0
Én tapasztalatból mondom, mivel köztük élek, a mai fiatalokban nincs tisztelet, a mai fiatalokat csak a félelemmel lehet kordában tartani.
Én alapjában olyan ember vagyok, aki hiszek a jóban és tisztelek másokat, és egy emberi kapcsolathoz úgy állok hogy meglegyen a kölcsönös tisztelet, mert én szó szerint utálom ha valaki tiszteletlen.
Fõleg a gazdagabb réteg gyerekei akik tiszteletlenebbek, ezek a Justin Bíbör típusuak, meg ez az "új" irányzat a páwák, lényegében akik el vannak kényeztetve. Vagy a másik pólus az a legszegényebbek közül kerülnek ki akik nagyrésze cigány származásu, de ezek simán csak állatiasak, de ez csúnya szó inkább mondom azt hogy tudati kontroll nélkül cselekszenek, és nem tisztelik az élõlényeket. A középosztály sem marad ki a jóból, mert itt is már elég jól élnek az emberek(ahhoz képest), a gyereknek sokszor már itt sem kell semmit csinálnia megkap mindent, és elkanászodik.
Azt nem lehet mondani hogy valamelyik kaszt fiataljai jobban elkanászodtak volna, nem lehet szerintem sorrendet felállítani, de az egy trend hogy, komoly változásokon mennek át fiataljaink ez elmult idõkben, ez legfõképpen a tömegkommunikáció elterjedése tette lehetõvé meg a nyugati média betörése, így ez a folyamat én szerintem a rendszerváltásig vezethetõ vissza.
A segítõ szakmában ahol én vagyok ott ezt az új generációt csak úgy hívják hogy Y generáció. Jellemzõje hogy, már szinte rühellik az intézményrendszert, nagyon késõn válnak felnõtté van hogy még 30 évesen sem szakadnak le a családról. De ahogy egyre több az egyetemista is azok is 22-24 éves korukig bent maradnak az oktatási rendszerben. Jellemzõje még az Y generációnak, hogy elég jól értenek a számítástechnikai eszközökhez, mobilokhoz, nagyon korán elsajátítják ezek használatát. És másik fontos jellemzõjük hogy nehezen tudnak beilleszkedni új helyekre. És óriási a szakadék az idõsebb korosztályok és az Y generáció tagjai között gondolkodásmódban és értékekben.
Úgyhogy a kormánynak sok feladata lenne oktatás/nevelés terén.
Az ilyen videók meg csak romboló hatással vannak rájuk hogy egy vadparaszt osztja az észt, és konkrétan semmit nem támaszt alá tényekkel, csak a saját értékeit próbálja átadni ami nem biztos, hogy jó a fiataljaink számára, mert a mostani sokszor iránymutatás nélküli világban az ilyenek adják meg az irány. És én szerintem ma még nagyobb szükség lenne a vallásokra mint régebben, még ha nem is ért vele egyet mindenki, mert mi fontos ma? lóvé, testi egészség, meg a materiális javak, az hogy jó vagy rossz azt manapság sokan meg se tudják különböztetni.
Last edited by Daniui; 10-21-2013 at 07:56 PM.
| Thumbs Up |
| Received: 0 Given: 0 |
"Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek."
Veres Gusztáv
Üzentek a hõsök
1956 emlékére
Ellepte létünk a sok vörös maszlag
Tûrtük, csak tûrtük e rút pocsolyát
Éveken át majd’ megbénultunk benne
Kértük, reméltük Isten mosolyát.
Bûnösök lettünk, mert védeni mertük
Az õsi népet, a Kárpátokat
Idegen eszmék, idegen csatlósok
Fojtogattak és szórtak átkokat.
Õk a szívünkbõl kiölni akarták
A nemzeti érzést és a hitet
Romba’ hevert már a Mária templom,
És belesápadt a Városliget.
Rabszolgamódra csak vontuk a jármot
Az embertelenség vad ugarán,
Egyszer azonban felpattant a béklyó
Ösztönös õszünk reménysugarán.
Hû fogadalmunk, hogy tûrni nem fogjuk
A hódoltságot egy életen át
Inkább mi vesszünk, mintsem hogy a nemzet
S mégis kivívjuk népünk igazát.
Társak a bajban, mind egyet akartunk
Mind, ki magyar volt, egymásra talált
Szerteszét zúztuk a vérvörös bálványt
S harcolva vettük a hõsi halált.
Reménysugárból szép magyar szivárványt
Szõtt a mi lelkünk, lásd meg, Te Világ;
Tiszta szabadság lett földi jutalmunk
S nem voltunk szolgák egy életen át.
Nincs olyan jelkép még egy a világon
Mint a miénk, a lyukas lobogó
Nézzetek büszkén fel rá a magasba
Ha híva rivall a tárogató.
Last edited by fisligery; 10-23-2013 at 09:33 AM.
Most akadtam rá pár érdekes könyvre
Forradalmár elõdeink - 1970-es kiadás
Jan Kozák - A tajgán vadásztam 1977
Utóbbi a temészetbeni túléléssel kapcsolatosan érdekes lehet, akarom mondani: hasznos.
Last edited by BragBOL; 10-23-2013 at 02:29 PM.
| Thumbs Up |
| Received: 33 Given: 83 |
A mobiltelefongyártók hamis jelentéseket publikálnak, és eltitkolják azt, amit az orvosok és a biztosítótársaságok már tudnak: a mikrohullámú technológia többszörösére növeli a daganatok kialakulásának kockázatát.
Az RT engedélyével.
| Thumbs Up |
| Received: 1,063 Given: 1,079 |
Hogyhogy nem ír senki? Témaválság van?![]()
http://tuleloblog.blogspot.com
https://www.facebook.com/Túlélõblog-192123530821899/
Adakozás tárhelyre/domainre (PayPal): http://magyarprepperforum.us/donations/adakozas_MPF.htm
MagyarPrepperForum Discord chat: https://discord.gg/Rja2yhQZd2
| Thumbs Up |
| Received: 0 Given: 0 |
Én készülök a télre.
Fát aprítok, riasztót gyártok, nevelem a palántáimat.
És persze olvasom a fórumot![]()
| Thumbs Up |
| Received: 1 Given: 0 |
3 napom ment rá, hogy az egyik szobában rendet vágjak. 3 zsák szemét ment ki, lett hely az új cuccoknak
Viszont rendbe tettem egymás mellé a kajákat, felszerelés jellegû dolgokat, egyéb kellékeket, könyveket, és jól átláthatóak.
Ja meg volt egy kis családi élet, anyámtól valószínûleg +2kg-al jöttem el![]()
| Thumbs Up |
| Received: 1,063 Given: 1,079 |
Mi meg nézzük itt az egészségügyi biztosítást. 10 éve nem voltam orvosnál, de mégis fizessek egészségügyi ellátást? Ráadásul átszámítva évi 450.000 forintot? A semmire?A magánbiztosítós rendszer nem jó, de Obama nagy terve (Affordable Health Care - Megfizethető egészségügyi biztosítás) meg az hogy így szívasson? Azt mondták, hogy "Ingyen ellátás a szegényeknek." Az évi 2000 dollár mióta "ingyen"? Vagy mióta "megfizethető"?
Kíváncsi lennék hogy hogy hajtanak be 2000 dollárt csöveseken, meg segélyeseken.
http://tuleloblog.blogspot.com
https://www.facebook.com/Túlélõblog-192123530821899/
Adakozás tárhelyre/domainre (PayPal): http://magyarprepperforum.us/donations/adakozas_MPF.htm
MagyarPrepperForum Discord chat: https://discord.gg/Rja2yhQZd2
| Thumbs Up |
| Received: 33 Given: 83 |
Vannak ismerõs dolgok benne, amik még most is aktuálisak...
A KGB TITKOS DOKUMENTUMA
- A leigázás 45 alapelve, avagy hogyan bánjunk a bennszülöttekkel -
(olaszul/in italiano)
A következõ szöveg Lengyelországból származik. Az eredeti orosz nyelvû verziót Boleslaw Bierut, egykori lengyel köztársasági elnök dolgozószobájában találták meg. Az írás azokat az irányvonalakat tartalmazza, amelyeket a KGB Moszkvában székelõ centruma dolgozott ki Varsóban mûködõ sejtje számára. Hogy milyen úton-módon került ez a szöveg Bierut irodájába, nem tudni, de feltehetõleg nem kellett nagy vargabetût leírnia, tudniillik Bierut egyike volt a KGB háború elõtti lengyel ügynökeinek.
A hideg módszeresség, amellyel a KGB elõkészítette Lengyelország teljes mértékû alárendeltségét a szovjet nagyhatalom érdekeinek megdöbbentõ, minthogy ámulatot keltõ. Valamint felmerül óhatatlanul egy kérdés: a Budapesten mûködõ KGB-kirendeltség kapott-e ilyen vagy ehhez hasonló útmutatásokat?! Sajnos ez nem kizárt, ugyanis a Magyar Dolgozók Pártja ötvenes évekbeli és az MSZMP késõbbi gyakorlata alapjában véve nem különbözik ezen KGB-utasítás szellemétõl és alapelveitõl.
A szöveg lengyelül 1989. õszén jelent meg a Nowy Dziennik hasábjain. A magyar fordítás - a fordítók közlése szerint - a lehetõ legpontosabb, s hangsúlyozzák, hogy tekintetbe véve a szerzõgárda mivoltát, a stílus csinosításáról le kellett mondaniuk.
MOSZKVA 2. 6. 1947:
(Szigorúan titkos)
K. AA/CC 113
Utasítás NK/003/47
1. A nagykövetség épületeinek területén tilos a bennszülöttek soraiból általunk beszervezett informátorokat fogadni. Ezekkel az emberekkel való találkozásokat egy erre kijelölt szolgálat szervezi, a találkozók kizárólag nyilvános helyeken történhetnek. Az információkat a nagykövetség veszi át különleges szolgálatunk közremûködése mellett.
2. Fõként annak kell nagy figyelmet szentelni, hogy katonáink és a civil lakosság között semmiféle kapcsolat ne jöhessen létre. Megengedhetetlen, hogy tiszti kádereink a bennszülötteket azok lakásaiban látogassák, szintén megengedhetetlen egyszerû sorkatonák bennszülött nõkkel való érintkezése, megengedhetetlen katonáink és a bennszülött lakosság, katonaság közötti kapcsolatteremtés.
3. Meggyorsítani azon bennszülöttek likvidálását, akik Lengyelország Kommunista Pártjával, a Lengyel Szocialista Párttal, az interbrigadistákkal, a Lengyel Kommunista Ifjúsági Szövetséggel, a Hazai Hadsereggel, a parasztzászlóaljakkal és más társaságokkal és szervezetekkel állnak kapcsolatban, amelyek nem a mi kezdeményezésünk folytán keletkeztek. Ennek az ügynek az érdekében ki kell használni a fegyveres ellenzék jelenlétét.
4. Ügyelni kell arra, hogy minden fegyveres akcióban azok a katonák vegyenek részt, akik a Kosciuszko-hadseregbe [a Szovjetunió területén a Vörös Hadsereg oldalán harcoló lengyel hadsereg] való belépésük elõtt országunk [Szovjetunió] területén tartózkodtak. És elérni teljes megsemmisítésüket.
5. Meg kell gyorsítani az összes párt egy szervezetbe történõ egyesítését, ügyelve arra, hogy minden kulcsszerep olyan embereknek jusson, akik a különleges osztályunk szolgálatában állnak.
6. Egyesíteni az összes ifjúsági szervezetet, és járási vezetõktõl felfelé a vezetõ helyekre különleges szolgálatunk által jóváhagyott embereket kell helyezni. Még a végsõ egyesítés elõtt likvidálni kell a cserkészmozgalom ismert vezetõit.
7. Megszervezni és figyelni arra, hogy a pártkongresszusok küldöttei által megválasztott funkcionáriusok az elõttük álló teljes idõszakra ne tarthassák meg mandátumaikat. A küldöttek semmi esetre sem hívhatnak össze vállalatok közötti gyûléseket. Ha nincs más megoldás, és ha egy ilyen gyûlést mindenképpen össze kell hívni, el kell távolítani azokat az embereket, akik a koncepciók tervezésében és a követelések felterjesztésében aktivitást fejtenek ki. Minden elkövetkezendõ kongresszusra új küldötteket kell válogatni, csakis olyanokat, akiket különleges szolgálatunk szemel ki.
8. Különös figyelmet kell szentelni a szervezési képességekkel rendelkezõ és népszerûségre esélyes egyéneknek. Az ilyen embereket be kell szervezni, amennyiben ellenállást tanúsítanak, nem engedni õket magasabb posztra.
9. Elintézni, hogy az állami alkalmazottak (a biztonsági szerveket és a bányaipart kivéve) alacsony fizetést kapjanak. Ez elsõsorban az egészségügyet, a bíróságokat, a közmûvelõdési szférát, valamint a vezetõ beosztásban dolgozókat érinti.
10. Minden kormányszervbe, valamint az üzemek többségébe különleges szolgálatunkkal együttmûködõ egyéneket kell beépíteni. (A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül.)
11. Különleges figyelmet kell szentelni annak, hogy a bennszülött sajtó ne közölje a hozzánk szállított áru mennyiségét és fajtáit. Úgyszintén nem szabad ezt üzletnek nevezni. Ügyelni kell arra is, hogy a sajtó kiemelten írjon a bennszülötteknek kiszállított áru mennyiségérõl. Emellett meg kell említeni, hogy ez az árucsere-forgalom keretén belül történik.
12. Nyomást kell gyakorolni a bennszülött hivatalokra, hogy azon személyek, akik földet, parcellát, telket szereznek, ne arról kapjanak papírt, hogy tulajdonosok, hanem csak arról, hogy azt kiutalták.
13. A paraszti magángazdálkodással szemben olyan politikát kell folytatni, hogy a magángazdálkodás ráfizetéses legyen, esetleg minimális haszonnal járhasson. Ezután pedig el kell kezdeni vidéken a kollektivizálást. Amennyiben nagyobb ellenállás keletkezik, csökkenteni kell a termelõeszközök kiosztását, és növelni az állami beszolgáltatási kötelezettségek kvótáit. Ha mindez nem vezetne eredményre, meg kell szervezni, hogy a mezõgazdaság ne tudja fedezni az ország élelmiszerellátását, a hiányzó mennyiséget behozatallal kelljen pótolni.
14. Mindent megtenni annak érdekében, hogy a határozatok és rendeletek, legyenek azok jogi, gazdasági vagy szervezeti jellegûek, megfelelõen pontatlanok legyenek.
15. Mindent elkövetni annak érdekében, hogy az egyes ügyek tárgyalásával egyszerre több komisszió, hivatal és intézmény foglalkozzon, de egyikük sem hozhat határozatot, mielõtt a többiekkel nem konzultált. (Kivételt képeznek a bányaipart érintõ ügyek.)
16. Az üzemi önkormányzatok semmiféleképpen sem fejthetnek ki hatást az üzem tevékenységére. Kizárólag a határozatok teljesítésén dolgozhatnak.
17. A szakszervezetek nem szegülhetnek ellen az igazgatóság utasításainak. A szakszervezeteket más feladatokkal kell elfoglalni, úgymint a vállalati üdültetések szervezése, a nyugdíj- és kölcsönkérelmek elbírálása, kulturális és szórakoztató programok, kirándulások szervezése, a hiánycikkek elosztásának megszervezése, a politikai vezetés határozatainak és nézeteinek az igazolása.
18. Meg kell szervezni, hogy csak azokat a dolgozókat és vezetõket léptessék elõ, akik a rájuk bízott feladatokat példamutatóan végrehajtják, és akik nem hajlamosak azon problémák analizálására, melyek túlérnek tevékenységük határain.
19. Azon bennszülöttek tevékenységéhez, akik párt-, állami és gazdasági funkciókat viselnek, olyan feltételeket kell kialakítani, hogy azok alkalmazottaik szemében kompromittálják õket, és lehetetlenné tegyék visszatérésüket eredeti környezetükbe.
20. A bennszülött tiszti káderekre csak ott bízható felelõs pozíció, ahol már el vannak helyezve különleges szolgálatunk emberei.