Nõi és férfi szerepek a családban és a társadalomban

[kheopsz]

Most talaltam ra erre a topikra... sok lenne vegig olvasni.. de egyszerü a valasz, nem is ertem miert irtatok ennyi betüt egymas utan..

A ferfi a kivalasztott mert Isten a maga kepere teremtette..
A nö segiti, tamogatja, kenyezteti, gondoskodik rola, süt-föz neki, kivanatos marad a ferfi szamara...stb...stb..

Ha van kerdesetek meg azt " A ferfi, mint a minden6-o teremtmeny" jeligere kernem feltenni.

Erre van egy vicc, bár nem emlékszem pontosan:
Isten megteremtette a férfit, aztán kijavította a hibákat a következõ modellben
Ha Istennek volna felesége, nem lenne mindenható.

[kheopsz]

Kedves Kheopsz!

Köszönöm az órát.

Ami a párkapcsolatot illeti, tüském nincs, legfeljebb egy harci seb, de az mondhatni csak javamra vált az évek múlásával.
Nem vagyok az a fajta, aki csak azért összejön valakivel, hogy ne legyen egyedül, - talán már felvettek volna apácának is - a minõség a lényeg és nem a mennyiség.
Tüskék sokkal inkább az emberekben való "általános" csalódás miatt van, de az más tészta.

Az egyedüllét által talán megfontoltabb lesz az ember, s jobban képes lehet magát kívülrõl szemlélni akkor is, ha õ maga benne van a "sûrûjében". Talán.

Az internetes társkereséssel az a baj, hogy még a szemébe sem tudsz nézni az alanynak, szóval ez eléggé veszélyes (is) lehet.

A szûk keresztmetszeten legalább nem férnek át sokan, szóval van annak elõnye is, de természetesen értem, hogy mire gondoltál.
Tudom, hogy hol van a kulcsom, de még nem találkoztam olyannal, akinek a mostani énem adna belõle egy példányt bár nem is kerestem.
Mondjuk, hogy úgy alakult, hogy "lehetõségemben áll" önmagammal ismerkedni, s az út elég hosszú és rögös, amit csak egyedül járhatok be, s hogy a végén hova jutok, azt még nem tudom.

A közösséggel, haverokkal meg az a baj, hogy akaratlanul is félre tudják vinni az embert, ahogy azok a filmek is, amelyben azt sugallják, hogy csak akkor vagy tökéletes, ha méreteid 90-60-90, vagy hogy minden szingli nõ bárokban vedel és minden este mást cipelnek ágyba.
Persze nyilván nem igazak a fentiek az igaz barátra, de az legalább olyan ritka, mint az igaz szerelem.

Minden gyerek tudja, hogy a bizalom alapja az ellenõrzés
Komolyra fordítva óvatos leszek, köszönöm.

Írtam már, hogy a férfiak szerencsések, ami az "öregedést" illeti. Nektek jól állnak a ráncok és az õszülõ halánték, míg a nõket ezért sokan lecserélik/lecserélnék.
Igazságtalan a világ.

Kedves MREVOLUTION!

Igazán nincs mit

Van tüske, csak legfeljebb nem vallod be magadnak, megértem és örülök, hogy nem vagy az a "mindegy ki, csak itt legyen" típus.
Az interneten kering malacosok körében egy mondás, hogy "Minél több embert ismerek meg, annál jobban szeretem a tengerimalacokat"

Ez így van, a netes társkeresésben elég nehéz kitalálni, hogy vajon ki õszinte.
Viszont cserébe másik elõnye, hogy ingyenes, házhoz jön és olyanokkal is összefutsz, akikkel a való életben nem tennéd (nem arra jársz, szomszéd város, stb).
Ha meg véletlenül eljut az ember odáig, hogy találkozás, akkor meg ott úgyis kiderül minden...

""lehetõségemben áll" önmagammal ismerkedni"
Ez helyes meglátás. Bár ahogy megismerem magam, egyre jobban utálom magamat, s csak néhány pozitívumot találtam magamban...Ez gáz, de az ember elõbb utóbb megszokja.
És sajnos a pozitívumok egy része nem igazán publikus, vagy ismerkedõs levelezésbe/találkozásokra való.

"közösséggel, haverokkal meg az a baj, hogy akaratlanul is félre tudják vinni az ember"
Ez csak duma. A gyenge jellemek dumája.
Az egész iskolai éveim alatt az osztálytársak 60-70%-a cigizett, hétvégenként/osztálykirándulásonkét részeg volt. Én meg nem. Ennyi az egész.
Nem kell megfelelni mindenkinek.

Helyes, az óvatosság a prepperek egyik legfontosabb jellemvonása.
"Bízz istenben és tartsd szárazon a puskaport."

"Nektek jól állnak a ráncok és az õszülõ halánték, míg a nõket ezért sokan lecserélik/lecserélnék.Igazságtalan a világ."
Vagy épp fordítva... az idõsebb nõk lecserélik a pár évvel fiatalabb hapsijukat egy 20 évesre, mert hogy az mennyire bulizós, meg hasonló az érdeklõdési köre, meg hogy blabla bla...
Bizony. Jójó persze, a pár évvel fiatalabb hapsinak is voltak rossz szokásai, de nem nézett rá más bigékre.
Mindegy, ez egy hosszúúúúúú történet.
Én meg aztán nem cserélném le. Aki engem megszokik, elvisel, azt nem cserélem le. Nem vagyok hülye, hogy újra évekig tanuljam valakinek az összes szokását!

A világ igazságtalan. Azaz sz*r.

[Dream_walker]

Nem kívánom megvédeni MREVOLUTIONt, de õ leírt egy valós, mindennapos, általam is látott helyzetet.
Talán a csalódásai, az egyedülléte okozza azt, hogy õ igyekszik a rosszat meglátni a világban.
Én hasonlóképp gondolkodom, erõsen pesszimista vagyok és bármennyire is egy fiatal kislány képzelgésének tûnik a dolog, a világ szar és nem fair.

Semmi baj nincs azzal, ha valaki a rosszat is meglátja a világban. Meg kell, mert ott van. De a rossz az az emberek döntéseibõl születik, többek között a sajátjainkból is. Más rossz döntéseinek a hatását természetesen az egyén nem, vagy csak alig tudja befolyásolni. Nem is kell. A lényeg, hogy mi törekedjünk a jó döntésekre. Ez sem fog mindig menni, de ez is benne van a pakliban.
Én ugyan nem tudok müllerpéteri okosságokat, alapvetõen taszít a kacifántos szófosás (bocs a rajongóktól), de azért én is tudok ilyesmit:
"Felkerül az egyszeri ember a mennyekbe, a teremtõje színe elé. Így szól hozzá:
- Besározódtam uram, sajnálom.
- Sose sajnáld fiam, az emberek közé küldtelek, nem az angyalokhoz."
A világ szar és nem fair, de ez nem kötelez minket arra, hogy unfair, szar emberek legyünk. Még ha elõ is fordul, bennünk van a lehetõség a javításra. Lehet, hogy én emiatt álmodozó vagyok, de az én szubjektív valóságomban ez így megy. Nálatok meg máshogy megy. A saját valóságában pedig mindenkinek igaza van Ezért is nem támadom a véleményeteket és a tapasztalataitokat, mert tudom, hogy nektek az az igazi és az a valóság. Az, hogy az enyém más, nem jelent egyéb különbséget, csak annyit, hogy más emberek vagyunk.

Ha úgy gondolod, hogy asszociatív személyiség vagyok, ám legyen, ezen nem fogunk összeveszni, bár gondolom azt sejted, hogy én nem így érzem.

Mondhatod, hogy mi nõk kombinálunk, hogy olyan dolgokat látok, amik nincsenek is ott....
Természetesen a világod tiszteletben van tartva, s ne érezd úgy, hogy meggyõzni akarlak, mert nem akarlak.
Az álláspontom leírtam, a valós világ sajnos szerintem kegyetlenebb, mint a Te világod, de ez nem baj.
Álmodni jó.

Ez ennyi. Ilyen egyszerû. Te úgy döntesz, hogy a te világod ilyen, és inkább nem törekszel a megváltoztatására. Amire amúgy is nagyon-nagyon kicsi az esély. A változtatást leginkább magadban tudod megtenni.
Én szeretek álmodni, és szeretem látni, mikor az álomból valóság lesz, még ha csak nagyon kicsit és nagyon lassan is. De ez nálam mûködik. Ennek az az egyik ára, hogy a világ bizony fekete és fehér. A középút, ha igazi középút, sosem szürke, hanem fehér lesz mindkét félnek. Ha szürke, ott már valami sérül. Az már nem igazi középút.
A házassági szerzõdésnél sérül a bizalom. Lehet, hogy szürke, és beleillik a világba, ami körüvesz, de attól még a szürke nem szürke, hanem egy kicsi fehér és egy kicsi fekete. A fekete pedig a rossz. Dönthetünk úgy, hogy elfogadjuk, meg dönthetünk úgy, hogy nem, és törekszünk a jobbra.
Nálad ez kevésbé mûködik, nálam meg megy. Nem mindig sikerül, de az, aki sosem adta fel a próbálkozást, az még sosem veszített.

[P]

Bevallom, hogy pár oldal után már nem követtem, hova jutott a véleménycsere (a végébõl ítélve talán messzire kanyarodott), de a témához talán passzol az én esetem.
Páromnak van egy exfelesége. Elég domináns, egótól duzzadó férfiról van szó, de abban a házasságban a nõ hordta a gatyát. Ha kellett, késsel kergette önvédelmi fürdõszobai remeteségbe a páromat, és simán hozzávágta a kaktuszt nyomatéknak. (Sorolhatnám.) Az õ irányítása alatt ez az ember rendesen dolgozott, haladt elõre, úgy keresett, hogy jutott bejárónõre, szakácsra, az élet élvezetére.
Most meg itt vagyok én. Elfogadom olyannak, amilyen, és ritkaságszámba megy, ha valami miatt unszolom. Elnézõ vagyok idõrabló dolgokban, mondhatni, sok tekintetben alávetem magam az õ elképzeléseinek, rá bízom a lelkiismereti döntést. Mindketten nagyon boldogok vagyunk. Ám a hagyományos értékrend szerint eléggé kudarcosak, ha azt vesszük, hogy minimál körülmények között tartjuk fent magunkat (én ne menjek dolgozni, mert az nem éri meg, én csak tanuljak, legyek otthon, neveljek gyereket...). Csakhogy neki sem fûlik hozzá a foga (mint mondja, világéletében lusta ember volt) - azaz mi ketten, plusz két kutya, egy macska, és a baromfik éldegélünk havi huszonnyolcezer ft-ból - na ezt rakjátok össze Nem érzem úgy, hogy jogomban állna kirángatni ebbõl az életformából, ha õ így elégedett, bár szokni kell a dolgot, fõleg, mióta az én spórolt vésztartalékomnak is lõttek. Ha átvedlenék én is tûzokádóvá, hamarosan a csúcsra kerülnénk a peremrõl. Mert ennek igazából semmi akadálya. Íme egy remek példa a férfiuralom életképességérõl, vagy -képtelenségérõl.
(Ez ugyan az én választásom, mivel emelhetném a kalapom, és kereshetnék mást, vagy foghatnám a sodrófát, na de ha nem önkéntes mazochizmus lenne, igencsak fel lennék háborodva, hogy nincs beleszólásom az életünk folyásába, és egy "léhûtõ" férj tehetetlen tartozéka vagyok, bélyeget viselek azért, mert nem irányíthatok.)

Egyébként amióta fogalmam lehet nemi szerepekrõl egyáltalán, én abszolút úgy gondolom, ahogy MRevolution, és minden elismerésem az övé azok alapján, amit az életérõl eddig olvastam. Van egy vaskos régi néprajzi könyvem, amiben nagyon részletesen le van írva, hogy éltek az 1700-as és 1800-as években az emberek. Nagyon kemény világ volt nõnek, férfinak egyaránt. Eredetileg az önellátás iránti érdeklõdésembõl lapozgattam, de végül a legtanulságosabb mondanivalója az ellentét a mai világunk és az akkori között.
A különbséget én másban érzem. Ugyanúgy szenvedett a nõ az elnyomástól vagy erõszaktól akkor, ahogy egy mai nõ szenvedne, és egy átlag mai férfinak is igencsak irigylésre méltóbb élete van, mint azokban a korokban. Viszont manapság abból húz hasznot a rendszer világszerte, hogy felcsillantják az esélyt egy más életre, egy más, lehetõségekben gazdagabb világ illúziójával, ebbe kapaszkodhat mindenki. Holott hazugság az, hogy mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Ugyanúgy keveseknek adatik meg (mert keveseknek adják meg), mint bármikor a múltban, csak elfedik ezt a tényt. Láttátok a találó videót a(z önkéntes) modernkori rabszolgaságról?
A különbség szerintem az, hogy akkor az ember nem vágyott többre reálisan, mint amit felsoroltatok. A férfinak munka, akármilyen pokoli is, a nõnek is sanyarú munka (a mai házi asszony állítom nem bírná izmokkal, sem idegekkel az akkori követelményeket!), gyerekek, otthon(ra zártság). Nem voltak illúzióik, és nem voltak örök elégedetlenek. Reális célokat vártak el az életüktõl, és nem többet. Szomorú, de szerintem ez az igazság arról, hogy miért olyan boldogtalan a ma embere. A mai emberben fel kell korbácsolni a vágyat a többre, a fogyasztásra, arra a vágyra, hogy õ felülemelkedjen, õ különb legyen, mert ettõl megy a hajó. Közben leértékelõdtek azok, amik igazi értékek, és ott lennének minden ember orra elõtt.
Nem azért volt a keménysége ellenére jobb az embereknek, mert férfinak is, nõnek is jól behatárolt szerepköre volt.

[kheopsz]

Semmi baj nincs azzal, ha valaki a rosszat is meglátja a világban. Meg kell, mert ott van. De a rossz az az emberek döntéseibõl születik, többek között a sajátjainkból is. Más rossz döntéseinek a hatását természetesen az egyén nem, vagy csak alig tudja befolyásolni. Nem is kell. A lényeg, hogy mi törekedjünk a jó döntésekre. Ez sem fog mindig menni, de ez is benne van a pakliban.
Én ugyan nem tudok müllerpéteri okosságokat, alapvetõen taszít a kacifántos szófosás (bocs a rajongóktól), de azért én is tudok ilyesmit:
"Felkerül az egyszeri ember a mennyekbe, a teremtõje színe elé. Így szól hozzá:
- Besározódtam uram, sajnálom.
- Sose sajnáld fiam, az emberek közé küldtelek, nem az angyalokhoz."
A világ szar és nem fair, de ez nem kötelez minket arra, hogy unfair, szar emberek legyünk. Még ha elõ is fordul, bennünk van a lehetõség a javításra. Lehet, hogy én emiatt álmodozó vagyok, de az én szubjektív valóságomban ez így megy. Nálatok meg máshogy megy. A saját valóságában pedig mindenkinek igaza van Ezért is nem támadom a véleményeteket és a tapasztalataitokat, mert tudom, hogy nektek az az igazi és az a valóság. Az, hogy az enyém más, nem jelent egyéb különbséget, csak annyit, hogy más emberek vagyunk.
...

Az igaz, hogy a rossz dolgok jó része a saját hülye döntéseinkbõl származik. Viszont azt nem tudhatjuk, hogy vajon ezek a jelenleg rossz dolgok, éppen jókat hoznak e aztán, vagy se...
Most már megnézem, ki ez a müller péter...
Ahááá... szóval ez egy mai mindenféle-író.
Akkor oké. A spirituális dolgok érdekesek, de nekem mindenre van saját elméletem, s nem szívesen olvasnám el más elméletét egy egész könyvön taglalva Egy rövid mûsort még meg-meg nézek, de egy könyvön elhúzódó mese túl hosszú. Ez nem azt jelenti, hogy nem olvasok, egyszerûen a mai "gondolkodókat" nem szeretem. Ezek igyekeznek olyan "elgondolkodtató" könyveket írni, amik eladhatók.
Na, manapság az értelmes gondolatok ritkán eladhatók... tehát...
Én nemrég tettem ki egy papírt a falra, hogy hagyjam a francba az ábrándozást, hanem cselekedjek. Ábrándozok itt jó ideje és sikeresen eljutottam a nulláról a zéróra
Az is igaz, hogy nem kell unfairnek lenni, az önzõséget, a kategorizálást meg lehet oldani anélkül, hogy direkt árts a másiknak.

[kheopsz]

Bevallom, hogy pár oldal után már nem követtem, hova jutott a véleménycsere (a végébõl ítélve talán messzire kanyarodott), de a témához talán passzol az én esetem.
Páromnak van egy exfelesége. Elég domináns, egótól duzzadó férfiról van szó, de abban a házasságban a nõ hordta a gatyát. Ha kellett, késsel kergette önvédelmi fürdõszobai remeteségbe a páromat, és simán hozzávágta a kaktuszt nyomatéknak. (Sorolhatnám.) Az õ irányítása alatt ez az ember rendesen dolgozott, haladt elõre, úgy keresett, hogy jutott bejárónõre, szakácsra, az élet élvezetére.
Most meg itt vagyok én. Elfogadom olyannak, amilyen, és ritkaságszámba megy, ha valami miatt unszolom. Elnézõ vagyok idõrabló dolgokban, mondhatni, sok tekintetben alávetem magam az õ elképzeléseinek, rá bízom a lelkiismereti döntést. Mindketten nagyon boldogok vagyunk. Ám a hagyományos értékrend szerint eléggé kudarcosak, ha azt vesszük, hogy minimál körülmények között tartjuk fent magunkat (én ne menjek dolgozni, mert az nem éri meg, én csak tanuljak, legyek otthon, neveljek gyereket...). Csakhogy neki sem fûlik hozzá a foga (mint mondja, világéletében lusta ember volt) - azaz mi ketten, plusz két kutya, egy macska, és a baromfik éldegélünk havi huszonnyolcezer ft-ból - na ezt rakjátok össze Nem érzem úgy, hogy jogomban állna kirángatni ebbõl az életformából, ha õ így elégedett, bár szokni kell a dolgot, fõleg, mióta az én spórolt vésztartalékomnak is lõttek. Ha átvedlenék én is tûzokádóvá, hamarosan a csúcsra kerülnénk a peremrõl. Mert ennek igazából semmi akadálya. Íme egy remek példa a férfiuralom életképességérõl, vagy -képtelenségérõl.
(Ez ugyan az én választásom, mivel emelhetném a kalapom, és kereshetnék mást, vagy foghatnám a sodrófát, na de ha nem önkéntes mazochizmus lenne, igencsak fel lennék háborodva, hogy nincs beleszólásom az életünk folyásába, és egy "léhûtõ" férj tehetetlen tartozéka vagyok, bélyeget viselek azért, mert nem irányíthatok.)
...

Hát, lehet, hogy az ember így is boldog, de biztos sokat imádkozik, hogy ne történjen semmi rendkívüli fizetnivaló...
Ne érts félre, valahol még irigykedek is, hogy ti így is elvagytok.
És azt se gondold, hogy milliomos akarok lenni (bár nem hangzik rosszul), de én félnék/rettegnék ilyen felkészületlenül...
És most a felkészülésre nem arra kell gondolni, hogy világvége, stb, hanem mi van, ha pl tönkremegy a kazánotok egy szép csípõs novemberi napon, s senkinek sincs kölcsönadható kazánja?
Vagy ami néha még esetleg egy boldog párkapcsolatban be szokott csúszni.
"Jó hírem van, eggyel többen leszünk!
Miért, mégis ideköltözik az anyád?
Nem, te hülye, gyereket várok!"

ui: amint írtam, valahol, a lelkem mélyén irigylem azt, hogy ti így is boldogok vagytok, s ezt abszolúte minden negatív jelzõ/gondolat/akármi nélkül írom!

[Dream_walker]

Most már megnézem, ki ez a müller péter...
Ahááá... szóval ez egy mai mindenféle-író.
Akkor oké. A spirituális dolgok érdekesek, de nekem mindenre van saját elméletem, s nem szívesen olvasnám el más elméletét egy egész könyvön taglalva Egy rövid mûsort még meg-meg nézek, de egy könyvön elhúzódó mese túl hosszú. Ez nem azt jelenti, hogy nem olvasok, egyszerûen a mai "gondolkodókat" nem szeretem. Ezek igyekeznek olyan "elgondolkodtató" könyveket írni, amik eladhatók.

Kicsit off, de én is úgy érzem, hogy az ilyen írók (Müller Péterbõl egy fél kötet is elég volt, azóta nem erõltetem, de mint felvilágosult ember, adtam esélyt Osho, Coelho könyveinek is. Mit mondhatnék? Szófosás.) manapság egy nagyon jól körülhatárolható igényre adják meg a kínálatot.
Az emberek többségét úgy nevelik, hogy majd az állam gondoskodik, majd a szülõk/papok/fõnökök/képviselõk gondolkodnak helyettük, nem kell önállóan mérlegelni semmit, csak tessék szépen követni, amit mások mondanak. Ezzel viszont a felelõsségvállalás, az ítélõképesség és a dolgok valódi értékének ismerete is szép lassan kiveszik az emberekbõl. Persze az igény megvan rá, mert a legtöbb ember azért nem vak, és látja, hogy a dolgok egyre jobban elb.szódnak, és megkérdõjelezi, hogy akkor helyes-e az irány. Ezek az írók pedig azt mondják, hogy "no, itt egy jó irány". Ez nagyon jó üzlet, még akkor is, ha van valóságtartalmuk, és valódi értékük.
Hidd el, kevesen vagyunk, akiknek van saját elmélete bármire is, nemhogy mindenre...
Ez sajnálatos, de hát az emberek kutya keményen dolgoznak azon, hogy ez így legyen.

Én nemrég tettem ki egy papírt a falra, hogy hagyjam a francba az ábrándozást, hanem cselekedjek. Ábrándozok itt jó ideje és sikeresen eljutottam a nulláról a zéróra

Lol, nekem is van egy A4-es lapnyi listám a falon, "Dolgok, amikkel nem f.szolunk" címszó alatt Ahogy haladok elõre az idõben, egyre hosszabb lesz a lista

[kheopsz]

Kicsit off, de én is úgy érzem, hogy az ilyen írók (Müller Péterbõl egy fél kötet is elég volt, azóta nem erõltetem, de mint felvilágosult ember, adtam esélyt Osho, Coelho könyveinek is. Mit mondhatnék? Szófosás.) manapság egy nagyon jól körülhatárolható igényre adják meg a kínálatot.
Az emberek többségét úgy nevelik, hogy majd az állam gondoskodik, majd a szülõk/papok/fõnökök/képviselõk gondolkodnak helyettük, nem kell önállóan mérlegelni semmit, csak tessék szépen követni, amit mások mondanak. Ezzel viszont a felelõsségvállalás, az ítélõképesség és a dolgok valódi értékének ismerete is szép lassan kiveszik az emberekbõl. Persze az igény megvan rá, mert a legtöbb ember azért nem vak, és látja, hogy a dolgok egyre jobban elb.szódnak, és megkérdõjelezi, hogy akkor helyes-e az irány. Ezek az írók pedig azt mondják, hogy "no, itt egy jó irány". Ez nagyon jó üzlet, még akkor is, ha van valóságtartalmuk, és valódi értékük.
Hidd el, kevesen vagyunk, akiknek van saját elmélete bármire is, nemhogy mindenre...
Ez sajnálatos, de hát az emberek kutya keményen dolgoznak azon, hogy ez így legyen.



Lol, nekem is van egy A4-es lapnyi listám a falon, "Dolgok, amikkel nem f.szolunk" címszó alatt Ahogy haladok elõre az idõben, egyre hosszabb lesz a lista

Igazából lehetséges, hogy ezek az írók az emberek egy nagy részének megnyugvást adnak, hogy tessék, más is pont így gondolkodik, hát nem leírja az érzéseimet.
A világ kényelmes, jó, ha valaki leírja a dolgaimat helyettem.
Felmerült bennem, hogy elmenjek pszichológushoz (pszichiáter, mittudomén) is, néhány dolgom miatt, fõleg a zárkózottságom miatt.
De egy picit továbbgondolva, elmondaná azt, amit tudok, elmondaná, hogy hogyan kéne változtatni (sejtem, hogy hogyan kéne) és legombolna rólam 50-100 fontot vagy még többet.
Tehát, nincs miért elmennem, nem vagyok világi kényelmes valaki.
Szoktam látni, hogy facebookon néha írnak coelho idézeteket, most már tudom, hogy az nem valami õsi hapsi.

Vannak szerencsére olyan emberek, akik gondolkodnak, az ember igyekszik ezeket az embereket megtalálni, de nem könnyû.
Sajnos tényleg az van, hogy az emberek nem gondolkodnak, csak Fogyasztók, akik megveszik a tárgyakat, a szolgáltatásokat és a gondolatokat.
Errõl nem csak a világ tehet, hanem az emberek is, hiszen ha valaki nem vesz babarózsaszín kéményseprõ-ruhát, akkor nem fognak gyártani.
Ha nem néznék az emberek a sok sz*rt, ami a kertévékbõl folyik (barátokközt, sztárkeresõk, valóvilág, konyhasó), akkor nem gyártanák, hiszen nem nézné senki.
De gyártják, mert nézik!

Szerencsére nekem a lista elég rövid, csak az álmodozást tiltja (néha be is kattan, hogy kuss-ne álmodozz, csináld ) és remélem, hogy nem fog bõvülni.
Ha nem személyes, megkérdezhetem, neked mi van a listádon? Hátha át tudnék venni dolgokat
ui: az öregségben az a jó, hogy egyre több csajt cserkészhetsz be, már írtam valahol Nálam ez most kb 18-36 év között van
De az meg tök gáz, most már olyan csajt is megnézhetek legálisan, aki 9 éves volt, amikor dolgozni kezdtem

[Targitosz]

A Paulcoelho témához: http://instantcoelho.com/ztcVg
"Egy gyrost kérnék szépen, sok öntettel"- Paul Coelho

[Dream_walker]

A világ kényelmes, jó, ha valaki leírja a dolgaimat helyettem.

Errõl nem csak a világ tehet, hanem az emberek is, hiszen ha valaki nem vesz babarózsaszín kéményseprõ-ruhát, akkor nem fognak gyártani.
Ha nem néznék az emberek a sok sz*rt, ami a kertévékbõl folyik (barátokközt, sztárkeresõk, valóvilág, konyhasó), akkor nem gyártanák, hiszen nem nézné senki.
De gyártják, mert nézik!

Ha nem személyes, megkérdezhetem, neked mi van a listádon? Hátha át tudnék venni dolgokat

A kényelem a legnagyobb úr manapság.
A kínálatnak csak a kereslet szab határt, semmi más.

A listám nem olyan magasröptû ám, nem is írom le szó szerint, csak a vezérlõ elveket

1. Mindennek ára van.
Ha nem pénz, akkor valami más, és az a valami más mindig értékesebb a pénznél. Nem f.szolunk olyasmivel, aminek nem jó az ár-érték aránya.

2. Kéretlen tanáccsal és idegen véleménnyel nem foglalkozunk.
Ha nem kérünk tanácsot, valószínûleg szükségünk sincs rá, vagy maga a tanács nem segít semmit a megoldásban. Idegen vélemény meg semmit sem számít, a magaméval is kritikus vagyok, a többi meg, hát... Nem f.szolunk olyasmivel, ami nem szükséges.

3. Nézzünk szembe a tényekkel.
Minden tény, esemény, vélemény, reakció mögött szubjektív értelmezések sora húzódik. A szubjektum mindig torzítja a valóságot, fõleg az, amivel kényelmesebb lesz a valóság. Onnantól az nem valóság, hanem hazugság. Nem f.szolunk olyasmivel, ami átver minket.

4. Azt mondd és tedd, amit akarsz, és csak azt.
Nem f.szolunk körülírással és pótcselekvésekkel, hárítással.

5. Nincs megértés.
Nem akarom megérteni, ha valaki valamiért köcsög velem. Azt akarom, hogy ne legyenek velem köcsögök. Nem f.szolunk köcsögökkel.

6. Aki nem hagyja abba a próbálkozást, sosem veszít.
Felesleges összetörni, magunkba zuhanni ha valami nem jön össze. A világtörténelemben már k.rva sok dolog nem jött össze, aztán mégis forog a Föld. Ami összejött, az sorozatos próbálkozások után jött össze. Nem f.szolunk szomorkodással meg pesszimizmussal.

7. Nem a probléma a probléma. A hozzáállásunk a problémához a probléma.
A problémákat lehet bonyolítani meg vizsgálgatni, esetleg keresni a felelõsöket. Meg el lehet kezdeni dolgozni a megoldáson. Nem f.szolunk hátráltató hozzáállással.

Nagyjából ennyi. Nem túl komoly életbölcsességek (a hét mesterlövész ), de be szoktak válni. Néha egyiket-másikat figyelmen kívül hagyom, akkor szoktam szopni, de hát emberek vagyunk, az ilyesmi becsúszik
Ez így már kicsit elkanyarodás a témaindító felvetéstõl, de végülis ezek nagy részét egy férfi-nõi kapcsolatra is érvényesnek lehet tekinteni. Bár nyers és tapintatlannak mondható, hosszú távon az õszinteség többet segít mindenben, mint az apró kegyes hazugságok, akár magunkkal szemben is.