Én is úgy gondolom, hogy az elmének, lelki állapotnak igen nagy befolyása van, bár a genetikát emeltem ki az alkalmazkodásban.
Van jó pár könyvem, ami a magyarok táplálkozásával foglalkozik, persze egyik sem mélyen érinti azt, mi volt a 18. század elõtt. Ettõl a századtól viszont a régi receptes és néprajzi könyvek nagyon silánynak írják le az étrendünket. Túlnyomórészt szénhidrát és zsír, minimális fehérje és vitamin, ásványi anyag. Olyan ételek mentek fõúri számba, amelyeknél ma már minden háziasszony különbet és igényesebbet tesz az asztalra. A parasztokére nem is utalnék...
Kénytelen vagyok elfogadni ezt a képet, mert sehol nem írnak mást. Most abba a részbe nem akarok belemenni, hogy alig akad növény, amire azt mondják, hogy azzal mi is táplálkozhattunk, és nem az elmúlt egy-kétszáz évben került hozzánk, hogy kábé semmi nem magyar eredetû, ami a növényneveinket illeti, mert persze mindent csakis más népektõl vehettünk át, meg azzal sem, hogy mindez érdekes, ha mi lennénk a "mag népe"...
Engem az érdekelne, hogy akkor mégis hogyan bírták a mindennapi megterhelést, a nagycsaládok alapítását, és hogy lehettek sokkal egészségesebbek, mint amilyennek lenniük kellett volna? Szerintem nem magyaráz meg mindent az, hogy kevesebb ártalmat szenvedtek el, tisztább, organikusabb volt a környezetük, kevesebb cukrot ettek, és sokat mozogtak...
Azért találtam néhány fogódzót. Egy másik forrás egy az egyben leírja, amire a többiben csak utalások vannak. Például azt, hogy nagyjából a Habsburgok óta romlik a gasztrokultúránk rohamosan, mert korábban nem desszertszámba ment a gyümölcs, és nem ünnepi asztalok fogása a hal. Mindkettõ fõ táplálékunk volt. Mindkettõt tönkretették. Virágzó, gazdag kultúránk volt, és nem csak a földesuraknak, a nemeseknek jutott egészséges étel.
A gyümölcsészet addigi voltában megszûnt, szinte kezdetlegessé vált, ahogy a folyó-szabályozásokkal is eltûnt pl. a csíkászat, pákászat, stb., pedig úgy tudom, halban mi voltunk az egyik leggazdagabbak, ha nem azok. Ma pedig már sokszor inkább azt olvasni, hogy jobb kerülni a halhúst, mert túl szennyezettek a vizek.
Ez pl. a Magyar Néprajz II-ben található, neten is szabadon olvasható:
Idézet:
Népünk „gyümölcsészetére” a 18. században megkezdett erdõkülönözések mértek nagy csapást. Ennek során a földesurak teljesen kizárták jobbágyaikat az erdõk használatából, legfeljebb némi faizást, vagyis tüzelõfaszedést és engedélyhez kötött épületfavágást engedélyeztek benne, azt is a kimért jobbágytelkek arányában, márpedig a népi gyümölcstermesztés ezekben a közösen használt erdõkben folyt elsõsorban. A paraszti lét alapját ekkor szorították le a szántóföldi gabonatermelésre és állattartásra, és a táplálkozásban ettõl kezdve a gabonanemûek egyre nagyobb szerepet kaptak. A gyümölcs lassan a mindennapi élelembõl csemegévé lett. A nép gyümölcsfogyasztása néhány évtized alatt a korábbinak csak töredékére csökkent.
Idézet:
Azt a körülményt sem téveszthetjük szemünk elõl, hogy a gyümölcsészet paraszti értékelése és szemlélete is megváltozott ezzel a jogi átalakulással. Joggal feltételezhetjük, hogy a néhány somogyi és moldvai erdõjáróról, pásztorról fennmaradt adat, tudniillik hogy kéretlenül és ingyen százával oltogatta a vad fákat az erdõben és legelõkben, nem volt elszigetelt, ritka jelenség, hanem egy eltûnõben lévõ világ és szemlélet utolsó képviselõje. Az oltogatás ennek a szemléletnek csak egyik és legkülönösebb, leglátványosabb jele.
Ezt a gondolatmenetet csak azért írtam ide, mert én nem akarok visszamenni az õsember táplálkozásáig, hogy abból következtessek a helyes étrendre, elégnek gondolom, ha megnézem, mi volt, amíg nagyok voltunk (nagy tettekkel), és viszonylag természetközeliek; szabadok.
