Nõi és férfi szerepek a családban és a társadalomban

Én nem mondanám bizalomhiánynak, hiszen akkor még bízol benne, hiszen összekötöd vele az életed. De hogy késõbb is bízhatsz-e benne, azt nem nem lehet tudni. Ez olyan dolog hogy mindig bíztam minden családtagomban, aztán muszáj volt rájönnöm, hogy hiba volt. Teljesen mindegy hogy távoli rokon, vagy közeli, ígéretek vannak, aztán a végén kiderül hogy átverés minden. Hogy a házasságok 55-60%-a válással végzõdik az elég jó indok arra, hogy az ember ne bízza magát a véletlenre.

Elég csak arra gondolni, hogy megbízol a családban hogy melléd állnak mikor házasodsz, de a végén mégis magadra hagynak. (Ahogy írtad is, hogy nem támogattak.) Mellesleg nálunk is így volt ez. :(

Nekünk is megmondták hogy "nem is ismeritek még egymást" (holott már vagy 2 és fél éve ismertük). Meg hogy "nem laktatok még eleget együtt" (pedig már vagy másfél évet együtt éltünk).

A vicc hogy anyám is ezt mondta, holott õ késõbb a 2. férjével 3 nap után költözött össze és fél évvel késõbb össze is házasodtak és nagyon boldogan éltek, aminek nem is válás, hanem haláleset vetett véget. Szóval nagyon nem volt igaza hogy nem állt mellénk.

Az tényleg jó érzés hogy valaki vár otthon, bár az papír nélkül is jó. Mikor egy házasság nincs lejtmenetben vagy hullámvölgyben, akkor jó érzés házasnak lenni. :)

Gondolod, hogy nem lesz belõle tüske a másik félben, hogy már a kiugrás lehetõségén gondolkozol? A párkapcsolat olyan dolog, amit ha nem 100%-kal csinál az ember, akkor inkább ne is fogjon bele. Mi alapján várja ezt el partnerétõl, ha maga nem ezt csinálja? Mi az elsõ perctõl kezdve nyílt sisakkal játszottunk. Mindkettõnknek mondták, hogy ez így nem jó, nem marad titok, izgalom a kapcsolatban, stb. Valószínûleg bennem van a hiba, de én nagyon élvezem, hogy a partnerem már félszavakból, pillantásokból is tudja, mire gondolok, mit kell tennie. Nem is tudom, hogy lehetne másként átvészelni a nehéz idõszakokat. Talán azért is ilyen magas a válások aránya, mert hiányzik a tisztelet, a megértés, a barátság a kapcsolatokból, hogy ha súlyosbodik a helyzet, akkor a másik szemével is megpróbáljam megnézni, hogy mi történt és együtt talán könnyebben kimászhatunk. Lehet, hogy nem is akarja mindenki megoldani ezeket a nehézségeket, mert neki JOGA van a boldogsághoz és a megoldás túl sok idõbe, energiába kerülne. Azt tapasztaltam, hogy a jó dolgok ritkán pottyannak az ölünkbe, legtöbbször keményen meg kell érte küzdenünk.

A család az adott, azt nem választhatod meg, csak azt, hogyan viszonyulsz hozzájuk. Azt tudtam, hogy nem örülnek majd a választásomnak, mert nem illett bele az elképzeléseikbe. Viszont a párodat magad választod meg, (remélhetõleg) egy életre. Én erre fókuszáltam, mindenki más meg le van sz.rva :)

A párommal mi is elég rendhagyó módon kerültünk össze. Pár hónapig cseteltünk, kétszer randiztunk, aztán odaköltöztem hozzá pár napra, hogy segítsen egy projektemben. Azóta együttvagyunk :) Volt jó sok hullámvölgy és örülök, hogy nem egyedül kellett átvészelnem. Bár, ha hihetünk Karinthynak, akkor "A házasság egy szövetség olyan bajok közös elviselésére, amelyek egyébként nem keletkeznének." :)

Ma pénteki határidõs munkámat kellett volna csinálni, de a feleségem a testvére problémáján segít. Így munka helyett a gyereket "õrzöm"! A házasság kompromisszuma ez az este, mert holnap éjszakázok a munkámmal. Ehhez nem kell házassági papír vagy bármi. Ez a kölcsönös önfeláldozás. Legyen az a segített fél élettárs vagy házastárs. Aggódok érte ha nincs itthon és ez akkor is így lenne ha csak párkapcsolatban élnénk. Nálunk nem volt vagyoni szerzõdés (hozzám képest a feleségem vagyonos ember volt/az is), simán megbeszéltük, hogy a gyereké minden. Fel se vetettük, hogy mi lesz ha majd válunk...
Olyan nem lehet, a családját nem hagyja el az ember.
Remélem jól idéztem. :)

Idézet:

---

Eredeti hozzászóló coco

Gondolod, hogy nem lesz belõle tüske a másik félben

---

De, azért is írtam hogy kínos az olyasmi. :)

Nem kiugrási lehetõség, csak biztosíték. Volt barátnõm aki teljesen megváltozott, családtagjaim akik megbízhatóból teljesen megbízhatatlanokká váltak, olyan barátom is volt aki egy bagatell összegért elárult. Mivel a törvények a férfit nem védik, így eléggé egyenlõtlen a helyzet. Ezen csak a papír segít, vagy az ha nincs házasság.

Persze lehet azt is csinálni mint a többség, hogy bizalommal menni bele a dologba, viszont az 55-60%-os válási arány azért elég egyértelmû.

Idézet:

---

A párkapcsolat olyan dolog, amit ha nem 100%-kal csinál az ember, akkor inkább ne is fogjon bele. Mi alapján várja ezt el partnerétõl, ha maga nem ezt csinálja?

---

Igaz, de ha azt veszed, a partnernek (a nõnek) nem is kell mindent beleadnia. Hiszen a statisztikák mellette vannak. Ha gond van viszi a gyereket, viszi a házat is, a férfi fele vagyonát. Az meg ott állhat és gondolkozhat azon hogy "hú, nem ártott volna valami szerzõdés féle, hogy egyenlõek lettünk volna a törvény szerint". Meg ha válás van, akkor a férjnek nem csak a gyerekeket, hanem a volt feleségét is el kell tartania. (Nem csak az USA-ban, Magyarországon is van ilyen!) Van ahol kötelezõ, van ahol pont a nõ írat alá papírokat a férfivel. Az pedig biztos hogy ellenkezõ esetben a pénzesebb nõ nem fizet "férjtartást" a volt férjnek.

Idézet:

---

Valószínûleg bennem van a hiba, de én nagyon élvezem, hogy a partnerem már félszavakból, pillantásokból is tudja, mire gondolok, mit kell tennie.

---

Ez nálunk is így van, úgyhogy nem is magamról beszélek, csak általánosságban.

Idézet:

---

A párommal mi is elég rendhagyó módon kerültünk össze. Pár hónapig cseteltünk, kétszer randiztunk, aztán odaköltöztem hozzá pár napra, hogy segítsen egy projektemben. Azóta együttvagyunk

---

Nálunk is így volt. Meg anyámnál is a második férjével. :) Valószínûleg ez a legjárhatóbb út, mert szórakozni nem mindenki jár, de aki megy is, az hangos diszkóba, meg ilyen helyekre. Ott nehéz ismerkedni.

Idézet:

---

Ez a kölcsönös önfeláldozás.

---

Igen, ez az optimális. Bár szerintem az a 60%-os arány pont emiatt létezik. Valószínûleg az egyik vagy a másik fél nem ad bele mindent, nem viselkedik megfelelõen, vagy egyszerûen nem teszi ami a dolga lenne. Egy házasságban mindkét félnek meg van adva hogy mit kellene tennie. Gondolok itt olyasmire, hogy ha a férj dolgozik, de a feleség nem, akkor a feleségnek otthon kellene házimunkát végeznie. Vagy fordítva, mert az sem ritka. Vagy ha a férfi vagy a nõ gondol egyet egy nap és úgy dönt hogy nem fekszik le a párjával többet. Vagy csak nagyon ritkán. Abból úgy kínszenvedés lesz, az biztos.

http://www.bien.hu/szerelem-es-csala...ellenuk/119372

Szerintem ha a nõ azt választja hogy otthon marad és házimunkát csinál, esetleg még azt sem igazán, csak napi 30 percet vagy 1 órát vagy akár 3 órát, akkor ez nem is nagy kérés. Férj ledolgozik napi 12 órát vagy egy gyárban, vagy egy irodában. Hazamegy hulla fáradtan, viszi haza a pénzt és szeretné ha lenne otthon meleg étel, meg kicsit törõdne vele az asszony, ha már a nõ otthon volt egész nap, õt viszont szétvágja a munkahelyi stressz.

Itt csak arra tudok gondolni ami anyáméknál volt, míg élt a férje. Férje dolgozott egész nap, anyám otthon csinált ezt-azt, fõzött ebédet, vacsorát, aztán mikor hazament a férje, akkor nézte a tévét, anyám meg vitt neki 1-1 üveg sört. És boldogan éltek!



Szóval miért szörnyûség ez, amit a férfi mond ezen a képen?

Nagyjából lefordítva annyi, hogy:

"- Amikor hazajövök kimerülve a munkából, akkor ha lenne meleg étel az asztalon, abból látnám hogy hazavársz, meg ha kicsit látnám hogy gondoskodni akarnál rólam mint a ház asszonya, az jól esne."

A feleség válasza:

"- Dögölj meg!"

https://scontent-lax3-2.xx.fbcdn.net...f5&oe=593CFFC9
https://www.facebook.com/photo.php?f...type=3&theater

:hogymi:

És megfordítva is igaz. Hogy ha egy nagyon jól keresõ nõrõl van szó, meg a férjérõl, aki inkább a házimunkát csinálja, akkor a nõ is kérhetné ugyanezt az otthon lévõ férjétõl. A mai világban a fordított szerep is sokszor elõfordul.

Sokszor rosszul van megfogalmazva a cél, én úgy látom.
Sok nyögvenyelõs kapcsolatra látok rá, vagy egyedülállókra, akik nem tudnak találni maguknak senkit.

A párválasztásnál alapvetõ cél (kellene legyen), hogy az életedet (az örömöt, élményeket, nehézségeket, stb.) megosszad valakivel, mert úgy jobb, mint egyedül. Ilyenkor az élet megváltozik, mert nem egy szempontrendszer van, hanem kettõ (vagy több, ha gyerek is van).

A válások nagy számát, illetve az egyedülállókat pont ennek a hibás értelmezése "termeli ki". Akinek nincs rendben a párkapcsolata, gyakorlatilag kivétel nélkül nem egy másik emberrel megosztott életet akar.
A saját kis bejáratott életét akarja, mások beleszólása nélkül, csak legyen ott esténként egy meleg lyuk/kemény rúd, meg kaja az asztalon/pénz a kasszában.
Ráadásul ma az emberek is mintha eldobhatókká váltak volna. Régen megjavították az elromlott dolgokat, ma megy a kukába, vesznek újat. Csak aztán már az emberekél is így mûködik.

Az pedig úgy nem megy, hogy az együttélésnek az összes elõnyét akarja valaki, de az árát nem akarja megfizetni.

Mindennel egyetértek, kivéve egy gondolattal.

Idézet:

---

Ráadásul ma az emberek is mintha eldobhatókká váltak volna. Régen megjavították az elromlott dolgokat, ma megy a kukába, vesznek újat.

---

Régen ha egy házaspár gyûlölte egymást mint a sz.rt, akkor is leélték egymás mellett az életüket. Nem javították meg a házasságot, mivel javíthatatlan volt, egyszerûen csak rossz házasságban éltek a temetésig. Az ember csak egyszer él, ha valami teljesen tönkrement, azzal nem érdemes idõt pocsékolni. Hogy 2 ember boldogtalan legyen egymás mellett és ne váljanak el csak azért mert az kényelmetlenséggel jár, annak semmi értelme sincs. Ráadásul ha két szülõ utálja egymást, az a gyereknek is rosszabb, mint ha elválnának békében és aztán nincs több feszültség.

A többi részével egyetértek, a kapcsolatok itt-ott lemondással járnak, aki párkapcsolatban, meg házasságban akar élni, annak úgy kell viselkednie hogy az a másiknak is megfeleljen. Ha erre képtelen az egyik, a másik vagy mindkét fél, akkor az úgy nem lesz jó.

A barátom (nõ) folyamatosan amiatt kesereg hogy egyedül van, de ugyanakkor azt is mindig mondja hogy õ senkiért nem változna meg, senki kedvéért nem tenne alapvetõ dolgokat sem, meg hogy neki olyan férfi kell aki ilyen, meg olyan, tökéletes, meg amelyik így néz ki, meg ennyi idõs, meg ilyen magas, meg így öltözik, meg nem papucs, de mégis mindent megtenne amit mondana neki. (Létezik olyan férfi? Nem biztos.) Ráadásul azt akarja hogy a férfiak rontsanak rá és rohamozzák a kérõk, holott a férfiak azt se tudják hogy õ létezik. Arról nem is beszélve hogy még Interneten sem hajlandó társat keresni magának. Elmegy dolgozni, hazamegy. Fél évente elmegy 1 koncertre, ami persze hangos zene, ismerkedni nem lehet. FB-on alig van ismerõse, ráadásul olyan dolgokat oszt meg, amitõl minden ép eszû férfi menekülne. (erõsen férfigyûlölõ feminista dolgokat, nem csak viccbõl, hanem komoly írásokat is, mint például "a férfiak semmire se jók", "a férfiak szemetek", meg ilyeneket)

Szóval nem tudom hogy nála is hogy lesz. Nagyjából olyan a mentalitása, mint a fenti viccesnek szánt képen a nõnek.

Van, ami nem javítható, de van, ami igen.
Egy teljesen rossz kapcsolaton nincs mit javítani, de ma sokszor minimális kompromisszumra sem hajlandó senki, még a javítható fázisban sem. Mert semelyik kapcsolat nem kezdõdik úgy, hogy teljesen vállalhatatlan.

Mocskos konyhával tesztelte a csaját - otthagyták a francba

https://index.hu/mindekozben/poszt/2...tak_a_francba/


Aha... és mi van ha az a férfi konzervatív és marha sokat keres. Ha olyan nőre van szüksége aki háztartásbeli, aki nem csak hogy takarít és mosogat, hanem gyereket is nevel, amíg ő húzza az igát munkahelyen és zsák számra viszi haza a pénzt? Akkor nem pontosan ez az a teszt amin egy nőnek át kellene mennie? Amúgy ha meg arról van szó hogy a nő annyira erős és bátor és független és saját gondolata van, akkor miért volt képtelen megkérdezni a férfit hogy miért koszos a konyhája? Mert ebből az is lejön hogy a nőnek tele volt a feje mindenfélével, de nem mondta el őszintén hogy hogy érzett és mire gondolt. Ezek szerint azon a teszten is simán elbukott.