûnik, hirtelen lehajtja a fejét, ezzel az agancsát mintegy támadó állásba helyezi, majd nekünk ront. Esetemben ez kb. 40-50 méter távolságban történt meg. Annyira gyors, hogy szinte semmire sincs idõ. Én kb. hármat tudtam tapsolni (egy erdész ismerõsöm évekkel ezelõtti tanácsát megjegyeztem). Erre az ingerre a bika ha rövid idõre is, de észhez tért. Elõttem kb. 4-5 m távolságban hirtelen jobbra fordult, közben felemelte a fejét, majd becsörtetett a fák közé. A módszer tehát tesztelt és hatékony, ajánlom mindenkinek. Azért az esetbõl néhány tapasztalat adódik:
1. Figyeljük a nyomokat, amerre haladunk, így nem ér bennünket váratlanul a helyzet. (Engem sem ért úgy, tudtam, hogy a közelben lehet.)
2. Lehetõleg csapjunk zajt. (Én csendben voltam, mert meg akartam figyelni.)
3. Ne korlátozzuk le a hallóképességünket semmivel (fülhallgató, stb.), mert ha oldalról, vagy hátulról jön és nem vesszük észre, annak akár végzetes következménye lehet.
4. Ne akarjunk elszaladni, vagy fára mászni, mert arra tutira semmi lehetõségünk sem lesz. Ugyanúgy, mint a vaddisznó esetében sem, bár ott hasznos lehet a futás, de ez egy másik történet lehet majd...
