0

Thumbs Up |
Received: 0 Given: 0 |
A média úgy állítja be, mintha "az oltásellenesek" erõltetnék a dolgot. Közben pont fordítva van: akik kérik az oltást, azok akarják úton-útfélen ráerõltetni a többiekre. Mivel az oltás nem kötelezõ, így azt nem értem igazából, hogy az összes többi nem kötelezõ oltásnál (pl. influenza) miért nem cirkuszolnak.
Mai mérleg, és még csak délelõtt van:
1. Helyettesítek két kollégát a héten, mert oltakoznak. Mások kérdezték tõlem, hogy én oltakozom-e. Mondottam, hogy nem. Nem érték be ennyivel: megrökönyödve tovább kérdezgettek, hogy "De sohasem, vagy csak egyelõre nem?". Mondtam nekik, hogy egyelõre nem, és majd 80 éves koromban lehet beadatom.
2. Aztán hívott egy kolléga, hogy a fõni üzeni, hogy vakcinációt szerveznek, és aki oltakozni szeretne, az holnap délig jelezze.
3. Tíz perc múlva a fõni is felhívott ugyanezért.
4. Majd visszatértek az elõzõ kérdezgetõk, és elmesélték, hogy ez milyen jó érzés, hogy õk már megkapták az elsõ dózist, és 1 hónap múlva kapják a másodikat. Mondtam nekik, hogy akkor utána jöhet a harmadik. Hiszen a Pfizer-elnök mondta, aki nyilván ért hozzá, mert állatorvos.
Ahogy egyre több embert oltanak be világszerte, úgy kezdenek szállingózni a hírek az aggályokról. Persze van olyan fórumtárs, aki szerint ez örvendetes hír, hiszen semmilyen normális elõzetes tesztelés nem érhet fel egy jó kis tömeges emberkísérlettel.
Kezdõdött az Astrával. Aztán két hete az USA függesztette fel a Johnsont, hogy megvizsgálják a vérrög-kockázatot. A minap Izrael kezdte vizsgálni a Pfizert esetleges szívproblémak miatt. Most pedig éppen Brazília tiltotta le a Sputnikot.
"Hétfõn este döntöttek arról a brazil egészségügyi hatóság (Anvisa) igazgatótanácsában, hogy nem hagyják jóvá az orosz Szputnyik V vakcina alkalmazását, és így egyelõre nem is importálnak az országba belõle – írta az MTI.
A döntés indoka, hogy az oltóanyag biztonságáról nem áll rendelkezésre megfelelõ információ. A vektortípusú vakcinában egy adenovírus a genetikai információ szállítója, és ez az Anvisa orvosai szerint súlyos rendellenességeket okozhat."
Eközben több mint 5 millió amerikai nem kéri a Moderna, illetve a Pfizer második dózisát. Feltételezem, hogy ezeknek az embereknek egy része már találkozott olyan mellékhatásokkal (vagy saját magánál az elsõ oltás, vagy ismerõsi körben a második oltás után), amik miatt tart a második vakcinától. Vagy korábban már felgyógyult a fertõzésbõl és - teljes joggal - nem érti, hogy miért lenne szüksége 2-3 dózisra.
Gondolom, hogy ez az eset sem a futószalagos tömeges vakcinációba vetett bizalmukat segítette elõ: "Korábban 15 millió adagot kellett megsemmisíteni az Emergent üzemében készült Johnson & Johnson-féle koronavírus elleni vakcinából, mert egyik alapanyagát összecserélték a szintén ott gyártott AstraZeneca alapanyagával."
15 millió. Abból az összes magyar regisztráltat háromszor leolthatták volna egy véletlenül összekutyult oltóanyaggal, és még pár millió raktáron is maradt volna belõle.
Közben továbbra is a szorzókon morfondírozom. Mert ma is olvastam, hogy Indiában ennyi és ennyi lehet a fertõzöttek szorzója. Mindig a fertõzöttekrõl beszélnek. De az elmúlt 13-14 hónapból nem emlékszem olyanra, hogy a halálozási számok lehetséges szorzójáról írt/beszélt volna valaki.
Megint aksurv patológus barátja jutott eszembe, mert sehogy nem áll össze nekem a kép. Az elmondottak szerint õ "egész nap könyékig tunkol covidos halottakban". Tehát "egész nap", és kifejezetten "covidos halottakat" boncol. Napi 20-30 testet, ami azt jelenti, hogy ha a nap 24 órájában ébren van és dolgozik, akkor nem egész egy óra alatt folytat le egy boncolást. És a napi 20-30 test 90 százalékát kifejezetten "covidos halottként" azonosítja.
Müller Cecíliától tudjuk, hogy a statisztika módszere a járvány kezdetétõl egyértelmû és egységes. Ha valakinek valaha volt pozitív covid-tesztje, és bármikor bármitõl meghalt, akkor bekerül a statisztikába. A rendszer mindent nyilvántart - egyik fórumtársunk is mesélte, hogy hívta õket az ÁNTSZ, tudták az adatait, és a tesztje idõpontját.
Vagyis akit egy patológus vagy a halottkém kifejezetten "covidos halottként" azonosít, az egész biztos, hogy bekerül a statisztikába. És aksurv haverja csak egy az ország sok patológusa közül. Ha az arányok valóban ilyenek nála, akkor valószínû, hogy más patológusoknál is kifejezetten magasak a számok.
De akkor az a sok-sok elhunyt mind ott van a statisztikában. Ha a teszt nem is mutatta ki valamiért a covidot, akkor kimutatta a boncolás. De akkor miért kellene többszörös szorzót alkalmazni az elhunytak hivatalos számainál?
De még ha a teszteket nézzük is. A háziorvos maximum enyhe tüneteknél mondja azt, hogy várjunk. Ha már komolyabb covid-gyanús tünetek vannak, akkor az esetek túlnyomó többségében biztosan van teszt. És ha az a covid-teszt csak egy alkalommal is pozitív, akkor az az ember majdnem biztosan bekerül a halálozási statisztikába, hogyha késõbb bármikor, bármitõl meghalt. Az emberek pedig félnek, ezért jó eséllyel már enyhe tüneteknél is felhívják a háziorvost, de komolyabb tüneteknél biztosan.
Szóval nekem ez nem áll össze, hogy miért kellene többszörös szorzót alkalmazni.
Thumbs Up |
Received: 0 Given: 0 |
Számoljunk már egyet ma is!
Tudnak 774 399 fertõzöttrõl, az Szávik és Merkely ~7 743 990 valós fertõzöttet jelenthet. Hétszerestõl, a hússzorosig szólnak ugyanis a nyilatkozatok. De vegyünk csak egy hétszeres szorzót is a kovidióták kedvéért.
774 399x7=5 420 793
Van 1 773 900 kétszeresen is oltott akik olyan védettek, hogy csak na.
Van ~1.000.000 kiskorú akik nem veszélyeztetettek még a legfõbb orákulum szerint sem.
Az tízszeres szorzónál annyi mint 7 743 990+1 773 900+1.000.000=10 517 890 fõ aki így, vagy úgy de védett.
Magyarország lakossága 9.770.000 fõ
Hány százaléknál is tartunk immunitásban?! Számszerûsítse valaki!
Több a védett, mint a lakosság!!!!
A legkisebb, hétszeres szorzónál: 5 420 793+1 773 900+1.000.000=8 194 693 védett személy Ez is a teljes népesség 83%-a tehát ekkor is megvan a hõn áhított számuk
Kit akarnak még oltani??!!!
ELFOGYOTT AKIVEL RIOGATNI LEHET!!!
Amennyiben az operatív törzs meg Szávik és Merkely szentséges megnyilvánulásai igazak, mind védettek vagyunk!
Békében lehet hagyni mindenkit!
Persze tudom, a matematika nem fér össze a Kovidita Egyház és a Korona Tanúi gyülekezet vonatkozó dogmáival....
Ha továbbra is riogatni akarnak, akkor be kell vallani, hogy sem a népnyomorító intézkedések, sem a szent vakcinák nem érnek annyit sem mint a közmondásos kandisznón a csöcs. Akkor viszont az szoperatív törzs, a kurmány, és tettestársaik nyilvánvalóan köztörvényes bûnözõk.
Ha be akarsz verni egy szeget, nem kell a felhajtás és a hûhó,
fogd a kalapácsot és üsd a r..adt szeget még be nem megy!
Annyira tolják a "kizárólag az oltás számít" propagandát és kommunikációt, hogy 70 fölötti kollégám most maszk nélkül mászkál, mert tegnap megkapta az elsõ oltását. És "mondták", hogy akkor õ már védett, és nem kell maszk, meg semmi óvintézkedés. Az oltóponton biztos nem mondtak neki ilyet. Úgyhogy valószínûleg a kormányzati- és médiakampányt értette félre, és/vagy valamelyik oltáskommunista agitátor ismerõse beszélte tele a fejét ostobaságokkal.
Még az sem esik le neki, hogy a rendõr ugyanúgy megbüntetheti az utcán, amiért nincs rajta maszk. Az emberekkel - fõleg az idõsekkel - mindent el lehet hitetni.
De a fiatalok is érdekesek. Huszonhat éves nõ a munkahelyen is például oltakozott. Korábban karanténban is volt családostul, szóval lehet, hogy már át is esett a fertõzésen. (Amennyire tudom, immunológiai szempontból nem szükséges, értelmetlen a védõoltás a felgyógyultaknak.) Basszus, ha csak ránéz a hivatalos, mindenki által elérhetõ adatokra... Én 40 felé járok, és ahogy írtam, 16 velem egykorú férfi halt meg a coviddal összefüggésbe hozhatóan. Két és fél hullám során, 13,5 hónap alatt. Havonta 1 ember. Tízszeres szorzóval - de a legkevésbé sem látom át, hogy miért lenne indokolt ekkora szorzó - hetente 2-3 ember (2,5 naponta egy). Valószínûleg csak egy kis részük covidtól, mert a 16-ból 2 esetben nem volt ismert alapbetegség, és 2 esetben szerepel "adat feltöltés alatt". Emellett a tiszti fõorvos lenyilatkozta, hogy mindenki bekerül a statisztikába, akinek valaha volt legalább 1 pozitív covid-tesztje, és késõbb bármikor, bármitõl meghalt.
Április 10-ig, tehát 13 hónap alatt ennek a 26 éves nõnek a teljes korosztályában, összesen 19 nõ hunyt el 20-29 éves kor között. Persze ettõl még beoltathatja magát. De ne álljon már oda elém a kolléganõjével, és ne tegyenek úgy, mintha a covid elleni oltakozás egy általánosítható követelmény vagy elvárás lenne. Az oltás nem kötelezõ. Például éppen azért nem kötelezõ, mert a 20-29 éves korosztályban 1 év és 1 hónap alatt 19 nõ hunyt el igazoltan a coviddal összefüggésbe hozhatóan. Annyi meg szerintem van két influenzajárvány alatt is. (Minimum kettõvel kell számolni, mert egy influenzaszezon 6 hónap.) Ez az oltás egyéni mérlegelés kérdése, amit befolyásolhat az életkor, az egészségi állapot, a munkakör, stb. Bármennyire is el akarják adni a cuccot - meg vakcinagyárat építeni Izraelben -, ez most nem az a helyzet, hogy ebbõl egy általánosítható kérdést lehetne csinálni, és sablonokat lehetne gyártani.
Pláne azért, mert - még egyszer mondom - immunológiai szempontból a védõoltás szükségtelen, indokolatlan a fertõzésen átesett, felgyógyult tömegeknek. De persze érdeklõdve olvasom, ha ezt valaki meg tudja cáfolni. Eddig nem tette senki.
Thumbs Up |
Received: 0 Given: 0 |
A a coviddal összefüggésbe hozhatóan elhunytak maximum 4%-a közvetlen covid áldozat, tehát 19x0.04=0,76 vagyis egy vagy egy sem halt bele.
Ha be akarsz verni egy szeget, nem kell a felhajtás és a hûhó,
fogd a kalapácsot és üsd a r..adt szeget még be nem megy!
Valamelyik nap láttam a tévében, hogy Csányi Sándor színész is oltakozásra buzdít. Azt mondotta:
"Ha el van törve a kezed, akkor be kell gipszelni. Hogyha van egy vírus, és arra van egy oltás, akkor be kell oltani. És akkor kinyitnak a boltok, kinyitnak az éttermek, kinyitnak a színházak, mindenkinek lesz munkája, és az emberek tudják élni a régi életüket."
Az nekem újdonság volt, hogy az oltástól mindenkinek lesz munkája. Ha ilyen hatása is van, akkor viszont én tudok egy népréteget, akinek az apraját-nagyját üstöllést vakcinálni kellene.
A Csányi kihízott fejérõl meg az jutott eszembe, hogy az oltás ezek szerint neki is fontosabb, mint a kaja meg a mozgás. De a szándék a fontos, ebbe ne kössünk bele!
Viszont az egészrõl meg az jutott eszembe, amit valahol hallottam: hogy az emberek valamiért még most sem, egy elhúzódó világjárvány idején sem akarnak változtatni a dolgaikon, rossz szokásaikon. Félnek, szoronganak, bezárkóznak, de változtatni valamin, azt a világért se. Most ugyanez van az oltással. A legtöbb ember ugyanúgy belefosik az életébe, de azért elmegy beadatni a két oltást. Aztán attól minden rendben lesz... Emlékszem, tavaly egy villanyszerelõ ismerõsöm okoskodott nekem arról - nem viccelek -, hogy a dohányzás az védhet a covidtól.Amikor azzal volt tele minden, hogy a dohányosok kockázati csoport, õ keresett magának egy megnyugtató "magyarázatot" (ostobaságot), hogy nehogy véletlenül le kelljen szoknia a cigirõl. Természetesen akárhányszor találkozunk, az oltás a témája. Mit kapott, hogyan kapta, hogy volt az elsõ után, hogy volt a második után, melyiket miért érdemes, és õ akkor most már védett, és az milyen jó. Aztán megy ki rágyújtani.
Közben megtaláltam két jó Jay-videót tavalyról. Átkerültek a YouTube-ról az odysee oldalra. Õ már a vírus elején igényesen, de nem is eltúlzottan foglalkozott ezzel - ahogyan a kormánynak és megmondóinak is kellett volna. Sok témát érintenek, informatív, érdekes videók:
Koronavírus ellenszere: az erõs immunrendszer
GOLYÓÁLLÓ IMMUNRENDSZER a koronavírus ellen!
"György István kitért arra, az operatív törzs döntése alapján lehetõvé válik azoknak az oltása is, akik három hónapon belül estek át a fertõzésen." (korona gov)
Akartam javasolni, hogy azokat is kezdjék el oltani, akik 3 hónapon belül gyógyultak fel! De szerintem ezt le kell vinni odáig, hogy eleve csak úgy lehessen valakit covidból gyógyultnak nyilvánítani, ha rögtön megkapja az oltást is.
"Továbbra is vigyázunk kell azokra, akik védtelenek, de azoknak is vigyázniuk kell, akik már be vannak oltva - tette hozzá." (Müller Cecília, korona gov)
A szavakkal pedig vigyázni kell. Tudniillik aki nem kapott oltást, az attól még nem "védtelen".
Thumbs Up |
Received: 0 Given: 0 |
Kormányzati/operatív törzsi hozzáállás:
Oltsunk rá a rohadékra, hogy dögölne meg!
Volt pofája túlélni a halálos médiavírust, csak úgy oltás nélkül?!
Skandalum! Kovidkáromlás!
Csak az élhet (egy darabig) akit kedvünkre olthatunk!
Ha be akarsz verni egy szeget, nem kell a felhajtás és a hûhó,
fogd a kalapácsot és üsd a r..adt szeget még be nem megy!