Airsoft

[A. L. Ias]

Csatlakoznék a csapathoz, mint külsõ megfigyelõ vagy fegyvertelen túsz. Nem tehetek róla, pacifista vagyok... És aki ezt vitatni meri, annak kitaposom a belét!!!!!

[A. L. Ias]

Oké találunk olyan programot hogy te se csak nézõ lehessél, pl. az üldözõk vs túlélõk, az mondjuk erdõs nagyobb terepen megtartandó program és inkább stratégiai jellegû, de amúgy jó dolog. Voltam már ilyenen én is fegyvertelen voltam akkor, és jó volt megvolt az adrenalin.

Köszi! Részint csak poénból írtam. A csapat, a hangulat, a stratégiai tervezés, az új infó, a tapasztalás érdekel. De nem vagyok kommandós alkat...

[fixy007]

Jó leszel medicnek fegyver nélkül. Igaz én ezt a posztot távcsöves, tuninngolt AUG-al nyomtam.

[A. L. Ias]

Túlélési helyzetben nem az fog számítani kommandós alkat vagy, vagy nem, az ellenség ezt nem fogja figyelembe venni, lényeg hogy megtegyél mindent az ügy érdekében, kicsit komolyra fordítva a szót. De oké remélem összejön annyi ember hogy tudjunk szervezni valamit.

Rajtam nem múlik, ott leszek!

(Nem a testalkatomra gondoltam, bár az sem az. A mentalitásom, a hozzáállásom nem kommandós. Egy forró helyzetben nem az elsõ sorban verekednék, hanem hátulról, diszkréten dobálnám a Molotov koktélt)

A medic szerep jó. Gondolom mindenki toroklövést kapna, amit alkohollal kellene kifertõtleníteni belülrõl is.

[TMIB]

[Mizu]

Szép-szép, csak ez nem Airsoft lövedékek nyomai, hanem (szerintem) rovarcsípés.

[Grafitos]

vagy csenál

[TMIB]

[Zacskóbicska]

Ezért szoktam én mondani, kár az airszofttal sz@rakodni. Ott a jó öreg csúzli. Az is okoz ilyen sérülést simán és sokkal olcsóbb, környezetbarátabb az "üzemeltetés".

[Amatorpe]

Sokat gondolkoztam, hova való, de mivel még nem volt ilyen jellegû tapasztalatom, szerintem nyugodtan vehetem a felkészüléshez, sok tapasztalattal lettem gazdagabb.

Sajnos nem sok idõnk maradt élvezni a természet csodáit… A szektor túlsó felén fegyveresek tûntek fel, szándékuk felõl kétséget sem hagyva. Az erdõ fái nem nyújtottak megfelelõ védelmet, ezért a közeli romokhoz rohantunk. Reméltük, hogy még idõben fedezék mögé bújhatunk. Az ellenséges csapat a mozgása alapján nem olyan zöldfülû kezdõkbõl állt, mint a miénk. Öten, talán hatan lehettek, némán, gyakorlottan mozogtak. Létszámilag kiegyenlített, de profizmusukat tekintve elõre eldöntött csata lesz. Mire sikerült elhelyezkednünk, õk már le is adták az elsõ lövéseket. Magunkban elátkoztuk a kiképzõtisztet, aki szerint „nem kell aggódni, ezen a részen soha nem történik semmi, most sem lesz baj”… Hát persze, csakhogy Murphy törvénye erõsebbnek látszik, mint a kiképzõ szava. De most már mindegy, hiszen ez itt a kõkemény valóság, ahogyan azt minden, a fedezékünkbe fúródó lövedék is alátámasztani látszik. Most mi legyen? Tanácstalanul nézünk egymásra, ez már a vég? Ekkor a csapat egyetlen tapasztalt tagja kézjeleket int felénk. Hogy is volt a kiképzésen? Kettõ 11 óránál, egy 12 óránál, 2 valahol jobbra. Hiába, mindent õ se láthat. Talán csak öten vannak, talán a hatodiknak sikerült kijátszania a figyelmét… Nincs idõ megkérdezni, mert máris viszonozza a tüzet fedezéke mögül. Ez egy kis lelket önt belénk, talán mégis van némi esélyünk… De jó lett volna komolyan venni a kiképzést!

A következõ pillanatban ordítás odaátról, úgy látszik akárhányan is jöttek, most már eggyel kevesebben vannak. Mire észbe kapok, már féltérdre ereszkedve adom le a lövéseket, nem is annyira konkrét célra, inkább csak össze-vissza, hátha valamelyikük hibát vét, kibújik a fedezéke mögül. De nincs szerencsém, senkit sem látok, és egy sorozat majdnem lekaszál… Azonnal visszahúzódom a fedezékem mögé. Francba! Hiszen az én fegyveremen is van sorozatlövés-mód! És ekkor valami elkattan, valami beindul, mintha mélyen egy gépezet lett volna elrejtve, ami idáig várta, hogy életre kelhessen… Az adrenalin dolgozni – mit dolgozni, tombolni kezd bennem! Hirtelen lelassul a világ, a gondolatok tisztábbá, az érzékek élesebbé, az ösztönök kifinomultabbá válnak – és már rohanok is az elõttem lévõ sánchoz. Ez kisebb ugyan, de ad valamennyi védelmet. Ahhoz épp eleget, hogy fedezzem a társam, aki szintén elõrébb kíván törni. Lövések minden irányból, igazi káosz kezd kialakulni, vajon az ellenség tudja, hogy hol vagyok? Talán még nem, ezt muszáj kihasználni, az egyik kis résen keresztül kémlelek ki, és észreveszem az egyik támadót. Nem váratom sokat, ha már megmutatta magát, beleeresztek párat… Találat! Jó lenne tudni hányan maradtak. És mi hányan maradtunk? Csak most tudatosul bennem, hogy ketten közülünk a fûben fekszenek, nem mozdulnak… Hogy csak sebesültek vagy utolérte õket az elkerülhetetlen nem lehet megmondani. Fegyveremet a fejem fölé emelve vakon lövök ki a fedezék takarásából, ezzel meglepve a behatolókat, az ellenséges tûz abbamarad. Már nem én irányítom a testemet, belül a harci gépezet adja a parancsot: Ugrás! Futás! Mire észbe kapok már a következõ romnál vagyok, épp csak annyi idõt töltve mögötte, hogy lélegzetem valamennyire csillapodjon, majd kihajolva leadok pár sorozatot. Tudatosul bennem, hogy kevesebb lövést hallani, ezek szerint mindkét csapatban vannak veszteségek. Szerencsére nem vagyok egyedül, bár nem látom, de hallom, hogy valahol velem egy vonalból épp leadnak egy sorozatot. Mozdulj! – szól a belsõ hang, és én rohanok a következõ halomig. Kissé messzebb van, mint az eddigiek, de ha elérem, jobb rálátásom lesz a területre, és biztosabb fedezékem. Már csak két méter hiányzik, amikor egy fegyver csöve néz velem farkasszemet... Talán még van esély, talán nem vet észre, õ is csak vaktában lövöldöz! De amikor egymás után érnek a találatok, már rájövök, hogy hiba volt kimozdulni, hiba volt ekkora távolságot bevállalni, hiba volt hibázni…

Ahogy a földön fekszem, szemem az égre szegezõdik. Lassan elengedem a fegyvert, elengedem a múltat, elengedem a jelent… Mindent, már csak az a pár pillanat számít, amikor az ellenség fölém lép, és kezét nyújtja felém: Legközelebb gyorsabb leszek! -mondom, majd segítségével felállok, és térfelet cserélünk…

Hát ilyen volt életem elsõ airsoft-kalandja…

A pálya:
IMG_8761_2_800.jpg
Amikor az ellenség szorít sarokba minket (ez volt az elsõ menet):
IMG_8843_2_800.jpg
Félénken kimerészkedünk:
IMG_8871_2_800.jpg
Itt már kezdjük felvenni a ritmust:
IMG_8874_2_800.jpg
Itt pedig már támadunk is:
IMG_8898_2_800.jpg
Ilyenekkel is lõttünk:
IMG_8925_2_800.jpg
Védõfelszerelés - nagyon fontos!:
IMG_8927_2_800.jpg
És végül a két bátor önkéntes, akiket az ellenség küldött ránk, hogy beépülve csökkentsék harci kedvünket és célzásunkat, de pont ellentétes hatást értek el vele - jól elláttuk a bajukat :
IMG_8933_2_800.jpg