0
Miért, az egyiptomiak és a babiloniak nem "gójok"?És a többi nép, akiket a zsdók keresztül-kasul irtanak az Ószövetség lapjain, õk nem "gójok"? Nem igazán értem a problémát. Szívesen behivatkozom az említett 434 helyet, de ha olvasgattad az Ószövetséget, akkor tudod, hogy más nem is nagyon történik benne, mint a "gój" népekkel való kegyetlenkedések, illetve azok lemészárlása. De mondom még egyszer: nem értem, hogy mire akartál kilyukadni Egyiptommal és Babilonnal, hiszen ott is "gójok" éltek.
Azt sem értem, hogy a "sugalmazottság" kérdése hogy jön ide. Mivel nem vagyok sem a judaizmus, sem a kereszténység híve, így természetesen nem tekintem "sugalmazottnak" a Biblia egyetlen mondatát sem. Emlékeim szerint csak annyit írtam, hogy engem undorít az, amit a zsdók mûvelnek az Ószövetségben az "istenükre" hivatkozva. Nem tudom, hogy ebben mi kivetnivalót találsz, de engedtessék meg, hogy ahogy más könyvet, úgy a Bibliát is értékeljem az alapján, amit olvastam belõle.
És igen, szeretek általánosítani. Általánosítani jó dolog.A pszichológiában is közismert tény, hogy naponta sokszor általánosítunk. Sorozatos általánosításaink nélkül pedig képtelenek lennénk emberként élni a mindennapi életünket.
| Thumbs Up |
| Received: 105 Given: 94 |
De, nekem annyi a problémám, hogy a te eredeti állításod ez:
Én csak ezzel próbáltam vitatkozni, hogy nem más népek kollektív kiírtásáról mint feladat, hanem adott népekkel folytatott háborúkról van szó abban a könyvben amirõl beszélsz. Felõlem elfér itt a véleményed (vagy akár a teljes cion bölcseinek jegyzõkönyvei is) de ettõl még nem fogok egyet érteni azzal, ami szerintem ferdítés, mert:
ennél sokkal erõsebb kijelentéseket tettél fentebb. Ugyanakkor nem akarom teljesen elfoglalni az egész témát ezzel a dologgal, ha szerinted igazad van hát akkor legyen úgy.
Ja, már értem. Akkor ezek szerint abban látsz kivetnivalót, hogy errõl úgy írtam, mint a zsdóság által önmagának tudatosan megfogalmazott küldetésrõl? De hát tényleg vannak olyan részek az ÓSz-ben, ahol ezt tudatos küldetésként fogalmazzák meg. Tudod, ezekre a "kiirtja azokat a népeket az Úr teelõled" stb., ezekre gondolok.
Jó néhány ilyen hely van, ahol errõl kifejezetten "teológiai" kontextusban írnak. Tehát nem mint "szimpla", a korban természetesnek vehetõ háborúskodásról, hanem mint a más vallású (és igen, más származású) népek "Jahve" nevében és akaratára történõ irtásáról. Igen, kifejezetten így értelmezik a "kinyilatkoztatást", és igen, kifejezetten "Isten" parancsaként írják le a "bálványimádó" népek (vagyis önmagukon kívül minden más nép) kiirtását.
De ezt még az egyházak is elismerik, tehát ez sehol sem szokott vita tárgya lenni. Csak a zsdóság fajgyûlölõ trash-cunamiját próbálják kimosdatni a "fokozatos kinyilatkoztatás" erõltetett és szócséplõ magyarázkodásaival. Amire pedig én nem vagyok vevõ. Az olvasott sorokat szoktam értelmezni, és pont leszarom, hogy egy sóhivatal hogyan próbálja megmagyarázni a "bálványimádó" (értsd: "gój") csecsemõk "Isten" nevében történõ falhoz csapkodását. Nem vagyok rá vevõ. Köszönöm szépen, de emberi lényként nem kérek ebbõl. Sem az ezt, és hasonló incidensek végeláthatatlan sorát rögzítõ könyv piedesztálra emelésébõl.
Nem "vélemény", hanem a Biblia leírt szövege. Betûk, szavak, mondatok.
A jegyzõkönyvekkel is foglalkozhatunk persze, de én elõször a Talmudot ajánlanám, igazán tanulságos.Nekem megvan, anno sokat olvastam és jegyzeteltem belõle. A Talmudról már csak nem mondhatjuk, hogy a judaizmusnak csak egy "ágát" jelenti, és "általánosítás" hivatkozni rá, idézni, valamint következtetéseket levonni belõle a judaizmusról, mint olyanról.
(Mielõtt megkérdeznéd: más vallásokkal is ismerkedtem, igen. Például izgalmasnak találtam Antonin Artaud könyvébõl a tarahumara indiánok hitvilágát. Egészen addig, amíg õket is meg nem fertõzte, és ki nem mosta az agyukat a gyarmatosító kereszténység.)
| Thumbs Up |
| Received: 1,229 Given: 1,208 |
Ezt a rengeteg dolgot nem olvasom, el, csak remélem hogy senki nem ír olyat ami antiszemitizmusnak tûnne.
A 10-es pont arra is kiterjed a szabályzatban.
http://magyarprepper.us/showthread.php?3-Szab%E1lyok
Nagyon ártana a fórumnak/közösségnek az olyasmi.
http://tuleloblog.blogspot.com
https://www.facebook.com/Túlélõblog-192123530821899/
Adakozás tárhelyre/domainre (PayPal): http://magyarprepperforum.us/donations/adakozas_MPF.htm
MagyarPrepperForum Discord chat: https://discord.gg/Rja2yhQZd2
Nem tudom. Lehet, hogy az már antiszemitizmusnak tûnik, hogy leírtam, mirõl szól az Ószövetség? Vagyis, hogy a zsdóság a "kinyilatkoztatást" a "bálványimádó" népek tudatos irtásának programjaként értelmezte, és ezt kifejezetten "Jahve" parancsának tekintette. Ezt tõlem lehet antiszemitizmusnak vagy kisnyúlnak is nevezni. A Biblia leírja, bárki elolvashatja, aztán innentõl nekem mindegy, hogy minek nevezzük.
Ha valaki a Talmudot olvassa, és abból negatív értékítéletet von le a judaizmusról, sokan azt is antiszemitizmusnak tekintik, gondolom. Ellenben, ha a tarahumara indián hitvilágról fogalmazom meg például, hogy nem tetszett, amikor összemosták a kereszténységgel, akkor senki sem aggódik azon, hogy esetleg utálnám a tarahumarákat. Ez már számomra elég fárasztó egyébként, hogy bizonyos témákhoz a szólásszabadság 21. századában szájkosár kell. Nyilván meg lehet nézni, hogy a tarahumara hitvilág hogyan viszonyul a nem tarahumarákhoz, az Ószövetség vagy a Talmud pedig hogyan viszonyul a nem zsdókhoz. Vagy, hogy más példát is mondjak, az iszlám hogyan viszonyul a "gyaurokhoz". Vagy a kereszténység hogyan viszonyul a nem keresztényekhez - például "tévedhetetlenként" hirdetett dogma (de fide), hogy aki súlyos bûnt nem gyón meg pap elõtt, annak halála után örök szenvedés a része. Meg lehet ezeket a dolgokat nézni, és mindenki levonhatja a maga következtetéseit. Elvileg errõl szól(na) a szólás- és véleményszabadság.
Jó példa a média általi megtévesztésre. Olvasom a címet: "Ferenc pápa egy kiváltság eltörlésével világi bíróság elé állíttatja az egyház tagjait"
Na mondom, itt valami nem stimmel. Odakattintok, olvasom a cikket:
"Mostanáig az egyház magas rangú tagjainak esetében külön - bíborosok alkotta - egyházi bíróság vagy maga az egyházfõ határozott. Ezentúl világi bírák alkotta vatikáni bíróság határoz elsõ-, másod- és harmadfokú eljárás keretében.
Feltétel marad viszont, hogy bíborosok és püspökök esetében a világi bíróság elé állítást a pápának kell engedélyeznie. Kivételt jelent, ha bíborosok és püspökök egyházi törvényt sértenek meg, mivel ilyenkor a kánonjog szerint kell eljárni."
Vagyis konkrétan nem változott semmi. A vatikáni bíróságról beszélünk, és még ahhoz is a pápa jóváhagyása kell.
"Az olasz sajtóban forradalminak nevezett jogi lépéssel"Hát ez aztán nagyon forradalmi!
És igen is a bibliában EGÉSZ népek, nemzetek népcsoportok kiirtására ad utasítás Isten!
Nem citálok, lusta vagyok.
Tessen elolvasni! Mondjuk ugorgyuk át a sok nemzetségfelsorolást, egy izgalmas horrorisztikus történelmi regényt olvasol.
Nemértem négyhal miért akar vitatkozni a tényekkel.
Azért nem kis bátorság kell egy el nem olvasott könyv magyarázásához.A Képes biblia kevés egy cáfolathoz.
4308-kepes_biblia.jpg
Igen annak minõsül.
Le van írva, bárki...stb, de ha te citálod akkor az.
A nyilvánvaló tények hangoztatása is az. Például: "Az az ember ott a Magyarok közt, az a zsidó fogja elmondani neked mit kell kitölteni, hogy jelentkezhess a tanfolyamra." ez is az. Nyilvánvaló tény, nem hátrányos, csak megkülönböztetés, hogy felismerd, de hoz magával pár olyan feltételezést, hogy ismered a külsõ jegyeket, stb.
A másik ami fontosabb. NEM tehet Grünbauer Dávid arról, hogy az ük ükapja kiirtott egy népet.
Hogyan is gondolnod?
A mostani embereket a mostani elkövetett tettei miatt emelheted piedesztálra, vagy küldheted kínpadra.
A világ egyik legnagyobb szemétsége ami ma is létezik a kollektív bûnösség. A kollektív megtorlás.
Lehet ám kicsit gondolkodni is. Nem lehetünk olyanok, mint az "ellenség", mert akkor mi is azt érdemeljük mint õk.
Az írásod igen is sugall egy nép kiirtására való törekvést.Bár egyetértek veled.
Top Secret! Jól érezted Túlélõ, törlendõ ez a pár hozzászólás.![]()