0

Thumbs Up |
Received: 904 Given: 941 |
ÉSZAK KAROLINA: Férfi motorozott. Leintették a rendőrök. Nem követett el semmit, de a rendőrök úgy voltak vele hogy biztos drogcsempész vagy valami, mert az őrsön már hallották a nevét. Nem követett el szabálysértést sem, de azért leintették, remélve hogy találnak nála drogot. (Ez persze jogosulatlan igazoltatás, de mindig ilyeneket csinálnak. Most is ezt tették.)
Leintették, aztán megállt.
A rendőrök úgy nyitottak hogy fegyvert fogtak rá.
Leszállna, de nem engedik neki. Időt nem adnak neki hogy leszálljon. Letámasztaná a motort, meg a védőruhája hozzá van csatolva a motorhoz, tehát azt is ki kéne csatolnia hogy leszállhasson, de rángatják a rendőrök. Rá is támadnak, lerántják a motorról és a földhöz vágják.
Mivel a védőruhája nem lett lecsatolva, a légzsák felfújódott a ruhájában.
Trágárkodva utasítgatják, de ő nem mond semmit, mert nem is tud. Egy részt a védőruhától fuldoklik, másrészt rá is térdelnek és fojtogatják. Egyszerűen éppen nem kap levegőt. (Az ő esetében valóban erről van szó, nem fenatilról.)
És szó szerint fojtogatják. Az egyik rendőr a torkát átkarolja és fojtogatja. Miközben ezt mondja: "kifojtogatom belőled a szuszt amíg elájulsz"
Ekkor el is veszítette az eszméletét a férfi.
Tegyük hozzá a férfi nem követett el semmit. Nem ellenkezett. Egyszerűen megállt a motorral amikor (jogtalanul) leintették a rendőrök. Együttműködő volt, csak nem hagyták neki.
Szóval már nem volt magánál a férfi. Mire a rendőrök elkezdtek pánikolni. Lökdösték, ébresztgették de hiába. Adtak neki 2 drog-ellenes szert is az orrán keresztül, de persze az nem hatott, egyértelmű hogy mi miatt. (az a fojtáson nem segít)
Megérkeztek a mentők is.
Ekkor felhívták a felettesüket is a pákikolás közepedte. Először is elmondta hogy tényleg azért állították meg mert felismerték a motorját, nem azért mert bármit elkövetett volna. Aztán azt hazudja hogy menekült a motorral, de ilyen nem történt. Nem volt üldözés. 55 az országúti sebesség és 55-el ment a motoros. Talán megállhatott volna kicsit hamarabb, de ez az egyetlen amit fel tudnak ellene hozni. Olyanokat mondott hogy a motoros "verekedett" velük és nem szállt le a motorról, ami megintcsak nem történt meg. Nem verekedett és ők nem engedték leszállni. Aztán hamisan azt állítja hogy biztos drogtóladagolás miatt lett rosszul. Meg hogy egy furcsa lélegzést csinált csak úgy és aztán úgy néz ki hogy meghalt. (A fojtogatást elfelejtette megemlíteni. Biztosan csak véletlenül maradt ki a telefonba mondott sztoriból.)
A mentősöknek is ezt mondta, valahogy nekik sem említette a fojtogatást.
Meg azt mondta nekik hogy ő csak a sisakot és a motoros maszkot próbálta róla levenni, és kérdezte a többi kiérkező rendőrt hogy "maguk szerint lehet hogy attól lett baja hogy a sisakját és a maszkját próbáltam levenni róla"? Ők meg mondják hogy "á, nem, az biztos nem lehett a gond".
Persze ha azt kérdezte volna tőlük hogy azért meghalhatott-e ha szó szerint megfojtotta, arra valószínűleg mást mondtak volna...
Először a Sheriff hivatal kiadott egy közleményt, de a testkamera felvétel nélkül. Észak Karolina államban nem szeretik csak úgy kiadni, úgyhogy a sajtó/média a bírósághoz fordult hogy megszerezze a felvételt. A sheriff végig az ellen volt hogy a felvétel kikerüljön. Miért is? Azért mert az előtte kiadott nyilatkozata tele van hazugságokkal. Pl. hogy a férfi ellenállt, nem követte az utasításokat és ezért volt fizikai kényszírítés". Meg hogy a földön "birkoztak", és hogy "csak úgy elájult a semmitől, de a rendőrök hősiesen próbálták megmenteni". A felvételek ennek persze ellentmondanak. A fojtogatás kimaradt, de azt beleírta hogy "2 adag drog-ellenes szert adtak be neki", mert hát ezzel félrevezetheti az embereket, úgy téve mintha drog hatása alatt lett volna az áldozat.
Sőt...
Olyat írt bele hogy egy rendőr kórházba került és 2 másik megsérült. (szóval vagy hazudtak, vagy csak azért elment a 3 rendőr kórházba hogy benne lehessen a nyilatkozatban)
Csak hát kijött a boncolási jegyzőkönyv ami kimondta hogy emberölés történt... És a halál oka a nyaknál megfojtás. (Emellett említ olyat hogy kis meth volt a szervezetében, de nem az volt a halál oka hanem a megfojtás.)
MEGLEPETÉS!
Bíróságon sunyiban csendben kimondatták az esküdtekkel hogy egy rendőr sem bűnös és egy ellen se induljon bűnvádi eljárás. Sőt, senki sem hibás, senki nem tett semmi rosszat.
Tehát ami történt: Illegális igazoltatás, rátámadtak valakire és megölték. Lehet mondani hogy "véletlen volt", csak hát a rendőr közben azt mondta hogy "kifojtogatom belőled a szuszt", ami viszont már gyilkosságra utal, nem sima emberölésre. Aztán a sheriff hazudozása az esetről, a közvélemény félrevezetése, hogy perrel kellett előrángatni a kamerafelvételt, és a végén mindhárom rendőr megúszta. Nem hogy bűnvádi eljárás nem lett, de még 3 nap fizetett szabadságolás sem. Semmi. Emberölésért...
Egy újabb Tony Timpa ügy. De valahogy megint nincs George Floydos világfelháborodás.
http://tuleloblog.blogspot.com
https://www.facebook.com/Túlélõblog-192123530821899/
Adakozás tárhelyre/domainre (PayPal): http://magyarprepperforum.us/donations/adakozas_MPF.htm
MagyarPrepperForum Discord chat: https://discord.gg/Rja2yhQZd2
Thumbs Up |
Received: 904 Given: 941 |
(2020) Kaliforniai renddőr szabadságon volt Arizonában egy legénybúcsú miatt. A rendőrt több kocsmából is kitiltottak mert már eleve részegen érkezett oda. 2x is kihívták miatt a rendőrséget, amiért kötekedett és balhézott. A harmadiknál a rendőrség újra kiment...
Az arizonai rendőröknek nem tetszik hogy a kaliforniai rendőr berúgva balhézik egész este, aztán meg a munkáját emlegetve próbál nyalni nekik. Nyavjog folyamatosan, magyaráz hogy ő rendőr és emiatt ő a törvények felett áll, nem kéne hogy a többi rendőr őt kérdőre vonja.
A szemtanúkkal beszélnek a rendőrök, kiderül hogy több embert is megtámadott szabadságon lévő rendőr. Ez így viszont már nem csak garázdaság, ami komolyabb törvénysértés...
Elvitték, de amikor bezárták akkor folyamatosan dörömbölt a zárka ajtón. Magyarázott hogy hát ő nem kap levegőt, mert ideges ha bezárják, stb. Szóval bent sem bírt magával.
Később hívtak neki egy taxit, de (furcsa módon) vádat emeltek ellene garázdaság, és erőszakos támadás miatt.
De meglepetés, bár a garázdaságot megartották ellene, de az erőszakos támadás vádat csak úgy megszüntették, mert csak. (Vajon miért? Mert rendőr, azért. És ő rátámadhat emberekre akkor is ha nincs szolgálatban.)
Mivel a város ügyésze ejtette a komoly vádat ellene és csak a garázdaság maradt, így mondhatni megúszta a dolgot. Igaz a rendőrség 4 nap után megszabadult tőle. Gondolom volt vele problémája az őrsnek és ez lehetett az utolsó csepp a pohárban...
http://tuleloblog.blogspot.com
https://www.facebook.com/Túlélõblog-192123530821899/
Adakozás tárhelyre/domainre (PayPal): http://magyarprepperforum.us/donations/adakozas_MPF.htm
MagyarPrepperForum Discord chat: https://discord.gg/Rja2yhQZd2
Thumbs Up |
Received: 904 Given: 941 |
ÚJ MEXIKÓ: - Ment a rendőr járőrözve az úton, 2 motoros a szembe sávban, lassan haladva szabaályosan közlekedett, de a rendőr unatkozott úgyhogy úgy döntött hogy megfordul és utánuk megy hogy hamisan megvádolja őket. Nem is akárhogy megfordult, majd sziréna és villogó nélkül hajtott mint az őrült, veszélyeztetve a többi közlekedőt.
A motoros egyedül hajtott azon a napon, csak mellé szegődött a másik motoros is.
A rendőr nagy nehezen megtalálta az egyiket, aki azonnal lehúzóddott az út szélére.
A felvétel első perce hiányzik, mert a rendőr nem kapcsolta be a mikrofont. Aztán az hallatszik ahogy a fiatal férfi mondja hogy gőze sincs ki volt a másik motoros, valami benzinkútnál találkoztak, aztán egy darabig együtt mentek. A rendőr meg fenyegetni kezdik és végig szemétkedik vele.
A srác mondja neki hogy ott volt mellette a másik motoros, aztán az hajtott az egyik irányba ő meg később a másik irányba. Mire a rendőr mondja hogy "hát ennek semmi értelme, össze-vissza beszélsz". A rendőr úgy tesz mintha minden motoros ismerne minden másik motorost az egész világon és lehetetlen lenne hogy két motoros egyszerre motorozzon egymáshoz közel.
De itt említsük meg hogy mivel a srác semmilyen közlekedés szabályt és semmilyen más törvényt nem szegett meg, így eleve hogy leintette a rendőr az illegálisan történt.
Kérdőre vonja a rendőr a srácot hogy mit keresett kint egyáltalán. Ő meg mondta hogy olyan szép napos idő van így gondolta hogy morotorozik egy kicsit.
Folyamatosan hazugnak nevezi a rendőr férfit, meg azt mondja neki hogy "elkaptalak" (mintha valami rosszat tett volna az illető). Igazából pont abban nincs logika amit a rendőr mond. Egyszerűen csak indokolatlanul és jogtalanul megállított valakit és nekiált piszkálni, megalázni, fenyegetni.
Aztán a rendőr azt mondta hogy azért állította meg mert "hülyén motorozott". A férfi visszakérdez hogy "micsoda? hülyén motoroztam??", mire a rendőr "há jóhogy hülyén, tán azt hiszed hogy ok nélkül jöttem utánad?".
De ja. Az egyetlen "ok" az volt hogy a rendőr unatkozott és bele akart kötni valakibe.
A férfi mondja hogy gőze sincs hogy mi lett volna az a "hülyén motorozás".
A rendőr nem válaszol, helyette mondja hogy "azon gondolkozom hogy el kéne szállíttatnom a motorod, ezen jár az agyam". (Valószínűleg azért mondja hogy mutassa hogy neki milyen nagy hatalma van és várja hogy a srác félje, ideges legyen, esetleg könyörögjön neki vagy valami.)
A férfi mondja hogy nem tudja ki volt a másik motoros, mire a rendőr azt mondja hogy akkor mindenféle légből kapott dologért meg fogja bírságolni ami csak az eszébe jut, aztán meg elviteti a motorját is.
Majd bírságolni kezdi veszélyesen motorozásért (ami nem történt meg). Megnézhetné hogy van-e biztosítás a motoron, de nem nézi, helyette megbírságolja azért is.
Folymaatosan hazudoázással vádolja a srácot a rendőr, de közben meg a rendőr hazudik még arról is hogy mikor volt bekapcsolva a szirénája. Csak hát a rendőrautó belső kamerája cáfolja a rendőr állításait.
A rendőr egy rakás fenyegető szöveget mondott neki hogy mehet a bíróságra, ha nem megy akkor jól letartóztatják.
Azt is mondja neki hogy "és ne motorozzon ÍGY a városban soha többé"
A srác kérdezi hogy "hogy ÍGY? mert hogy motoroztam?"
A rendőr NEM válaszol a kérdésre. (Mert nem tud mit mondani. A motoros semmilyen szabálysértést nem követett el.
Szemétkedik vele folyamatosan, számon kéri rajta hogy hol a másik motoros, azt mondja hogy "ha a barátod felbukkan valahol", holott nem is ismeri, nem a barátja. Mondja hogy "van még kérdés?", de közben a srác ha kérdez akkor azt válaszolja hogy "vitatkozz a bíróságon, ne itt".
Meg mondja neki hogy "javaslom hogy húzzál haza, mert ha nem, akkor beviszlek veszélyesen motorozásért és elvitetem a motorod is". Meg "nem érdekel a véleményed, én a közbiztonságért vagyok itt, te meg veszélybe sodortad sok ember biztonságát".
Sőt, egy ponton azt mondja hogy ő meg a másik motoros "veszélybe sodorta közbiztonságot úgy hogy úgy motoroztak mint két hatalmas s3ggfej. őlrültek módjára motoroztatok. ha rendesen motoroztatok volna, nem lett volna gond, de őrültek módjára hajtottatok és veszélybe sodortatok másokat"
A srác nem mond semmit, mire a rendőr: "hát most meg hallgatsz. mert igazam van". (Persze azért hallgat, mert felesleges a bolond rendőrrel tovább vitázni, meg különben is azt mondta a rendőr hogy azt a bíróságon kell)
---
Később a bíróságon kidobták a büntetést, mert egyértelmű volt hogy a srác nem követett el semmit. Aztán a motoros elment a rendőrségre és panaszt tett a rendőr ellen. De hónapok teltek el, mégsem hallott felőlük semmit az ügyről. Úgyhogy felbérelt egy ügyvédet és beperli az egész bandát az alkotmányos jogai megsértéséért.
Mi lenne a világgal rendőrök nélkül. Ez is mekkora szuperhős...![]()
http://tuleloblog.blogspot.com
https://www.facebook.com/Túlélõblog-192123530821899/
Adakozás tárhelyre/domainre (PayPal): http://magyarprepperforum.us/donations/adakozas_MPF.htm
MagyarPrepperForum Discord chat: https://discord.gg/Rja2yhQZd2
Thumbs Up |
Received: 904 Given: 941 |
Rendőr a kisboltnál civilben, szolgálaton kívül...
Egy idős ember (majdnem 80+ éves) beáll a parkolóba, a szolgálaton kívüli rendőr beleköt, mondja neki hogy ott illegális parkolni ahol ő megállt, az öreg visszaszól neki hogy csak egy percre állt meg. A rendőr odament hozzá, mondta a nyugdíjasnak hogy a teherautóján lejárt a regisztrációs matrica is. Aztán meg nem engedte kiszállni, az öreg arrébb lökte, de a rendőr kirántotta a kocsiból földre vitte, ott bántalmazta, és közben hívta a kollégáit.
A többi rendőr odament, de valahogy rögtön látták hogy gáz van.
Mi volt a helyzet? Az öreg odaparkolt de NEM illegális helyre. NEM mozgássérülteknek szóló helyre parkolt. A regisztrációs matrica a járművén NEM járt le. Tehát a szolgálaton kívüli rendőr mindkettőben tévedett. És mivel ő állta el az öreg útját, technikailag a nyugdíjasnak joba volt hátrébb löknie, mert a szabad mozgásban korlátozta a rendőr. Aztán meg is támadta a rendőr az öreget, ami 65 éven felüli megámadása tekintetével súlyosabb mint egy sima támadás.
A rendőrök átgondolják a helyzetet. Az egyik még azt is mondja hogy "még ha igaza is lett volna hogy rossz helyen parkol, mi köze hozz? ha civilben vagyok én akkor se szólok semmit ha látom hogy valaki füvet szív a kocsijában".
Aztán letartóztatják a rendőrt, mondják neki hogy ez fizikai támadás, de valószínű hogy az idősbántalmazás is a vádak között lesz.
A végén valóban, szabad mozgásban korlátozás és idősbántalmazás bűncselekmények lettek a vádak, plusz egy fizikai támadás szabálysértés is. Megelepetés, de ki is rúgták a sheriff hivataltól.
De ki nem találnátok... a végén a bíróságon elérték hogy támadás és garázdaság legyen a végén a vád. És 12 hónap FELFÜGGESZTETTET kapott. Tehát hazamehetett és annyi.
Ja, amúgy hogy lehet az hogy letartóztatták a szolgálaton kívüli rendőr? Úgy, hogy a nyugdíjas férfi lánya is a rendőrségnél dolgozik. Gondolom ha nem ott dolgozna, akkor más lett volna a történet. Tehát az öregnek is volt kapcsolata a hatóságokkal.
Hogy szokták mondani? A védett állat lelegelte a védett növényt. Most a védett növény volt fontosabb...
http://tuleloblog.blogspot.com
https://www.facebook.com/Túlélõblog-192123530821899/
Adakozás tárhelyre/domainre (PayPal): http://magyarprepperforum.us/donations/adakozas_MPF.htm
MagyarPrepperForum Discord chat: https://discord.gg/Rja2yhQZd2
Thumbs Up |
Received: 31 Given: 12 |
Thumbs Up |
Received: 904 Given: 941 |
PENNSYLVANIA: - A rendőrség sajtóközleményben azt nyilatkozta hogy egy férfi brutális támadást követett el, ellenállt a letartóztatásnak, megpróbált elmenekülni, részeg vezetős vád + még egy rakás törényt megszegett szabálytalan közlekedéssel.
Aha...
Csak hát egy kis hiba csúszott a rendőrség állításaiba, ugyanis hogyhogynem, pont egy épületre kihelyezett kamera előtt történt az egész, ami azt bizonyította hogy a rendőrök pofátlanul hazudoztak és megpróbálták tönkretenni a férfi életét. Az egész nem úgy volt ahogy ők állították.
A fiatal férfi csak munkába akart menni. Leállt a motorjával, aztán egyszer csak megjelent a háta mögött egy zakkant férfi, aki fegyvert fogott rá, aztán a fegyveres őrjöngő rá is támadt, megpróbálta lelökni a motorjáról. Abszolút váratlanul történt az egész a motorosnak gőze sem volt hogy mi a helyzet. (gondolom rablásnak hitte)
A támadó civil autóval volt, civil ruhában.
Azzal vádolták meg hogy sok közlekedési szabályt megszegett és a rendőrfőnök ment utána. De közben olyanokat is állítottak hogy a rendőr igazolta magát és a motoros akkor rátáamdt a rendőrre. Meg azt mondták hogy a motort a rendőrnek tolta hogy aztán elfusson.
A srác a tévében is nyilatkozott, mondta hogy ott volt az úton, és intett neki egy civil autóból egy civil ruhás fazon, azt hitte hogy azért int hogy köszön. Aztán ő beparkolt a munkahelyéhez a motorjával. Ekkor az autós utánament, leparkolt a munkahelyénél, kiugrott pisztollyal, fenyegette a motorost és rátámadt a motorosra. Nem igazolta magát, hanem csak ráfogta a fegyverét, azt kiabálta hogy "feküdj a földre vagy agyonlőlek!".
Aztán a srác mondja a tévéseknek hogy nem tudta mi történik, az arcába fegyvert fogta, közben bántalmazták, ő meg próbált volna szabadulni az őrjöngő támadójától.
A srác aztán hazáig szaladt. A felvételen látható hogy a rövidgatyás rendőr KÉSŐBB bekapcsolta a rendőrségi villogót a civil járművén.
Utána ment a rendőrség a srác házához és letartóztatták a rakás hamis váddal.
A fiatal igen sokáig ült előzetesben, közel másfél hónapon át.
Akkor jött a tévében egy riport az esetről. Mire fel? Azért mert az összes olyan bűncselekményt ejtették ellene amit kamera bizonyított hogy hamis vádak voltak. A közlekedési szabálysértéseket hagyták meg ellene, igaz, nem tudom hogy ezek után azt hogy fogják majd rá, ha minden más is hazugság volt.
A következő hír az lett, hogy a rendőrfőnököt FIZETETT szabadságra küldték a nyomozás erejéig.
Bár az összes komoly vádat ejtették a srác ellen, a rendőrség sunnyog, nem szól semmit, nincs új sajtónyilatkozat, SŐT, még mindig a rendőrség weboldalán van az ártatlan srác fotója meg az összes hazugság róla.
Szóval kiadták ezt a sok hazug mesedélutános sztorit MIELŐTT még kiderült hogy hoppá, van ám egy videófelvétel az esetről. De amikor rájöttek hogy van videó, akkor is bent tartották a srácot rács mögött és akkor is tovább hazudoztak. Egészen addig a míg a felvétel nem került a média kezébe. És az is úgy került oda hogy a srác az ügyvédjén keresztül juttatta el a felvételt a TV-nek.
http://tuleloblog.blogspot.com
https://www.facebook.com/Túlélõblog-192123530821899/
Adakozás tárhelyre/domainre (PayPal): http://magyarprepperforum.us/donations/adakozas_MPF.htm
MagyarPrepperForum Discord chat: https://discord.gg/Rja2yhQZd2
Thumbs Up |
Received: 904 Given: 941 |
KANADA: A városháza korrupt, mire írt nekik valaki egy levelet hogy a korrupciót fel lesz számolni és nem hagyják annyiban a lakosok a dolgot.
Erre a rendőrség kivonult a férfi házához, 2 rendőr, nagyon csúnyán néztek rá, azt mondták neki hogy nem mehet a városháza épületébe, mert hogy ki van onnan tiltva és jól letartóztatják ha mégis odamenne. (Tehát fizesse be az adóját, de ha megkérdőjelezi a korrupciót, akkor kitiltják...)
És ez nem minden. Magukkal vittek egy szociális munkást, mert hogy "stresszes, akkor beszélgessen vele". Tehát aki kritizálja egy város korrupt vezetését, az "stresszes, bolond és beszélgetésre van szüksége".
VIDEÓ:
https://www.facebook.com/reel/1599160227465765
KENTUCKY: - Egy férfi és a barátnője kiraktak néhány dolgot a ház elé, ha kell valakinek fillérekért elviheti. Ez ilyen dolog az USA-ban, bevett szokás. Régi cuccaid kiteszed, ha valakinek kell ad pár dollárt érte és annyi. Van aki meg olcsón vásárol és továbbadja így kis haszonnal.
Egyszer csak megjelent néhány rendőr és elkezdte lefényképezni a kitett megunt holmikat.
A férfi mondta nekik, sokszor, hogy menjenek onnan, semmi keresnivalójuk ott, nincs engedélyük arra hogy az udvarán császkáljanak, nincs házkutatásijuk, se semmi. A rendőrök viszont nem mennek sehová, sőt, a férfi házának a teraszára is bemennek és nem hajlandóak eltakarodni.
Zaklatják is a férfit közben és mindenkit elijesztenek aki venni szeretne a férfitől valamit.
Mondja a rendőr hogy ők most nagyon nyomoznak valamit, de hogy mit azt nem árulják el. Kötekednek a férfivel, piszkálják, provokálják, és persze ott vannak, bírói engedély nélkül.
Aztán magyaráznak hogy megvan-e a számla a megvásárolt dolgokról.
Igazából nem is a férfi lakik ott, ő csak vigyáz a holmira, a barátnője házánál, aki meg bankba ment. Akkor jelentek meg a rendőrök. Mik vannak még kitéve a ház elé? Kuponokkal vásárolt holmik, amiket olcsón meg tudott venni a nő, aztán kitette mert eladva keresnek pár fillért velük.
A férfi elmondja a rendőrnek hogy kuponokkal vásárol a barátnője, megkapta a rendőr a választ. De a rendőr játssza a hülyét, nem válaszolni, csak áll mint az a bizonyos a lakodalomban. Teljesen törvénysértő és jogsértő amit csinál, de úgy gondolja hogy rá nem vonatkoznak a törvények, mert neki jelvénye van.
Mivel a rendőr teljesen gyagyás és teszi a kemény arcot, a férfi mondta neki hogy hívja oda a felettesét. De nem hívja, mert csak.
A férfi logikus dolgokat kérdez a rendőrtől, a jogait említi, a rendőr meg nem válaszol, nem reagál, mert tudja a rendőr hogy ő most a civil jogait megsérti és inkább nem mond semmit.
Másik rendőrnek is mondja, hogy a barátnője ebből ÉL, ez a MUNKÁJA, és sok sok éve csinálja, és soha senkinek nem volt problémája ezzel, eddig.
Azátán mondja a rendőr hogy a férfi "elő van állítva". De nem tudott rá legális indokot, csak azt mondja hogy "azé mer nyomozás van". Csak hát ez nem törvényes indok, hanem mellébeszélés.
Meg azt mondták a fickónak hogy "nem vádoljuk semmivel", de korábban azt mondták hogy "ezek talán lopott holmik". Tehát valami talán lopott holmi, és valakit előállítanak, de nem vádolják semmivel és semmi bizonyték sincs még arra sem hogy bárki lopott lenne ott.
A nő végül hazaért, bizonyította hogy semmi sem lopott. (Nem mintha a törvény arra kötelezne bárkit hogy az ártatlanságát bizonyítsa. A rendőrséga jogsértését és törvénysértését nem magyarázta semmivel.) Elvileg egy szomszéd hívta rájuk a rendőrséget, de rendőr azt sem volt hajlandó elmondani hogy kicsoda, meg hát "nem illegális felhívni a rendőrséget". Csak hát de, illegális a rendőrségnek olyat mondani hogy bűncselekmény történt, ha nem történt bűncselekmény.
Aztán a rendőr a nő barátját hibáztatja, hogy "nem válaszolt a kérdésekre", holott válaszolt. Elmondta hogy honnan van a cucc amit árulnak. Mi mást kellett volna tennie? Szóval a rendőr hazudozik még a barátnőnek is...
Még próbált olyasmiket is hazudni a rendőr hogy "aki nem igazolja magát az úgy illegális". Hát, nem, nem illegális. És ha az lett volna akkor letartóztatják a férfit, nem csak fenyegetően oda állnak elé.
Az hogy a férfi házához mentek, házkutatási/területkutatási engedély nélkül, és fotózgatták ott a kitett holmikat, az bizonyítékgyűjtésnek és kutatásnak minősül, amihez engedély kell, mert ha az nincs, akkor törvénysértő a dolog. Tehát ja, a videóban történt elég sok törvénysértés, csak hát azt nem a férfi vagy a nő követte el, hanem a rendőrök.
Washington DC: - 3 fekete tizenéves 3 és fél óra alatt 10 autót rabolt el. Fegyveresen amit az áldozatokra fogtak. Úgy kirabolták őket és a kocsijaikat is elvitték.
Az egyik áldozat egy fekete férfi volt aki hajnali 4:30-kor ült volna be kocsijába de az említett 3 tizenéves körbeállta és pisztollyal fenyegette. Elvették az óráját, telefonját, pénzét. Bejelentette a rendőrség hogy ellopták az autóját.
3 nappal később a rendőrség megtalálta a férfi autóját és szóltak neki hogy menjen el érte. Ő ment, átvette, hajtott vele hazafelé.
Igen ám, de az ökör rendőrök nem vitték be a rendszerbe hogy a lopott autó már nincs ellopva, hanem már újra a tulajdonosnál van.
Gondolom már sejtitek hogy mi történt aztán...
Az automatikus rendszámolvasók jeleneztek hogy a kocsi az országúton van. A rendőrség meg üldözőbe vette a járművet.
A rendőrök veszélyesen hajtottak mint az őrültek.
Meg berádiózták egymásnak hogy az autót vezető sofőr egy rabló, fegyvere van és nagyon veszélyes.
Aztán tovább hajtott a rendőr, de kikapcsolta a szirénáját és a fényjelzését is.
Követték az autót a sötétben, aztán megállították.
Mondják neki hogy dobja ki a kulcsot a kocsiból.
Megtette aztán mondta nekik hogy ő a kocsi tulajdonosa és rövid időn belül ez a második alkalom hogy fegyvert fognak rá valakik. Meg hogy most vette át a kocsit a rendőrségtől...
Szerencsére a rendőr nem szívózott, gondolom rájött hogy a rendőrség hibázott. Mondja a férfinek hogy mutassa a személyijét.
Megmutatta, rövid idő alatt tisztázódott az ügy.
Igaz a férfit megviselte a rablás, aztán meg ez a rendőrös ügy. Beperelte a fővárost.
6-perc után kezdődik a videó:
http://tuleloblog.blogspot.com
https://www.facebook.com/Túlélõblog-192123530821899/
Adakozás tárhelyre/domainre (PayPal): http://magyarprepperforum.us/donations/adakozas_MPF.htm
MagyarPrepperForum Discord chat: https://discord.gg/Rja2yhQZd2
Thumbs Up |
Received: 904 Given: 941 |
KALIFORNIA: - 39 éves rendőrnő, hozzáértek a fejéhez? elment orvoshoz, az orvos azt mondta neki hogy kutyabaja. A nő ahelyett hogy visszament volna dolgozni inkább néhány napot otthon töltött, aztán azt mondta a rendőrőrsnek hogy nagyon súlyos agysérülése lett szolgálat közben és hogy az orvos rokkantnak nyilvánította.
Aztán meg felmarkolt a nem létező rokkantságára 600.000 dollárt.
15 vádpont van ellene, többek közt biztosítási csalás.
Miközben mondta hogy rokkant, bulizni járt, síelt, maratont futott, online iskolában tanult.
Ráadásul a nevelőapja ügyész aki biztosítási csalásoknál jár el. De ellene is eljárás indult mert segített a csalásban a lányának. Találkozott az apa a rendőrséggel és hazudozott nekik a lánya állapotáról.
A nő 22 évet kaphat, a nevelőapja 8 évet.
És jön az irónia. Felismreték az egyik koncerten. Kik ismerték fel, azok a szolgálaton kívüli kollégái akiknek extra munkájuk volt amiért ő nem "tudott" bemenni dolgozni a nem létező sérülése miatt.
http://tuleloblog.blogspot.com
https://www.facebook.com/Túlélõblog-192123530821899/
Adakozás tárhelyre/domainre (PayPal): http://magyarprepperforum.us/donations/adakozas_MPF.htm
MagyarPrepperForum Discord chat: https://discord.gg/Rja2yhQZd2
Thumbs Up |
Received: 904 Given: 941 |
Rendőr agysérült ember ellen keménykedett, csak mert az nem vezetett elég gyorsan. Mondta hogy a törvény az törvény, mindenkire vonatkozik... Hát, kivéve ha ő sért törvényt.
Floridában egy rendőr leintett egy hajót vontató járművet. A férfi mondta hogy csak óvatos, nem akart nagyon gyorsan menni mert az veszélyes lett volna. 1 perc beszéd után a rendőr rögtön hisztizni kezdett, nyitotta volna az ajtót. A férfi mondta neki hogy "nyugodjon meg, nyogodjon meg", de a rendőr csak kapkodott az ajtóhoz, próbálta feltépni a zárat "kifelé, szálljon ki, szálljon már ki" szöveggel.
Aztán meg is támadta a férfit aki feltartotta a kezét. Látta hogy a rendőr teljesen meg van hülyülve és nem is engedi hogy végrehajtsa az utasításait.
Az autó meg is indult, a férfi visszaugrott hogy "be kell húznom a féket". Erre a rendőr mondta hogy "húzza be a féket". De közben rádiózott is egy hazugságot hogy "egy férfi ellenáll a letartóztatásnak". Na de miért tartóztatta volna le? És nem is mondott olyat hogy letartóztatná. Akkor az úgy nem ellenállás.
A rendőr azt is mondta hogy "megtagadtad az igazoltatást", holott a férfi nem tagadta meg. Csak megkérdezte hogy "miért?". Az nem megtagadás. Tehát a rendőr hazudozott.
A rendőr még hantázott, mondta hogy a férfi súlyos bűncselekményeket követett el, stb.
Aztán a felesége mondta hogy a férje balesetet szenvedett motorral, azóta rokkant, erről van rokkant kártyája is, stb.
A rendőr itt újra azt hazudta hogy a férfi megtagadta azt hogy igazolja magát. Holott a videón visszanézve látható hogy a férfi megkérdezte hogy miért, aztán a rendőr rögtön őrjöngeni kezdett, miközben a férfi mondta neki hogy "dehát most adom oda a személyimet...", de a rendőr ezt megakadályozta.
Azt is hazudta hogy nem akart kiszállni a kocsiból, de a videón az látható hogy ahogy a férfi azt mondja hogy "nyugodjon meg, nyugodjon meg, kiszállok...".
A rendőr aztán be is vitte a férfit, azt állítva hogy a férfi rátámadt. Amit persze a testkamera 100%-ig cáfolt. Nem történt olyan.
Majd elkezdett arról szövegelni hogy "ha annyira nincs képben mentálisan hogy rendőrre támad, akkor nem is szabadna hogy jogosítványa legyen".
Meg a 15 mérföld/óra a végén 10 lett. Csak hogy súlyosabbnak tűnjön vagy nem tudom...
A nő sír, de persze a hazudozó rendőrt nem hatja meg hogy egy egész családnak árt az aljaskodásával.
Vicces ahogy a nő azt mondja hogy miért nem írja azt a jelentésébe hogy kiesett valaki a járműből és úgy ért hozzá, de a rendőr azt válaszolja hogy "ÉN NEM FOGOK HAZUDNI!" - Űűű.... közben végighazodozott mindent az elejétől fogva.
A végén a szerencsétlent több szabálysértéssel, sőt még egy "rendőr megtámadása" bűncselekménnyel is megvádolták. Hamisan.
Szóval ez a rendőr jól kioktatta a férfit meg a feleségét is arról hogy a törvényeket mindig mindenkinek be kell tartani. Na itt jön a csavar a történetben.
Ugyanis ennek a rendőrnek egy csomó botránya volt már, sőt, le is tartóztatták korábban. Úgy szövegel arról hogy az agysérült embernek nem kéne jogsija legyen, hogy közben a rendőrnek nem kéne hogy jogosítványa legyen. Miért? A következő videóban arról lesz szó...
http://tuleloblog.blogspot.com
https://www.facebook.com/Túlélõblog-192123530821899/
Adakozás tárhelyre/domainre (PayPal): http://magyarprepperforum.us/donations/adakozas_MPF.htm
MagyarPrepperForum Discord chat: https://discord.gg/Rja2yhQZd2
Thumbs Up |
Received: 904 Given: 941 |
Itt a tegnapi rendőr másik ügye...
FLORIDA: - Egy sheriff beosztott járőrözött, amikor észrevett egy sötét színű járművet ami a benzinkútnál parkolt. Ami azért volt érdekes mert a benzinkút zárva volt. 10 perccel később is arra járt és még mindig ott parkolt a kocsi, úgyhogy gondolta megnézi hogy mi a helyzet. Kocsihoz odament, egy elájult személy volt a volán mögött.
Kopogott neki az ablakon, de a férfi nem ébredt fel rá.
Nyitva volt a kocsi ajtaja, úgyhogy benézett, és egy fehér fickó volt a kocsiban, nem volt magánál, csak izzadt mint egy ló.
Felismerte, mert dolgozott már vele korábban. Kollégája volt.
Hívott erősítést.
Próbálták felébreszteni mindenféle módon. Nem sikerült. Úgyhogy mentőt hívtak hozzá.
Akkor tért magához, de nem tudta azt se hogy hol van.
A két eljárő rendőr beszélgetett, hogy milyen kínos ez a helyzet.
Megkérdezték a hétalvót hogy van-e nála fegyver, de még azt se tudta megmondani.
Aztán átkutatták a kocsiját és ott volt a fegyvere.
A mentők megérkeztek, mindenki érezte a kóválygó rendőrök az alkoholszagot.
Beszélgetnek a rendőrök, hogy ők biztos nem tartják a hátukat neki, akkor se ha kolléga, mert hülye. És hogy remélik hogy valami más egészségügyi baja van és nem azért feküdt ki mert annyira hullarészegre itta magát.
A jelentés író rendőr leírta hogy vagy részeg volt, meg érezte is a lehelletén, vagy be (is) volt drogozva.
Egy másik rendőr a kórház után alkohol tesztet csinált rajta. Ő is azt mondta hogy bűzlött a kollégája az alkoholtól.
Először belement a tesztbe, de aztán mellébeszélt, meg ügyvédet akart.
De még adtak neki 20 percet, meg még 20 percet. De beszélgettek a rendőrök kint hogy az időt húzza hogy lemenjen az alkoholszintje és alacsony értéket fújjon... Addig szórakozott, míg megunkták a rendőrök és megjelölték a jelentésükben hogy megtagadta a tesztet.
Aztán bevitték a fogdába.
És most jön a lényeg: egy hegyolmlásnyi bizonyíték, súlyos dolgok amiért egy átlag civilt évekre elásnának. Ott kezdődik hogy ilyen helyzetben, 18 évre bevonják a jogsit is. Részegen, kifeküdve, megtagadta az együttműködést, ráadásul fegyver is volt nála így berúgva? De mi történt? Egyszerűen ejtették az egyészet, sőt! Titkosítátották a bírósági dokumentumokat! Jó pár éve fordítgatom ezeket a videókat, de hivatalos titkosítással még nem találkoztam.
Ez azt jelenti hogy nyakig korrupt a sheriff, meg a bíró, meg az ügyész, meg mindenki.
És értitek, ezek UTÁN nem sokkal ez a rendőr megcsinálta azt az agysérült rokkant férfivel amiről tegnap írtam.
http://tuleloblog.blogspot.com
https://www.facebook.com/Túlélõblog-192123530821899/
Adakozás tárhelyre/domainre (PayPal): http://magyarprepperforum.us/donations/adakozas_MPF.htm
MagyarPrepperForum Discord chat: https://discord.gg/Rja2yhQZd2