Besuhantam a városba mert meg kellett néznem hogy jött-e valami a postafiókomba. Tudom szeretni amikor úgy kell bemennem, hogy pont hideg van és esik az esõ, holott elõtte meg utána jó idõ lenne. Mindegy, kicsit szétfagytam és megáztam odafelé menet. Visszafelé nem volt olyan vészes. Vettem benzint is, kannába. Ezúttal ne bénáztam. (A múltkor vettem, de a kártyát nem akarta elfogadni vagy valami, aztán bementem, fiatal kasszás nõ mondta hogy próbáljam újra, aztán mûködött, visszamentem hogy minden oké-e, mondta hogy nem tudja, de mehetek.) Most szerencsére nem kellett kínosan dumálnom senkivel, bevette a kártyát, jött az üzemanyag, kész. A múltkor $1.31 volt gallonja, most $1.81. Gondolom egyre többen kezdenek újra kocsikázni, több jármûvet lehet látni, úgyhogy kezd visszaemelkedni a benzinár.

A lényeg a lényeg, hazajöttem, égettem egy kis papírt odakint, a sima gyûrött papírszemetet szoktam, talán jobb elégetve és környezetkímélõbb mint bevinni a kukásokhoz. A többi újrahasznosítóshoz (mûanyag, üveg, papír, kartonpapír, konzervdoboz), a maradék meg a kukásokhoz. Az utóbbiból havonta egy nagy szemétkosárnyi van, ami nagyon kevésnek számít. Környezetkímélõek vagyunk.

Aztán gondoltam hogy még egész világos van, úgyhogy kimentem a motorfûrésszel. Leszedtem az oldalát, kitakarítottam egy kicsit belõle az olajos fûrészport, aztán öntöttem bele egy kis kevertet. Elõször azt hittem hogy elrontottam, de aztán láttam hogy jól csináltam. Elõször nem akart beindulni, aztán egyszer csak beröffent. Onnantól kezdve egy rántás és már megy is. De hiába nyomtam neki, nem forgott a lánc. Párszor szétszedtem, lazítottam, meg nyomtam trutyit a lánc tartójába, nem tudom mi az, nem olaj, hanem valami síkosító. Próbáltam újra, meg újra, aztán egyszer csak megmozdult és vígan kezdett forogni. Gyorsan leteszteltem egy csuklónyi száraz ágon, szépen szétvágta. Most már lehet majd vele dolgozni, csak helyet kell majd csinálnom a felvágott fának.


Nagyjából ennyi volt a napom.