Optimista, realista, pesszimista. Minek tartod magad?

[TMIB]

8-10 éve a szülõvárosomban egy kerti paetyn voltam. Volt ott egy fiatal pár. Látásból ismertem Õket.
Vállalkozott a srác, a csaj otthon volt a két gyerekkel. Szép új ház, két autó, évente 2 külföldi nyaralás.
Volt bennem egy irigység, hogy nekem miért nincs ilyen "szerencsém"?!?!
2 év múlva újra találkoztunk! A srác vállalkozásának felmondott a fõ megrendelõje és nem tudta fizetni a hiteleket, ment a ház, autój, nyaraló, stb. Maradt egy 70 m2-es albérlet és alkalmazotti meló mind a kettõjüknek.
Azt vontam le belõle, hogy nem kell irigykedni a lászatra...

Tücsök és hangya esete. Jól ment neki, takarékoskodás helyett pocsékolt, aztán amikor szûkös idõ következett akkor mindent elbukott és nem volt tartaléka amivel átvészelhette volna a szegényes idõszakot.

[Sztoikus]

Nem tudtam szavazni, mert olyan opció sajnos nincs, hogy „sztoikus”... Ehhez talán a realista áll a legközelebb, de még az is rém távol van.

[Sztoikus]

Asszem meg is világítom nektek, miért nem tudok szavazni e kérdésben. Korábban írtam egy könyvet a sztoicizmusról, s abban kifejtettem, a sztoicizmus nem besorolható az optimista-pesszimista skálába. Idézek e könyvből:


Vesz a pesszimista is és az optimista is egy-egy kosár almát. A pesszimista minden nap megeszi a legrosszabbat, nehogy ráromoljon a kosár alma, vagy legalábbis néhány belőle. Így eszik meg a pesszimista egy kosár rossz almát.
Az optimista mindennap megeszi a legjobb almát. Így eszik meg az optimista egy kosár jó almát.

Jópofa vicc, tényleg. Nekem is tetszik. De hiába tetszik, attól még alapvetően HAZUG vicc, s amiatt az, mert megtévesztő módon azt próbálja sugallni, mintha a pesszimista ember almaevési stratégiája hátrányosabb volna az optimistáéval szemben. Holott végezzünk csak el egy számítást! Tegyük fel, a „kosár” alma csak 3 darabból áll. Ez leegyszerűsíti a számítást, s az almák konkrét darabszámának nincs jelentősége úgyse. Tételezzük fel, hogy naponta mindegyikük pontosan 1 darabot eszik meg, és hogy az almák egyforma sebességgel romlanak, méghozzá úgy, hogy számszerűsítve, minden nap minden alma 10 százalékot romlik minőségben. Tegyük fel, a 3 alma eredetileg 100, 70 és 30 százalékos minőségű volt. Ekkor az optimista az első nap megeszi a 100 százalékos almát. A második nap megeszi azt az almát ami az első nap 70 százalékos volt, de ma amikor eszi, már csak 60 százalékos. A harmadik nap azt eszi ami az első nap 30 százalékos volt, de ma már csak 10 százalékos. Adjuk össze ezeket a számokat, s kiderül, hogy az optimista összesen 100+60+10=170 „minőséget” evett az almából (akármit is jelentsen ez).
Nézzük meg most a pesszimistát! Ő mindig a legrosszabbat eszi ugyebár, azaz nála a számítás így alakul: 30+60+80=170, azaz Ő IS pontosan 170 „minőséget” evett összesen!
A két stratégia közt tehát nincs érdemi különbség, az egyetlen eltérés az, hogy az optimista stratégiát követve eszünk majd különösen jó falatokat (almákat), és különösen pocsékokat is, míg a pesszimista stratégia során az amit eszünk, végig sokkal közelebb lesz valamiféle „átlagos” értékhez, azaz kisebbek lesznek a minőségi ingadozások. Nincs logikai alapja annak, miért kéne bármelyik stratégiát előnyösebbnek tartanunk.

Mi ezzel szemben a sztoikus megközelítés? A sztoikus előszöris elkezd gondolkodni:
—Hm... Itt ez a nagy kosár alma... Nem tudom megenni mindet egyszerre. Mit tegyek, hogy minél kevesebb romoljon rám, azaz hogy a lehető legjobb almákat ehessem a lehető legtovább?
Követve a Premeditatio Malorum elvet, a sztoikus elképzeli amint ráromlik az összes alma, vagy legalábbis jó sok belőle. És igyekszik felkészülni ezellen! A felkészülésnek pedig számos módja létezhet ebben az esetben. Például, kiválogatja azokat az almákat amik hibátlannak tűnnek, s így vélhető hogy nagyon sokára romlanának csak meg, ezeket félreteszi hogy majd ezekből eszik (azaz csupa 100 százalékos, vagy ahhoz közel álló épségű almát), s a többi almát BEFŐZI... Vagy vékony szeletekre vágva megszárítja... Vagy szörpöt főz belőlük... Vagy szétdarabolja, s megerjeszti almaecetnek (azt én is nagyon szeretem, rendszeresen iszom almaecetet, de nem veszem pénzért, hanem magam erjesztem almából, minden tartósítószer vagy vegyszer nélkül). Vagy azt is megteheti a sztoikus, hogy a kicsit is hibás almákból egyszerűen kivágja a kis romlott részeket. Ez nem ér annyit mint a befőzés, szárítás, stb, de azért akkor is biztos, hogy így az almák később fognak megromlani, mint ha nem végezné el rajtuk ezt a „műtétet”.
A sztoikus tehát nem pesszimista, de nem is optimista. A sztoikus, az egyszerűen sztoikus és kész, ami azonban ekvivalens azzal, hogy HASZNÁLJA AZ ESZÉT, tehát egy efféle almafalatozási kérdést nem szűkít le olyan primitív alternatívákra, hogy „a jobb almákat egyem vagy a rosszabbakat”. Ez az óvodás gyermekek értelmi szintje lenne, és hát egy sztoikustól azért elvárható, hogy ennél azért valamicskét magasabb szinten álljon.