0

Az is gáz, hogy nyertes munkaügyi per után az állás már csak kivételes esetekben szerezhetõ vissza. Vagyis igazat adhat a bíróság a munkavállalónak, de attól még a munkáját általában nem kapja vissza.
A régebbi munkahelyemen a pszichopata intézményvezetõ nõ úgy mondott fel egy munkavállalójának akit nem kedvelt, hogy pontosan tudta, hogy akkor az illetõ el fog menni bíróságra, simán meg fogja nyerni a pert, de akkor sem kell visszavennie. Még a maga felettesétõl, a fenntartótól sem "félt", simán meglépte a jogellenes felmondást. Az sem számított, hogy a dolgozó hosszú évek óta volt ott, és az egyik legjobb, legképzettebb ember volt.
Ez pedig a mostani helyzetben "dupla" probléma is lehet. Mert ha az ember nem kapja vissza a munkáját, akkor új állást kell keresnie. És nem tudja megtippelni, hogy ahova éppen jelentkezik, ott elõírtak-e kötelezõ oltást. Nem hiszem, hogy benn lesz majd az álláshirdetésekben, hogy az oltás is feltétel... De még az sem biztos, hogy az állásinterjún mondják, max. ha az ember direktbe megkérdezi, ami meg már szerintem nem a legjobb húzás egy interjún.
Mindenesetre bárhova veszik fel az embert, ott negyedéves próbaidõvel indul a dolog, ami alatt viszont indokolás nélkül lehet felmondani. Nem kell az oltásra hivatkozni sem. Megkérdezhetik próbaidõ alatt, hogy beoltatja-e magát. Ha nem, akkor indokolás nélkül még aznap felmondhatnak neki.
Itt az lenne a kulcs, hogy egy ilyen oltásos eset beletartozhat-e abba a szûk esetkörbe, amikor a bíróság úgy rendelkezhet, hogy a jogellenesen elküldött munkavállalót vegyék vissza. Majd megnézem az eseteket, rémlik az egyenlõ bánásmód megsértése. Más kérdés, hogy utána a munkáltató sok módon tud kiba**ni úgy a visszavett emberrel, hogy az közben ne legyen jogellenes... Nem vagyok optimista ebben, a jelenlegi munkajog, fõleg a Fidesz óta szinte semmiben sem kedvez a munkavállalóknak.
Meg szerintem most ezzel simán aláírták, hogy 2022-ben még végig a covid-cirkuszt fogják futtatni. Azért nincs nagyon sok olyan ember szerintem, aki csak úgy otthon tud maradni 1 évig.
Ráadásul ezzel az 1 év fizetés nélküli szabadsággal valami nagyon mocsok csavart raktak bele, tehát a munkáltató akkor 1 évig csak ücsörög, aztán esetleges felmondás miatt csak 1 év múlva lehet bíróságra menni. Csak közben a munkavállaló már 1 éve nem kap munkabért...
Ha kénytelen lennék böketni, akkor Sinopharmmal oltatnék.
Mindkét rendelet hatályát veszíti január elsején. Akkor utána mi lesz? Január elsejétõl akkor már nem követelhetik meg a munkáltatók az oltást a rendeleti felhatalmazásra hivatkozva. Valami 2021-es oltási számot kell felmutatni a megbízóknak, és Viktor eddig nem tudta teljesíteni a normát?
Parragh László: Az oltás az egyetlen létezõ út!
Ez jó, a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kásás hangon (= beba**va) osztja az észt a Hírtv-n arról, hogy mindenkinek kötelezõvé kell tenni az oltást.
Ilyen címeket is látok:
"Itt a kötelezõ oltás Magyarországon, de még keményebb intézkedéseket kér Parragh László"
Gondolom, az oltást megtagadókat nem fizetés nélkülire küldené, hanem a helyszínen kivégeztetné.
Az vajon megvan neki, hogy a hagyományos, bevált gyógymód a vírusos betegségek legyõzésére az orvos és a gyógyszer? Hamarosan itt lehet a biztonságos és hatékony gyógyszer a covid ellen.
Last edited by P. Dude; 10-30-2021 at 11:02 AM.
Thumbs Up |
Received: 933 Given: 971 |
Már annyi haláleset van a vakcináktól hogy nehéz lenne õket kigyûjtögetni. Bár megérné elkezdeni. Itt is egy, 4 nappal ezelõttrõl.
TENNESSEE: - 36 éves férfi megkapta a második Pfizer oltását. Másnapra már nagyon rosszul érezte magát, fázott, mindene fájt, feje, lábai is. Két nappal késõbb a felesége felkelt mellette, elhúzta a függönyt és beszélt hozzá. A férfi nem válaszolt, a felesége kitakarta és észrevette hogy a férje már nem él. A férfinek semmiféle betegsége nem volt.
https://www.wbbjtv.com/2021/10/26/de...nessee-family/
http://tuleloblog.blogspot.com
https://www.facebook.com/Túlélõblog-192123530821899/
Adakozás tárhelyre/domainre (PayPal): http://magyarprepperforum.us/donations/adakozas_MPF.htm
MagyarPrepperForum Discord chat: https://discord.gg/Rja2yhQZd2
Akkor kábé az oltás is úgy hat, mint a covid: véletlenszerûen. Ha be kell adatnom akkor Sinopharm, az az egyetlen hagyományos, elölt teljes kórokozós. Persze attól még ugyanúgy lehet a grítrezetesek cucca.
A Multi Prot és mellé a plusz D-vitamint már szedem régóta, remélem az segít akkor is, ha gond lenne az oltással. A biztonság kedvéért pár napja hozzácsapok a D-vitaminhoz még 2500 IU-t. Meg újra elkezdtem szedni a G-Bombot és extra C-vitamint (utóbbiból plusz fél grammot a Multi Pro mellé).
A meditációkat is el szeretném már kezdeni, hogy erõsítsem magam.
Így remélem nem lenne gond. De azért megpróbálom továbbra is elkerülni az oltást.
Thumbs Up |
Received: 0 Given: 0 |
Ha be akarsz verni egy szeget, nem kell a felhajtás és a hûhó,
fogd a kalapácsot és üsd a r..adt szeget még be nem megy!
Thumbs Up |
Received: 21 Given: 59 |
Vajon lesz írásbeli felszólítás?
oltas-munkahely.jpg
"Hajszolom a tudást, de õ mindig gyorsabb nálam!"