Nõi és férfi szerepek a családban és a társadalomban

[A. L. Ias]

A nyersességet nem bánom, anno engem is mindig piszkáltak vele.
Sajnos nem olvastam el mindenkinek a részletes bemutatkozását/adatlapját, s van olyan érzésem, hogy ezzel nem vagyok egyedül, így végképp nem tudhatom, hogy hol és miként laksz.

"Ha a viszony jó, akkor nincs szükség komoly papírozásra sem. Ez olyan, mint a házassági szerzõdés: "A házasságunk örökre szól, szerelem meg minden, de ezt írd alá, mert enyém lesz a kocsi a végén"
Milyen baromság az? Meg lehet írni, de akkor már alapvetõ bizalmatlanság van."

Te erre azt írtad: "Nincs baj, amíg nincs baj. Csakhogy a válások nagy száma azt mutatja, hogy nagy valószínûséggel baj lesz."

Ezt kifejtenéd bõvebben?
Neked van házassági szerzõdésed, ha nem titok?

Nekem nincs házassági szerzõdésem, de nem is vagyok már házas. Amikor házas voltam se volt. Amikor a válásom volt, megkönnyítette volna a dolgokat.
Azért írtam, mert amikor nagy a szerelem és megköttetik a házasság, akkor úgy gondolják, hogy nincs többé te meg én, csak mi és nincs többé tiéd és enyém, csak a miénk. Amikor a mindennapok taposómalma megöli az érzelmeket és az egyik fél ki akar lépni a házasságból, akkor jön jól egy szerzõdés. Ha nincs akkor jön a jogászkodás. Magyarországon a házasságok kb. fele, az élettársi kapcsolatok (minek a papír, nem attól leszünk család) kétharmada szakad szét.
Ha a felek nem mérik fel idõben, hogy ennek a kapcsolatnak vége, és nyújtják a szenvedést, akkor nagyon gyorsan, nagyon sok és mély lelki sebet ki tudnak osztani a másiknak. Mire válásra kerül a sor, jön a sárdobálás. Ezt lehet megelõzni egy szerzõdéssel. Sajnos a magyar jogrendszer elég tág határokat hagy, és igen súlyos összegeket kér a vagyonfelosztásért.

A többgenerációs családi házakban cserébe valamilyen szinten tisztelik is egymást.
Engem sosem zavart, ha valaki már 8kor kint kalapált, mert nem tették. Lehet együtt élni, csak tudni kell.


"Ez egy érdekes meglátás. A család, ami a társadalom legkisebb építõeleme, az legyen demokratikus, de a belõle elkészült egész, már diktatórikus felépítésû? Ami kicsiben mûködik, az miért nem mûködik nagyban? És hol a határvonal ami már nem jó demokratikusan?"

Két ember könnyebben tud dönteni, kevesebb a "frakciók" száma, hogy éppen mit hogy mire költsünk.
A demokrácia még mûködhet emberi méretekben, kisebb-nagyobb városokban, de szerintem nagyobb szinten egyszerûen túl lassú és lassan reagál mindenre.
Határt nem tudok mondani, hiszen van, akiknél már családon belül sem mûködik a demokrácia...

A család nem csak két emberbõl áll. Jön a gyerek/gyerekek, nekik is lesz szavazati joguk vagy õk elnyomottak (irányítottak) lesznek a családban?Ha több generáció él egy fedél alatt, akkor ez a szám hamar felszaladhat 10-15 fõre. Ott már lehetnek viták, nem is kicsik. És ha vita van, jönnek a régi sérelmek.
Ha családon belül sem mûködik a demokrácia, akkor minek kellene ott lennie? És ha egy diktatúra (puha, diktatúra) jól el tud igazgatni egy egész országot, akkor miért ne lenne megfelelõ egy családnak? Ha egy erõs kezû országvezetõ tudja úgy vezetni az országát, hogy az "mindenkinek" jó, akkor egy családfõrõl miért nem képzelhetõ el, hogy tudja úgy irányítani a családját, hogy senkit se terrorizál és mindenkinek az érdekeit képviseli? (A kérdés költõi)

És még egyszer leírom, nem vitatom a demokratikus kapcsolatok létjogosultságát. Sõt, egy erõs kezû asszony is irányíthatja a családot. Azért kardoskodom ennyit az egy kézben lévõ döntésért, a férj irányította (meghagyva a lehetõséget a feleség irányítottnak is) családmodellért, mert jobb megoldásnak tartom, mint a demokratikus modellt. És az itt felsorolt érvek (és a körülöttünk lévõ világban zajló családmodell változások) nem gyõztek meg, hogy ez egy elõremutató fejlõdés lenne.
Azért tartom jobbnak a férfi vezette családot, mert még mindig férfiközpontú világban élünk. Ha egy nõ vezeti a családot, nem elég a mindennapi gondokkal megküzdenie, de folyamatosan harcolnia kell a külvilágban, az elfogadottságért.