0
A második film:
A Hamupipőke történet tovább folytatódik, csak jóval kevesebb buktatóval. Újra összejönnek, nagy a szerelem. A nő persze mond dolgokat, majd az ellenkezőjét teszi, szóval nincs túl sok logika a viselkedésében. A férfi mindent megtesz hogy megváltozzon, elfojtja magában a szadistát, de igazából nem úgy tűnik hogy nehezére esne a dolog, mert teljesen bele van pistulva a nőbe.
A filmben rakás erotikus jelenet, mint az előzőben. Igazából történésből nem is volt olyan sok, a film nagy része tényleg csak arról szól hogy beszélget a két főszereplő, aztán egymásnak esnek. Néhány dolog kiderül a férfi múltjából, de ez inkább csak a női karakternek újdonság, mert az előző filmben a fickó már elmondta a nézőknek, csak akkor a nő aludt.
A férfi egyre inkább szakít a múltjával, balesetet szenved de túléli, amit egy huszárvágással megoldanak, hogy az ember csak kapkodja a fejét hogy milyen gyorsan megoldódik az egész.
Közben kirúgat valakit, aki a film végén megjelenik, amiből 100% hogy a 3. filmben lesz valami bonyodalom.
Minthogy a film jelentős része arról szól hogy a férfi a kockás hasát mutatja a kamerának, a nő pedig félmeztelenül nyög, így felmerült bennem a kérdés, hogy hogy a fenébe ültek be az emberek a moziba, illetve 200-300 ember a székekben egymás mellett a tömött moziban nem érezte-e magát kínosan a fülledt erotika láttán? Teljesen egyértelmű hogy a 40-es anyukák fantáziálására hajt a film, olyanokat mutat amikről a középkorú nők fantáziálnak, efelől semmi kétség. A történet sem mondott túl sokat a második filmben, hanem csak rakás szexi helyzetben voltak a szereplők, a jóképű dúsgazdag fickó és a teljesen átlagosan kinéző barátnője kísérletezgetnek.
Valószínűleg a színésznő sem volt véletlen választás, mert nem 10/10-es, hanem egy teljesen mindennaposan kinéző nő (amivel semmi gond sincs), aki elsétál az ember mellett az utcán, de a férfi nem is gondol semmit, nem fordul utána, mert tényleg nem kirívó egyéniség. De talán pontosan ezért választották a szerepre is, hiszen így a nők tömegei könnyebben azonosulnak vele és eljátsszanak a gondolattal hogy egy teljesen átlag nő milyen könnyedén jut hozzá királyfihoz, aki ugyan nem szőke, de vágtat a fehér helikopterén.
Ugyanazt mondom mint az elsőnél, a filmet ugyan könnyű kigúnyolni, de ez egy olyan film ami háziasszonyoknak készült kik szeretnek fantáziálni. Szegény parasztlány és királyfi történet, meztelenséggel meg ilyenek. Nem véletlen hogy ők tömegével rohanták meg a mozikat a filmért. A másik oldal meg szidta a filmet, hogy szemét benne a férfi, butácska és szerencsétlen benne a nő, de jobban belegondolva a férfi inkább valami lelki sérültnek mondható, a női főszereplő viszont tényleg sokszor beszél és tesz értelmetlen dolgokat. De nem mondanám hogy a férfi kihasználná, hiszen a nő néhol tudat alatt, néhol meg egyértelműen benne van minden hülyeségben amit együtt csinálnak.
Igazából nehéz lenne a filmet pontokban osztályozni. Történet nem igazán volt jelen, inkább olyan érzésem volt mintha egymás utáni rövid jeleneteket láttam volna, amik minden alkalommal a két főszereplő ágyában végződtek. Erre milyen pontozást lehetne adni? Fogalmam sincs...
https://www.imdb.com/title/tt4465564/
A filmben feltűnik Kim Basinger is, aki 60-on túl is jól tartja magát.