Nõi és férfi szerepek a családban és a társadalomban

[A. L. Ias]

A gyengébb, az vajon egy erõs nõnél gyengébb férfi, vagy pedig a többi férfinál gyengébb férfi?

Én úgy értettem, hogy az adott nõnél, a párjánál gyengébb. Ha a többséghez (a többi férfihoz, sõt a nõk nagyobb csoportjához is akár), az átlaghoz viszonyítva lenne gyengébb, akkor mondanám rá, hogy gyenge.

Kívülálló szemében ez elnyomás marad, bár ezt kívülrõl pontosan nem lehet megismerni, hogy melyik fél miként éli meg.

A kívülálló szemében. Pontos megfogalmazás. Ezért is akartam árnyalni a képet, leírni egy nem terroron, hanem dominancián alapuló kapcsolatot. Azért fogalmaztam neked így a mondandómat, mert írtad, hogy éltél olyan nõvel, aki szerette az irányítást, ha jól értettem. Te már láthattál ilyen kapcsolatot belülrõl.


<OFF>
Nem akarom ebbe az irányba terelni a témát, csak az évtizednyi IT tapasztalatod miatt hoztam fel példának.

Ha jól emlékszem az egész tcp/ip kapcsolat egy kézfogással kezdõdik, amiben megegyeznek hogy milyen szabványokat alkalmaznak, tehát nincs igazán elnyomás.
Elnyomás lehet pl egy alkalmazás és egy oprendszer között. Te hiába próbálod meg a legkiválóbb linuxos csomagokat felnyomni a win7-edre, ha az csak a wines futtatható állományokat kezeli.
Valójában az oprendszer elnyomja a felhasználót, meg az alkalmazást is, hiszen õ dönti el, hogy mit tudsz telepíteni

Én pedig úgy emlékszem (bár nem tudom, csak tanítom), hogy a TCP kapcsolat alapadata a forrás és a célport. Hiába akarod letolni a http kérést a szerver torkán a saját magad által választott porton, ha az csak a szabvány 80 vagy 443 porton fogad kéréseket. De ha a szerver saját szabályai (konfigurációs állománya) szerint ettõl eltérõ portokat alkalmaz, akkor csak azokon ért. És ez még csak az elsõ 32 bit volt az egész csomagból. Boncolgathatjuk tovább a fejrészt, a lényeg: a kliens csak kérhet, a szerver pedig dönt a kérés kiszolgálásáról.
A példa pedig pont arról szólt, hogy ez egy hierarchikus kapcsolat, de mégsem elnyomó. Van egy külsõ szabálykeret, a http protokoll, van egy belsõ szabálykeret, a kiszolgáló konfig, és ehhez alkalmazkodva a böngészõ megkaphatja amit kér.
Az operációs rendszer példája jó az elnyomóra, ha a cél a program futtatása, akkor használd az adott szoftver Windows-os változatát.
</OFF>

[kheopsz]

Én úgy értettem, hogy az adott nõnél, a párjánál gyengébb. Ha a többséghez (a többi férfihoz, sõt a nõk nagyobb csoportjához is akár), az átlaghoz viszonyítva lenne gyengébb, akkor mondanám rá, hogy gyenge.


A kívülálló szemében. Pontos megfogalmazás. Ezért is akartam árnyalni a képet, leírni egy nem terroron, hanem dominancián alapuló kapcsolatot. Azért fogalmaztam neked így a mondandómat, mert írtad, hogy éltél olyan nõvel, aki szerette az irányítást, ha jól értettem. Te már láthattál ilyen kapcsolatot belülrõl.


<OFF>
Nem akarom ebbe az irányba terelni a témát, csak az évtizednyi IT tapasztalatod miatt hoztam fel példának.

Én pedig úgy emlékszem (bár nem tudom, csak tanítom), hogy a TCP kapcsolat alapadata a forrás és a célport. Hiába akarod letolni a http kérést a szerver torkán a saját magad által választott porton, ha az csak a szabvány 80 vagy 443 porton fogad kéréseket. De ha a szerver saját szabályai (konfigurációs állománya) szerint ettõl eltérõ portokat alkalmaz, akkor csak azokon ért. És ez még csak az elsõ 32 bit volt az egész csomagból. Boncolgathatjuk tovább a fejrészt, a lényeg: a kliens csak kérhet, a szerver pedig dönt a kérés kiszolgálásáról.
A példa pedig pont arról szólt, hogy ez egy hierarchikus kapcsolat, de mégsem elnyomó. Van egy külsõ szabálykeret, a http protokoll, van egy belsõ szabálykeret, a kiszolgáló konfig, és ehhez alkalmazkodva a böngészõ megkaphatja amit kér.
Az operációs rendszer példája jó az elnyomóra, ha a cél a program futtatása, akkor használd az adott szoftver Windows-os változatát.
</OFF>

Ahá, tehát akkor az adott nõnél gyengébb, így az a férfi lehet erõs fickó egy nagyon erõs nõvel, vagy lehet egy átlagos férfi egy erõs nõvel.

Jól értettem, éltem olyannal, aki szerette az irányítást, és az is igaz, hogy az nem volt elnyomás.
Én mindig próbáltam kooperatív lenni, ötleteket kiszedni belõle, vagy akár a véleményét kérdezni, általában az lett belõle, hogy "te tudod", "nekem mindegy", "döntsd el te".
Így ez elég rövidre sikerült ez a dolog, mert nem igazán voltunk egy hullámhosszon, talán azt is mondhatnám, hogy egy kicsit unalmas volt egy idõ múlva.
De ha jól hallottam, végül talált magának egy olyan fickót akinek ez megfelel.

OFF
Jaj, inkább ne boncoljuk tovább, nem voltam oda se a csomagok felépítéséért se a tcp ip rétegekért
Már inkább meg sem kérdem, hogy hol tanítasz Még az is lehet, hogy ismerlek/ismertelek.

Na, legalább abban megegyeztünk, hogy az oprendszer elnyomó. Igen, azt gondoltam, hogy használhatom a windowsos verziót, de ezt tipikus példája is annak, hogy sok windowsos programnak viszont nincs linuxos megfelelõje. Talán ezért sincs még akkora térnyerése a linuxoknak, mert felhasználóból kb 3féle van: 1. netezõs-neki jó a linux, ha jól állítod be, 2. játékos-hát, szerintem a wine és társai még nincsenek olyan szinten, hogy minden játékot tudj futtatni, nem is lesznek, 3. irodista-"Hol a word? De ez nem a word, ez egy másik. Én a wordot ismerem!"

OFF-OFF

[astonferi]

szerintem erre a kérdés körre sokkal több idõt és energiát fecséreltettek mint aminnyit kellett volna.
a nõ az nõ a férfi pedig férfi mindkettõ más bizonyos területen, másként él meg, és reagál dolgokra. mindkét nemnek megvan az erõssége és gyengesége. alá és fölérendelt szerepekrõl beszélni felesleges hiszen egy társas kapcsolat egymás kiegészítésérõl és elfogadásáról szól.
párt sem találsz elsõre, sõt másodikra sem, pont emiatt. ( nem tudsz minden nõt megdugni de törekedni kell rá - tartja a mondás )
ez egy türelem játék a határok feszegetésével és a másik tiszteletben tartásával, olyan mint a perverzió az is egy élvezet de csak amíg mindkét félnek jó amit csinál és ismerik a határokat.

[kheopsz]

Kedves MREVOLUTION

Mint már távolabb is említettem, a két nézõpont tökéletesen ellentétes, s így sosem fogjátok ebben megérteni egymást.

Értem, hogy mire célzol a nõk jogaival kapcsolatban, és zavar engem is, hogy bizonyos országokban hogy bánnak a nõkkel.
(persze ehhez hozzá lehet tenni, hogy az emberek úgynevezett szavazati joga sz*rt sem ér, tökmindegy, hogy férfi vagy nõ az illetõ)
Így van, ez sajnálatos, hogy az ember még mindig milyen ostoba korlátolt lény. Ha csak körülnézel, mi és hogyan mozgatja a világot, tudod, hogy igazam van.

És mivel én is ostoba és korlátolt vagyok, fenntartom magamnak a kategorizálás jogát (ha nem tudod mi ez, elmesélhetem, de valamelyik topicban már leírtam).
Nálam az emberek 99,99999... %-a 3. kategóriába esik.
Azaz egy Abu-Dhabiban, Kínában, vagy éppen New Yorkban, Bécsben, Salgótarjánban élõ ismeretlen nõ (vagy akár férfi,gyerek, idõs tökmindegy) sorsa számomra teljesen lényegtelen
(ahogy hétkilenced mondaná: Érdektelen)
Hívhatsz érzéketlennek, és minden másnak, de ez van.
Ha csak most akár kinézek az ablakon, és ott megy egy ismeretlen hapsi, akit két utcával arrébb elüt egy busz, és aztán a helyi hírekben megjelenik, hogy xy 23 éves lakost elütött egy busz, bennem annyi lesz: "Na tessék."

Igen tiszteletre méltó, hogy más nõk jogaival foglalkozol, de az az igazság, hogy az emberiségnek nevezett massza még nem érett meg a valódi, tiszta egyenjogúságra.

Henrietta nézõpontját nem fogod megérteni, és nem is kell, tiszteletben sem kell tartanod. Azt kell gondolni:" Ha neki ez így jó, az az õ dolga. " Kész.
Érted? Érdektelen, hogy mit gondol, s már bocsánat mindenkitõl, de érdektelen a sorsa is.
Ez kicsit felháborítónak hangzik, de ha én vagy bárki más eltûnik a fórumról, esetleg egyszer kétszer feltûnik egy olyan kérdés, hogy "mi van xy-al?" annyi lesz rá a válasz, hogy "nem tudom". És ezzel le lesz zárva. Itt a legtöbben 2. kategóriás emberek vagyunk egymásnak, bár igen sok a 3. kategóriás is. Azaz nem érinti meg mélyen a másikat a sorsunk.

Neked egyvalaki boldogságát kell magad elõtt tartani: Saját Magadét. Te vagy a 0. kategória, azaz Saját Magad.
S amit találsz valakit, akivel egyenjogú leszel, stb, azzal már könnyebb lesz küzdeni a nõk általános jogáért, ha még akkor ez eszedben lesz egyáltalán.

---------------
Én úgy vélem a két nézõpont további ütköztetése szinte értelmetlen, hiszen ez a két nézõpont oly távol áll egymástól, hogy nem fognak ütközni soha.

A valós vagy vélt sértéseket (nem tudom, bár láttam néha éles dolgokat) meg szépen le kell rendezni.
Te nem vagy csõd, mert haladó, intelligens gondolkodású vagy, az hogy még nem találtál hapsit, az nem a te hibád, hanem a hapsiké.
Henrietta sem csõd (bár te ezt nem mondtad neki), hiszen õ meg megtalálta a számítását egy magának tetszõ helyzetben egy magának tetszõ párral.

[kheopsz]

Kedves Kheopsz!

Értem, amit írsz.

Kedves MREVOLUTION,

Helyes!

Más:

Lehet, hogy A. L. Ias nagyvárosi és esetleg pesti, és ezért nem érti a többgenerációs családi házak létét, létjogosultságát.
Én abban nõttem fel, sõt ahogy így visszaemlékszem a szülõutcámra, az egész utca ilyen többgenerációs házból állt, még a szomszédosak is.
Ez anno így volt ésszerû. Nagyszülõknek megvolt a telke, felhúztak rá egy házat, s mi a legokosabb, ha a gyerek (egyik vagy másik, háztól függõen) odaköltözteti az asszonyt/férjét, s felhúznak a másik ház mellé/másikra még egyet.
A nagyszülõk vigyáznak a gyerekre, ha beteg, gondozzák az állatokat, felsöprik a járdát.
Csak egy példa, én jártam bölcsibe, tesóm nem, mert akkor már nagyszülõk nem dolgoztak, tudtak rá vigyázni.
És mégis én vagyok az antiszociális, embergyûlölõ, s nem õ.

Ha a viszony jó, akkor nincs szükség komoly papírozásra sem. Ez olyan, mint a házassági szerzõdés: "A házasságunk örökre szól, szerelem meg minden, de ezt írd alá, mert enyém lesz a kocsi a végén"
Milyen baromság az? Meg lehet írni, de akkor már alapvetõ bizalmatlanság van.

Talán az egyik legszebb példa lenne az egyenlõségre,õszinteségre és bizalomra, hogy közös a bankszámla, a leveleket az nyitja ki, aki elsõnek hazaér.
Bár lehet, hogy valakinek ez túl misztikus, és abszolút szabadságvesztõ, ne felejtsük el, hogy ez az én véleményem, talán másnál ez másképp mûködik, s neki az megfelelõ.

Példa: lehet, hogy valaki imád szombaton vasárnap (ha nem dolgozik) 10ig aludni. Én már 7kor fent vagyok, pedig nem vagyok irodista.
Két különbözõ életstílus. Én nem fogom megérteni, hogy mért jó az, ha valaki hajnalig iszik, ordítozik egy diszkóban, hogy délután ébredjen, más nem fogja megérteni, hogy miért jó az, hogy nekem megfelelõ idõben lefekszem és korán kelek.


ui: bár a házasságban én az egyenlõség híve vagyok, a politikában én inkább egyfajta diktatórikus, feudális de mindenkire érvényes törvényes rendszert képzelek el. A demokráciát rossznak tartom.
Míg lehet, hogy A. L. Ias és Henrietta pedig szívesen szavaz(na) a különbözõ demokrata, vagy akármilyen szabad, stb csoportokra.

[A. L. Ias]

Amennyiben számodra az a megfelelõ, hogy Te vagy az irányító, sehol sincs baj.
Sajnálom, hogy nem volt érthetõ, hogy ahol valaki irányít, ott a másik az alárendelt. S én pontosan ezzel nem értek egyet.

Nem vagyunk sem jobbak, se rosszabbak a másiknál, s az egyik embernek nem kell irányítania a másikat, legalábbis szerintem.
Hiszen hogy jön egy ember ahhoz (legyen akár nõ, vagy férfi), hogy irányítsa a másikat?

Értem én, hogy azt mondod, hogy a férfiak felelõsnek érzik magukat a családjukért, hogy az õ felelõsségük, ezért nekik kell irányítani.
Viszont azt elképzelhetetlennek tartod, hogy a mai világban két ember megosztva a terheket együtt haladjon elõre, együtt viseljék a terheket?

Amikor olyan a gazdasági helyzet, hogy a férfi, (bárhogy is szeretné) már nem tudja egy fizetésbõl fenntartani a családot, akkor miért nem lehet levetkõzni ezeket a hülye (bocsánat) berögzöttségeket és megosztani a terheket, mind anyagilag, mind lelkileg?
Amikor a mai világban senkire sem nehezõdik olyan szintû elvárás a házasságkötést illetõen, mint mondjuk régen, szerencsére eldönthetik a párok, hogy hogyan kívánják kialakítani az életüket, szeretnének-e gyereket, vagy sem, dolgozzanak-e mindketten, vagy megengedhetik maguknak, hogy csak az egyik dolgozik.
Ha akarnak kiköltözhetnek a pusztába, s élhetnek áram nélkül, ha akarják belvárosi lakást vesznek.
Nem véletlenül kell a házaspárok mindkét felének az aláírása pl egy hitelfelvételhez, mert közösen vállalják.

Attól tartok leírhatom újra és újra, de sosem fogunk dûlõre jutni. Sajnálom, ha nem érted, mire gondolok.

Úgy tudtam, hogy egy ideje már a jelen korról beszélünk, s nem a paraszti életrõl, elnézést, ha ez nem volt világos.

Véleményem szerint az egyik ember teljes joggal irányítja a másikat, ha az arra vágyik. Így mindketten megkaphatják azt a másiktól amit szeretnének.

Miért tartanám elképzelhetetlennek? Nem azt írtam, hogy csak a férfi érez felelõsséget a családja iránt. Az én szemléletemben a férfi vállalja a "nagyobb" és globálisabb felelõsséget, a nõ a "kisebb" (részletekbe menõbb) és lokálisabb (háztartás, gyereknevelés) felelõsséget. Nem egyenlõ a felelõsségvállalás. De egyik sem fontosabb a másiknál a család egységének szempontjából. Más habitust, más képességek kíván.

A mai világ már másabb szemléletet, megváltozott családmodellt kíván. Le lehet vetkõzni ezeket a "hülye berögzõdéseket", meg is problémákat, de sokkal többet szül. A családok mostani állapotából látható, hogy ez nem igazán mûködõ modell. Ezért mondom/mondjuk, hogy a régebbi jobb volt. Miért is kell kétkeresõs családmodell? Több legyen a jövedelem, több legyen a fogyasztás. Ha több a potenciális munkavállaló, akkor elértéktelenedik a munkaerõ.
A hitelfelvételnél nem csak a házaspároknak kell közösen aláírni és nem a házasság miatt. A felvett hitel nagysága miatt szükség van mindkettõjük keresetére a hitelbírálat sikerességéhez. Így együtt vállalják a visszafizetés felelõsségét. Nem házaspárként írják alá, hanem adóstársként.

Tehát jól értem, hogy a férfinak kell beosztania a kereseteket?
Hívhatsz feministának, vagy bármi másnak, de ha a leendõ férjemnek oda kellene adnom a fizetésem, hogy õ visszaoszthasson nekem belõle valamennyit, nemhogy férjhez nem mennék soha, de úgy menekülnék az ilyen férfiaktól, hogy meg sem állnék a Fiji szigetekig. Már ha meg nem sértelek.

Megint csak a saját félelmeidet és elõítéleteidet vetíted bele a kérdésbe.
A férfi szava a döntõ a kereset fel(!)osztásában. És ez nem jár feltétlen azzal, hogy a nõnek egy fillért is adnia kelljen a férfinek. Vannak bevételek és vannak kiadások, ezt osztja fel. Beosztja, hogy kinek a keresetébõl mit kell fizetni és kinek a keresetébõl mennyit és mire kell félretenni. Szó sem volt leadott pénzekrõl.

Elképzelhetetlen számodra, hogy közösen állják a rezsit, hitelt, a csõtörést, az autójavítást (arányosan a fizetéshez mérten) közösen raknak félre, de a többi (ami ugye nem túl sok, ha egyáltalán ezeken kívül marad bármi is) az ott marad annál, aki kereste, s ki-ki abból rendezi a maga kis dolgait.
Pl. a férfi abból hívja meg sörözni a haverjait, a nõ abból vesz szennylapot, vagy körömlakkot (már aki él ilyenekkel)?

Mint fentebb olvashattad, nem tartom elképzelhetetlennek. Amiért külön vette az a zárójeles megjegyzésed. Mit jelent ez az "arányosan a fizetéshez képest"? Te 20%-kal többet keresel, te többet fizetsz a villanyszámlába? Vagy te többet eszel, te többet adsz a kosztpénzbe? Te sûrûbben zuhanyzol vagy hosszabb a hajad ezért többet adsz a vízdíjba? Ebben az olvasatban nekem ez nem párkapcsolat, hanem gazdasági alapon nyugvó egymás mellett élés.

Az ideális családmodellt vázoltam fel számomra.
Senki sem beszélt szomszédok házasságáról, sem arról, hogy nekem kellene irányítani bárkit is.

Ha nem, hát nem. Csak te szeretnéd, ha "miattad" (a te ideálod szerint) a két szülõ költözzön mellétek, ha õk is úgy gondolják. Te költöznél a gyermeked után, ha szeretné? És ha az összes (több, mint egy) gyermeked szeretné? Melyiket választanád? Nem kötekedés, csak az egyik gyenge pont

Továbbra is úgy gondolom, hogy számomra az lenne az idilli, ha bizony a "szomszédok" a szülõk lennének egyik és másik részrõl is.
Hogy most ez egy nagy házban, külön-külön elszeparált lakrészekkel, vagy egymás melletti kis házakkal lenne megoldva a saját földünkön, tök mindegy.
Az elõnye szerintem több lehet, mint hátránya.
Egyrészt a nagyszülõk sem lesznek már fiatalabbak. Bárki lerobbanhat, s az mindenkinek csak jó, ha közel vannak egymáshoz.
Illetve együtt élhetnek az unokával, láthatják nap, mint nap. Ez egyrészt nekik is, másrészt a gyereknek is csak jó, valaki mindig rajta tudja tartani a szemét a gyereken, mindig lesz, aki tud majd válaszolni a kérdéseire, aki meghallgatja, másrészt a szülõknek is nagy segítség, hogy nyugodtak lehetnek afelõl, hogy a gyerekük nem egyedül ül a lakásban, amíg õk esetleg dolgoznak, még ha csak otthon, a földeken, akkor is, hanem a nagyik és a papák várják otthon.
Mindenkitõl tanulhat valamit jót a gyerek, s nekem ez a gondolat tetszik.
Ha pedig még az is úgy lenne, hogy otthon lenne tanítva, akkor pláne nagyon nagy segítség lenne, mert az egyik nagyszülõnek lehet, hogy szép hangja lenne, õ tanítaná énekelni, a másik nagyszülõ jól értene a mûszaki dolgokhoz, a fizikához, matematikához, arra õ tanítaná a gyereket, a harmadik nagyszülõ remek lenne pl. magyar nyelvbõl és irodalomból, arra õ tanítaná, a negyed nagyszülõ pedig pl. lovagolni, vagy úszni tanítaná.
Másrészrõl anyagilag is praktikusabb megoldás. Ha építkeznek, akkor (akár egy nagy ház, vagy akár 3 kisebb) elég egy tervezõt fogadni, egy engedélyeztetést csinálni, egy brigádot fogadni, az építõanyagoknál is lehet alkudni, mert nagyobb mennyiségben vásárolsz, egy nagy kazánt veszel, vagy 3 kisebbet, de ott is lehet alkudni,stb. stb. Sõt, akár nagytételben akár külföldrõl is megérni behozni az építõanyagot, vagy a gyártól közvetlenül, mert azzal is sokat lehet spórolni.
Tüzifát is lehet venni pl. kamionos tételben, illetve elég egy fûnyíró, egy motorfûrész, egy fûkasza, stb. stb. sok mindenbõl elég egyet venni. A rezsirõl nem is beszélve. Ha jól meg van tervezve a ház(ak), olcsóbb lehet a fenntartás.
A bevásárlásnál is ugyanez a helyzet, 3 családnak már lehet nagy tételben vásárolni, ami szintén olcsóbb.
A biztonságról nem is beszélve. Piszkosul nem mindegy, hogy van-e otthon mindig valaki, vagy napi 6-8 órában kong az ürességtõl a ház, legalábbis én így látom.
Egyre több olyat látni, hogy a házaspárok a nagyszülõkhöz költöznek.
Miért ne lehetne ez fordítva?
Ha képesek tiszteletben tartani a másikat, teljesen kivitelezhetõ. Mindenkinek megvan a saját kis lakrésze, vagy háza, de mégis együtt vannak, s ha nem is értenek egyet sok mindenben, akkor is képesek lehetnek együtt élni.

Természetesen, ha valamelyik nagyszülõk ezt nem így gondolják, nem szeretnék feladni az életüket, akkor nem adják fel. Azt is írtam, hogy szerintem ez lenne az ideális, nekem ez tetszene, s ha lehetõségem állna bármikor, bizony felajánlanám a lehetõséget, hogy éljünk együtt, de mégis külön (lakrészben).
S ha nem élnek ezzel, hát nem élnek, senki sem beszélt kényszerrõl, vagy elvárásról.

Értem amit írsz, látom benne a rációt, de "naivnak" gondolom (az elképzelést, nem téged), nem látom a realitását. Egyedi esetben mûködhet, és ez neked, a saját életedben elég is, de rendszer szinten nem mûködne az általad vallott "demokratikus" családmodellben. Ti egymást választottátok, de a szülõk nem. És hatalmas tolerancia szükségeltetik minden fél részérõl, hogy elviselje a másik tartós közelségét, életfelfogását, nevelése elveit, módszereit. Pl: egy közös disznóvágáson kenyértörésre kerülhet sor a hurka és a kolbász fûszerezésén, és ez csak egy apróság.

Hogy kinek a háza, telke, már részletkérdés. Ezt le lehet papírozni úgy, hogy senki se sérüljön, ez csupán jogi kérdés.

Ezen résszel nem értek egyet, de ez részletkérdés.

[A. L. Ias]

Szerintem sosem fogunk személyesen találkozni, szóval csak az jöhet számításba, amit ide a fórumra leírsz.

Akkor sajnos csak részinformációkkal szolgálhatok.

A Liliomfiban mondta a nagynéni, hogy "kérem, én még lány vagyok!"

Hogy lányként, vagy nõként beszélek-e magamról, szerintem jelentéktelen ebbõl a szempontból, mert többféleképpen is lehet érteni, de azt hiszem, itt lány szó alatt is ugyanazt értettem, mint a nõ szó alatt, csupán nem akarok szót ismételni folyton.

Attól, hogy egy lány/nõ megcsinálja a férfimunkát is, még nem szûnik meg érzõ lelkû nõnek lenni.
S bizony, mint tudjuk, a nõk hajlamosabbak a végletekre bizonyos helyzetekben, egy lány/nõ képes hezitálni és az érzelmeire,szívére hallgatni (hogy a másik is csak ember) akkor is, amikor a józan ész azt várná, hogy megtegye, amit tennie kell, míg egy anya a gyermekéért bármire képes (ahogy írtad is).
Erre gondoltam.

Értem, én úgy éreztem, hogy kicsinyítõ, gyengítõ jelzõként használtad.
És a nagynéni is boldogan karolt bele a számára felajánlott férfikarba a film végén.

Úgy legyen.
Mondjuk attól is függ, hogy ki mit hozott magával, milyen a neveltetése, milyenek a szokásai, ezért is fontos, hogy hasonlóak legyenek a párok, mert akkor hosszú távon sokkal könnyebb lehet. Az ellentétek vonzása csak 3 napig tart, utána jönnek a gondok.
Nehéz, s talán sosem fog sikerülni, de ha már eleve nem az az alapfelállás, hogy egyenlõen és egyensúlyra törekedve kellene élni, akkor esélyem sem lenne a megvalósításra.
Szerintem.

Kívánom, hogy sikerüljön és bátran állíthatom: több szempontból sem vagyunk egymásnak konkurenciák.

[A. L. Ias]

Lehet, hogy A. L. Ias nagyvárosi és esetleg pesti, és ezért nem érti a többgenerációs családi házak létét, létjogosultságát.

Elnézést, de kissé nyers leszek!
Ha megtisztelnél azzal, hogy elolvasod a bemutatkozásomat, nem kellene téves feltételezésekbe bocsátkoznod.

Ha a viszony jó, akkor nincs szükség komoly papírozásra sem. Ez olyan, mint a házassági szerzõdés: "A házasságunk örökre szól, szerelem meg minden, de ezt írd alá, mert enyém lesz a kocsi a végén"
Milyen baromság az? Meg lehet írni, de akkor már alapvetõ bizalmatlanság van.

Nincs baj, amíg nincs baj. Csakhogy a válások nagy száma azt mutatja, hogy nagy valószínûséggel baj lesz.

Talán az egyik legszebb példa lenne az egyenlõségre,õszinteségre és bizalomra, hogy közös a bankszámla, a leveleket az nyitja ki, aki elsõnek hazaér.
Bár lehet, hogy valakinek ez túl misztikus, és abszolút szabadságvesztõ, ne felejtsük el, hogy ez az én véleményem, talán másnál ez másképp mûködik, s neki az megfelelõ.

Példa: lehet, hogy valaki imád szombaton vasárnap (ha nem dolgozik) 10ig aludni. Én már 7kor fent vagyok, pedig nem vagyok irodista.
Két különbözõ életstílus. Én nem fogom megérteni, hogy mért jó az, ha valaki hajnalig iszik, ordítozik egy diszkóban, hogy délután ébredjen, más nem fogja megérteni, hogy miért jó az, hogy nekem megfelelõ idõben lefekszem és korán kelek.

Ez erõs hátránya a többgenerációs családi házaknak. Az egyik családtag szeret reggel barkácsolni, a másik pedig aludni....

ui: bár a házasságban én az egyenlõség híve vagyok, a politikában én inkább egyfajta diktatórikus, feudális de mindenkire érvényes törvényes rendszert képzelek el. A demokráciát rossznak tartom.
Míg lehet, hogy A. L. Ias és Henrietta pedig szívesen szavaz(na) a különbözõ demokrata, vagy akármilyen szabad, stb csoportokra.

Ez egy érdekes meglátás. A család, ami a társadalom legkisebb építõeleme, az legyen demokratikus, de a belõle elkészült egész, már diktatórikus felépítésû? Ami kicsiben mûködik, az miért nem mûködik nagyban? És hol a határvonal ami már nem jó demokratikusan?

[kheopsz]

Kívánom, hogy sikerüljön és bátran állíthatom: több szempontból sem vagyunk egymásnak konkurenciák.

Ez lehetne a vitára a végszó.

Az egyenlõségpártiak nem értik, hogy mûködhet jól egy alá-fölé rendelt házasság.
Az alá-fölé rendelt házasság-pártiak nem értik meg, hogy mûködhet jól egy egyenlõségen alapuló házasság.
De ez így mûködik.
Ha nem kóstolod meg a spenótot, elrémiszthet a zöld trutymó és képzelhetsz róla bármit. De ha megkóstolod, kiderül, hogy neked vagy ízlik, vagy nem.

Nincsen általános jó, ami mindenkinek jó.
"Az igazság csak a mi szemszögünkbõl nézve igazság."

[kheopsz]

Elnézést, de kissé nyers leszek!
Ha megtisztelnél azzal, hogy elolvasod a bemutatkozásomat, nem kellene téves feltételezésekbe bocsátkoznod.


Nincs baj, amíg nincs baj. Csakhogy a válások nagy száma azt mutatja, hogy nagy valószínûséggel baj lesz.


Ez erõs hátránya a többgenerációs családi házaknak. Az egyik családtag szeret reggel barkácsolni, a másik pedig aludni....


Ez egy érdekes meglátás. A család, ami a társadalom legkisebb építõeleme, az legyen demokratikus, de a belõle elkészült egész, már diktatórikus felépítésû? Ami kicsiben mûködik, az miért nem mûködik nagyban? És hol a határvonal ami már nem jó demokratikusan?

A nyersességet nem bánom, anno engem is mindig piszkáltak vele.
Sajnos nem olvastam el mindenkinek a részletes bemutatkozását/adatlapját, s van olyan érzésem, hogy ezzel nem vagyok egyedül, így végképp nem tudhatom, hogy hol és miként laksz.

"Ha a viszony jó, akkor nincs szükség komoly papírozásra sem. Ez olyan, mint a házassági szerzõdés: "A házasságunk örökre szól, szerelem meg minden, de ezt írd alá, mert enyém lesz a kocsi a végén"
Milyen baromság az? Meg lehet írni, de akkor már alapvetõ bizalmatlanság van."

Te erre azt írtad: "Nincs baj, amíg nincs baj. Csakhogy a válások nagy száma azt mutatja, hogy nagy valószínûséggel baj lesz."

Ezt kifejtenéd bõvebben?
Neked van házassági szerzõdésed, ha nem titok?

A többgenerációs családi házakban cserébe valamilyen szinten tisztelik is egymást.
Engem sosem zavart, ha valaki már 8kor kint kalapált, mert nem tették. Lehet együtt élni, csak tudni kell.


"Ez egy érdekes meglátás. A család, ami a társadalom legkisebb építõeleme, az legyen demokratikus, de a belõle elkészült egész, már diktatórikus felépítésû? Ami kicsiben mûködik, az miért nem mûködik nagyban? És hol a határvonal ami már nem jó demokratikusan?"

Két ember könnyebben tud dönteni, kevesebb a "frakciók" száma, hogy éppen mit hogy mire költsünk.
A demokrácia még mûködhet emberi méretekben, kisebb-nagyobb városokban, de szerintem nagyobb szinten egyszerûen túl lassú és lassan reagál mindenre.
Határt nem tudok mondani, hiszen van, akiknél már családon belül sem mûködik a demokrácia...