0
Válasz (idézéssel)
Ilyenkor van az, hogy akkor hopp, beteg lettél.
Nálunk a management szerencsére nagyon jól értékelte a szitut és már múlt héten még a nagy állami bejelentések elõtt megmondták a tutit (20 fõs cég vagyunk): csak home office van a mai naptól, ha kell, ha nem. Nyilván ma bent voltam estig, mivel a függõ ügyeket le kellett zárnom, de most már úgy intézek mindent, hogy heti 2-3 alkalommal kelljen csak bemennem és minél kevesebb kollégával találkozzak. Az emberek mindent is felvásárolnak. Szerencsére gondolkozni nem szoktak, szóval vettem egy nagy adag krumplipüré port még, hogy legyen köret a sült zombikhoz
Eredeti hozzászóló WestBam
, bementem hát a Coop Abc-be. Az emberek kerültek, megnéztem és meg is szagoltam magam, nem értettem, mi bajuk. Aztán észrevettem, hogy mindenki kerül mindenkit! Kezdem elveszteni a türelmem, de gondoltam, ez nem az én bajom, õk szenvednek, rájuk hagyom... A kasszáknál két fiatal, gumikesztyûs pics@ szerencsétlenkedett, remegett a kezük, ami szintén nem az én bajom volt, ezen is túltettem volna magam, de... De! Egy rostos üdítõért, 7 szem péksüteményért, egy 8-as budipapírért és két csomag kekszért 6.900.-ot fizettem, félreálltam hát, hogy megnézzem, mi került ennyibe! A cuccaimat el sem raktam, nehogy azt gondolják, valamit eldugtam, ki is derült hamar, hogy kettõ darab kakaós csiga helyett kettõ kilót számolt a kisasszony, majd jelezni mertem, mire a kasszásom összezuhant és leblokkolt teljesen. Elmagyaráztam neki, hogy ne riadjon meg, nem haragszom, ez egy tévedés, amit orvosoljunk, hogy mindenki folytathassa a dolgát! Átszólt a csaj a másik kasszásnak, mire az félvárról odabökte, hogy azért drága a csigám, mert az nem darabos, hanem kilós... Nem tehetek róla, kicsit szégyellem is magam, de reflexbõl hátbadobtam a csajt a két csigával, majd odaböktem neki én is félvállról, ha ez négy-ezer forint, akkor bassza is meg! Nem kedves ábrázattal rám nézett, de nem hagytam szóhoz jutni, közöltem vele, hogy elhiszem, hogy nehéz napja van, de azzal, hogy flegmázik, elrontja az enyémet is, és ezt bizony minden alkalommal visszakapná tõlem, ha nem lennék olyan, hogy elemzem a helyzetet, és belegondolok az õ helyzetébe! Viszont ez ritka szerencse, hogy ilyen ember kéri a segítségét, becsülje meg az alkalmat, ne éljen vissza a jóindulatommal! Mindenki lefagyott! Mosolyogva megkértem mindenkit, eladókat, vevõket, hogy vegyenek mély levegõt, aztán engedjék ki! Elmondtam nekik, hogy már felesleges egymással úgy bánnunk, mint a leprásokkal, azzal nemhogy nem segítünk, csak tetézzük a feszültséget! Ez pedig nem jó! Azt, ami megvan írva, elkerülni nem tudjuk úgysem. Ha pedig majd lemegy a vírus, mi utána is egy városban fogunk élni, én pedig nem akarok haragoskodni senkivel ilyenekért! Na eztán lehiggadtak az emberek, elkezdtek egymással is szóba elegyedni, kezdtek mosolyogni, stb... A pályaudvar üres volt, két cigánygyerek kivételével sehol senki. Pisilnem kellett, de a normális kávézók zárva voltak, bementem hát a szomszédos lebujba! Jól tettem! Ott még volt élet, fizettem is egy kör fertõtlenítõt a helyi 'elit'-nek, ezzel örök hírnévre téve szert!😁 Visszasiettem a pályaudvarra, felszálltam a buszra, de ott elkövettem egy nagy hibát; meg kérdeztem, hogy járnak-e a buszok rendesen, mert lemennék a kölykõkkel a Balaton-partra kirándulni egyet valamelyik nap, ha már így alakult, hogy ilyen szép idõben itthon vannak... Hazáig hallgattam a felelõtlenségemrõl szóló kiselõadást, már-már az esetleges halálesetekért is szinte én voltam a felelõs! Azt hittem, sosem érek haza! Végül hazaértem, de hosszú út volt. Az én következtetések a következõ:
