Ki húzza tovább?

[venosz]

Elkezdtem tovább írni.

[Doom]

Nekem ez a kedvenc zeném https://www.youtube.com/watch?v=zbZ9uCQW1Hk

..és leginkább ezek a képek jellemzõek rám...a többit rakd össze...

Csatolmány 4863Csatolmány 4864Csatolmány 4865Csatolmány 4866Csatolmány 4867Csatolmány 4868Csatolmány 4869Csatolmány 4870

[Morpheus]

Doom: magány és depresszió. :-)
Na majd az felteszem az enyémet! Csak a kezelõorvosom meg nemtudja. :-)

[mmilan21]

Rakok fel majd én is. Eddig azért nem raktam fel, mert meg akartam várni az új topikot, de ha már be indult akkor... miért is ne?

[Scabiosa]

Mivel egy ideje nem voltam itt, remélem nem baj, ha kicsit régebbiekre reagálok...

a szervezett túlélõ csoportokba azok is mehetnek akiknek menet közben megváltoztak az életfeltételeik,körülményeik?Akinek lett olyan hozzátartozója aki mozgássérült lett,vagy ápolásra szoruló beteg..vagy csak túl öreg már a munkához...vagy õ maga szorul segítségre...vagy csecsemõje van...tehát akik nem tudnak a csoport életéhez hozzá tenni,hanem viszik az erõforrásokat....

Akinek nincs haszna, annak nincs helye. Attól még, hogy krónikus betegségben szenved valaki, az nem jelenti, hogy nem lehet kulcs-szerepe. Van olyan családtagom, aki lényegében 10 éve haldoklik, és orvosi csoda, hogy még köztünk van. Bár nem nevezném életnek, hogy éltében bomlik szét a teste, és a puszta lét is megszokhatatlan, iszonyatos fájdalommal jár; mégis a fiatalokat megszégyenítõ kitartással és szorgalommal viszi tovább a kicsi, és globalizmus által megnyomorított vállalkozást, tartja fenn a családját; nélküle már széthullott és elkallódott volna.

Ha viszont túl nagy a létszám, és akármilyen igazságosak akarunk lenni, nem jut mindenkinek, akkor az idõsebb generáció természetesen adja át a helyét, adja oda az életét az õt követõnek (feltételezzük, hogy méltó rá); ez lenne a természet rendje. Mondjuk természeti népeknél megfigyelhetõ ennek egy másik szomorú gyakorlata is: hogy már a csecsemõknél szabályozzák a népességet.

A baba és az anya meg nehogy már, hogy élõsködõ vagy csak mindent nyelõ púp státuszt kapjon azért, mert saját kötelességüket teljesítik, hisz bennük van a jövõ, õk visznek tovább minket, õk viszik tovább a szellemiségünket, az értékeinket is. Egyébként, ha nem volt komoly egészségügyi kockázat, 6 hétig kellett az anyának régen a csecsemõ mellett maradnia (passzívan, ágyban), és sok nõ még azt sem bírta ki tétlenül. Onnantól pedig már elvárás is volt, hogy a baba mellett is teljes értékû tag legyen újra a nõ a munkában.

Hogy valaki egyáltalán rá tud venni egy nagyon idõs vagy beteg embert az útra, szintén egy kérdés. Szerintem sokan nem is vállalkoznak rá, hanem maradnak, és várják a legrosszabbat.
Ha mégis jönnek, az egyrészt azt jelenti, számunkra vannak olyan fontosak (csúnya szóval hasznosak), hogy mindent megtegyünk azért, hogy mellettünk célba is jussanak.
A beteg ember valószínûleg tudni fogja, mikor kell elengedni, sorsára hagyni, bármilyen fájdalmas, és feldolgozhatatlan a hozzátartozóknak ezzel együtt élni.
Ezek olyan kérdések, amiket elõre meg kell beszélni, le kell tisztázni magunkban. A mentális felkészülés része.
Ezzel együtt sem hiszem egyébként, hogy országon belüli távokon ilyen nagyon elõfordul, persze a rajtaütés menet közben már más eset...

A gyerekek miatt aggódom a legkevésbé. Okozhatnak azzal kellemetlenségeket, hogy nem tudják elõre megjósolni minden tettük következményét, nem látják meg mindenhol a veszélyt, de ha odafigyelnek rájuk, akkor ezzel sem okoznak majd fejtöréseket a felnõttnek. A gyerekek gyorsabban alkalmazkodnak, és nagyobb bennük az életerõ. És azt sem hiszem, hogy nem érzik át a helyzet súlyát. Más az, hogy egy családi nyaraláson kivágják a hisztit olyan "nem szeretem" dolog miatt, amire sejtik a befolyásuk, és más a megváltoztathatatlan. Amúgy meg még mindig nevelés, szülõi kiállás kérdése...

[Scabiosa]

Nõk... és a játszmáik.
Itt visszatérek oda, hogy akinek nincs haszna, aki nem megbízható, az miért lehet a közösség tagja?
Egyáltalán, honnan találnak oda azok a nõk? Meg miért tudnak az egészrõl? Ez olyan, mintha kihívnád a sorsot. Korábban írtam arról, hogy szerintem hogy lehetne leginkább elejét venni ennek a jelenségnek, most nem keresem vissza és gondolom át újra... De a lényeg mégiscsak az lenne, hogy eleve ne is tehessék oda a lábukat. Lélekre is szûrni kéne.
Családban vagy egyedülállóként – ebben nem látok hirtelen sok értelmet. Nem csak nõk lesznek egyedül, és pusztán ezért elhajtani valakit, aki amúgy sokak javára válhatna, badarság. És a családok sem maradnak örökké együtt, továbbá egyik félre sem csak a magányos ellenkezõ nemû veszélyes.

Az igaz, hogy egy szülõ hûségesebb társ a közösségben, ami a gyerekét is óvja; de talán pont a családja miatt gyenge pont, ha a fenyegetettség és a "kísértés" együtt jelentkezik. Amikor csak egy árulás választja el a közösség fennmaradását a bukásától.
Ahogy sok embernek addig nagy a p..fája, amíg csak magáért felel, de egybõl meghunyászkodik a rendszerrel szemben, amint megszületik az elsõ trónkövetelõ.

[MacIver]

Ahogy sok embernek addig nagy a p..fája, amíg csak magáért felel, de egybõl meghunyászkodik a rendszerrel szemben, amint megszületik az elsõ trónkövetelõ.

És az a sok ember, amikor megszületett a trónkövetelõ, még kitartóbban fog küzdeni (legyen az munka vagy harc), még, ha lehajtott fejjel is, nem pofázva, csöndben.

Bár van abban igazság, amit írsz, egyébként Neked kellene a legjobban tudni, kedves Scabiosa, hogy a jó emberek nehezebben cserélik le a körülményeiket, még akkor is, ha azok ellenségessé válnak számukra (hacsak nem esnek át szemléletváltáson, ami nem a "jóságukat" érinti).

de talán pont a családja miatt gyenge pont, ha a fenyegetettség és a "kísértés" együtt jelentkezik.

Esze ágában sincs ekkorát kockáztatni. Egyébként is, csak az ostoba (áruló) ember felejti el azt, hogy az árulót a kedvezményezett (ellenség) sem becsüli (és mielõbb megszabadul tõle), hiszen az tudja a legjobban, milyen gerinctelenségre képes.

[Törölt_fórumtag2]

Az igaz, hogy egy szülõ hûségesebb társ a közösségben, ami a gyerekét is óvja; de talán pont a családja miatt gyenge pont, ha a fenyegetettség és a "kísértés" együtt jelentkezik. Amikor csak egy árulás választja el a közösség fennmaradását a bukásától.
Ahogy sok embernek addig nagy a p..fája, amíg csak magáért felel, de egybõl meghunyászkodik a rendszerrel szemben, amint megszületik az elsõ trónkövetelõ.

Ez, nagyon így van. Csak a családom számít, rajtuk kívûl minden és mindenki feláldozható.
Azt hiszem, hogy ezt hívják tudósaink fajfenntartási ösztönnek. Az emberi hétköznapi civilizáció szerelemnek, szeretetnek és ragaszkodásnak nevezi.